I. János Károly volt spanyol király bejelentette hétfőn, hogy elhagyja az országot és külföldön telepszik le. Hírügynökségek...
A sávját sem tudta tartani, jobbra-balra kacsázva közlekedett az a kamionos, akit az autópálya egyik pihenőhelyére vezettek...
Idei legerősebb hónapját zárta a magyarországi ingatlanpiac júliusban, 13 215 adásvétel bonyolódott, valamint 60-65 milliárd forint lakáscélú...
Eddig 79 koronavírussal fertőzöttet azonosítottak Dániában a Danish Crown húsipari vállalat ringstedti vágóhídján. A cég hétfői közlése...
Olaszországban enyhén emelkedett a koronavírus okozta fertőzés halálos áldozatainak a száma az elmúlt 24 órában – közölte...
Menesztette a mohácsi jegyzőt a város polgármestere. Mivel a településen szeptember végén időközi önkormányzati választást tartanak, a...
Eddig ötször tervezték át a debreceni virágkarnevál idei programjait annak érdekében, hogy az érdeklődők a változó járványhelyzetben...
Megszüntették a kisebbségi kultúrák részlegét a szlovák kulturális minisztériumban, és annak feladatai egy új, “többpólusú politikák osztálya”...
Matolcsy György jegybankelnök a novekedes.hu-n megjelent írásában mutatott rá, hogy egészségügyi és gazdaságvédelmi szempontból is kiemelkedő teljesítményt...
A vakcinafejlesztéssel kapcsolatos nagy remények ellenére nem biztos, hogy valaha megtalálják a tökéletesen hatékony megoldást a koronavírus...
Augusztus 7-8-án lesznek a bárányhúst népszerűsítő Bárány-napok, agrár- és turisztikai szereplőkkel megalakul a Gasztronómiai Kulturális Unió Klaszter,...
Egyelőre nem kerülhet feltételesen szabadlábra a terrorizmus vádjával Romániában öt év börtönbüntetésre ítélt Beke István. A Brassó...
A lakók nem megfelelő gondozása is nagyban hozzájárulhatott a Pesti úti idősotthonban kialakult tömeges halálesetekhez és koronavírus-fertőzéshez...
Robbanószer felrobbantásával fenyegetőzött egy férfi Kijev belvárosában egy kereskedelmi központban lévő bankintézetben, de rövid időn belül őrizetbe...
A kormány döntése értelmében 2020 szeptemberétől minden nappali tagozatos diák, csaknem 1,2 millió tanuló ingyenes tankönyvellátásban részesül...
A bíróságon és az ombudsmannál folytatódhat az eljárás az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények...
“Közösségi gyűlésre” hív klímaügyben 10 ezer budapestit a Fővárosi Önkormányzat – közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az...
Az ország másik felére is eljutott a koronavírus egy júliusi, Győr-Moson-Sopron megyei, zártkörű családi rendezvényről, Több tucat...
Több, mint 100 illegális bevándorló verekedett össze egy Párizshoz közeli strandon. A Le Figaro francia napilap értesülései...
Régi-új címerrel kezdi meg a 2020/21-es szezont a Budapest Honvéd labdarúgócsapata. A Honvéd 1991-től már használta ennek...
XVI. Benedek emeritus pápa súlyosan megbetegedett azt követően, hogy hazatért szülőföldjéről, Bajorországból, ahol haldokló fivérét látogatta meg...
A berlini szenátus által frissen közzétett statisztikából kiderül, hogy idén nem volt olyan nap a német fővárosban,...
A hagyományos, Felső-Tisza-vidéki evezős, hosszútávú folyami hajósverseny az idén sem marad el – írják a szervezők közleményükben....
A svéd statisztikai hivatal maga jelezte, hogy nem tudja pontosan megmondani, hány ember van az országban, mivel...
Az ellenzék csak próbálkozik, de nem tud hatékonyan fellépni a nemzeti konzultációval szemben – mondta a Médianéző...
Az Iszlám Állam fegyveresei megtámadták a kelet-afganisztáni Nangarhar tartomány székhelyének, Dzsalálábádnak a központi börtönét vasárnap Afganisztánban; a...
A gazdaságvédelmi akcióterv első intézkedései között szerepelt, hogy akik augusztus 31-ig záróvizsgát tettek vagy tesznek, nyelvvizsga nélkül...
“Állítsák meg az erdőirtást” feliratot akasztottak a lengyel Környezeti Minisztérium épületére a Greenpeace aktivistái. Hazugságaikat Michał Woś...
Portálunk is beszámolt róla, hogy a Fővárosi Törvényszék június végén kihirdetett elsőfokú ítéletében 5 év szabadságvesztésre, valamint...
Úgy tűnik, nem vonta le a megfelelő következtetéseket a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban a balliberális olasz kormány: a Local...
A vakcina kifejlesztéséig csak a már megszokott módon lehet védekezni a koronavírus-fertőzés ellen: maszkhasználat, kézfertőtlenítés, távolságtartás és...
A Microsoft amerikai technológiai óriásvállalat megerősítette vasárnap, hogy tárgyalásokat folytat a TikTok videomegosztó közösségi hálózat egy részének...
Majdnem másfélmillió vendégéjszakát töltött a balatoni strandok környékén mintegy 430 ezer vendég júliusban – mondta Könnyid László,...
Ma 13 órától ismét ülésezik a parlament, de rövid vita várható, mert a kormánypártok nem vesznek részt...
Szingapúrban fokozatosan újranyitják a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében lezárt határokat, ezzel egyidőben azonban szigorúbb intézkedéseket vezetnek be...
Kilenccel, 4544-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, nincs újabb elhunyt, változatlanul 597 az áldozatok száma, 3413-an...
Egy biztonsági őr közbelépésének köszönhetően sikerült hatástalanítani azt a katonai ruhába öltözött arab férfit, aki még július...
A világon 18 019 472 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 688 369, a...
A korábban meghatározó Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Jobbik jelentősen meggyengült, a Lehet Más a Politika...
Az Oregonlive és a Breitbart értesülései szerint megkétszereződött a fegyveres bűncselekmények és lövöldözések száma a tavalyi adatokhoz...
Ahogy arról korábban már többször beszámoltunk, a kentucky-i Louisville városa egészen elképesztő hellyé változott az elmúlt hónapokban....
154 határsértő ellen intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken...
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfő reggel: az euróval...
Megjelent 7,3 milliárd forintos keretösszeggel a hazai zöld gazdaság kapacitásainak fejlesztését támogató felhívás. A pályázatok 2020. augusztus...
Ugyan hat év után tavaly már csökkent a lakáspiaci adásvételek száma, a községek részesedése a forgalomból érdemben...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS