A Nemzeti Repülési és Űrügynökség (NASA) csütörtök reggel rakétát indít a Mars felé egy innovatív küldetés keretei...
A Fehéroroszországban őrizetbe vett 32 orosz zsoldoskatona “terrorcselekményeket” akart elkövetni Minszk gyanúja szerint az ország területén az...
Több százmillió forintos kárt okozott egy illegális műsorszolgáltatást végző nagykanizsai férfi, aki budapesti társával közvetítette több ezer...
A rasszistának nyilvánított dolgok egyre bővülő listájára felkerült már a szörfözés is. Az ok, hogy ezt a...
Ma 10 óra 30 perctől a megszokott módon közvetíti portálunk a Kormányinfót, amit ezúttal is élőben, a...
Tizenkilenccel, 4484-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs. Az elhunytak száma változatlanul 596, 3346...
Laura Codruța Kövesi, a román Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) volt vezetője lesz az első európai főügyésze a...
Tízezerrel kevesebben lehetnek egyetemisták ebben az évben, mint tavaly, de arányaiban sokkal többen kaptak ingyenes helyet, és...
Miután felvásárolta a BHS Handling Kft.-t, beléphet a repülőgépek és a légi utasok teljes körű kiszolgálásának piacára...
Napok óta másról sem szól a ballib, bocsánat, “függetlenobjektív” magyar sajtó, mint az Index önsajnáltató hisztihadjáratáról. Mi...
Szerda délután az ókori romok közé gurult egy autó a Flórián téren. Egy idős nő ült az...
A világon 17 029 155 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 667 011,...
Jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma júniusban a májusi értékhez képest, ugyanakkor százezer ember veszítette el munkáját a...
Hétfőig lehet jelentkezni a Családbarát munkahely pályázatra, amelyen akár ötmillió forint támogatást is kaphatnak a cégek családbarát...
Egyre több youtuber és vlogger tölt fel olyan tartalmakat az internetre, amelyek illegális migrációra bátorítják az arab...
A gyöngyöspataiak többségét mélyen bántja a szegregációs ügyben a bíróság ítélete, mert azt egyoldalúnak és túlzónak találják....
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök reggel. Az euró 345,35 forinton...
Százötvenezer fölé emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma az Egyesült Államokban a baltimore-i Johns Hopkins egyetem legfrissebb...
Szerda éjjel egy gyakorlott túrázó számolt be szerencsésen végződött élményéről egy közösségi oldal gyöngyösi csoportjában. A férfi...
Portálunk is beszámolt róla, hogy megszületett a miniszterelnök első fiú unokája. A gyermek a kormányfő Sára nevű,...
A megismételhetetlen Polbeat-adás, amelyből (a végén) kiderül, hogy miből élt Ambrózy Áron a földtörténeti őskorban, miért akarta...
Úgy tűnik, hogy a világ egyik legnagyobb techvállalata, a Google mindent megtesz annak érdekében, hogy ne Donald...
Már több, mint egymillióan töltötték ki a nemzeti konzultációs íveket, annak ellenére, hogy az ellenzék és aktivistái...
Tízezrek tüntettek ismét szerda este szerte Bulgáriában a Bojko Boriszov vezette kormány távozását követelve. Szófiában a tiltakozók...
Az amerikai törvényhozók úgy gondolják, hogy túl nagy hatalomra és befolyásra tett szert a négy legnagyobb amerikai...
Amikor újraindították a kampányt, az egész sajtó melléjük állt, kivéve az Indexet. Dull Szabolcs pimasz, lekezelő üzenettel...
Az elmúlt 24 órában 173 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak Ausztriában. A legtöbben Bécsben (81 fő) kapták el a...
Douglas Marks egy anyára és fiára kezdett lőni, miután egy miami hotelben nem tartották be a koronavírus...
Az iráni Forradalmi Gárda szerdán földfelszín alól indítható ballisztikus rakétákat és katonai műholdat is tesztelt a Perzsa-öbölben...
Az amerikai kormány szankciókat léptetett életbe Bassár el-Aszad szíriai elnök idősebbik fiával szemben – jelentette be az...
A Momentumot is magába foglaló szélsőbaloldali Renew Europe európai parlamenti frakció vezetője, a román Dacian Ciolos nyílt...
Elutasította a testvérváros-programbeli finanszírozását az Európai Bizottság hat olyan lengyel településnek, amelyek korábban LMBTI-mentes (leszbikus, meleg, biszexuális,...
Előnytelen intézkedéseket hozott a nemzeti légiforgalmi irányító szolgálatok számára a koronavírus-járvány idején az Eurocontrol, és ezzel rosszabb...
A Jobbik nevű balliberális párt értelmiségi hátországát képviselő Gulyás Balázs az ATV stúdiójában azt fejtegette a minap,...
Megoldódhat a több, mint egy évtizede tartó rejtély, ugyanis a német hatóságok egy hannoveri kertben keresik a...
Az egy évvel korábbihoz képest 38 ezer fővel kevesebb a foglalkoztatottak havi létszáma, de az előző tárgyhónaphoz...
Katonák és rendőrök meggyilkolására készülő iszlamista terroristákat fogtak el Szentpéterváron – közölte szerdán az orosz Szövetségi Biztonsági...
Közel kétszáz baleset történt két nap alatt a marokkói utakon, miután a kormány váratlanul lezárt nyolc várost...
Provokálják a gyöngyöspataiakat azok a romák, akik megkapták a 100 millió forintos kártérítés eddig kifizetett részét –...
A magyar vállalatok életerejét mutatja, hogy felismerték: ha ebben a nehéz helyzetben a beruházások mellett döntenek, növelik...
Ausztria tízfős rendőrségi kontingenst küld Szerbiába, hogy segítsenek a szerb–észak-macedón határon az illegális bevándorlás megakadályozásában – közölte...
Az Egyesült Államok heteken belül megkezdi a korábban bejelentett csapatcsökkentést Németországban – jelentette be az amerikai védelmi...
A Magyar Művészeti Akadémia 850 millió forintos összértékben nyílt pályázatot hirdet a kultúra és művészet területén dolgozó...
Kocsis Máté közösségi oldalán üzent Pikó Andrásnak az utcán folyó vért lehetséges alternatívának nevező, momentumos Szarvas Koppány...
Csorbai Ferenc, Mohács emlékezeteseket alakító polgármestere kilép az MSZP-ből, és az időközi önkormányzati választáson már független jelöltként...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS