A kapitalizmus áldozatának tartja az Index szerkesztőségét Szanyi Tibor. Az MSZP volt alelnöke, az Igen Szolidaritás Magyarországért...
“Semmilyen műemléki butítás vagy gagyisítás” nem megengedhető a Lánchíd felújítása során – írta Wintermantel Zsolt a Facebook-oldalán...
Negyvenhárom ország azzal vádolta pénteken Észak-Koreát, hogy megsértette az olajimportra vonatkozó ENSZ-szankciókat, és követelte a további olajszállítmányok...
Átvette az első négy Leopard 2A4HU típusú harckocsit a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) harcjárműgyártótól Benkő Tibor honvédelmi miniszter...
A járvány terjedése szempontjából nem biztonságos országnak nyilvánította Romániát és Bulgáriát Roberto Speranza egészégügyi miniszter pénteken. Ez...
Megváltozik az UVSE vízilabdacsapatának címere, amelybe bekerül a június 18-án elhunyt Benedek Tibor monogramja, valamint a 8-as...
Negyvenmillió forint értékű hamis eurót adott el egy ismerősének két férfi a gyanú szerint, pénzhamisítás miatt büntetőeljárás...
Törökország szabadon engedett két cseh állampolgárt, akiket 2018 júliusában a terrorizmus állítólagos támogatása miatt hat év és...
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken visszavonta a 65 év feletti egészségügyi dolgozók közvetlen egészségügyi betegellátás...
Oroszország 41 régiója három nap alatt fogja lebonyolítani az ősszel esedékes választásokat a parlament által a héten...
A magyar járványkezelés a leghatékonyabb az Európai Unióban a Magyar Nemzeti Bank szakértői által kidolgozott járványkezelési versenyképességi...
A Balaton foszforral terheltebbnek számító nyugati medencéjének valamennyi strandján kiváló jelenleg is a vízminőség. Bár a kutatók...
Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnöke a pénteki tömeges felmondásról az Azonnalinak azt nyilatkozta: lehetetlen...
Külföldre menekült Valerij Capkala fehérorosz ellenzéki vezető, aki Aljakszandr Lukasenka államfő kihívójaként próbálkozott indulni az augusztusi elnökválasztáson...
Ismét kötelező lesz a koronavírus-járvány miatt elrendelt tíznapos karantén Norvégiában a Spanyolországból érkezők számára – derül ki...
Kizárta soraiból a Jobbik Varga-Damm Andreát, aki a tavaszi parlamenti ciklusban lépett ki a párt frakciójából. Kizárásáról...
A Rai Sport szerdán tette közzé az egy hónapja, súlyos betegség következtében elhunyt Benedekről szóló megható rövidfilmet,...
Testvére adataival próbálta meg kivonni magát a rendőri intézkedés alól egy körözés alatt álló drogkereskedő. A rendőrök...
Súlyos veszélyhelyzetet teremtett Washington az iráni külügyminiszter pénteki Twitter-üzenete szerint, amelyet azt követően tett közzé, hogy az...
Gyurcsányék kormányzásuk alatt teljesen bizonytalanná tették a fiatalok jövőjét: tandíjat és munkanélküliséget hoztak a fiatalokra. Az egyetemekre...
Családi vita miatt riasztották a rendőröket péntek hajnalban a miskolci Avasról. A rendőrök a helyszínen, a ház...
A spanyol bíróság pénteken 122 éves börtönbüntetésre ítélte María Soledad Iparraguirrét, a már feloszlott Baszk Haza és...
Elfogtak pénteken a rendőrök egy román állampolgárt, aki csütörtök késő éjjel huszonkilenc illegális bevándorlót próbált átcsempészni Magyarország...
Péntek reggel minden jogosultnak átutalták a számára megítélt kártérítés felét, az összeg hiányzó részét egy hónapon belül...
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség akciózott a hármas metróban, ahol Karácsony Gergely ivókutakkal próbálja helyettesíteni a klímákat. A...
Patológus szakemberek dolgoznak az elektronikus lábcédula kifejlesztésén, amivel pontosan nyomon lehet követni egészen a temetésig vagy hamvasztásig...
Korábban már elvették Bukarest szavazati jogát, amiért 115 millió (!) euróval tartoznak a szervezetnek, azonban a kutatási...
Gálfi Dalma nyerte meg pénteken a magyar női teniszelitet felvonultató hajdúszoboszlói HungaroSpa Kupát. A több, mint egymillió...
A kormány célja, hogy a nagyvállalatokhoz hasonlóan a magyar tulajdonú kis- és középvállalatokat is a high-tech, illetve...
A kormány határozatának értelmében csaknem százhetvenhatmillió forintot különített el a kabinet a tavaly májusi dunai katasztrófa áldozatainak...
Jogi lépéseket tett az Egyesült Államokban Harry herceg és felesége, Meghan hercegné a gyermekükről készített állítólagos drónfelvételek...
Pénteken kezdeményezte munkaviszonya megszüntetését az Index szerkesztőségének három vezetője, Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, illetve Munk Veronika és...
Különös kegyetlenséggel ölte meg csecsemőjét egy nő csütörtökön délelőtt Londonban, elvágta a kicsi torkát. A szomszédok szemtanúi...
Új, átfogó szerződést kötött a kormány a Hit Gyülekezetével. A dokumentumot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Németh Sándor,...
Az utóbbi hónapokban kiválóan működött a kormány által kidolgozott, a versenyképességet javító gazdaságvédelmi akcióterv – mondta az...
Az Agatha Christie regényeinek ügyét kezelő ügynökséget is elérték a Black Lives Matter hullámai: a kiadási jogok...
A bolgár parlament pénteken jóváhagyta az előző nap bejelentett kormányátalakítást, öt miniszter távozását és utódaik kinevezését. A 240...
Évekkel a tünetek megjelenése előtt képes kimutatni a rákbetegséget egy vérteszt, amit amerikai kutatók egy csoportja fejlesztett...
Gyógyszerekkel mérgezett meg egy idős házaspárt Dunaújvárosban egy páros, hogy a sértettek vagyonához jussanak. A nyolcvanöt éves...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 9,8 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Aegon Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztárra,...
Nem járt sikerrel a szlovák kormányfő leváltását célzó ellenzéki indítvány pénteken. Az indítványt Igor Matovič kormányfő plágiumbotrányára...
Ingatlanos bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Dunántúlon – tájékoztatta a hatóság pénteken...
Az iraki biztonsági erők kiszabadították azt a német állampolgárságú művészeti kurátort, akit néhány nappal korábban raboltak el...
Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első hat hónapjában, miután 5,5 százalékkal több gyerek született és 5,5...
Mindenre fel volt készülve, de az még a volt barátja által durván bántalmazott Orosz Bernadettet is hideg...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS