Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vizsgálja a koronavírus és egy ritka gyulladásos gyermekbetegség kapcsolatát – közölte pénteken Tedrosz...
Csóka-Szűcs János, a Momentum aktivistája már nem gyanúsított. A Békés Megyei Főügyészség megbízott főügyészhelyettese jelentette be, hogy...
A nemzeti jelképek megsértésével egyenlő, büntetendő cselekménnyé nyilvánította a törvényhozás Németországban az Európai Unió (EU) zászlajának nyilvános...
Lemondott pénteken Nelson Teich brazil egészségügyi miniszter, aki többször is komoly vitába keveredett Jair Bolsonaro államfővel a...
Hétfőtől ismét fizetniük kell a magánautósoknak a koronavírus-járvány korai szakaszában felfüggesztett londoni belvárosi behajtási díjat, amelynek összege...
A június 2-i nemzeti ünnepen Olaszország közös újraindulásáért hirdetett utcai megmozdulást Matteo Salvini, a Liga vezetője –...
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője egy, a Facebookra feltöltött videóban üzent Karácsony Gergely főpolgármesternek. Kocsis szerint Tarlós...
Soros György hazai támogatóinak nem sikerült elhallgattatnia ifj. Lomnici Zoltánt – közölte pénteken a Századvég Alapítvány annak...
Több tucat tüntető gyújtogatásba kezdett a görögországi Lárisza utcáin pénteken, miután a koronavírus-járvány helyi fellángolása miatt új...
Schiffer András ügyvéd a Magyar Nemzetnek adott interjújában kifejtette, hogy nem hiszi el, hogy a koronavírus a...
Az Európai Parlament (EP) állásfoglalást fogadott el az új uniós hétéves pénzügyi keretről (MFF), valamint arról, hogy...
Az Európai Bizottság bejelentette pénteken, hogy nyilvántartásba veszi a feltétel nélkül járó alapjövedelem bevezetését, valamint a szerzői...
Közös pénzügyi holding társaság létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB) és az...
Kína kutatók erős bizonyítékot találtak arra, hogy az új koronavírus természetes eredetű és nem laboratóriumból kiszabadult, ember...
Egyre aktívabbak és elszántabbak az embercsempészek és emberkereskedők a koronavírus-járvány alatt – olvasható a hágai székhelyű Európai...
Tizennyolcmilliárd forint értékű beruházást hajtanak végre magyar vállalatok Szerbiában, amihez a magyar kormány 8,5 milliárd forintos támogatást...
Franciaországban meghalt a Kawasaki-kórhoz hasonló tüneteket produkáló egyik gyermek, Norvégia valószínűleg augusztus 20-ig fenntartja a ki- és...
“Nagyon csekély” előrelépést sikerült csak elérni a legfontosabb kérdésekben az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni...
Az ügyészség a letartóztatását indítványozza annak a férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint eladta a kábítószert az...
Magyarország Kormánya a Hungary Helps Program keretében 10 millió forinttal járul hozzá a görögországi Leszbosz szigetén illegális...
A Budapest Restart programnak megfelelően hétvégére átadják a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak a pesti alsó rakpartot, amelyet...
Hét évvel ezelőtt alakult az a különleges egység a rendőrség berkein belül, amelynek tagjai azoknak a gyilkossági...
Magyarország és Szerbia kapcsolatában, jövőjében sok lehetőség és remény rejlik még – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb elnök...
Az amerikai betegségmegelőzési központ szakértői egy ritkán előforduló, de annál veszélyesebb szövődményre figyelmeztetnek. A több szervet érintő...
Orbán Viktor miniszterelnök ma Belgrádba utazott, ahol Aleksandar Vucic szerb elnök fogadta. A magyar kormányfő a délelőtti...
Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy a kormány május végén vissza tudja adni a parlamentnek a koronavírus-járvány...
Kína szerint az Egyesült Államoknak erősítenie kellene az együttműködést a koronavírus-járvány elleni küzdelem terén, miután Donald Trump...
Már 8500 hallgató igényelte a május 1-jei bevezetés óta a Diákhitel pluszt; töretlen a kormányzati támogatással létrehozott...
Az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében 8,3 milliárd forintból megújulnak a központi régió kórházaiban és szakrendelőiben az...
Több budapesti járatát is újraindítja a Lufthansa-csoport; a frankfurti, zürichi, stuttgarti és düsseldorfi járatok is elindulnak júniusban...
Még mindig nem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában: péntekre az azonosított fertőzöttek száma átlépte a 17 ezret,...
A CNN szakértői paneljének elemzéséhez nagyban hozzájárult Greta Thunberg, aki hozzászólásában ugyanazt ismételte, amit általában szokott. Azt...
Néhány 100 millió forintnyi többletköltséget okozott a koronavírus-elleni védekezés a Volánbusznak, de több milliárdot veszítettek az utasok...
Egy egész emeletet, azaz 80 beteget kellett egyetlen ápolónak ellátnia a Pesti úti idősek otthonában, mert a...
A magyar gazdaság lendületes növekedéssel fordult rá az idei évre, azonban a koronavírus-járvány alapjaiban írta felül a...
A védelmi intézkedések betartása mellett fokozatosan bővül a személyes ügyintézés lehetősége a közigazgatásban. A veszélyhelyzet ideje alatt...
A debreceni BMW-gyár meg fog épülni, eddig minden az előzetes ütemtervnek megfelelően haladt; az építési területet pénteken...
Nemcsak az egészségügyi rendszer, a lakosság is jól el van látva védőfelszereléssel, például maszkkal – mondta Palóc...
Elkészültek a Balatonon közlekedő hajók koncepciótervei, így hamarosan indulhat a közbeszerzés, amelynek köszönhetően a Balatoni Hajózási Zrt....
Kábítószer-kereskedelem miatt vádat emeltek egy húszéves egyetemista lány ellen, mert extasytablettát árult egy pécsi szórakozóhelyen tavaly februárban...
Soros György amerikai tőzsdespekuláns évtizedek óta világszerte eltart különböző szervezeteket, amelyek az úgynevezett nyílt társadalom ideológiáját igyekeznek...
Sok vendégre számítanak pünkösdkor a falusi turizmusban; már most nagy az érdeklődés a május végi hosszú hétvége...
Őrizetbe vették a szigetszentmiklósi nyomozók azt a két férfit, akik harmadik társukkal több tízmillió forintnyi zsákmányt talicskáztak...
Az Európai Parlament csütörtöki, videokonferencia formájában megtartott ülésén szavazott a 2018-as pénzügyi évre vonatkozó zárszámadási jelentésekről Brüsszelben...
A nyugat-balkáni országok további korlátozó intézkedéseket vonnak vissza, amelyeket a koronavírus-járvány miatt vezettek be; Észak-Macedóniában és Bosznia-Hercegovinában...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS