Bangóné Borbély Ildikó ismét klaviatúrát ragadott: levelet írt a Miniszterelnökséghez, amit Orbán Balázs nyilvánosságra hozott a közösségi...
A Nagyvázsonyi Egyezmény abból a felismerésből fogalmazódott meg, hogy szemmel láthatólag, füllel hallhatólag a magyarországi ellenzéki pártok...
A Kormányinfót követően tartotta online sajtótájékoztatóját a járvány elleni védekezést koordináló operatív törzs, amit ezúttal is élőben,...
Oroszország az ötödik helyre lépett előre az igazolt fertőzöttek számának tekintetében, amely 11 231-es napi rekordnövekmény mellett...
A Tűzfalcsoport friss cikkében világunk egyik legnagyobb spekulánsának, Soros Györgynek a friss tervéről rántja le a leplet....
Csütörtökön Fejér megyében, pénteken pedig Nógrád megyében is elindul a Semmelweis Egyetem (SE) által szervezett országos koronavírus-szűrés...
Az ENSZ 6,7 milliárd dollárt kért csütörtökön tagországaitól a koronavírus okozta világjárvány elleni harchoz a legsebezhetőbb országokban;...
Nincs fertőzésgyanús eset sem a gondozottak, sem a dolgozók között a debreceni Szávay Gyula utcai idősek házában...
Július elsejétől 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke – közölte a Pénzügyminisztérium adóügyi...
Még tart a nyomozás Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, valamint Szarvas Koppány Bendegúz, a párt önkormányzati képviselője...
Elkezdődött a védekezés második szakasza, a fertőzés láthatósan lassult, csökkent a fertőzöttek száma, de a szabályokat továbbra...
Ígéretesnek tűnik a Baranyi Lajos, az Egyesült Államokban élő magyar kutató által kifejlesztett terápia – közölte Jakab...
A turisták elmaradása miatt nehéz helyzetbe került Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) megmenekül a csődtől azzal, hogy a...
Politikai támadásnak tartja Menczer Tamás államtitkár a Freedom House jelentését – a politikus minderről az ATV-ben beszélt....
Szerbiában visszavonták a szükségállapotot, Koszovóban jelentősen nőtt a gyógyultak száma, Észak-Macedónia választásra készül, míg Montenegró és Bosznia-Hercegovina...
Ritkán van lehetőség arra, hogy az egyes nemzetek polgárai valóban befolyásolhassák az uniós folyamatokat, most azonban mindenkinek...
A kormány a járványügyi intézkedések hatálya alatt is biztosítja a bántalmazottak számára a biztonságos környezetben való elhelyezést....
Rekordmélységű idei recessziót valószínűsítenek a brit gazdaságban a Bank of England csütörtökön ismertetett friss előrejelzési forgatókönyvei az...
Márciusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 68,1 százalékkal, a...
A világjárvány okozta polgári repülési korlátozások miatt most már harmadik hónapja zajlik minden idők legnagyobb magyar hazatérési...
Karácsony Gergely egy leleplezőnek szánt írásában saját magát buktatta le. A párbeszédes főpolgármester a kormányhivatalt próbálta támadni...
Már több, mint 800 idősotthon fertőtlenítését végezték el a katonák – emelte ki a honvédelmi miniszter a...
Nem számíthatnak többé uniós forrásra a karácsonyfának szánt fenyő termesztéséből élő gazdálkodók, Brüsszel ugyanis nemrég úgy döntött:...
Világszerte 3 753 112-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 263 831, a gyógyultaké pedig...
Fotósorozatban mutatta be az Origo, hogyan indult újra az élet a Balatonon. Mint ismert, hétfőtől a védekezés...
Felügyelőtanácsot hozott létre a Facebook, azzal az ürüggyel, hogy kell egy “független” ellenőrző testület, amelynek döntéseit végre...
A Népszavában jelent meg Pápai Gábor karikatúrája, amely alapvetően súlyosan sérti a keresztényeket és azokat, akik hisznek...
Hagyományőrzés, hazaszeretet, magyarságtudat, aggódás a határainkon túli és persze az anyaországi honfitársainkért – ez Petrás János, a...
Ma reggel 9 órakor megkezdődnek országszerte az idegen nyelvi érettségi vizsgák. A diákok angolból közép- és emelt...
3150 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 10 idős krónikus beteg – tudatta a koronavirus.gov.hu...
Lefoglalták a spanyol Salvamento Marítimo Humanitario nem kormányzati szervezet Aita Mari nevű hajóját a palermói kikötőben –...
Olasz tudósoknak sikerült semlegesíteni a koronavírust egy oltóanyaggal, amiből akár vakcina is lehet. Ilyen messzire pedig még...
A vasárnapi elnökválasztás elhalasztásáról adott ki szerda éjjel közös nyilatkozatot a lengyel kormánypárt elnöke, Jarosław Kaczyński, valamint...
Az Országgyűlés ma tárgyal a pénzügyminiszter a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében javasolt adóváltoztatási javaslatairól. A hétfőn...
Az országos szűrőprogram egyik célja, hogy lássák, hol fordul elő nagyobb számban koronavírus-fertőzés. Ha ugyanis később esetleg...
Újabb enyhítéseket jelentett be szerdán a belga és a holland kormány a koronavírus-járvány ellen hozott korlátozó intézkedésekkel...
Franciaországban az elmúlt 24 órában 278-cal, 25 809-re nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma az előző napi...
Törökországban szerdán négy nap után ismét kétezer felett, 2253-mal nőtt az új koronavírus regisztrált fertőzöttjeinek a száma,...
A zenészvilág is megsínyli a koronavírus-járványt: elmarad a koncertek és egyéb fellépések többsége, és így sokak megélhetése...
Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke munkamegbeszélést folytatott szerda délután. A telefonbeszélgetés során...
A román alkotmánybíróság szerdán alkotmányellenesnek nyilvánította azt a sürgősségi kormányrendeletet, amelynek alapján hatalmas bírságokkal sújtották az elmúlt...
A koronavírus-járvány miatti óvintézkedéseket betartva több vidéki településen már újranyithatnak szabadidőközpontok, parkok, de a biztonsági előírások továbbra...
Pálfordulás Karácsony Gergely módra: míg a főpolgármester múlt csütörtökön még azt mondta, egyetért azzal, hogy még nincs...
Ismét szigorítások jöhetnek azokban az országokban, amelyekben nem járnak el rendkívül körültekintően a koronavírus terjedésének fékezése érdekében...
Ahogyan korábban már beszámoltunk róla, a Freedom House legfrissebb jelentése szerint Magyarország 2019-ben átcsúszott a félig szilárd...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS