Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében hárommilliárd forintos keretösszeggel hirdetett újabb pályázati felhívást az elismerésben részesített termelői...
Csütörtökön 57 millió dolláros megállapodást írt alá Magyarország Mongóliával, amelynek értelmében egy magyar vállalat állatvakcina-előállító gyárat és...
Emberölés miatt emeltek vádat egy zalaegerszegi férfi ellen, aki januárban előbb az élettársát, majd a kutyájukat is...
Hetvenkét nap után először nullára csökkent az új koronavírusos fertőzések száma Dél-Koreában, február 16. óta első ízben...
Az erdélyi magyar lapokban és portálokon közölt vezér- és véleménycikkek szerzői határozott hangon és egybecsengően elutasítják, hogy...
Februárban az export euróban számolt értéke 4,8 százalékkal, az importé 1,0 százalékkal nőtt, az 1,131 milliárd euró...
Pozitív várakozással tekintenek a kijárási korlátozások bejelentett vidéki enyhítésére a balatoni vendéglátósok, már megkezdték a teraszok előkészítését,...
Békés megyében is megjelent a madárinfluenza: Battonyán egy mintegy 23 500 egyedet számláló növendék hízópulyka-állomány, Nagykamaráson pedig...
Hétfőn a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar, mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a...
Az országban elsők között helyeztek el levegőfertőtlenítő készülékeket a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) betegellátó egységeiben, legnagyobb számban –...
A magyar kormánnyal szemben használt kettős mércét kifogásolta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a...
Péntektől tovább enyhülnek a korlátozó intézkedések a nyugat-balkáni országokban, eltörlik például a hétvégi kijárási tilalmat, a maszk...
Az Agrárminisztérium kezdeményezésére, az anyák napja miatt a hosszú hétvégére feloldják a virágboltok nyitva tartására vonatkozó korlátozásokat...
Niedermüller Péter (DK), Erzsébetváros polgármestere és Soproni Tamás (Momentum), Terézváros polgármestere a Demokratikus Koalíció (DK) Facebook-oldalán jelentette...
Elfogott a rendőrség egy férfit, aki a gyanú szerint egy futót és egy kerékpárost támadott meg a...
A KDNP tiltakozik a Népszavában kedden megjelent vallásgyalázó karikatúra miatt. Közleményben tiltakozik a KDNP a Népszavában megjelent...
Továbbra is szükség van arra, hogy a lakosság fegyelmezetten betartsa a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedéseket, mert ez...
A Holt-Marosba hajtott egy személyautó csütörtökön Szegeden, a Bérkert utcai átkelő közelében – közölte a katasztrófavédelem honlapján....
Szövetségi vizsgálat indult Harrison Ford ellen, mert a filmsztár, aki tapasztalt pilóta, a múlt héten egy kisgéppel...
A járvány elleni védekezés ötvenedik napjához érkeztünk csütörtökön, a szerdai kormányülésen a kabinet egyértelműen megállapította, hogy a...
Mától kötelező bölcsődei és óvodai ügyeletet biztosítaniuk azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a koronavírus-járvány miatt bezáratták ezeket az...
Müller Cecília országos tisztifőorvos tájékoztatása szerint az országban eddig 27 idősotthonban igazoltak már koronavírus-fertőzést, 628 gondozott, 87...
A jelentkezők több mint 96 százalékát felvették valamely középfokú iskolába az idei általános felvételi eljárás során –...
Az Európai Parlament néppárti (EPP) frakciója által tegnap este elfogadott migrációs és menekültügyi álláspontban sikerült megvédeni a...
Az uniós turisztikai miniszterek arról morfondíroznak, hogy be kellene vezetni egy új okmányt, a koronavírus-útlevelet. Ezzel bizonyíthatja...
Magyarország kormánya elsőként állt ki az ágazat mellett, adó- és járulékkönnyítést vezetett be a szektorban – írja...
Világszerte 3 194 523-an fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálesetek száma 227 659, a meggyógyultaké pedig 973...
Az új budapesti libegőn 80 darab négyszemélyes szék lesz, az önkormányzat már kiírta a közbeszerzést. De még...
Az elmúlt évben a mezőgazdasági biztosítások díjbevétele 15,7 milliárd forint volt, míg a kárfizetések 7,53 milliárd forintot...
Az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakciója nem kötelezné a tagállamokat migránsok befogadására, ezen kívül az Unió határain...
A most elfogott férfi társát nemrég Németországban fogták el a szállítmány egy részével. Ezek után a gyanúsított...
Eddig több mint kétszáz vállalkozás igényelte munkavállalóinak jelentős része után az április közepétől elérhető állami bértámogatást. A...
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2775 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek...
Bár a számok mást mutatnak, sikerre vihető a Székely Nemzeti Tanács petíciója és össze lehet gyűjteni hét...
A légi utasok kompenzálásáról szóló közösségi szabályozás egyes előírásainak felfüggesztését kezdeményezte tizenkét európai uniós tagállam kormánya, hogy...
Amennyiben megválasztják az Egyesült Államok elnökének, nem telepítené vissza Tel-Avivba, hanem Jeruzsálemben hagyná az amerikai nagykövetséget Joe...
Májustól Ciprus is fokozatosan enyhít a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon – jelentette be a szigetország elnöke,...
Tűzszünetet hirdettek a ramadán muszlim böjti hónap idejére a Líbia keleti és déli részét ellenőrzése alatt tartó...
Körülbelül 1500 milliárd euró értékű gazdaságélénkítő csomag elfogadására lenne szüksége az Európai Uniónak a koronavírus-járvány okozta negatív...
A Földközi-tengerbe zuhant a kanadai légierő egy helikoptere Olaszország és Görögország között, a balesetben legalább egy katona...
Hétfőn nulla órától lesznek hatályosak az Orbán Viktor miniszterelnök által a koronavírus-járvány elleni védekezésben szerdán bejelentett változások...
A francia egészségügyi minisztérium szerda esti összesítése szerint Franciaországban 24 ezer fölé emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak...
Elengednék az ingatlan bérbeadásából befolyó bevétel után fizetendő adót Romániában azon tulajdonosok számára, akik a koronavírus-járvány közepette...
Törökországban szerdán tovább mérséklődött a koronavírus okozta halálesetek száma, az elmúlt 24 órában 89-en vesztették életüket, és...
Finnországban május 14-től újranyitnak a koronavírus-járvány miatt bezárt iskolák – jelentette be Sanna Marin finn miniszterelnök szerdán,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS