A felnőtt magyar lakosságnak bizonyára nem kell bemutatni Guido és Maurizio de Angelist, hiszen az olasz filmzeneszerző testvérpár nevét Bozai József, a bemondók Pavarottija óvatos becslésünk szerint is több százszor kántálta már el Bud Spencer és Terence Hill vígjátékai, spagettiwesternek és más olasz filmek főcímében. A két világhírű zeneszerző és slágergyáros előadóművész kedd este először ad koncertet Magyarországon, mi pedig összeszedtünk öt emlékezetes filmet (meg egy bónuszt), amelyek szerintünk de Angelisék ragacsos dallamai nélkül bajosan kapaszkodtak volna meg az emlékezetünkben.

MAPET – 061.hu

A világhírű szerzőpáros 1984 óta először ad koncertet legismertebb dalaiból és filmzenéiből Oliver Onions néven. A Papp László Budapest Sportarénában kedd este 17 olasz zenésszel és negyven fő szimfonikus zenekar kíséretében lépnek fel barátjuk, a júniusban elhunyt Bud Spencer emlékére. Az ő és Terence Hill főszereplésével készült akcióvígjátékokhoz írt dalaik különösen népszerűek voltak – és azok ma is -, popslágereik pedig, mint a Lulu, a Santa Maria (ami nem azonos a Neoton-slágerrel), a Quanto sei bella stasera, a Fantasy, a Pizza vagy A szavanna fia tévésorozatból is ismert Orzowei című daluk sokszor megpihentek az európai, főleg a német listákon – nem is csoda, hogy a ’60-as évektől több millió lemezt adtak el világszerte.

Az 1944-ben született Guido fuvolázásból, a három évvel fiatalabb Maurizio pedig zeneszerzésből diplomázott, majd megalapították a Black Stones együttest, amelyből később az M&G Orchestra lett. A nagy lehetőség akkor jött el számukra, amikor az RCA lemezcég olasz lányvállalatának stúdiómuzsikusainak  helyére ugrottak, amikor azok sztrájkba léptek. Innentől szinte az összes akkori olasz sztárelőadóval együtt dolgoztak: játszottak a felvételeiken, zenéket is szereztek nekik. Az RCA-nál akkoriban már filmzenéket is rögzítettek, így a fivérek olyan, akkor már befutott zeneszerzőkkel működhettek együtt, mint Nino Rota vagy Ennio Morricone (a Volt egyszer egy vadnyugatban például Maurizio bendzsójátéka is hallható).

Filmzeneszerzőként de Angelisék a 70-es évektől értek el kiugró sikereket, s bár több művésznevet is használtak, vidám hangvételű szerzeményeik java már Oliver Onions néven jelent meg. A nevet George Oliver Onions angol írótól kölcsönözték a hangzása miatt, de leginkább csak viccnek szánták. Guido a nyolcvanas évek közepétől maga is belevágott a filmezésbe, öccse pedig tovább ontja a filmzenéket. 2006-ban szólólemezt is kiadott Le mie emozioni címmel.

1. Csoda olasz módra (1971)

 

Guido és Maurizio de Angelis 1970-ben írták első filmzenéjüket Nino Manfredi Csoda olasz módra című alkotáshoz: a Tanto pè cantà az első nagy slágerük, ami akkora sikert aratott, hogy a testvérek onnantól a filmzenékre specializálták magukat, főleg vígjátékok, kalandfilmek és spagettiwesternek zenéjét komponálták. Manfredi vígjátékát az író-rendező és Lionel Stander főszereplésével számos rangos díjjal elismerték, többek között Arany Pálmára is jelölték.  

2. Különben dühbe jövünk (1974)

 

Bud Spencer és Terence Hill egyik legnépszerűbb filmje egyben a legelső volt, amit bemutattak a magyarországi mozikban. Hatalmas sikert aratott, heteken át telt házakkal vetítették annak ellenére, hogy a moziváltozat feliratos volt. Később magyar szinkron is készült a filmhez: 1982-ben és 2000-ben. Utóbbi változatban Bud Spencernek Kránitz Lajos kölcsönözte a hangját, ami nem vívta ki a Bujtor István orgánumához szokott nézők tetszését. A testvérpáros szerezte Spencer és Hill legtöbb közös filmjének zenéjét, ezek között volt Az ördög jobb és balkeze 2., Az angyalok is esznek babot, a Bűnvadászok és az És megint dühbe jövünk. Ők szerezték a Piedone-sorozat folytatásainak zenéit is, a Bud Spencer-produkciók közül az Akit Bulldózernek hívtak főcímdala örvendett nagy népszerűségnek. A Különben dühbe jövünk legismertebb szerzeménye egyébként a Dune Buggy (a magyar változatot Kovács Kati énekelte), a  Lalalalalla azonban felidézi a letűnt időket, amikor egy betétdal ma már elképzelhetetlen hosszúságban, esetünkben több mint hét percig kísérhetett végig egy jelenetet.

4. Zorro (1975)

 

Az 1975-ben bemutatott, Alain Delon főszereplésével forgatott olasz-francia kalandfilm az eredeti Zorro-történeteken alapul, de a helyszín Kalifornia helyett egy Kolumbiához hasonló ország, és Don Diego szerepe is más a cselekményben. A Zorro Delon egy korábbi sikeréhez, az 1963-as Fekete tulipán-hoz hasonló kardos-köpenyes kalandfilm (műfaját tekintve a Zorro-filmeket sokan mégis a spagettiwesternekhez sorolják), ezúttal azonban messze látványosabb, élvezetesebb alkotás született nagy elődjénél. A színészlegenda kamasz fia, Anthony kedvéért vállalta el a címszerepet. De Angelisék Zorro Is Back című betétdalát 1996-ban Wes Anderson is felhasználta a Petárda (Bottle Rocket) című filmjéhez.

3. Keoma (1976)

 

A Keoma komoly megbecsülést vívott ki magának: a rajongók és a kritikusok is a valaha készült egyik legjobb westernfilmnek és az utolsó kiváló spagettiwesternnek tartották. Bár a főszereplő Franco Nerón és a lőporszagon túl nincs sok közük egymáshoz, sokan az 1966-ban bemutatott Django folytatásaként is emlegetik, egyes országokban pedig egyenesen Django Rides Again címen vetítették. Az idő múlásával azonban megoszlottak a vélemények Castelliari filmjéről – amely a rendező saját bevallása szerint is leginkább Sam Peckinpah stílusát igyekszik követni – csakúgy, mint de Angelisék kísérőzenéjéről. A filmzenét sokan merésznek és zseniálisnak tartják, míg mások gyomra képtelen bevenni annak egyediségét és furcsaságát. A spagettiwesternekből előszeretettel, ámde nagy tisztelettel lopkodó Quentin Tarantino mindenesetre a Django és a Keoma dalait, és más De Angelis-filmzenéket is felhasznált a filmjeiben.

5. Sandokan – A maláj tigris (1976)

 

A nyolcvanas évek egyik legsikeresebb tévésorozata volt Sandokan, a maláj kalóz, a tenger tigrisének története a magyar televízióban. Főcímdalát a Neoton Familia is feldolgozta, a dal hetekig vezette a hazai slágerlistákat. A címszerepet alakító indiai színész, Kabir Bedi igéző tekintetével azonnal hatalmas rajongótábort szerzett magának egész Európában, sőt, a tengerentúlon is. Később olyan amerikai sorozatokban is szerepet kapott, mint a Knight Rider vagy a Magnum, de James Bond-filmben is játszott: az 1983-as Polipkában ő alakította Roger Moore ellenfelét. A Sandokan-történet legújabb feldolgozása egy 1990-es években készült angol rajzfilmsorozat, míg a tévésorozat visszatérő szereplője, a bengáli vadász Tremal Naik kalandjairól külön filmek is készültek Lex Barker főszereplésével.

6. 80 nap alatt a Föld körül Will Foggal (1983)

 

A spanyol-japán televíziós rajzfilmsorozat a filmes irodalmi adaptációk gyakorlatával ellentétben meglepően pontos feldolgozása Jules Verne művének, bár nem meglepő módon jóval “részletesebben” meséli el a történetet, mint a regény. A sorozathoz három új karaktert találtak ki az alkotók (Tico, Bully, és Transzfer alakját), továbbá néhány szereplő nevét is megváltoztatták.  A rajzfilm Fumio Kurokowa nevéhez fűződik, aki korábban a Dzsungel Könyve anime változatát is elkészítette. Népszerűségét a főcímdal fülbemászó de Angelis-refrénjének is köszönheti, amely a rakás rém idegesítő állati mellékszereplő maszatolása ellenére is képes volt hangulatban tartani a gyerekközönséget.

Fotó: Origo/NAP média