Tudom hol a Duna (ha nem, a GPS segít), a víz tulajdonságairól is vannak sejtéseim, a vírusokhoz meg a focihoz is rohadtul értek, ki meri kétségbe vonni, hogy az árvízi védekezés is a kisujjamban van? Az ember, amikor gúnyolja az ellenzéki politikusokat, meg értelmiségieket, akkor igyekszik erős túlzásokba esni, mert túlzás nélkül ma már nincsen olvasottság.
De nem tud, mert ezek a csávók és nőcik az árvízi védekezést is virtualizálták, tehát szó szerint bármint mondhatnak, hiszen a bitek nem törlik magukat bánatukban a hülyeségüktől.
Kettészakadt a nyugati civilizáció, a kisebbségben lévő valóságpártiakra és azokra, akik átköltöztek a virtualitásba. Magyar Péter például elolvasott néhány FB-posztot az árvízről, majd követte a kommunikációs csapatának parancsait és ment ki virtuálisan védekezni valami víz mellé, miközben sorban jelentek meg a dörgedelmes posztjai arról (nyilván maga írja őket), hogy mit nem csinál a kormány a több száz kilométeres védelmi vonalon. Meg a honvédség, meg egy csomó normális ember, aki nem csinált szelfit arról, hogy éppen homokzsákot tölt. Lassan büszke lehetek rá, hogy életemben csak egy szelfit csináltam, azt is poénból, és csak egy embertársamnak mutattam meg, még csak nem is pornográf vagy ciki, de kinek mi köze hozzá? Tulajdonképpen az is rohadtul lényegtelen, hogy nem szelfizkedem, ahogy az is az volt, hogy oltakoztam. Mi közöm nekem ehhez az egészhez? Vajon valós és persze jó üzenet-e az, ha virtuális tevékenységek segítségével definiáljuk “jóember” voltunk, még akkor is, ha tényleg jó emberek vagyunk? Ugyanis ezzel legitimáljuk, hogy a rossz emberek is megelégszenek ezzel.
Persze már rég lenyomtak bennünket ebben, tényleg a látszatokban is kell nyerni és nem csak a valóságban, ezt nagyon megtanultuk a 2002-es választások tragikus következményeiből. Nem elég jól kormányozni, jól is kell kommunikálni az eredményeket. Azért valljuk be, a virtuális messiás feladta nekünk a leckét. Még Gyurcsány Ferenc sem hazudott olyan átütő erővel, mint ő. Persze, jó hogy a Ferin edződtünk, így már a szekunder szégyen nem gyűr le bennünket.
Magyar Péter szavazói láthatólag persze valóságos tevékenységnek tekintik azt, amit a führerük csinál. Pedig az jelenleg nem több, mint egy milliárdos reklámköltséggel megtámogatott influenszer kampány, minden a valóságra vonatkozó tartalom és a megértés luxusa nélkül. Ő az első olyan versenyző Magyarországon, akinek a posztjai már az előtt elavulnak, ha nem olvasunk elég gyorsan, mielőtt a végükre érne az ember. Az árvíz azonban komoly dolog, a védelem állítólagos gyengeségeiről hazudozni egyszerűen rémhírterjesztés, a Honvédséget gyalázni pedig nemes egyszerűséggel fogalmazva, rendes virtigli hazaárulás.
Aztán ahogy Péter úrfi beleállt a köztársasági elnökbe, az a szándékos aránytévesztés iskolapéldája. Magyar Péter Magyarországon egy parlamenti képviselettel nem rendelkező párt elnöke, és csupán egy sima EP képviselő. Megdöbbentő, hogy egy ilyen belpesti figurának mennyire nem volt gyerekszobája, és mennyire tudatosan tanították meg hazudozni és sértegetni. Ő és a kommunikációs tanácsadói ezt gondolták írni a köztársasági elnöknek:
És végül egy jó tanács: egy köztársasági elnöknek ilyen súlyos árvízi helyzetben kötelessége lenne a nemzethez szólnia, ha már az nem jut eszébe, hogy meglátogassa a gátakon napok óta megfeszített munkát végző több tízezer önkéntes honfitársát.
Az viszont jó helyzetértékelésre vall, hogy nem áll ki Orbán Balázzsal vitázni, hiszen könnyen már most a politikai karrierjébe kerülhetne az a megalázó mértékű intellektuális vereség, ami várna rá. Na meg persze a kontraszt a kultúrember és az üvöltöző között is nagyon látványos lenne.
Persze nyugaton a természeti és ipari katasztrófák kezelését politikai célra felhasználni már régóta megszokott dolog, olyan katasztrófa nem érhet egy országot, hogy a haladó erők összefogjanak bárki mással és ne a politikai haszonra hajtsanak. Magyar Péter egy igazi nyugati politikus, a Tisza Párt teljes joggal az EPP tagja, neki csak választókerület ez a táj, nem a hazája.
Értelemszerűen teljesen rendben van az, hogy “le kell kommunikálnunk” az ellenfelet. Csakhogy ez nem keltheti azt a benyomást, hogy amikor ugyanolyan lapátot markolunk és egy ugyanolyan zsákba ugyanolyan homokot lapátolunk, mint ők, akkor olyan pojácák is vagyunk, mint ők. A Fidesz-szavazók érzik a különbséget persze, de az a pár százezer ember, aki a döntetlen közeli helyzetből kétharmados győzelmet szokott csinálni azzal, hogy elmegy végül szavazni ránk, azért hajlamos megtévedni bizonyos látszatoktól.
Például az avatatlan szemlélőnek támadhat olyan benyomása, hogy Magyar Péter alkalmas levezényelni egy 50-100 méteres partszakasz árvízi védekezését, eltalál a Dunához, felismeri a folyót, a homokot, a lapátot, a zsákot és képes szakszerűen egymásra tenni a zsákokat, illetve ezt a tevékenységet órákon keresztül összeszorított foggal, egy átlagos önkéntes szintjén végezni. De ez pont nem igaz. Nem képes rá és nem is akar ilyet csinálni. Amikor abba a rövid kapcsolatba került a lapát nevű munkaeszközzel, akkor ő nem dolgozott, hanem kommunikált. Azt akarta sugallni, hogy Orbán Viktornak is ezt kellene csinálnia, mert ez az igazi árvízi védekezés, nem a töménytelen eszköz biztosítása, a szervezés, az irányítás, a helyi válságok kezelése, az operatív döntések sorozata és mellesleg az ország teljes menedzselése nap mint nap.
Nagyon csapdás helyzet ez, mert még a nem teljesen elvakult ellenzéki szavazok számára is a sikeres árvízi védekezés akár Magyar Péter sikerének is tűnhet. Az ő általa megtöltött néhány zsák volt az a többlet, ami megmentett minket. A jó kis közösségi kommunikáció képes ekkora aránytévesztést beültetni az emberek fejébe. Nem realitásokkal nézünk szembe, hanem bődületes illúziókkal. Ezt tudomásul kell vennünk, mert különben lenyomnak bennünket egy olyan lapáttal, amit soha nem emeltek 30 centinél magasabbra a talaj fölé.
Vezető kép: MTI/Hegedüs Róbert
Jose
2024-09-20 at 16:47
Ez a Kárpáti gyerek vagy nagyon fiatal (ezért naiv) vagy nagyon hülye.
alaszloa
2024-09-20 at 16:44
Átlagember: “Ilyen nagy a baj??? Ennyire félnek tőle????”
Tudatom veled, hogy nem. Azért írnak róla ennyit, mert minden nap képes elkövetni valami ordenáré baromságot, bunkóságot a csóka.
Ennyi.
Solaris
2024-09-20 at 16:11
Gumibunda,
Megbíztam empét, hogy válcsaleakicsit.
Vele meg utólag bánunk el.
Neked jó így, vagy ragaszkocc a neralódhoz?
Átlagember
2024-09-20 at 15:59
Mostmár a PS összes hírének közel felét Magyar Péter foglalja el (persze lejárató módon, de mégiscsak).
Ilyen nagy a baj??? Ennyire félnek tőle????
Mostmár kezdem azt gondolni,hogy a tiszapart megelőzte a fineszt!
kanigunda
2024-09-20 at 14:20
“… egy ember fél év alatt a semmiből fel tud építeni egy 30-35%-os pártot….”
De ugye ezt maga sem gondolja komolyan, hogy a selyemmajmocska egyedül csinálta?
2022-ben kb. 40% nem a FIDESZ-re szavazott és most maguk a 30%-on tipródnak?
Inkább a MaSzoP-ot, DK-t meg a Nyomentumot kérdezze mert inkább ők a vesztesek!
Dollárvesztesek, ha konkrétan kéne fogalmazni.
Öröm
2024-09-20 at 13:48
Örülök, hogy ilyen jó “tanácsadói” vannak a mentelmi joga mögött bujkáló Ciki Petinek. Még jobban örülnék, ha az “ordas bunkó” tanácsadók máskor sem lennének a napi történésekkel tisztában és nem figyelmeztetnék a túlmozgásos, ideggyenge vezérüket azután sem, hogy mire figyeljen, mire vigyázzon és mit ne csináljon…
Oltári égés, na...!
2024-09-20 at 13:44
Égés, na..! Oltári égés” Megy itt a hablatyolás mindenről, csak a lényegről nem, nevezetesen: úgy írt a tiszás ficsúr gúnyos firkálmányt a köztársasági elnök ellen (ez már önmagában minősíti, hogy miféle alpári fószer…), hogy totálisan mellélőtt, nem volt igaza, durván sértette a kötelességét éppen teljesítő elnököt. Pont az ellenkezője volt az igaz annak, amit ez a vézna bohóc firkált. Ez itt a lényeg, nem a mindenféle politikai blablázás, amit itt alább sokan előadnak, dőntően az agymosott tiszás birkák.
Ciki Peti leégett, lebőgött, nota bene hazudott. Már megint..!
János
2024-09-20 at 12:30
“…Kettészakadt a nyugati civilizáció, a kisebbségben lévő valóságpártiakra és azokra, akik átköltöztek a virtualitásba. …”
Virtuális = látszólagos
vagyis, olyan mint a valós, de valamilyen célból eltorzított módon mutatja a valóságot. A cég sokféle lehet: művészi, politikai, oktatási, stb.
A politikai torzítás célja egyértelmű. Egy olyan módosított kép felmutatása, mely azoknak szól, aki valamiért nem tudják elérni a valós célt – ezért hisznek a hamis képben és cselekszenek is érte, hogy elérjék.
Csak egy példa: csodás, sexi nő bemutatása egy csúnyább pasi részére. Ha ezt még összekötik egy politikai jelmondattal, nyertek egy szavazatot. Stb.
Patrióta
2024-09-20 at 12:06
Kedves huda! Nem tudom, hogy orbánozással lehete-e nyerni vagy sem. De ha egy párti olyan dinamikusan növekszik, mint a Tisza, abból bármi lehet. Fél év alatt 30% – ez páratlan az elmúlt 30 évben. Különösen egy olyan országban, ami gazdaságilag és szociálisan meglehetősen rosszul teljesít.
Kárpáti
2024-09-20 at 12:01
Én mint a liberális eszmék és ideológiát követő propagandista mindent megteszek, hogy az orbánista putyinista ruszki bérences hatalom megbukjon , a Brüsszel és USA parancsait kell végrehajtani erre Magyar Péter is hajlandó akit pénzel is támogatnak ,én arra vagyok hivatott ,hogy az orbán redszert gyengítsem uszítcsak és hergeljek, elég jól megfizetnek ezért erre büszke is vagyok ,és nem érdekel ki mit gondol rólam.
huda
2024-09-20 at 11:58
Patrióta2024-09-20 at 11:23
Semmi extra nem történt a bukott balos libsi pártok szavazói gyülekeznek a vályú körül ,a DK ból is sokan átpártoltak ,de ha folytatják az orbánozást ez is el fog bukni orbánozással nem lehet választást nyerni de hát majd meglátjuk hajrá!
hörög a mocskos kommunista toprongy Kárpát nyikhajelvtárs
2024-09-20 at 11:56
Kárpáti szarházi és mocskos kommunista toprongy elvtárs!
Egyedül vagy ilyen hülye, vagy van egy félhülye testvéred is!
Anyád a gyilkos Kádár-tróger titkárságán volt takarítónő, ettől vagy még ma is a munkásmozgalom harcosa?
Szarospeti megy a kukába, csak idő kérdése.
Egy szinten vagytok, mindketten beszari vásári kikiáltó aljadékokként, és betegesen vergődtök.
Kormányváltás helyett nadrágváltás lesz nálatok, mert összeszarjátok magatokat attól, amit kaptok!
Sas
2024-09-20 at 11:38
Milliószor megtudták volna fékezni a Kádár rendszer kegyencének unokáját, amikor még nem volt ismert-akár a feleség-amikor terrorizálta.Vagy amikor még 1-2 százalékos szinten rágalmazta az ügyészséget-a hülye dumájával, blöffjeivel.Most amikor csaknem 40-nél tart-pusztán hülyézik-de nem az a hülye, aki parttalan demokráciát működtet?
Sas
2024-09-20 at 11:30
Az orgia utáni állapot van.A hazai demokrácia eljutott az orgia utáni szintre.Itt minden fel lett szabadítva-a nő, a bolondok, a gazemberek, a sajtó, a tudattalan ösztönök, a rágalmazás.Ez már az orgia utáni szint-amikor a vészhelyzetben rémhíreket lehet terjeszteni-mert ez is fel lett szabadítva, mint a nők, a melegek, az idióták, a bűnözők.A sajtópribékek.
offtopik
2024-09-20 at 11:28
Ha már kommunikációs tanácsadókról van szó, nekem ez kimaradt:
https://24.hu/belfold/2024/09/19/bese-gergo-megafon-influenszerkepzes/
Mondjuk az egyik magyarázkodó videóján gyanús volt, hogy pont úgy hadonászik a kezeivel, mint a Bohár Dani, de aztán nem láttam, hogy írtak volna róla.
Patrióta
2024-09-20 at 11:23
Legyünk reálisak! Ha egy ember fél év alatt a semmiből fel tud építeni egy 30-35%-os pártot a mai Magyarországon, akkor valamit nagyon jól csinál. Nem tudom, hogy ez mennyiben az ő teljesítménye és mennyiben a körülötte levő szakértőké, de le a kalappal!
Sas
2024-09-20 at 11:22
Minden demokráciára maga a demokrata jelenti a fő veszélyt-mivel nem uralkodik, nem tart rendet-itt OV a nagy demokrata-lényegében a demokrataságával kivégzi önmagát, kivégzi a demokráciáját.A toleranciának ez a foka már túl van az emberin.
Sas
2024-09-20 at 11:18
Nálunk annyira parttalan, annyira irracionális , annyira kontroll nélküli a fidesz-demokrácia, hogy önmagát számolja fel.Nem a pszichopata-erőszakos személyiség dönti meg a demokráciát-a parttalan demokrácia végez önmagával.A diktatorikus mitugrász csak kivárja.Csak illusztrálnia kell, hogy mindent megtehet büntetlenül.
Zoltán
2024-09-20 at 11:16
Nem értem a baloldali hozzászólókat. Az általuk íródtak akkor semmi közük a cikkhez, sőt úgy tűnik, el sem olvasták azt, legalábbis a tudásukat nem hatolt el. Ha ellátott volna, nem írták volna a szokásos, a cikkel köszönőviszonyban sem álló frázisaikat.
Sas
2024-09-20 at 11:12
Nálunk tényleg végveszélyben van a demokrácia-de ezt a demokrata, a végletekig demokrata OV idézi elő-a demokráciára mindig azok az igazán veszélyesek, akik a végletekig demokraták-mint pl. OV.A végletekig demokraták idézik elő a demokrácia bukását.Soha sem az erőszakos -diktatorikus személyiségek számolják fel a demokráciát, hanem a demokraták-.A demokrácia a demokrácia miatt bukik, mert egy végletekig vitt demokrácia maga a káosz-.Ergo a demokráciára a végletekig demokrata fidesz jelenti a fő veszélyt.
Dodo
2024-09-20 at 11:00
MP-t nem lehet lejáratni. Ő maga járatja le magát, de ezt hívei nem veszik észre, tehát az alaptétel igazolódott: MP-t nem lehet lejáratni.
puncuis pinatus
2024-09-20 at 10:55
Nem lehet beépíteni a gátba, jól ledöngölve, megrakva zsákokkal.
Theo
2024-09-20 at 10:43
“Nem volt gyerekszobája” , ez még igen visszafogott megfogalmazás MP gyalázatos stílusáról, kocsmai “jólmegmondomneki” színvonalú érveléséről.
Ahhoz pedig, hogy az embereket a lényeg erdekelje, ne a duma, meg a külső, ahhoz az oktatás színvonalát kell emelni és elhallgattatni a komcsi tanárokat végre, valamint megerősíteni a nemzeti erőket, melyek józan hangja jó ideje kiszorult a médiumokbol. Ez maga elég lenne az ilyen pojacak testuletileg történő kirohogesehez.
Tájékozatlan "tanácsadók"
2024-09-20 at 10:36
Ezek valóban nem kommunikációs tanácsadók, hanem tényleg ordas bunkók lehetnek, mert annyira sem voltak képesek (tájékozatlan hülyék is), hogy az árvíznél bohóckodó gazdájukat figyelmeztetni tudták volna: Peti, ne cikizd a köztársasági elnököt, hogy nem látogatja meg a gátakon dolgozókat, mert éppen ott van. Tájékozatlan, böszme banda, bevitték jól az erdőbe a kis pojáca, budai ficsúr vezérüket. Égett a Petya, mint az olajos
rongy…
Leégett Ciki Peti
2024-09-20 at 10:30
A feleségét alázó, csatos szíjjal dobáló, a gyerekei előtt késsel hadonászó, diszkóban négykézláb mászkáló, bepisilő, telefonrabló, garázda és notórius hazudozó Poloskás Petya tanácsadói annyira ordas bunkók, hogy a minimális feladataikat sem voltak képesek elvégezni, azaz tájékozódni és tájékoztatni a vezérüket, hogy ne firkáljon már bődületes marhaságot a köztársasági elnökről, mert ő bizony ott volt/van a gáton. Nem kell mindenről a pártelnöknek informálódnia naprakészen, azért vannak a tanácsadók és egyéb léhűtők, hogy úgymond “képben” legyenek és informálják a főnöküket. De ezek a tiszás agymosott birkák és ordas bunkók arra nem voltak képesek, hogy a dolgukat tisztességesen elvégezzék. Így aztán a saját besúgó hálózatot gründoló Ciki Peti piszkosul nagyot égett, nevetséges blama lett a nagyképűsködő firkálmánya. Az meg már egyenesen a bűnelkövetésekkel gyanúsított, ám a mentelmi mi joga mögé menekedő Ciki Peti ordas bunkósága, hogy az államelnök ellen firkál cikiskedve, gúnyolódva. Jól mondják: a stílus maga az ember! Ciki Peti jellemtelen, a végtelenségig hazug, gyáva és rongy ember.
maradjunk a politika aranyszabályainál
2024-09-20 at 10:21
Ahhoz képest, hogy a fidesz milliárdokat tol a megafonba és besébe ahhoz képest 250-300ezer szavazó csak a különbség a két tábor között, tehát iszonyatosan nagy a baj! De, mintha észre sem vennék odafent, csak fullban tolják a kretént, és hagyják, hogy pl lázár elszabadul hajóágyúként romboljon. Fogalmuk sincs, mit lépjenek magyar ellen… Azt pedig csak halkan és félve jegyzem meg, hogy a politikában az nyer, akinek jobbak a kommunikációs tanácsadói! Ez több évtizedes tény!
Mikia35
2024-09-20 at 10:19
Kárpáti2024-09-20 at 09:30
Álmodj királylány!
Te is meg a cukki mocskos haverjaid álmodnak, hogy valaha is hatalomra kerülnek.
Álmodni jó, főleg, ha az ember a Pszihiátrián álmodik, hogy egyszer kijut.
Te kijutottál a Hárshegyről, mert a csókos Fleto haverod becsukatta az intézményt, és az ilyen magadfajta kezeltek most szabadon járkálhatnak.
De vígasztald magadat, a János kórházban felújították a Pszihiátriát, ott megkaphatod a gyógyszeredet.
PrüsszelPress
2024-09-20 at 10:16
Akkor tessék kirúgni azt az idiótát, aki
a legnagyobb felkészülés kellős közepén (kormányülés, honvédelmi miniszter, belügyminiszter, operatív törzs, stb.) a miniszterelnökről a “Svájci Négerrel” készített fotókat közölte le.
.
Az, aki a hazaáruló, beszervezett ágensnek a legjobb barátja volt, aki az útját egyengette, sok milliós állásokkal stafírozta ki, aki beengedte a minisztériumba, nem takarította el, amikor a minisztert és a közvetlen munkatársait zaklatta, felügyelete alá vonta, akadályozva őket a munkájukban; sőt a legérzékenyebb osztály, a sajtóosztály élére nevezte ki, még mindig a helyén.
A Dr. Miniszterelnök közvetlen környezetében ilyen alakok?!
Miről beszélünk?
Nem hiszem, hogy csak ezt az egyetlen őskretént szervezték be, nyilván akadhatnak ott alvó ügynökök. Nem kell ahhoz még Mezőt sem olvasni, és Bond filmeket sem nézni, de még a Closs kapitányt, Stirlitzet sem. Elemi logika kell hozzá, semmi más.
Bandi
2024-09-20 at 10:13
Elég annyit kommunikálni erről az entitásról, hogy hátul foltos gatyában, kóma részegen, behugyozva is csak egy senki. A többi meg a szektája dolga, eszelősen utálják OV-t, mindegy, hogy jó vagy xar a kormányzás. Az SI-faktor tömeges.
Ha mindez továbbra is párosul kissé félresiklott humán erőforrás politikával (lsd. ősfideszes településeki bukta), akkor komoly baj lesz.
THOR kalapácsa
2024-09-20 at 10:10
Csak kérdem!——- Onnan,hogy a háta mögött álló baloldali,liberális,globalista,magyar milliárdosok,beleértve a nyugati,és amerikai globalista erőket. Ugyanis ők mondják meg,hogy győzelmük esetén,mi a forgatókönyv! Ez bizony tuti!
Kárpáti
2024-09-20 at 10:07
Hihi
Te beszélsz úgy mint egy vérbeli kommunista, de még a vérkomcsiknak is tudniuk kell, hogy Orbán is Rákosi és Kádár sorsára jut, a magyarok kihúzzák magukat a bolsevik diktátorok járma alól és visszaveszik a hazájukat a vérkomcsiktól.
Hihi
2024-09-20 at 10:02
Kárpáti: imádlak, így beszél egy VÉRBELI KOMMUNISTA! Régen minden jobb volt, csak az nem lopott, aki nem akart. Igazad is van!
Kárpáti
2024-09-20 at 09:30
@angolpuska
Szerencsére ti fogtok nagyot bukni és az Orbán-korszak végleg véget ér, örökre megszabadulunk tőle.
A szektavezéretek nagyon meggazdagodott, de minden közpénz visszanyeri majd a közpénz jellegét és az Orbán-klán az utolsó fillérig mindent visszaad a magyar államnak amit elvett tőle.
Csak kérdem
2024-09-20 at 09:28
@THOR kalapácsa,
“Eszükbe sem jut,hogy milyen katasztrófával járna,ha hatalomra jutnának!!! Mondom. Migránsok tízezreinek betelepítése,LMBTQ,gender óvodákba,és iskolákba való beengedése.”
Te ezeket honnan veszed?
nemzeti
2024-09-20 at 09:13
Kevesebb Pétert itt !!!!!!!
THOR kalapácsa
2024-09-20 at 09:09
A szavazóbázisa is,ordas,bunkó,agyhalottakból áll! Sajnos,országunkban tízezer szám vannak! Eszükbe sem jut,hogy milyen katasztrófával járna,ha hatalomra jutnának!!! Mondom. Migránsok tízezreinek betelepítése,LMBTQ,gender óvodákba,és iskolákba való beengedése. Józan,normális magyarországi állampolgároknak,ez nem kell!!! Szomorú,de vannak sokan,akik,még az ördöggel is összefognának,csak ne a Zorbán/így mondják az agyhalott szavazók/,legyen hatalmon. CSAK NEM GONDOLNAK BELE A KATASZTRÓFÁLIS KÖVETKEZMÉNYEKBE!!!
Kétes
2024-09-20 at 09:01
Ha már poltikát csinált Magyar Peti az árvízből, akkor én lassan arra fókuszálnék, hogy Magyar Peti nem fog uniós pénzt hozni a védekezési költségek finanszírozására! Az Unió nem ad pénzt pl. a határvédelemre az Orbán vezette magyar kormánynak. Tusk és a csehek fognak pénzt kapni az árvízvédelem költségeinek megtérítésére. Mi nem! Kíváncsi lennék, hogy Magyar Péter mit fog tudni elintézni? Semmit! Mert ő csak dumál. Most is!
angolpuska
2024-09-20 at 09:01
@Kárpáti
Szerencsére nagyot fogtok bukni és eltűntök a politikából. Persze öngyilkos-patkány-poloska-beszarós-péter-szekta-vezéretek meg fog gazdagodni rajtatok, de ti nem.
Yoko
2024-09-20 at 08:58
“Kedves” Kárpáti
Jellemző az agyhalott szektásokra, hogy egy ilyen ostoba szerencsétlen árvízi bohócot imádják ! Hányszor hazudott eddig, és hányszor vált közröhej tárgyává… Ha a rajongói is ilyen szellemi ” magasságokban” járnak, az sok mindent elárul róluk !
Realista economista
2024-09-20 at 08:47
Komolyan kérdezem: ez tudatos, hogy vég nélkül csinálják a reklámot ennek a kis senkinek feszt és doszt???!!!???
nemzeti
2024-09-20 at 08:45
Sajnos az ország kitermel sok ilyen bunkót mint
ez a, milyen is Péter. “Reklámarc”
Kárpáti féle agyhalottakból is sok van.
Zed
2024-09-20 at 08:36
@Manó,
“A Fidesz csak hátradől, és szürcsöli a kávét!”
Ha ilyen a kávét szürcsölgető fidesz, kíváncsi lennék milyen az, amikor saját bevallásuk szerint is mindent bevetnek a lejáratásra! 🙂
Manó
2024-09-20 at 08:32
Kárpáti,
Te hülye! A fostosod grátisz járatja le saját magát, és az olyan primók, mint te, még segítik is! A Fidesz csak hátradől, és szürcsöli a kávét!
Manó
2024-09-20 at 08:28
Uncsi!
Uncsi!
Kárpáti
2024-09-20 at 08:27
Hány milliárdot költött a fidesz eddig Magyar lejáratására? És a támogatottsága csak nő. Inkább költsék azokat a milliárdokat az árvízi védekezésre.
Magyar támogatottsága akkor is nőni fog, de legalább a közpénz milliárdok hasznos helyre mennek, nem a haszontalan ordas bunkó propagandisták zsebébe.
Manó
2024-09-20 at 08:26
Kárpáti!
Te ugyanolyan szellemi toprongy vagy, mint a szarosgatyás mentelmi jog Petyád, meg a tiszar szektád barmai! Firkálhatsz ide bármit, egy vastagon leszart, primitív bunkó vagy, semmi több!
uncsi
2024-09-20 at 08:05
“…egy milliárdos reklámköltséggel megtámogatott influenszer kampány…”
Ez nagyon is igaz! Sajnos nem Magyarék költik el, hanem a fidesz. A mi zsebünkből, a lejáratásra. És egyelőre úgy tűnik hatástalan. Szóval akár abba is lehetne hagyni, és kitalálni valami hatékonyabbat!
Tehetős Totó
2024-09-20 at 07:52
Szerencsére a te szád kristálytiszta Kárpátszkij, mióta a WC kefével mosol fogat.
odu
2024-09-20 at 07:45
Na ne máá, ne higgyük már azt még mindig, hogy ezeket az eszükért tartják, lám bidé papi is majdnem kihúzta a négy évet, ha nem keveri össze zselét putyóval, az összes létező vazallus jelenlétében, még ma is elnök lenne.Más kérdés, hogy ez már mekkora végső igazság vót, egy rendes bábszínházba nem lehetett összekeverni a láccolagos főhősöket, mer a végén még tojást dobált a jónép.
Kárpáti
2024-09-20 at 07:37
Magyar Péter legjobb kommunikációs szakemberei a fidesz ordas bunkó propagandistái.
Amikor csak kinyitják a mocskos szájukat, hogy vért hányjanak Magyarra, mindig nő a Tisza támogatottsága.