A miniszterelnök tusványosi beszédében – bátran, magára vállalva a liberális hegemónia leendő, többfrontos támadását – ki merte mondani azt, hogy a liberalizmus nem azonos a demokráciával; az előbbi csupán egy a versenyző ideológiák közül, az utóbbi pedig egy államforma működésének rendszerszintű logikája. Így létezik más ideológiai tartalommal „feltöltött”, jelesül kereszténydemokrata vagy éppen konzervatív elvekre épített demokrácia is. Hazugság, hogy a normális létezés alapja lenne a mai, modern liberalizmus; ahogy az sem igaz, hogy a klasszikus szabadelvű gondolkodás által megfogalmazott első generációs szabadságjogokat (véleménynyilvánítás szabadsága, sajtószabadság, vallási tolerancia, magántulajdonhoz való jog, stb.) kisajátíthatja a modern liberalizmus, melynek mára semmi köze sincs az egykori célokhoz. Ha a mai, divatos liberalizmus megnyilvánulását szemléljük, sokkal inkább egyfajta szélsőséges világkép, kulturális hegemónia, kizárólagosságra való törekvés, közösség-ellenesség, véleménydiktatúra, társadalmi rombolás vágya és a hagyományokkal szembeni gőg rajzolódik ki, mely a globalizálódó világunkban nem tesz senkit önmagában boldoggá. Ahogy a végtelenített, individuális, üres szabadság sem. Sőt! A normáit veszített liberális demokrácia, mint történelmi végtermék ideje leáldozóban van – valami mást kell helyette kitalálunk Európában, ha nem akarunk oly sok elpusztult civilizáció tragikus sorsára jutni.
Szögezzük le az elején: az „illiberális demokrácia” fogalmát ugyan először egy Fareed Zakaria nevű gondolkodó definiálja hosszasan 1997-ben, a Foreign Affairs című lap hasábjain, de az ott fellelhető meghatározásnak nem sok köze van ahhoz, amit mások, köztük számos kereszténydemokrata gondolkodó, illetve politikus, így Orbán Viktor is ért (illetve jómagam – lásd. A liberalizmus illúziói – Attraktor kiadó, 2014). Azaz nem arról van szó, miszerint egy olyan kormányzati rendszert jelentene az „illiberális demokrácia”, melyben ugyan szabad választásokat tartanak, de a polgári szabadságjogok hiányosságai önkényuralom felé vezetnek, hanem azt, hogy a liberalizmus és a demokrácia mást jelent – a demokrácia pedig működik a modern (nem a klasszikus!) liberális elvek nélkül is. Ahogy beszélhetünk liberális demokráciáról, úgy lehet építeni egy kereszténydemokrata demokráciát is. És a kettő közt nincs olyasfajta morális különbség, melyet a fősodratú (liberális vagy baloldali) politikai gondolkodás vélelmez.
A liberális demokrácia kizárólagosságának hazugsága
Az új magyar államszerveződés alapja a munkaalapú társadalom és a kereszténydemokrata értékekkel feltöltött demokrácia, amely nem liberális – urambocsá’ illiberális – természetű. Ez röviden és tömören az Orbán-kormány társadalomfilozófiájának alapja. A liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel szakítani kell, hisz a korábbi (rendszerváltás környéki) liberális politika ugyan alkalmas volt arra, hogy lebontsa a szocialista diktatúrát, de mára olyan szélsőséges individualizmussá vált, ami társadalmi anarchiához és kulturális dekadenciához vezet, másrészről pedig képtelen megvédeni a természetes közösségeinket, a magyar nemzetet, a családot és a vallási, hitbéli csoportokat.
Tehát nem a demokráciáról, hanem a liberális alapon szervezett demokráciáról van szó – ezt kell kijavítanunk. Arról az üres, értékek nélküli „szabadságkergetésről” beszélünk, amellyel a magyar társadalom is megfertőződött a diktatúra láncaitól megszabadulva, úgy harminc évvel ezelőtt.
Kétségtelen tény, hogy a rendszerváltozáskor nagy szükség volt a szabadságjogok érvényesülésének garantálására; akár a szabad piac és a magántulajdonon alapuló verseny kialakítására; vagy a kultúrában a pluralizmus megnyilvánulására. Akárcsak most. De ezek mind-mind a liberalizmus azon klasszikus elvei közé tartoznak, amelyek „politikai minimumként” épültek be az egyes demokráciákba, s voltaképp nincs is olyan politikai gyakorlat, amely elutasítaná ezeket. A mértékét és a korlátok nélküli kiterjesztését viszont igen. Leginkább akkor, mikor a szabadság túlzott formája a közösségek attribútumait (a család szentségét és megtartó erejét; a nemzet hagyományait, illetve az anyagi-szellemi kincseit) rombolja; mikor a gazdaságban az adósrabszolgaság kialakulásához vezet; vagy mikor a tudományos gondolkodásban hegemóniára tör és kirekeszt; s végül, mikor a kultúrában a szabadosság irányába billen el.
Nos, ebből a fajta liberális alapokból lett elege a magyaroknak (is). Nem a klasszikus liberalizmus által kivívott szabadságjogokból, hanem a modern liberalizmus korlátok nélküli rombolásából. Ezt a diagnózist állította fel a miniszterelnök.
A szabadság középútja
Arisztotelész máig megfontolandó gondolata szerint minden középútnak létezik túlzása, illetve hiánya is. A középút választása maga az erényes cselekvés – a másik két ellentét pedig egyfajta erkölcsi iránytévesztés. Habár az irodalmi körökben Horatiushoz szokás kötni ezt az elvet (Aurea mediocritas), mégis, a filozófiai képlet már jóval korábban, az ógörög világ kultúrájának szerves része volt. Egy példával élve csupán (a megértés végett): a bátorság a középút (ami valóban nemes erény); s melynek hiánya a gyávaság, illetve eltúlzott formája a vakmerőség – melyek kivétel nélkül rossz döntéshez, és téves, másoknak ártó cselekvéshez vezetnek bennünket.
Véleményem szerint így van ez a „középen járó”, „mértékletes szabadság” gyakorlati megnyilvánulásával is, amely valóban szükséges a jó célok megvalósításához. De mint minden érdemleges tulajdonságnak, így a szabad cselekvésnek is létezik hiánya és túlzása is. Sőt! A szabadság esetében – mivel kétféle lehetőségről beszélhetünk: egy belső, gondolati, szellemi; illetve egy külső, a körülöttünk lévő mesterséges világ (társadalom) által lehetővé tett szabadságról – még inkább szükséges a középút megvalósítása. Az előbbi (a „belső szabadság”) ugyanis rajtunk áll vagy bukik; míg az utóbbi, a „külső” megléte mindenképpen a közösség, pontosabban annak vezetői, szervezői felelősségében is rejlik.
Így szemlélve a dolgok állását, elmondhatjuk, hogy a körülöttünk lévő társadalom is meghatározza a cselekvési szabadságunk mértékét és jobb esetben minőségét. Ha pedig erre a dimenzióra vettjük vigyázó szemeinket, akkor itt is értelmeznünk, majd óvnunk kell a szabadság középútját, azaz a helyes és kellő mértékét; de ezzel szemben látnunk kell, s küzdenünk az eltorzult hiány és a túlzás ellenében.
A szabadság középútja mindig szükséges a jó cselekvéshez; nélküle boldogtalanabb az egyén is. Mert rosszabbá válik az életminőség, ha a szabadság kellő mértékét csökkentjük, melyet szolgaságnak nevezünk. S amely minálunk, nem is oly régen, a kádárizmus „keményebb” időszakában áthatotta az emberi élet megannyi rétegét. De a szabadságnak létezik túlzása is. Csak erről hajlamosak vagyunk mostanság, a nagy szabadságkergetésünk során megfeledkezni. Ezt a túlzást pedig a ma létező liberalizmus képviseli, terjeszti és valósítja meg. S nem csupán politikai értelemben. Sokkalta inkább az életvitelben, a kultúrában; sőt: sokszor a szellemtudományok világában is. És igen nagy erővel, már-már elnyomó hatalomként (ellentmondva eredeti elveinek) teszi ezt. (Többek közt ezt nevezi a néhány éve elhunyt Molnár Tamás „liberális hegemóniának”.)
A szabadság hiánya rendszerszinten a diktatúra melegágya; míg a szabadság túlzása a megvalósult liberális demokrácia, amelyben oly módon értelmezzük a szabadságot, mintha annak korlátnélkülisége az egyedüli és kizárólagos normalitást jelentené. Mintha a végtelenített, mértéktelen formája a jó cselekvés, s végül a boldogabb élet irányába vezetné az efféle társadalmakban élő embereket. Holott a mennyiség növelése sohasem „csap át minőségbe”. A korlátok nélküli szabadság ellenben lebont minden értéket, minden olyan normát, amely a társadalmi létünk biztonságát jelenthetné.
Csak liberális lehet egy demokrácia?
A demokrácia és a liberalizmus nem azonos fogalmak, és még csak nem is egymást feltételező ideológiáról és rendszerről van szó. A klasszikus liberalizmus alapja lett ugyan a demokráciának, de a modern törekvései csupán esetleges tartalmakká váltak. Mint ahogy egy demokráciát fel lehet „tölteni” patrióta, konzervatív, kereszténydemokrata, vagy éppen szociáldemokrata értékekkel is.
A globális blöffel szemben állítom, hogy van demokrácia liberalizmus nélkül, melynek ma bealkonyodott. Vajon a világ vezetői felismerik az idő szavát? Lesz elég bátorságuk és erejük, hogy megszabadítsanak minket az oligarchák liberális koholmányától? Magyarországon valami elkezdődött…
Liberálfasizmus kontra közösségben megélt szabadság
Egy fontos dolgot elfelejtenek (pontosabban hazudnak) a ma sikoltozó, szellemi válságtól rettegő liberálisok. A klasszikus polgári filozófiák szerint az individuum döntési szabadsága sohasem volt és sosem lehet abszolút. Az egyén autonómiája (függetlensége) nem lehet végtelen módon ellentétes azzal a közösséggel, amibe beleszületik, vagy amit a szabadsága által választ. De a klasszikus emberi jogok deklarálásának sem az volt a célja, hogy a közös együttélésünk színtereit szétfeszítsék.
A liberalizmus mára a marxizmus ellentétévé vált. Az egyik a végtelen individualizmust, a másik a mesterséges kollektivizmust eszményíti. A középutat mindkettő ideológia elvéti. A konzervativizmus velük szemben a természetes közösségeket értékhordozó „lényeknek” tekinti, melyekben az egyén élete szabadon kiteljesedhet. A család – mint értékadó és nevelő alapközösség – alkotmányos védelme ezen az elven nyugszik.
A liberálisok viszont minden közösséget pusztán az egyének atomjaiból álló csoportoknak tartanak, melyeket véletlenül egybeeső egyéni magatartás vagy cél rendez egybe. A megszülető csoportokban pedig ellenfelet látnak, mely akadályozná az egyén szabad cselekvését. A közösség lett a ma élő liberálisok ellenségképe. Ez erősíti és rendezi össze szétesőben lévő identitásukat.
Feltűnő, hogy a ma élő liberálisok egyre kevésbé tolerálnak más filozófiai gondolatot, mint a sajátjuk, és még kevésbé az övéktől eltérő és politikai cselekvést. A liberális jelzőt ma az igazság mellé szögezik (sokszor sarlóval és kalapáccsal). A felvilágosodás óta áthatja őket a történelmi „kizárólagos jó” érzése, de míg klasszikusan elfogadók voltak, ma inkább kirekesztők. John Gray, kortárs liberális filozófus a ’80-as években írja, hogy az eszme állandó értékei közül kettő, az „univerzalista” és a „meliorista” fogalom alapozza meg a kizárólagosságot. Az első jelentése: „az emberi fajt erkölcsi szempontból egységesnek tekinti”. Illetve arra utal, miszerint a liberalizmus „politikai ügyei” bárhol terjeszthetőek. Meliorista, azaz „állítja, hogy az összes társadalmi és politikai intézmény jobbítható”. Bár 1994-ben, a pluralizmust követve visszavonja e fogalmakat, de mások nem követik. A liberális filozófia és politika összegabalyodva ma is hirdeti a „kizárólagos jó” kötelező, akár erőszakos terjesztését. Állítják: nincs demokrácia liberalizmus nélkül. Ez pedig inkonzisztencia: belső ellentmondás. Hisz a szabadságról papolnak, miközben minden eltérőt eltipornak. Idejétmúltnak, demokráciaellenesnek, urambocsá’ fasisztának bélyegeznek. Mily távol a klasszikusok megengedő magatartásától!
Konzervatív és kereszténydemokrata lélektan
Azt mondják, hogy a konzervatív ember pesszimista. A kereszténydemokrata politika pedig defenzív. Mert képviselői panaszkodnak a jelenre és révetegen bámulnak az idealizált múltba. Szerintük (látszólag) minden, ami régen jó volt, mára elpusztult; amit pedig még ma is értékesnek tarthatunk, azt valamiféle globális vírus betegítette meg. A nemzeti radikális így a haza szuverenitásáért, a szabadelvű az egyén erényeinek, illetve a tehetségének kibontakozásáért, a kereszténydemokrata pedig a családért aggódik. Van benne némi igazság! A szabadság szabadossággá, a hagyomány gúny tárgyává vált; a nemzeti értékek elsüllyedtek az integrálódó világban, és a mesterséges egyenlőségre törekvés mindent uniformizált. Ha a konzervatív ember körbetekint, nem sok dolog maradt, mi boldoggá tehetné. A keresztény érték szerint élő pedig retteg a jövőtől.
De nincs ez így rendjén. Fel kell ébrednünk dogmatikus szendergésünkből!
Végy egy természetes közösséget, amiben jól érzed magad! Cselekedj a saját tehetséged szerint egy közös és értelmes cél érdekében! Megtartva egyediséged, értékeid, erényeid, de a közös akarat szolgálatába állítva tetteid. A célnak ne csak anyagi, hanem olyan szellemi tartalma is legyen, amely történelmi korok és földrajzi terek felett áll. Higgy az örökké létező normákban és kövesd is azokat!
Valahogy így kezdődik minden „boldogságrecept” egy konzervatív vagy egy kereszténydemokrata értékeket követő ember számára. A közösség lehet a család, a nemzet, egy vallási csoport, vagy bármiféle hagyomány- vagy értékőrző társulás. Lényeges, hogy ne csak teste legyen, hanem szelleme is; illetve ne csak „szájtáti” járjunk oda, hanem ténylegesen cselekedni. A boldogság csupán egy tevőleges folyamat közben, egy céllal felruházott erőfeszítés bölcsőjében születik meg. Nem repül sült galambként senki szájába. Nem jön magától, hanem meg kell érte küzdeni.
Ha a kereszténydemokrácia értékei szerint élő ember tudatosan küzd egy közösen meghatározott, értelmes cél érdekében, számos közösségben megélheti a testi és lelki boldogságot. Mondjuk családot alapít, és saját tehetsége és hite szerinti, rögzített erkölcsi normákat örökít át a gyermekeinek. Nevel. Végül látja ennek gyümölcsét és boldog. Aztán eljár egy hagyományőrző, kulturális társaságba. Itt pénzt és energiát nem sajnálva szervezkedik és dolgozik a többiekkel. Közösen szobrot állítanak, népzenei estet tartanak, színházat „csinálnak”, vagy bármi más szellemi többlettel járó produktumot alkotnak. És azt szemlélve, az eseményt élvezve – ismét boldog. De járhat egy vallási közösségbe és találhat ott barátokat, kikkel majd közösen gyakorolja a hitét. Majd boldogan csodálhatja ennek örömét. De ne feledkezzünk meg a nemzetről, az erős történelmi értékekkel és élményekkel teletűzdelt természetes élettérről sem! Mert a hazáért tenni nagyszerű és felemelő érzés. Akár a másik, szerencsétlenül járt magyar emberen segíteni, szolidárisnak lenni; vagy egy jelképeket ápolni, gondozni; esetleg járni a Kárpát-medencét és magyarokkal barátkozni. Mind-mind örömet okozó tevékenység lehet, ha értelemmel társul.
Nagyon sok keresztény és konzervatív ember gondolja magát manapság realistának. Ezért panaszkodik a jelent szemlélve és néz lemondóan a jövőbe. Pedig csak a létező és a bensőjét marcangoló pesszimizmusát leplezi. Nem néz őszintén szembe önmagával. Pedig nagy szüksége lenne rá. Itt az ideje, hogy a múltba révedő, a jelentől szenvedő konzervatív ember felébredjen „dogmatikus szendergéséből” és bizakodva nézzen a jövőbe. Ne csak panasszal illesse a pusztuló jelent, hanem hittel menjen előre. Mert építkezni csak így lehet.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Vak Pali
2019-07-29 at 08:03
Ahogyan én látom: A kimondhatatlan nevű háttérhatalom egyazon kottából játszik világszerte. Nem tűnik fel, hogy ami nálunk a nagyblanka jelenség, az az USA-ban a 4 niggaliba? Amit nálunk a tranzitzóbában a sorosbrigád kifogásol. ugyanazt hozzák fel a trumpi határkerítés ellen??? Vak Pali
KisFJ
2019-07-28 at 21:28
Egy sor hozzászolóval nem értek egyet.
A negatív szófacsaró szofistákhoz hasonlóak ezek a hozzászolók.
Úgy látom hogy ezek nem értik az adott szó tartalmát, értelmét,és ezt a látszatot keltik. Ezért egy-két szóban leírom amit gondolok, de nem magyarázom részletesen mert nincs annyi hely, de a fenti írással teljesen egyetértek.Illiberális demokráciának igenis van jogossága:
Tehát akkor beszéljünk magyarul.
Az “il-” előtag = nem , jelentése az hogy “nem” . A liberális = szabadelvű.
Nos tehát mit kifogásolhat valaki abból, ha egy ember nem a szabadelvű párt híve és nem szabadelvű? Semmit sem. Tehát “nem szabadelvű”.
Az illiberális nem antidemokratikus, vagy magyarra lefordítve nem népellenes.
Itt hivatkoznom kell Bayer Zsoltra, de fentebb is tettek erre célzást a jakobínusoktól kezdve a kommunistákig :
” Ezért aki liberális az nem demokrata (ezért is sokszor megfigyelhetünk liberálisok részéről közös jellemvonásokat a bolsevikokkal, jakobinusokkal).”
írta fentebb “fürgerókalábak”
Bayer Zsolt is ezt mondta, “az elmúlt 200 év gyilkos izmusaiból és ideológiájiból mindenkinek elege van” . A különbség ezen ideológiák között az a két véglet, hogy az egyik ártalmasan individualista-önző, a másik ártalmasan “közösségi” kommunista, de mindegyik azzal hülyíti a lakosságot hogy “szabadság,testvériség,egyenlőség,” de ebből semmit sem tart be.
Nem kell a hazug liberalizmus, és a hazug kommunizmus sem.
Ezt egyszer s mindenkorra vegyék tudomásul ott az ellenzék oldalánál.
Túlságosan is sok ember életébe kerültek ezek a szofista szójátékok az elmúlt 200 évben.
KisFJ
2019-07-29 at 07:18
Javítás:
Túlságosan is sok ember életébe kerültek ezek a szofista szójátékok az elmúlt 230 évben.
eretnek
2019-07-28 at 15:34
Én, szeretem az agyhalottakat! 😀 Rendszeresen járok a gyűlölködő fórumokra! És sikerül is bedugítani 1-1 témát! 😀
Ha kell, matekozom velük. Ha kell, adatokkal halmozom el őket…
Persze, ez ideig óráig megy, mert kottából játszanak! És előbb-utóbb lesz kotta az én kliséimre.
De egyelőre nyerésben vagyok! 2-3 párbaj után néznek ki a fejükből, mint hal a szatyorból….
Meg kell ismerni a stratégiájukat, aztán meglepő dolgokkal szétzúzni!
Artur
2019-07-28 at 14:18
Itt csúnya bábszínházat csinálnak velünk, ha nem veszik észre, a mutáció a vagy b változata a két látszatellenfél, a kormányoldal s a haynauoldal. Valójában ugyanazok. a sanda komcsik, s ők döntik el, ki mit mondhat, vagy nem. ORBÁN VALÓBAN ADHAT A NÉPNEK HÁROM DOLGOT. S csak ő adhat más nem, mert egyedül ő potens. Szabadságot, a világon egyedül a magyar, teljes s korlátlan s feltétlen sajtó s gondolatszabadságot kaphat. Kétharmados törvénnyel alkotmányba tenni, a szavazatok arányában osztani az országosan fogható tévécsatornákat. S végre, mindent s mindenkit ki lehet adni, bárki bármit olvashat, terjeszthet szabadon. Második dolog, a családi ház a fiatal pároknak, majd ha felnevelték nagycsaládjukat, az Anya nevére kerül végleg s ősiség lesz. Banki döglesztő hitelek, adósságrák nélkül. Harmadik katonatiszti rang az Anyának, foglalkozása ez, anya…Ha ezt Orbán meglépi, s Caesarként a népnek adja, hatalma biztos lesz, s töretlen, s mi Orbán leszünk,s Orbán pedig mi. Mi magunk.
Artur
2019-07-28 at 14:06
Amit itt ugyneveznek, liberális értékrend, nem bontott az le semmit a világon. a komcsik helleri világa saját tehetetlenségébe halt bele,élve rohadt el, hiszen marx hibbant rendszere, nem is tehetett egyebet. Természetellenes volt. De a liberalizmus is, az, beteg s ferde. libák libarilizmusa. Az illiberális pedig buta műszó, nem fogjuk átvenni. Nem magyar az.. S nincsen szabadosság, mert az izlés kérdése, kinek mi az. S nem lehet s nem is szabad, s nem is kell szabályozni a Szabadságot. Mert akkor nem az. Valami más. A gondolat s véleményszabadság korlátlan alapjoga az embernek. NEM KELL SZABÁLYOZNI. El kell viselni, a másik gondolatait, hazugságait, szavait, sorait, tévéjét,netjét, létezését. Nincsen ugyanis olyan bizottság, ellenőrzés, cenzúra, vének tanácsa, aki megszabhatná a másik embernek, mit gondoljon, mit írjon, mivel értsen egyet, vagy mit tagadjon.. EGYETLEN LEHETSÉGES ÚT, magát a trubadúrládát, a tévét, a netet, a rádiót kell VESZÉLYES TÖLTÖTT FEGYVERNEK deklarálni. S a vásárló, a fogyasztó felelőssége legyen a jövőben, családjában, otthonában, ki mit néz, olvas, lát, miért nem zárja el fegyverszekrényébe, ha a puska elsül, a tulajdonos, a zajláda ura, a fogyasztó felelős… Ezzel az erővel, a személygépkocsit is tiltani lehet, mivel vissza lehet vele élni. Ha akarom belehajtok a piacon a tömegbe s ölök vele. A net és a tévé egyszerű, nem kell közlekedési szabályrendszer sem, ott mindenki azt mond s gondol, amit akar..45 után az utálatosak kezdték el, hogy tiltsák inkvizitori módszerekkel azt, ami szerintük veszélyes lehet. Rájuk. Ez a rabság kezdete volt. Ma Orwell láthatja, megvalósult 1984. Olyan pedig nincsen, hogy filozófus, mondja magát naplopónak. Megrögzött álmodozónak, munkakerülőnek. Akkor igazat mond. Persze joga, hogy hazudjon, a cikkben sok tévedés van, s alaphiba.. Ezért még nem vagyok troll, csak igazat mondok…
bl
2019-07-28 at 13:14
Na még 1x
A liberálfasizmus elfogadhatatlansága abban is látszik, hogy mindig igyekezik az előtérbe tolni magát.
Azt akarja, hogy ő tematizálja a közbeszédet, az ő precedens jellegű határeseteivel foglalkozzon a média. Olyan, mint egy frontvonal, ahol katonák vannak és mindent kijátszva, közvetlenül akár az alkotmányba/oktatásba/bűnüldözési szabályokba/stb vagy bármi felső dologba benyúlva akarnak előrelépni.
Olyan, mint amikor a munkahelyen a “leghülyébbel” kell a legtöbbet foglalkozni, mert állandóan “ötlete” van. Nem ismerik a normál, alulról építkezést. Nem betegeken segítenek, hanem azt akarják, hogy akkora nyilvánosságot kapjon a tevékenységük, hogy mindenki betegeken segítsen. Megmentenek 1 darab tukánt óriási költséggel, hogy aztán a többivel ki törődik nem érdekes. Megmentenek a vízbefúlástól 100 embert, aminek az a mellékhatása, hogy 1000 indul útnak és különben is a 100 ellátása már nem az ő gondjuk. Benne akarnak lenni a “tv-ben”. Ha régen azt mondtam hülye picsa, elszállt a szélben, ha ma teszem ezt, lehet feljelentenek, elvesztem munkahelyem. Semmi sincs a helyén kezelve.
Így lesz egyre deformáltabb minden.
vadmagyar
2019-07-28 at 13:06
A minisztetelnöki retorika (remélem csak az és nem a stratégia és taktika) az alábbi pontokban hibádzik:
1. nem valamivel szemben/ellen kell önmagunkat pozícionálni hanem valamiért értsd amiért küzdünk.
2. kevesebb harc, háború kifejezés kell. Legyen több építês, teremtés és védelem kifejezés.
3. az illiberalizmus mint kifejezés felesleges irritáció forrása. Érdemes lenne helyette mást pl. magyar értékelvűség használni
Kérem, aki hallja, érti és tudja, adja át.
Henye Marietta
2019-07-28 at 13:38
Igaza van és bizony megfontolandó tanácsok.
kgl33
2019-07-28 at 13:46
Egyetértek! Orbán Viktor érintette is beszédében, hogy más szót kellene találni. Az ‘illiberális’ jelző a liberálishoz viszonyít, annak ellenében határoz meg. Nem a liberálissal szemben, tehát negatívan kell meghatározni demokráciánkat, hanem pozitívan – és önmagában megálló módon, hogy viszonyítás nélkül is megállja a helyét. Példák: működő demokrácia, igazi demokrácia, valódi demokrácia.
Vica
2019-07-28 at 15:41
vadmagyar! “nem valamivel szemben?, kevesebb harc?” KÜZDÜNK??? Ha küzdeni kell, akkor valami ellen kénytelen! Ha harcolni kell, akkor küzdeni kell! Tesszük csendben a dolgainkat, hogyan érti meg 15 millió ilyen, olyan felfogású ember? Amikor a láthatót is elhazudhatják az ellenségek?
Amikor ócska, hihetetlen ígéretekkel hülyítik az elmaradottakat!
Sajnos, még ennél is többet kell győzködni, harcolni, háborúzni kell!
Amiben egyet értek;- szembeállítás (irritáció elkerülése miatt) – helyett: XXI. századi modern demokrácia lehetne az elnevezés.
bl
2019-07-28 at 12:32
(Gratulálok a cikkhez.)
márko
2019-07-28 at 12:30
Végig néztem a miniszterelnök beszédét
aki meg akarta érteni hogy mit is mond Orbán Viktor
az MEGÉRTETTE
/
az illiberális szót meg nem használnám
MERT
mindig csak negatívumként lesz értelmezve, használva
KÜLÖNÖSEN a milliárdos urak média monopóliumoktól
Orbán Viktor lejártására NAGYON JÓ FEGYVER LESZ.
( meg kellene érteni
hogy ez a szó NEM JÓ és el kell hagyni,
Orbán Viktor meg más pozitívummal megmarad a történelemben )
/
AKI AKARTA AZ megértette
HOGY
az Európai unió működési elveit hogyan kell megváltoztattni,
(nem idézek semmit, mert e godolatokból sok minden következne,
Mag Európa pártjaik, országaik nem is gondolják megérteni
MERT
ők FELSŐBBRENDŰEK és tőlük ered a civilizáció )
/
MEG KELL ÉRTENI (aki akarja )
HOGY
kereszténység nélkül, kereszténységi tolerancia nélkül demokrácia sehol sem létezik,
sem lesz,
/
(az iszlámnak demokrácia nem kell ,
mert e dogma szabad gondolkodást, más véleményt,
DE SEMMI másságot nem enged meg,
ÉS MINDENKINEK ALÁ KEL VETNIE MAGÁT
ez a dogma sehol sem hozott előrehaladást
SEM HOZ ( mindent látni a muszlim világban )
csakafidesz
2019-07-28 at 11:54
Nem a keresztény, vagy bármilyen vallás közösségén belül kell gondolkodni. Az emberi cselekvést a modern jogállamban jogi keretek korlátozzák. A jog alapforrása végülis a természetjog. A liberálisok ezeket feszegetik szét a pride felvonulásokkal, azonosneműek házasságával, stb.
fürgerókalábak
2019-07-28 at 11:42
Mivel a demokrácia elvileg egy közérdeket szolgáló társadalmi-politikai berendezés ezért értelemszerüen az nem lehet liberális.
A “liberális demokrácia” valójában, ha a mélyebb értelmét nézzük egy oximoron. Sült jég. A liberalizmus mindíg a magánérdek, az előjel nélküli szabadság – akár a másik ember, vagy közösség kárára (ami ezért is egy mérgező fogalom valójában) – érvényesítését helyezi előtérbe a közérdekkel szemben. Ezért aki liberális az nem demokrata (ezért is sokszor megfigyelhetünk liberálisok részéről közös jellemvonásokat a bolsevikokkal, jakobinusokkal).
De mivel elterjedt a közbeszédben ezért használni vagyunk kénytelen (mivel még mindíg jelentős részben, de már egyre kevésbé, szerencsére, az ún. liberálisok tematizálák a közbeszédet) az ellentétpárját is, ami olyan mint ha azt mondanánk hogy “ázsiai kínai”, mivel egy demokrácia ha valóban demokrácia, az csakis “illiberális” lehet.