Az önkéntes blogszerkesztő 


Válogatás a kedvenc kritikáinkból, amit a posztjaink alá írtak a haladó szellemiségű kommentelőink – az Index blogketrecétől a Toronyházig.

  • A comment-ek jobbak, mint maga a post! Olyan szívesen olvastam volna még egy kicsit önmagamat, pedig legszívesebben write onlyban működöm. Miért nem csinálod végre úgy, ahogy ÉN akarom??? Én vagyok a legfontosabb ezen a kis világon, és a kommentem megszentelne minden szar posztot, ha hinnék ebben a buta babonában.
  • Miért blogosz 2019-ben még mindig az SZDSZ-ről? Hagyjuk már! Rég levedlettük, elástuk már magukról azt a kígyóbőrt. Foglalkozzál már mással! Mondjuk a fideszes elit gazdagádosával.
  • Személy szerint persze utáltam a pártot (az SZDSZ-t), már nagyon korán, úgy 2009-től, szóval semmi kifogásom a szidásuk ellen, természetesen csak elméletben, de a gyakorlatban inkább valami jó kis fideszellenest olvasnék, úgy nem lehet?
  • Az Indexen még nagyon vicces volt a Gyülieli, és nagyon jókat röhögtünk az idegen népekről szóló buta magyar sztereotípiák karikírozásán, de mi ez most, hogy Pesti Srácok? Ti ezt komolyan gondoltáltok, és mi, a mindenkinél okosabb belpesti értelmiség erre nem jött rá eddig? Akkor ti most ilyen turbómagyarok vagytok?
  • Tele van csúsztatásokkal a cikked, mert Nagy Imre haláláig kommunista maradt!!! Ja, hogy nem is állítottad ennek ellenkezőjét? Az nem baj, mert nálunk, kommunistáknál egy törvény van: kommunistát csakis kommunista bánthat, szóval attól, mert felakasztottuk és fejjel lefelé eltemettük, még akkor is megvédem, ha nem is támadod, te náci gyökér!
  • Mennyit kaptok ezért a Fidesztől? Többet, mint én a kommentelésért az MSZP-DK-Jobbiktól? Látom, jött a központi utasítás, hogy miről kell írjál, Mint reggel nekünk a körímél, hogy miről és hol kell kommentelnünk.
  • Tök független voltam világéletemben. Ja, hogy ugyanezen a nicken nemrég még az MSZP-t/Jobbikot/Ferit éltettem, és három perc alatt visszakerestétek a régi kommentjeimet ezekről? Nem én léptem be vele. Többen is használtunk egy gépet a pártházban, szóval ezzel most igazoltam a függetlenségemet. Szerintem!
  • Nem is tudsz írni, illetve inkább nagyonis tehetséges vagy, csak a tehetségedet nem a megfelelő politikai irányba kamatoztatod. Ezért segítek változtatni rajta ÉN! Ne haverkodj te ezzel meg azzal a blogossal, és akkor beviszlek a jó helyekre, bemutatlak nagy embereknek.
  • Én az anyatejjel szívtam magamba a Szakmát, szóval seperc alatt jobbat írnék, ha nem kéne egész nap kommentelgetnem. Nekem a legjobb mestereim voltak. 25 évig voltam gyakornok Havasúr mellett, és úgy kitanított a saját kezei által, hogy hálából odaadtam neki mindent, amit Baukó Éva nem!
  • Becses kommentem itt az első. Ja, meg a Dékás Marika fészbukos kommentjei fölöttem. Szabadverset írok minden posztod alá, leszarom, hogy éppen mi a téma, mindenki azt fogja olvasni alatta, hogy Döm-dö-döm! 
  • Olyan jó kis blog volt ez úgy 2009-ig, amikor minden elromlott, mert megrontotta a politika. Személy szerint semmi bajom a politizálással, ha a Fideszt bántjátok vele, de így szomorúan fogok távozni, amit évente ötször bekommentelek még 2011 óta minden évben, hogy elmegyek, ha nem lesz úgy, ahogy én akarom!
  • Sajnos már nem teszünk ki titeket ketrecbe. (Egy igaziba azért szívesen betennélek, te fasiszta szemétláda…) Személy szerint imádom a munkáitokat (mindig is gyűlöltelek, mert sokkal jobban írsz nálam), de az a helyzet, hogy az MSZP futtatta és finanszírozta blogok prioritást élveznek egy olyan színvonalas független szakmai infoportálon, mint a miénk. A maradék helyre meg a napisuna kell. Megérted, ugye?
  • Te nem is tudod, hol van a Nagy Béla tér, és így fikázod KariGerit? Ja, hogy úgy írtad meg, hogy ő nem tudja, de ezt nem vettem észre? Nem baj, mert ezt se vettem észre, de véleményem azért van, amit gyorsan be is kommentelek, hogy okosabbak legyük tőle mindannyian, így együtt!
  • Ja, és csak úgy mondom, hogy a kedvemért megírnak bármit a New York Timesban, persze, dehogy én küldöm be oda. Csak úgy rájönnek önmaguktól, szóval ehhez tartsd magad te provinciális mucsai szarmagyar!

Üdv: egy régi ügyvivő, akit jelenleg felfüggesztett az LMP etikai bizottsága, ezért a tartótisztje a Momentumhoz csoportosította át.

Barátilag: egy volt munkásőr.


  Kurtz ezredes

Egy hozzászólás van

  1. Szerintem,de.
    És ahogy eggyel alant olvasom munkásőr is volt.
    Ismerek egy ilyen nevűt illik is is a személylírás,hogy munkásőr volt,csak egytől félek!
    MINDEGYIKÜNK SZEMÉLYI SZFÉRÁJÁBAN TALÁLHATÓ EGY ILYEN.
    Az általam ismert,az nyugdíjas (diszpécser volt) és sakkozik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük