Az újságírók megzsarolásáról kérdőjellel


Az elfogulatlanságáról híres 444.hu-n jelent meg arról hír, hogy a rejtélyes G nevű újságírót magánéletének részleteivel megzsaroltak és megpróbálták beszervezni az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai.

Ha és amennyiben ez úgy igaz, ahogy a sztoriból kitűnik, akkor valakinek a fejének le kell hullania. Ám először vegyük át a tényeket, mert ugye a tények, azok már Sztalin elvtárs szerint is makacs dolgok.

  1. Van egy ójságíró, akit megfigyeltek. Állítólag a külföldiek is, meg a magyarok is.
  2. Vélhetőleg az igen jó infókkal rendelkezett és sok mindenről írt is.
  3. Valamilyen magánéleti problémát láthatunk, amellyel kapcsolatban turbulenciák voltak.
  4. A turbulenciákról a titkosszolgák „elbeszélgettek” az ójságíróval.

Tehát foglaljuk össze: a magyar Alkotmányvédelmi Hivatal tette a dolgát. Vagyis valaki zsarolhatóvá lett, szenzitív problémákkal foglalkozik és valószínűleg külföldi forrásai között felbukkantak külföldi szolgálatok is. Erre az AH-nak – joggal – fel kellett figyelnie.

A Béem közleményt is adott ki, amely így szól: „(….), általánosságban, a nemzetközi tapasztalat szerint a külföldi titkosszolgálatok azokat keresik meg, hogy kémkedjenek, vagy gondatlanságból információt adjanak külföldieknek, akik a legjobb információbázissal rendelkeznek. Ilyenek a tudományos tevékenységet végzők közül a kutatók, újságírók, politikusok, társadalmi szervezetek vezetői.”

A közlemény tartalma idáig teljes mértékben megfelel a valóságnak, egyben a nemzetközi gyakorlatot is tükrözi. Ám a közlemény folytatódik:

„Magyarországon található ilyen törekvés ezek felderítésére, megelőzésére, felszámolására, a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok ennek szellemében tevékenykednek, védik Magyarországot a hírszerző és befolyásolási törekvések elől. (…) jelenleg több büntetőeljárás is folyamatban van kémkedés miatt.”

És itt akkor most egy pillanatra megállunk.

  1. A közlemény, amelyet kiadtak, elárulja, hogy „igen felderítjük az újságírókat, tehát megfigyeljük őket.”
  2. A jelek szerint ezt nem túl okosan teszik.

Ugyanis a probléma nem ott van, hogy a kémelhárítás (AH) teszi a dolgát. Teszi ezt mindenhol, régóta, mióta világ a világ. Sőt: tegye is.

A probléma a bénázással van. Azzal viszont igen komoly gondok vannak. A helyzet ugyanis úgy áll, hogy az újságíróval „elbeszélgető” kedves kollégák lehet, hogy jogszabályszerűen, de rendkívül amatőr módon jártak el.

  1. A dolgot meg lehetett volna oldani „becserkészéssel”, vagyis úgy, hogy közel kerülünk hozzá és informálisan jelezzük, hogy „figyelnek Béla”.
  2. Operatív módon is, vagyis úgy, hogy neki nem kell tudnia, hogy védik.
  3. Tökéletesen hivatalos módon, úgy, hogy közöljük vele a helyzetet, korrekten tájékoztatjuk, majd útjára engedjük.

Hogyan nem járunk el?

Elmegyünk, felemeljük a nagy AH-s igazolványt, papírokat íratunk alá (nyomot hagyunk), megpróbáljuk beszervezni (zsarolási kísérlet), bizonyítékokat teszünk az orra alá – nyilván fotó, stb (lebuktatjuk magunkat, és azt is, hogy mit tudunk). És főleg nem akarunk valakivel beszervezési nyilatkozatot aláíratni, fenyegetőleg.

Sajnálattal azt kell kiemelnünk: amatőrök voltatok, a legrosszabb beidegződések szerint jártatok el. Miközben vélhetően legitim célt követtetek.


  Templomhegyi Nyerőkő

5 hozzászólás

  1. És Ön ezt az utolsó mondatát elhiszi? Pardon nem azt a mondatot,hanem a részletet.
    “Elmegyünk, felemeljük a nagy AH-s igazolványt, papírokat íratunk alá (nyomot hagyunk), megpróbáljuk beszervezni (zsarolási kísérlet), bizonyítékokat teszünk az orra alá – nyilván fotó, stb (lebuktatjuk magunkat, és azt is, hogy mit tudunk). És főleg nem akarunk valakivel beszervezési nyilatkozatot aláíratni, fenyegetőleg.”
    Van ilyen titokszógállat? Ha van akkor azt nyilvánosságszolgálatnak híják. Esetleg,valahonnan pénzekkel,vagy információkkal vannak támogatva,hogy azt a két beszervezettet,felfedhetitek,hiszen régebben is odakozmáltak már.
    Gyártsak még néhány teóriát? (tudom,manapság,már nem annak híjják.)

  2. És mi van ha a “G” újságírócska nem is létezik, csak a 444 elméjében, aki feldobott egy friss gumicsontot, hogy rágjuk, ne csak a népszavazásról beszéljünk?

  3. Még mindig megvannak azok, akik összehozták Budaházy vádiratát, meg a cigánygyilkosságokat?

  4. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy egy újságírót mivel lehetne – vagy egyáltalán miért kellene zsarolni. Amivel lehet, arról biztosan mélyen kussolna, mert a nyilvánosságra kerülése után a rendőrség biztosan nyomozni kezd, abból, meg nem jön már ki jól. Másrészt, ha aláírt egy titoknyilatkozatot, és utána eljár a szája azért nagyon megütheti a bokáját.
    Egyébként, ha a fickó tényleg dolgozik külföldre és a a magyar szolgálatok ezt kiszagoltak akkor , felettébb jól végzik a dolgukat, de nehezen hiszem ezért beszerveznék, sokkal egyszerűbben megvezethető, akár úgy hogy nem is tud róla, hogy fals dolgokat továbbít (ha meg kap akkor kész főnyeremény).

    Nekem is olyan érzésem van a 444-es okost, jól felültették esetleg sorosék hasonló ügyet akartak összehozni mint a HVG szerkesztőségében a lejárató videó.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük