November 8-án a régióban elsőként, Londonnal együtt, Magyarország lesz az egyik helyszíne a világ legnagyobb és legnézettebb könnyűzenei díjátadójának, az MTV Europe Music Awards-nak. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivővel többek között arról beszélgettünk, miért jelenthet hatalmas előnyt egy ilyen nagyszabású esemény megrendezése hazánk számára, és azt is megkérdeztük tőle, mi az üzenete annak, hogy a nemzeti kormány vezette Magyarország ilyen módon összekapaszkodik egy brand-del, amelynek portfóliójában sosem szerepelt a konzervatív, keresztény értékek képviselete.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Óriási lehetőség a főváros és Magyarország számára ez a díjátadó. Hogyan fonódtak össze az egyik legnagyobb múltú zenecsatorna és Magyarország szálai? Mekkora lobbitevékenység kellett ehhez?
Az MTV Europe Music Awards (MTV EMA) a zenei világ egyik legrangosabb eseménye. Ez a rendezvény több mint 25 éves múltra tekint vissza, évről évre nagy figyelem övezi, így óriási elismerés, hogy – a régióban elsőként – Magyarország a rendezők között lehet. A munka 2019-ben indult el, amikor a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány úgy számolt, hogy 2020-ban a hagyományos keretek között, valódi, és nem virtuális koncertekkel, hagyományos módon, közönség előtt rendezik meg az eseményt. Aztán ezt a tervet a koronavírus átírta, de az EMA nagy turisztikai reklámot tud adni Magyarországnak, hiszen közel 200 országban akár egymilliárd emberhez is eljuthat az esemény.

Egy olyan helyzetben, amikor a lehetőségeink korlátozottak, amikor az emberek kevesebbet mozdulnak ki, így sokkal nagyobb figyelem összpontosul az olyan kulturális eseményekre, amelyek online is követhetők, így talán még többekhez jutnak el ezek a képsorok.

Mit lehet elárulni a magyarországi vonatkozású programokról? Hogy kell elképzelni az online bejelentkezéseket?
Az volt az egyik legfontosabb szempont, hogy Magyarországnak minél több arcát meg tudjuk mutatni. Az idei nehéz év után várhatóan a jövő év eleje is nehéz időszak lesz a turisztikai szektorban, amely közel 400 ezer családnak a megélhetését biztosítja itthon. Ezzel az eseménnyel azonban olyan képsorokat tudunk magunkról közvetíteni a világnak, amellyel versenyelőnyre tehetünk szert akkor, amikor újraindul a turistákért a verseny, újraosztódik a piac. Éppen ezért fontos volt az is, hogy a két fővárosi mellett vidéki helyszínekről is bejelentkezzünk. Esztergom és a Dunakanyar egy régiós úticél lehet a turisták számára. A másik helyszín Veszprém, amire nagy figyelem helyeződik 2023-ban, hiszen Európa Kulturális Fővárosa lesz. Fontos, hogy a turisták számára olyan opciókat mutassunk, amelyek alkalmasak arra, hogy meghosszabbítsák az itt tartózkodásukat. A Turisztikai Ügynökség stratégiai célja egyébként ez, a járvány előtt átlagosan 2 és fél – 3 napot töltöttek nálunk az ide érkező vendégek.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Egyértelmű volt, hogy erre a két vidéki helyszínre esik a választás?
Az MTV állítja össze a műsorstruktúrát, nekünk az volt fontos, hogy Magyarország számára a legelőnyösebb döntés szülessen meg. Persze nehéz választani, hiszen hazánknak rengeteg olyan tája, települése van, amit érdemes volna bemutatni. A Budapesthez való közelség is szempont volt a forgatásoknál.

A világhírű magyar szupermodell, Palvin Barbara mellett David Guetta lemezlovas lesz a másik tudósító. Hogy sikerült őket megnyerni a feladatra?
Barbival én is beszéltem, nagyon örül a feladatnak, hiszen neki sem volt még lehetősége, hogy az MTV EMA-ban Magyarországot képviselje. Innen indult el a karrierje, az ország számos pontjához van személyes kötődése, így sokkal hitelesebben fogja tudni ezeket a helyszíneket bemutatni a nézőknek. És persze nagyon büszke arra, hogy a hazáját képviselheti ebben a show-ban. David Guetta pedig visszajáró vendég Magyarországon, fesztiváljaink gyakori szereplője, és korábban is elmondta már, hogy nagyon szeret Magyarországra jönni. Biztos vagyok benne, hogy különleges műsor lesz a Széchenyi Gyógyfürdőbeli produkciója.

A bejelentkezés magyar vagy angol nyelven fog történni?
November 8-án este 8 órától követhető élőben az MTV-n angol nyelven. Aztán a magyar feliratos verzió ismétlése november 9-én 17 órától lesz, további ismétlések pedig november 13-án 10:15-től és november 15-én 07:45-től láthatók.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Aznap számíthatunk valamilyen különleges performanszra akár Budapesten, akár Esztergomban vagy Veszprémben?
Sajnos a járványhelyzet nagyon megköti a szervezők kezét. Természetesen mindenki hagyományos közönséget szeretett volna, de erre a jelenlegi helyzetben a járványügyi kockázat miatt nincsen lehetőség.

Az MTV missziója mindig is a határok feszegetése, az útkeresés volt, a csatorna nem a konzervatív értékek zászlóshajójaként definiálható. Erre rácsatlakozva hamar meg is jelentek szivárványszínű MTV-logókat posztoló kommentelők, kritikus hangok, akik nehezen tudják értelmezni a kormányzat és a tévécsatorna összefonódását. Mégis mi az üzenete annak, hogy Magyarország ilyen módon összekapaszkodik a csatornával, illetve a branddel?
A kormány ennek az eseménynek elsősorban a turisztikai relevanciáját és értékét nézi. Bármit is gondolunk az MTV-ről, vitathatatlan, hogy megkerülhetetlen csatorna, ha zenéről van szó, ahogyan az EMA is egy megkerülhetetlen esemény. Ráadásul az MTV-t főként a fiatal korosztály nézi, ők azok, akik – amikor a járványhelyzet lehetővé teszi – várhatóan rövid időn belül újra fognak utazni.  

A kormányzat milyen segítséget nyújt a szektorban dolgozóknak?
A turisztikai ágazat június végéig járulékkedvezményeket kapott, és például nem kell idegenforgalmi adót fizetni, a Széchenyi Turisztikai Kártya programnak köszönhetően pedig van egy nagyon kedvező, nulla százalékos kamatmentes hitelezési lehetőség, amit 250 millió forintig vehetnek igénybe a cégek. A kormány meghosszabbította a SZÉP-kártya idei évre vonatkozó kedvezményes szabályait, a hitelmoratórium is meg fog hosszabbodni bizonyos feltételekkel, ami várhatóan sok turisztikai céget fog érinteni. Tehát a kormány a saját eszközeivel segíti a szektort, úgy gondolom, hogy az MTV gála is egy olyan lehetőség, amellyel segítjük a helyreállást.

A fesztiválszektor tud-e profitálni az MTV EMA-ból?
Az elmúlt években láthattuk, hogy rengeteg nagy rendezvény választotta otthonául Magyarországot vagy Budapestet.

Fesztivál-nagyhatalom vagyunk, sokféle, nagyon különböző karakterű és jó minőségben megszervezett fesztiválnak adott otthont Magyarország és Budapest. Nyilván ebben az időszakban is fontos, hogy ezt a pozíciót – annak ellenére, hogy most nem tudunk ilyen rendezvényeket idehozni – próbáljuk megtartani és felkészülési időszakként tekintsünk a mostanira.

A Magyar Fesztivál Szövetség augusztusi közleménye szerint a fesztiválok elmaradása körülbelül 86 milliárd forint kiesést okozott, és közvetlenül 37 ezer, közvetetten pedig 370 ezer ember munkalehetőségét érintette. Ők akkor egy “fesztivál vis major alap” létrehozását szorgalmazták, ahol százalékos alapon vállalna át költségeket a kormány. Volt valamilyen egyeztetés a szövetséggel ezzel kapcsolatban?
Természetesen ezek a megkeresések mind eljutnak a Magyar Turisztikai Ügynökséghez. A korábban említett adókedvezmény, hitelmoratórium stb. is ezt a célt szolgálta, de a kormány kifejezetten a zenei vagy fesztiválszektornak is nyújtott támogatásokat. Ez egy nagyon sokrétű támogatási rendszer.

A célunk az, hogy mindenki, aki ebben a szektorban dolgozik, segítséget kapjon és ne veszítse el a munkáját.

Kifejezetten a rendezvényszervezőknek van egy 450 millió forintos keret, ami eredetileg október 15-ig volt pályázható, ezt meghosszabbították november 15-ig. Ez kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy azoknak a szakembereknek, akik értéket képviselnek a munkájukkal és van egy speciális tudásuk, ne kelljen másik munkahelyet keresniük, hiszen az újrainduláskor sokkal nehezebb lesz őket visszacsábítani egy olyan szektorba, ahol egyszer már megélték a teljes leállást. Van egy 700 milliós pályázat a Magyar Turisztikai Ügynökség kezelésében, ami a fesztiválszervezőknek lett kiírva. Itt 35 millió forint erejéig lehetett pályázni fesztiválonként. Ezen kívül van egy komoly, 1,2 milliárdos támogatási rendszer a klubok részére, amelyből önmagában a fellépők, a hely és ezen keresztül a háttérben dolgozó szakemberek, technikusok, hangmérnökök is részesülhetnek. Három lába van: az egyik az 500 fő alatti koncerthelyszíneknek igénybe vehető támogatás, a másik az 500 fő fölöttieké, a harmadik pedig a határon túli klubok koncerttámogatását, koncertszervezését segíti. Ezeken felül a könnyűzenei szektorban dolgozóknak raktárkoncerten is lehetőségük volt fellépni. Ezek szerintem mind-mind nagy segítséget jelentenek. 

Az idei show fellépői közül van személyes kedvence?
Nagyon sokszínű felhozatallal jelentkezik majd az MTV EMA, nehéz lenne köztük választani. A jelöltek között vannak olyanok, akikre én is kíváncsi lennék, ilyen például a Coldplay.

Fotók: Horváth Péter Gyula