Adjátok tovább, terjesszétek, és vegyétek komolyan: mától nem megyünk a Sparba, soha, semmiért – hívta fel a figyelmet Bayer Zsolt publicista csütörtöki írásában, amelyben külön foglalkozik a Spar igen elgondolkodtató magyarországi ügyködésével, működésével.
Hosszú véleménycikket közölt csütörtökön Bayer Zsolt a Magyar Nemzet oldalán, amely alapvetően a minden jobboldalit megbélyegző balliberális propagandagépezet működéséről szólt, annak mégis volt egy jól elkülöníthető egysége, amely a Spar élelmiszerlánc botrányos és felettébb gyanús működéséről szól. Bayer Zsolt elemzését olvasva egyenesen érthetetlen, hogy a külföldi cég még miért működik Magyarországon. Először is évek óta veszteségesen működik (?), miközben árait, de még saját márkás termékei esetében is botrányos módon megemelte, és folyamatosan támadja a magyar kormányt Brüsszelben. Mindezen körülmények ismeretében ugyanis csak két út van: a Spar vagy elhagyja Magyarországot, vagy eleve trükközik a számaival bizonyos adózási megfontolások, esetleg az áldozati póz fenntartása érdekében. De miről is ír Bayer Zsolt? Mint a publicista kifejti,
a Spar a második legnagyobb (883 milliárd forint) árbevétellel rendelkező kiskereskedelmi üzletlánc, ennek ellenére jóval elmarad az első legnagyobb forgalmú üzletlánc nyereségességétől, mi több – veszteséges. A Spar árbevétele 117 milliárd forinttal nőtt 2023-ban, eközben vesztesége 5,1 milliárd forinttal volt több. A 2022-es évet 13,1 milliárd, míg a 2023-as évet 18,2 milliárd forint veszteséggel zárta. A 2023-as beszámolójának kiegészítő mellékletében veszteségességének okaként a kiskereskedelmi különadó befizetési kötelezettséget és a megnövekedett energiaköltséget említi.
Mint kiemeli,
A Spar a kormányra mutogat, miközben más kiskereskedelmi szereplők ugyanabban a piaci környezetben hatékonyan működnek. A hat nagy kiskereskedelmi lánc (Aldi, Auchan, Lidl, Penny, Spar, Tesco) közül a Spar bevételarányos nyeresége az egyik legrosszabb, és 2018 óta évről évre folyamatosan romlott, 2023-ban -2,1 százalék volt, míg a versenytársai többsége nyereséggel zárta az évet.
Kitér arra,
a Spar anyag- és személyi jellegű ráfordításai között az ELÁBÉ (eladott áruk beszerzési értéke) aránya 65,2 százalékot tett ki 2023-ban, amely a hat nagy kiskereskedelmi üzlet közül a legalacsonyabb (más üzleteknél legalább hetven százalék felett van, de van olyan üzletlánc, ahol a nyolcvan százalékot is meghaladja). A Spar a fentiek alapján versenytársainál drágábban üzemelteti az üzletláncot és ez a bevételarányos nyereség romlásában is tükröződik.
Bayer Zsolt felhívja a figyelmet,
a kötelező akciózás kivezetését követően azonnal jelentősen növelte árait az üzletlánc, a liszt esetében a Sparnál volt a legnagyobb átlagos áremelkedés. Míg a saját márkás lisztjei esetében 20-50 százalékos áremelést hajtott végre, addig a gyártói márkás termékeket több mint duplájára drágította, ezzel kedvezőtlen helyzetbe hozva a magyar gyártókat. Emellett több termék árát szintén jelentősen növelte: a csirkemellfilé és a kristálycukor árát átlagosan közel 35 százalékkal, míg a 2,8 százalékos zsírtartalmú UHT-tej árát átlagosan több mint negyven százalékkal vitte feljebb.
A Spar állítása szerint a kiskereskedelmi különadó összeegyeztethetetlen az uniós jogi környezettel, így a Spar 2024 márciusában panaszt nyújtott be az EU-nál a magyar kormány diszkriminatív intézkedése miatt és azt kéri, hogy az Európai Bizottság marasztalja el Magyarországot kötelezettségszegési eljárás indításával. A Spar elsődleges célja az lenne, hogy szűnjön meg a 4,5 százalékos különadó, mert akkor új befektetéseket hajtana végre Magyarországon. Az európai testület azonban nem tett semmit, ugyanis a 2020-as Tesco-perhez hasonlóan itt is azt az álláspontot képviselték, hogy a progresszív különadók nem jogellenesek. Ennek ellenére az EU Bírósága 2024 szeptemberében az uniós joggal ellentétesnek minősítette a magyar kormány által bevezetett árstopot. Ennyi. És azt pontosan tudjuk, hogy az EU Bírósága nem bírákból, hanem aljas és gátlástalan gazemberekből áll, akik politikai furkósbotként működnek – lásd migránsügyi ítéletük. De sajnos ma még ezekkel a rohadékokkal nem tudunk mit kezdeni, nyugalom, eljön annak is az ideje.
A publicista szerint a Sparral szemben már most is fel lehet lépni azzal, ha bojkottálják a magyarok a vásárlást. Úgy fogalmaz,
normális és tisztességes magyar ember mától be ne tegye lábát egyetlen Spar-üzletbe sem. Drágák is, szarok is, ráadásul aljas gazemberek is. Ezek ne új befektetéseket hajtsanak végre nálunk, hanem takarodjanak innen a büdös francba, de örökre!
Érdemes elolvasni a teljes cikket (ITT), melyben Madách Imre: Az ember tragédiájának szakaszait idézve fejti ki, összevetve a baloldali média hazugságaival. A publicisztika ezért a Legalább magunknak mondjuk el! – Csak gyávaság és szolgalelkűség van a túloldali sajtóban az „ellenállás” ócska farsangi jelmezében címmel látott napvilágot.
Forrás: Magyar Nemzet, vezető kép: Bayer Zsolt az EU-képviselet előtti tüntetésen. Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
hufi
2024-09-26 at 15:06
Tisztelt Georg!
Georg2024-09-26 at 14:41
Hát, ami azt illeti, tényleg nem.
B.Zs. a kincstári heccmester
2024-09-26 at 14:59
Bayer fizesse vissza a Magyar Államnak amit a szlovákoknak kifizetett a tót rendszámért! Utána ugathat a csahos kutya. Addig kuss a neve!
Naprózsa az anuszrózsa
2024-09-26 at 14:55
Naprózsa te f@szfej. Normális ember kénytelen elmenni a Sparba, mert ott tartanak laktózmentes termékeket. Ellentétben az oligarcha magyar CBA-val szemben.
Te gekkiszopó birka.
Yoggi
2024-09-26 at 14:54
Bayerzsoca és háttérben a fiatal demokraták.
Mint ha a show felvételén járnánk…
Jajveszékelnek a SPAR-ban, hogy Zsoca többet nem megy oda. Nyilván eddig sem járt, de ezt most tegyük félre.
Zsófi a szlovák
2024-09-26 at 14:49
Zsoltikám, a szlovák rendszámot leadtad már vagy még mindig azzal furikázol?
SPAR
2024-09-26 at 14:48
De jó lenne ha bezárna a SPAR és az a sok ember mind elvesztené a munkáját, úgy örülnék neki. De annk is ha ennek a B-nek nem csak az arca hanem minden testrésze lebénulna.
Georg
2024-09-26 at 14:41
@ hufi
Örülök, hogy téged nem b*sz fel, hogy ilyen hazaáruló söpredék vezeti az országot; de tudod nem vagyunk egyformák.
Zolee
2024-09-26 at 14:26
Kedves Naprózsa, nem tudom kik a Bilderberg ügynökök, de szerintem egy egyszerű,hétköznapi ember úgy megy vásárolni,hogy megnézi milyen bolt van a lakóhelye közelében.Ha esetleg több hasonló bolt is van,akkor ránéz az árakra,és ahol olcsóbb ott vásárol be. Én személy szerint szeretem a Spar-t,de például tejet Tescoban veszek (nem azért mert olcsóbb,hanem mert jobb a tej ott).
hufi
2024-09-26 at 14:14
Tisztelt Georg!
Georg2024-09-26 at 13:19
Nem mintha féltenélek, de neked is jobb lenne, ha nem húznád fel magad, még gutaütést kaphatsz!
Ja, és bővítsd a szókészletedet, főleg az irodalmi nyelvhasználattal.
Naprózsa
2024-09-26 at 14:10
Na, letagadhatatlan, hogy Sorosék minden reggel leadják, hogy aznapra mit kell hazudniuk az ideküldött sátánista seggnyalóiknak, hisz ugyanazokat a hamis adatokat szajkózzák különféle álneveken, és hazudnak ami a csövön kifér, mert tudjuk, hogy csak az jár a Sparba, aki túl van fizetve, vagy az a “sok nyugdíjas, akiktől nem lehet lépni” (lásd első kommentelő), és idős emberként nem tud messzebb cipekedni.
A Sparba normális, igazi munkából élő már régóta nem megy, csak az ilyen sokszor külföldről idehazudozó agyonfizetett munkakerülő Bilderberg-ügynök.
Dinnye
2024-09-26 at 14:08
Zsóti, menj a CBA-ba és vegyél Csiki sört! A Spar majd a boykottod miatt tönkre megy!
dr. Kolompár G.
2024-09-26 at 13:55
Ha tiszta áruházban, megbízható minőségű élelmiszert akar valaki vásárolni, akkor ezen igényét leginkább a SPAr-ban elégítheti ki. lehjet, nem a legolcsóbb. De a Coop egy szutyok, nulla választék és egekben lévő árakkal. A többi magyar(?) boltot nem ismerem. A lisztet pedig nem eszem merőkanállal, így Bayer aggodalmát nem tudom osztani a liszt ára miatt. Viszont tankolnom hetente kell. Ezügyben még nem hallottam B.Zs.-t
rikoltozni. Bayer számomra egyébként is egy nulla lett azóta, amióta Csókai professzorba minősíthetetlen stílusban beleszállt.
Georg
2024-09-26 at 13:47
@ Zed @ futóbolond
Látom, hogy mindenhol megy a lapítás és várják a Tónitól a kommunikációs barbatrükköt…de pont ezért felháborító, hogy a PS nevet bitorló propaganda egység se mer felvállalni egy úgynevezett “saját véleményt” legalább egy ilyen ügyben. Most kéne esetleg megemlíteni a “jobboldali következményeket” amiket még pár napja Bese atya esetében is bőszen hangoztattak. Szòval várok egy olyan elhatárolódást Orbán Balázs esetében, mint amit levágott a propaganda Bese atya kapcsán. Ha ez nem történik meg tényleg bekell szántani az egészet és behinteni sóval ezt az egész trágyadombot.
alma ata
2024-09-26 at 13:44
Magyarországon piacgazdaság van!!!! Ami azt jelenti, hogy a vásárlónak szerencsére nem kell egy vállalat működésével és hatékonyságával foglalkoznia, sem azzal, hogy tetszik-e az üzletlánc az éppen aktuális kormánynak, vagy hatalmon levő pártnak, hanem egyedül az számít, hogy mije van és azt milyen áron adja!!! Ha megfelel az ár és az áru, akkor megveszem, ha nem, akkor átmegyek egy szomszéd boltba, szerencsére van bőven más bolt is.
Annak fejtegetése, hogy egy üzletlánc mit mond a kormányra, meg hogy mennyire gazdaságosan működik vagy nem, és emiatt bojkottálni kellene, nekem a kommunista, – majd a párt megmondóembere megmondja mi jó a népnek, – időket idézi. Szomorú!
kanigunda
2024-09-26 at 13:43
Mondjuk a SPAR az egyik legdrágább de mindegy.
“…Coop, CBA, REÁL. Kétszeres árak, szar minőség, üres…” blablabla
Pl. a COPP-ot ’95-ben alapították. Azóta ugyi abból él, hogy néha becsuk.
Remek duma.
Zed
2024-09-26 at 13:42
Na, megjött a cikk. Ott találkozunk 🙂
https://pestisracok.hu/1956-es-az-orosz-ukran-haboru-realista-osszevetese-miatt-tamadja-orban-balazst-a-baloldali-sajto/
futóbolond
2024-09-26 at 13:41
Zed2024-09-26 at 13:02: majd kiteszik ob mosakodós fb-posztját. semmi, csak a szokásos agyonhallgatás és várakozás, hogy mit adnak ki rogánék a komisszároknak.
Zed
2024-09-26 at 13:39
@Georg,
A legtöbb fideszes médiában csend van egyelőre.
Egyedül a Mandiner-en láttam egy nagyon béna magyarázkodást, de azt még az ősfideszesek is szétszedték.
Gondolom most várják a központi utasítást, hogy mit kell kommunikálni.
Addig is jó lenne legalább egy kétsoros cikk, hogy ott beszélhessük meg a történéseket.
Engem nagyon érdekelne, hogy mit gondolnak a nagy hazafiak most Orbán Balázsról.
Gullwing
2024-09-26 at 13:39
Évek óta nem voltam sparban.
Spar?
2024-09-26 at 13:38
Magánügy hogy hova jár vásárolni ez a paraszt, senkit sem érdekelnek az ostoba hóbortjai. Mi attól még megyünk.
Georg
2024-09-26 at 13:32
Amúgy mi f*sz ez a nagy kussolás Orbán Balázsról itt a PS-en? B*zmeg legalább ebben az ügyben legyen annyi gerincetek, hogy kimondjátok, hogy ez vállalhatatlan és hogy OB-nek el kell takarodnia a p*csába.
dr. Kolompár G.
2024-09-26 at 13:28
Na persze. Melyik üzletlánc lett Lorenzóé? Akkor megyünk oda.. Megjegyzem cáfolta a kormány a Spar vezérigazgatójának azt az állítását, hogy a kormány üzletrészhez akart jutni a Spar-ban? Nem ezért van durci?
Mellesleg senkinek nem kötelező a Sparban vásárolni, mehet az Auchanba is, feltéve ha büdös, újracsomagolt húsra vágyik. A kormámynak nem azon kereskedők árain kellene aggódnia, akiknek van konkurenciája, hanem pl. a MOL árain..
Elek Ilona
2024-09-26 at 13:20
Ez a cikk egy bosszúhadjáratot idéz.A SPAR nem adott el részesedést Tiborcnak(!), hát itt van a megtorlás!Bayer ne uszitson!Mindenki ott vasarol,ahol tetszik neki.Inkabb a stílusát javítsa,kevesebb mocskolodast.
Uncle Ment
2024-09-26 at 13:20
Ilyen ügyetlenek a spar-nál?
Georg
2024-09-26 at 13:19
@ matrix
Ha te igaz hazafi vagy, akkor most azonnal követelned kéne neked is a kormány lemondását. Mocskos oroszpárt g*eci az egész Fidesz bagázs..Orbán Balázs végre kimondta, hogy az első adandó alkalommal átadnák az országot Putyinnak. Takarodó van ennek a mocskos sz*rházi bagázsnak.
Georg
2024-09-26 at 13:16
Ki a f*szt érdekel, hogy Bayer hol fog bevásárolni? A PS (főleg ezzel a névvel) inkább foglalkozzon a hazaáruló Orbán Balázzsal, aki tálcán felkínálná az országot az oroszoknak. Minden hazafinak és igaz patriótának kötelessége, hogy ez a senkiházi sz*rdarab azonnal mondjon le és takarodjon el a közéletből. Még az Alaptörvény nemzeti hitvallásról szóló része is az 1956-os forradalomból eredezteti a magyar szuverenitást. Hogy jön Orbán Balázs ahhoz, hogy meggyalázza az 56-os hősök és az igazi Pest Srácok emlékét? Ha a PS nem áll ki ez ellen, akkor tényleg jobban teszi H. Gergő, Jeszy meg az egész bagázs, hogy villámgyorsan eltakarodik a p*csába. Ami sok az sok..még ezektől a Putyin bérenc hazaárulóktól is.
Orbán Balázs
2024-09-26 at 13:12
Október 23-i megemlékezésekre se menjetek mostantól.
vesszenek a magyar láncok
2024-09-26 at 13:11
A magyar láncok miért is dupla-tripla áron adják az árut? Talán mert hazaáruló módon nyerészkednek! Na ezeket kell bojkottálni! Én – és nagyon sokan – így is teszünk! nem vagyunk a pénztárcánk ellenségei! Coop-ban 1 liter tej 480, UGYANAZ a tej, ugyanonnan Aldiban 349. Krva anyátokat magyar vállalkozók!
átadnák az ruszki komcsiknak az országot
2024-09-26 at 13:09
Mocskos senkiháziak átadnák az oroszoknak az országot! Orbán Balázs a krva anyád! Meg azoknak is, akik támogatják ezeket a senkiket! Hazaárulók!
matrix
2024-09-26 at 13:09
Amit nem értek egy bunkó tahó ” ellenzéki két diplomás IQ -csóró agyhalott miért a
kormánypárti-PS oldalára jár “szart és trágyát” okádni ?
(Mert primitiv és agyhalott)
Lumpik rolik agyhalottak ! …csak a “parasztokat lehet parasztvakítani”-:)
piacgazdaság van gchi
2024-09-26 at 13:08
Piacgazdaság van te pohos gchi! Oda megyek, ahol olcsóbban kapok terméket! Ennyi, bármennyire is fáj a mocskos füstösképű bszó fajtádnak (akiket a nyakunkra hoztál a nagymagyarország parkban), hogy nem a korcs senkiházi haverjaidtól vásárolunk!
pm
2024-09-26 at 13:04
Nem egy szép húzás a spartól.. ha nem tetszik neki a magyar környezet , hát vonuljon ki. csak jön valaki a helyére.
felhívnám a figyelmet arra, hogy mostanában megszaporodntak az államot úgymond elmaradt haszonért perlő cégek. Ez az európai egyesült államok koncepciója, a cégek jpga arra, hogy érdekeit az állammal szemben érvényesítsék, ha az nekik nem tetsző döntéseket hoz.
A fenti koncepció elfogadhatatlan. éppúgy ahogy a spar viselkedése. Ugyanaz a magatartás mint amit az ellenzéki politikusaink mutatnak: brüsszelbe szaladunk “árulkodni”, megbüntetésünkért agitálni.
megtartom a felhívást, nem esik nehezemre.
Zed
2024-09-26 at 13:02
Srácok!
Dobjátok fel légyszi az Orbán Balázsos cikket, ha már ennyire nagyot megy a sajtóban!
Kíváncsi lennék a fideszes véleményekre, de nem akarok offtopik lenni. Beszéljük meg a helyén!
Zolee
2024-09-26 at 13:02
Ha Bayer úr jelképezi a normális,tisztességes magyar embert,akkor mától csak Sparban fogok vásárolni.
futóbolond
2024-09-26 at 12:57
lehet csak nem akarnak annyi különadót fizetni, mert csak ellopják és ilyen marhákat hízlalnak belőle, mint a képen látható emberke.
igazi kommunista retorika ismét az emberek mögé bújni, ha baj van. ha siker, akkor természetesen az orbán-kormányt illeti a dicsőség, nem az embereket.
Dr. Josef Vögele
2024-09-26 at 12:51
Zsoltikám, akkor kérdezd meg a CBA-ás oligarcha haverjaidat miért adják 449.- ért a 2,8-as tejet, ha a bhuzy szivárványos Aldi 345.-ért is tudja!
Lacus
2024-09-26 at 12:50
A Spar mindig is egy drága üzlethálózat volt, nálam a Lidl örökre kiszorította. Tehát nem a multicégekkel van bajunk, hanem a szemét kereskedők ellenünk szóló ténykedésétől belepofázásából! Van pár TV csatorna is akiket a nemzetietlen magyarellenesség gyanánt páros lábbal rúgnék ki az országunkból.
delfinlovas
2024-09-26 at 12:47
Zsolti és a fidesz ifjúsági tagozata látható a képen. Övék a jövő…
Werbőczy
2024-09-26 at 12:46
“Magyar hipermarket, teljes mértékben magyar árukkal”. Van ilyen: Coop, CBA, REÁL. Kétszeres árak, szar minőség, üres üzletek, folyamatos veszteség.
api01
2024-09-26 at 12:45
Azért ennyire veszteséges, mert mindenféle jogcímen kiszivattyúzzűk az orszűgból a nyereséget. Kiváncsi lennék példűul arra, hogy van-e a tulajdonában bármi Magyarországon, vagy mindent az osztrák anyacégtől bérel …
Okoska törp.
2024-09-26 at 12:44
Miért nem lehet Magyarországon,egy teljesen magyar hipermarket,teljes mértékben magyar árukkal. Ugyan olyan nagy mint a Spar,a Tesco,az Auchan. Mondjuk hívhatnák Botondnak,vagy Árpádnak.
Aldiné Tescovics Penny
2024-09-26 at 12:42
Nemzetközi cégekkel és bírósági ítéletekkel csak egy idióta harcol. Főleg, ha nincs is igaza.
George DeSt
2024-09-26 at 12:41
Spanyol ügyfelem mesélte, amikor elkezdődött nálunk is az áruház-láncok kiépülése. Náluk elindultak, és olcsóbban árusítottak, mint a hazai konkurencia. Ez ment 3-5 évig, mialatt a helyi konkurenciák becsuktak, tönkrementek. Eddig a központjuk állta a veszteségeket, de ekkor áremelések történtek és 2 év alatt visszavették a veszteségeiket. Nálunk ez zajlik, csak itt odafigyelnek, hogy ne rablás legyen az értékesítés. Pl tessék elmenni Bp Lehel piac stb, ahol a helyi árusok megtizedelődtek, üres pultok, üzlethelységek vannak.
F.e.l.c.s.ú.t.i Grofó
2024-09-26 at 12:38
K.anyád szlovák rendszámos náci papás pornónéző Zsóti!
Logikus
2024-09-26 at 12:36
Hát én eddig se jártam Sparba…
Realista economista
2024-09-26 at 12:09
A valós – tehát nem a kozmetikázott és/vagy propaganda statisztikai – fogyasztói infláció alapján oda megyünk, ahol az adott terméket legolcsóbban meg lehet venni (remélhetőleg azonos, vagy közel azonos minőségben).
Ezt pont a kormányzat által biztosított árfigyelő teszi lehetővé.
Úgyhogy egyetértek Dagobert Bácsival: le van szarva a Spar, ha drága/drágább, mint a többiek – és vásárolunk nála, ha olcsóbb.
És ha a végén elbukik, akkor: csá!
lhotx
2024-09-26 at 12:06
Nem értettem, miért a Spar lett feláldozva erre a szennyakcióra. A statisztikáit látván, ím világos.
Az első mocskolódásukról szóló híradás hallatán azt mondtam, szemlátomást távozni akarnak az országból. A szennycsatornák megnyitására használta őket…, de kicsoda?
TalEle
2024-09-26 at 12:01
Egyébként, kivételesen, Bayer Zsoltnak tök igaza van! De, a jövőre nézve, az is elgondolkodtató, hogy az hogyan lehetséges Magyarországon, hogy az ELTE-n „kiképzett”, Sorosék által „érzékenyített” szegedi bírók, rögtön Brüsszelig futottak „jogértelmezésért”, amikor itthon is számos, egyéb, jogi fórum létezett/létezik, pl: Kúria, Alkotmánybíróság…? Ráadásul, tették ezt, akkor amikor még működött a rendkívüli jogrend Magyarországon és Brüsszeltől aligha volt várható, hogy a magyar vásárlók érdekeit szem előtt tartsa!
Dagobert Bácsi
2024-09-26 at 11:44
Az efféle eszeveszett vagdalkozás senkinek sem tesz jót, és semmiképpen sem nevezném jó követendő példának. Vannak problémák a Sparral. Pl. viszonylag drága, ezért eleve ritkán járok oda, de joga van üzleti tevékenységet folytatni, a versenyben alulmaradni, és annak rendje és módja szerint tönkremenni. Marad még elég kiskereskedelmi egység rajtuk kívül is. Különben Magyarország nyílt gazdaságának semmiféle bojkott, szankció, védővám, büntetés, meg akárminek-is-hívják korlátozó pénzelvonó szabályozás sem tesz jót.
jó ötlet!
2024-09-26 at 11:33
De jó lenne, ha tényleg hallgatnának rá a fideszesek!
Nagyon unom már, hogy a helyi kis Sparban nem lehet lépni a sok nyugdíjastól! 🙂