Belehaltak a járványba? Hát a DK-nak az jó!


A hullarablás az a műfaj, ahol el is kell dicsekedned vele, hogy milyen alantas képződmény vagy. Azt persze senki sem gondolta, hogy a tavasszal még sokat hangoztatott konstruktív ellenzékiséget valóban komolyan gondolja a baloldal, de ennek nem kellett volna okvetlenül a hihetetlen mélységekbe zuhanást jelentenie.

A gyurcsányista hullarablók Kelenföldön, a Bikás parkban tűztek a földbe 6000 fekete papírzászlócskát. Szavaik szerint a koronavírusban elhunyt honfitársaik emlékére, de már a második mondatnál sem bírtak magukkal, és 0rbánt akarták elszámoltatni az összes halálesetért. Itt érdemes megint emlékeztetni, hogy Magyarországon minden olyan elhunyt bekerül a járványstatisztikába, akinek a szervezetében megtalálták a koronavírust, függetlenül attól, hogy a halálában közrejátszott-e. Annak, hogy a DK demagóg, kétbites 0rbánozásban utazik, persze nincs hírértéke, így sportértéke sem a kinevetésének, de azért ez egy kicsit komolyabb történet.

A párt szektás bolondjainak minden áldozat legfeljebb egy 0rbán-buktató zászlócskát jelent, és miközben a családtagok, barátok és ismerősök gyászával, megrendültségével hozakodnak elő, valójában pont ezeken gázolnak át bármilyen aggály nélkül, hogy a napi orbánozásuk meglegyen. Kedd este kimentem megnézni az alkotást, de máris hiányos volt, ugyanis éppen egy ember szedte ki a zászlókat, kereszt alakú hézagot mintázva.

Rövid beszélgetés alatt kiderült, hogy környékbeli lakos, akit a felháborodása vitt oda, és ebben is a DK meg a Momentum közti aljassági versenyt látja az ellenzék vezetéséért. Azt mondta, ha már halál, ahhoz a mi kultúrkörünkben hozzátartozik a kereszt, habár ez a DK-soknak még odébb van, mert a kommunisták csak a halálos ágyukon szoktak papot kérni.

Négy zászlót én is kivettem. Szőcs Géza, Balázs Fecó, Böröndi Tamás és Steven Dick budapesti angol nagykövet-helyettes halálát talán mégse használják politikai sárdagasztásra! A többiekkel meg számoljon el ez a rémisztő hullarabló képződmény, amit Gyurcsány gründolt maga köré az ország emberi salakjából!


  Vésey Kovács László

​Mit fognak ehhez szólni mások?

8 hozzászólás

  1. Szabo Ference
    hanyas utan oblits.

  2. Ennek az árából, hányszor, hány maszkot oszthattak volna a lakosságnak?

  3. Ès nincs köztük egy DK.-s, sem, hát ez szomorú.

    • Ebben az ügyben is meg kell látni a valót, és egyből érthető lesz, hogy az a gyanús, aki nem az.
      Érdekes, hogy a kretén balosokat nem támadja a vírus.

  4. Ezek ennyit tudnak. Az a tévképzetük, hogy a politika csak gusztustalan performanszokból áll. De ennyire futja, a prolik meg kajolják.
    Azért kíváncsi vagyok ki volt az a szellemi világítótorony, aki ezt az akciót kitalálta.

  5. Jól tudom,hogy az az alumíniumsisakos barom szónokolt? 🙂
    Az szerintem,mindent elmond ezekről.
    A környékbeli lakos előtt pedig le a sapkával!

  6. A Fővárosi idősotthonokban, aí fenntartó mulasztásai miatt, meghaltaknak volt külön parcellája?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük