Több napos falhoz állítással gyötörték Berkesi Andrásék a Katpolon Böröcz Sándor lelkészt, aki spirituális utat járt be a kínzás alatt. Voltak ennél durvább, közel leírhatatlan bűnei is a Berkesi vezette – nyugodtan fogalmazhatunk így – terrorbrigádnak: a lelkész feleségét Böröcz szerint megerőszakolták, őt magát közös kisgyermekük életével zsarolták. Böröcz Sándor végig a Gulágra került, onnan kiszabadulva is kitaszított maradt, míg Berkesi a Kádár-rendszer ünnepelt írója lett. Utóbbi 1997-es haláláig kiemelt nyugdíjat kapott, bűneivel senki sem szembesítette. Őt sem.
Folytatom Böröcz Sándor lelkész és Berkesi András katpolos tiszt közös történetét. A lelkészt “sejtvezetőként” tartóztatta le a kémekre vadászó Katonapolitikai Osztály (Katpol) 1948-ban, és a vádat minden eszközzel igyekeztek bebizonyítani. Az ÁVH és a Katpol egyik kedvenc kínzási módszere a falhoz állítás volt, ez alapesetben huszonnégy óráig tartott, de Böröcz Sándort végül négy napig gyötörték így. Előző cikkemben már említett művében (Kiáltás a mélyből) hosszan, szépirodalmi stílusban írt erről a pokoli gyötrelemről, amikor – szó szerint – alá szállt önmagába. Szövegét itt-ott lerövidítettem, akit érdekel, mindenképpen olvassa el az egész visszaemlékezését.
„Adyt szavaltam, kislányomat emlegettem… mentem, mentem egyre beljebb a sötétségbe… Felső testemből nedvesség leszállt a lábszáraimba. Minden testsejtem külön fájt, fáradt voltam, viszketett, mintha minden sejtemet külön éreztem volna.
Mondtam, mondtam Adyt… Kék, piros, zöld lett mindkét lábszáram, különösen is térdtől lefelé. Lábaim beledagadtak és alig fértek meg fűző nélküli cipőmbe. Aprily Feri [a katonatiszt, akivel összezárták, lásd: előző cikkem – MG] hangját hallottam: >Megpróbálom hátulról leütni, hogy a foldón elnyúlva kissé pihenhessen és a vérkeringése élénküljön, mert különben meghal.< Nem tudtam válaszolni, olyan voltam, mint a merevgörcsös, aki mindent hall, de válaszolni nem tud. Vártam az ütést. Elmaradt. Lehet, hogy a nagy kimerültség és gyengeség miatt halálomat jelentette volna.”
Teltek a másodpercek, a percek, az órák, a napok, az idő megszűnt, nem létezett.
„Hallucináltam? Lehetséges.
Lélekben, vagy szellemben Zirc dombjai fölé szálltam, ahol sárga papi köntösben vittek a barátok egy sárga koporsót a domboldalon és énekeltek…
Amikor később már teljesen magamnál voltam, kutattam magamban, hogyan került ide Zirc, hiszen életemben mindössze egyszer voltam Zircen, akkor is csak egy óra hosszat.
Aztán eszembe jutott, hogy az őrnagy egyszer azt kérdezte tőlem, mikor szerveztem be Mindszentyt és a zirci apátot.”
Sokatmondó részlet ez is.
Berkesi őrnagy nem véletlenül emlegette a Rákosi-diktatúra egyik (vagy talán a) fő célpontját, Mindszenty József bíborost. Böröcz Sándort 1948 nyarán tartóztatták le, ekkoriban Mindszenty még szabadlábon volt, de mindenki sejtette, hogy már csak idő kell a letartóztatásához. A katpolos nyilván emelkedett volna a ranglétrán, ha valamit össze tudott volna szedni a bíboros ellen, de a lelkészt nem igazán lehetett megtörni.
Végül Böröcz Sándor teste adta fel az ellenállást: társai mondták, hogy a falhoz állítás közben egyszer elájult, de ekkor már a szenvedését végig néző őr is megsajnálta. A szabályzattal ellentétben hagyta negyedórát aludni a földön, hogy aztán a hajánál fogva állítsa fel. A lelkész nem tudta, hogyan élte túl a falhoz állítást, egyszer azt mondták, vége, akkor hosszú percek alatt lassan megmozdította tagjait, s végre leülhetett.
Ezután bejöttek és felvitték az őrnagyhoz. Böröcz Sándor szerint ekkor Berkesi azt mondta: „Ne féljen Böröcz, magát az Isten nem engedi meghalni”.
Így írt erről: „Lehet, hogy a számadás gondolata is megfordult az őrnagyban? Nem tudom, de jóslata beteljesült: >Magát az Isten nem engedi meghalni.”
Bocsássa meg tettét az Isten, én már akkor megbocsátottam. Most sincs bennem harag, vagy bosszúvágy.<”
Ezt a megbocsátást a történtek, és a most következő borzalmak ismeretében nagyon nehéz felfogni. Valószínű, hogy a lelkészt Berkesi puszta nemtörődömségből, „munkahelyi hanyagságból” felejtette négy napig a falnál: „Társaim később az őrtől tudták meg, hogy a kihallgatók szombaton lementek a Balatonhoz és az őrnagy engemet ott felejtett a fal mellett. Igaz, vagy nem, nem kereshetem, de veséimet azóta is szüntelen érzem…”.
Miután számos, készülő tanulmányomban majd a nyilvánosság elé tárt dokumentumot olvastam Berkesiék, Kardosék és az egész Katpol tivornyázós, kurvázós, részeges szabadnapjairól, ezt a verziót semmiképpen sem vonnám kétségbe. Nagyon is beleillik a képbe, hogy a Balaton partján pihenjék ki a kínzások, az összeesküvések tovább álmodásának terheit, a mámorba menekülve, a falnál felejtve a lelkészt. De ez még nem minden.
Előző cikkemben említettem, hogy Böröcz Sándor a hetvenes években, a családjának írta meg mindenki elől rejtegetett művét (Kiáltás a mélyből), jóval később, már a rendszerváltás után készült el a Szibériai passió című dokumentumfilm, amelyben két másik történetet is elmesélt a riporternek. (A lelkész 21:55-től beszél):
Könnyekkel a szemében emlékezett arra, hogy a börtönben felesége sírását hallotta, és ez is Berkesiék műve volt.
„Tudod-e, hogy a feleséged is itt van? A kisbaba [kicsi gyermekük – MG] meg fog halni Körmenden, mert nincs, aki szoptatja. Beletesszük az újságba, hogy megölte a kisgyerekét.” – mondta neki az őrnagy. A Kiáltás a mélyből című dokumentumfilmben megörökített fájdalmas vallomás szerint ennél is tovább mentek Berkesiék. Most a Magyar Nemzet 2004-es cikkét idézném, a következő részlet előtt nem árt nagy levegőt venni: „Felesége hangját hallja a lelkész a szellőzőn át.
A gyermekágyból még fel sem gyógyult anyát koszos gumibottal erőszakolják Berkesiék… A film végén elmeséli a lelkész, hogy feleségét meglelte, amikor hazajött, és felesége elmondta a titkot. Évtizedekkel később pedig belehalt az elrákosodott sebbe, amit Berkesiék okoztak neki.”
Bizonyítékokkal nem tudjuk, és nem is akarjuk ezt a történetet sem alátámasztani, sem megcáfolni. Jobb is, ha most csak lebeg, még nekünk, olvasóknak sem egyszerű megemészteni.
Ha arra gondolok, hogy Berkesi ávéhás kollégája és riválisa, Janikovszky Béla éppen ekkoriban raboltatta el saját gyerekét két talpassal egy nyári üdülésből, s aztán volt feleségét elmegyógyintézetbe záratta, akkor semmit sem tartok elképzelhetetlennek.
Azt is tudjuk, hogy a letartóztatott „ellenségeket” az ÁVH és a Katpol gyakran családjaikkal, elsősorban feleségükkel, gyerekeikkel zsarolta. Ezzel kapcsolatban hadd idézzem fel Pünkösti Árpád művéből (Rákosi a csúcson, itt a teljes mű elolvasható) a következő, hasonlóan elrettentő részletet. A kínzó Berkesihez hasonlóan a Honvédelmi Minisztérium alkalmazottja volt, az áldozat a Sólyom-per tizenkettedrendű vádlottja, ez az a per, amin Berkesi is dolgozott: „Dr. Aranyi Sándor orvos ezredes, nőgyógyász sem akart vallani, ezért vagy ötven napon keresztül állandóan felköltötték, verték.
Közölték vele, a feleségét annak ellenére letartóztatják, hogy terhes, s úgy megverik, hogy elvetél. Kihallgatója, Gáspár Márton előtte telefonált a pincébe, hogy Aranyiné vérzik-e már, majd kiabálni kezdett: »Megmondtam, addig ne bántsák, amíg nem kapnak utasítást!« Aranyi ekkor írta alá az első „vallomást”: »Végül mindent aláírtam és egyetlen vágyam volt: minél előbb meghalni.«
– írta Pünkösti. (Bővebben erről Levelek az elmegyógyintézetből című tanulmányomban és cikkemben).
Böröcz Sándort átadták a szovjeteknek
Megkínzása, és vallatása után a Katpol és Berkesi átadta a lelkészt és a többieket a szovjeteknek. Böröcz Sándort mint sejtvezetőt (a Katpol szerint Kovács Máriát, Balikó Mihályt, Nagy Sándort, Hodossy Barnát szervezte be) átvitték Ausztriába. Mivel mind előzetes letartóztatásban voltak, ez még – paradoxon következik – a törvénytelenségek időszakában is törvénytelen volt. „Abból a célból, hogy a vizsgálati szakaszban elkövetett törvénytelenségek – jelen esetben az előzetes letartóztatásban lévők kiadása idegen hatóságnak – a bírósági iratokból ne derüljenek ki, a tárgyalás (1949. október 20.) során felmerült, azon jelen nem lévő tanuk neve mellé utólag különböző megjegyzéseket fűztek, sőt, történeteket kreáltak” – írta a Katpol történetének kutatója, Zsitnyányi Ildikó. A történész szerint három katpolos jelentés is azt a mesét ismételte meg, miszerint Aprily (máshol Áprily) Ferencék autója az budapesti internálótábor felé felborult, az őrök elájultak és a foglyok megszöktek. Valójában Böröcz Sándorral együtt Baden bei Wien-be kerültek. Nem láttam arra utalást, hogy ki írta meg ezeket a meséket a Katpolon, de ugye van rá ötletünk?
A lelkész a szovjetekről szólva megemlítette, hogy „emberségesebben” vallatták, egyszer sem verték meg a kihallgatások alatt. Azt is nyíltan leírta, hogy a két zsidó származású tolmács is emberséget tanúsított: „A tolmácsnak szinte minden szaván érezhető volt a velünkérzés. Ha valakik, a zsidók tapasztalhatták, mit jelent a teljes kiszolgáltatottság. Mit jelenthet egy emberséges szó annak a szerencsétlen rabnak. Zsidó a KATPOL-on sem nyúlt hozzám.”
A szovjetek természetesen ugyanazt akarták hallani, amiről a Katpol már „tájékoztatta” őket. Hazaárulás, összeesküvés, szovjetellenes cselekmények: „Az oroszoknál ugyanazt mondtuk, amit a magyaroknál aláírattak velünk, ott pedig jórészben ők mondták meg, hogy mit csinálunk.
Mivel mindenki féltette a másikat, mindent elfogadtunk, amit a másik rólunk mondott és viszont.
Balikó Mihály beszervezett engemet, én pedig beszerveztem őt. Soha nem jártam Hodossy Barnáéknál, azt sem tudom még most sem, melyik házban laknak, soha nem láttam gyűjteményét, de a jegyzőkönyvnek úgy kellett egyeznie, hogy kölcsönösen mindenki tudott a másik dolgairól,
holott az igazság az, hogy mindegyik hazáját féltő és forrón szerető ember, becsületes, gerinces magyar ember, de nem tudta szó nélkül nézni és hallani, micsoda magyar irtás folyik ebben az országban a romokban heverő ország építése mellett.”
Böröcz Sándor egyik leánya, a néhány éve elhunyt Böröcz Enikő lelkészként édesapja hivatását folytatta, és egyháztörténészként a korszakot kutatta. Egy emberi pap portréja című tanulmányában édesapja történetét is megírta. Kutatása szerint édesapja valóban tagja lehetett a Kisbarnaki Farkas Ferenchez köthető ellenállásnak, de felettébb valószínű, hogy nem „sejtvezetőként”. Ezt – hiába a vád – még Berkesi sem írta le a jelentésében. „1948 őszén […] Sikerült még megtudni a jelszót »Hunyadi Hungária« továbbá Böröcz ev. lelkész / körmendi lakos: / címét, aki a »postaláda« szerepét töltötte be. A nála leadott híranyagot egy minden héten nála jelentkező Bicsák Flóra nevű kettős birtokosnak kellett leadni. Bicsák a híranyagot Güssingbe vitte , és ott adta át Madarásznak. 1948. augusztusában Hadvárit és az általa ismert személyeket, valamint Böröcz lelkészt őrizetbe vettük. […] Böröcz letartóztatásakor egy rejtjelezett vasúti menetrendkönyvet találtunk, melyben nevezett részére utasítások voltak. Mivel nem tudta megfejteni nem hajtotta végre.” – idézte a „Kopjások” dossziéban található Berkesi-jelentést Böröcz Enikő. Nem tudta megfejteni – ilyen sejtvezető volt Böröcz Sándor.
Ezt a szerepet találta ki számára Berkesi András és a Katpol.
Történetét, történetüket Berkesiék kiszínezték, hozzáköltöttek. Akit akartak, beleírtak, akit akartak (ha volt ilyen), kihagytak. Böröcz Sándor így írt szerepéről: „A korábban lebukottak azt közölték, szervezetük annak a szervezetnek a része, amely Kisbarnaki Farkas Ferenc nyugaton élő vezérőrnagy nevéhez fűződik. Ezt azért csinálták, hogy eltereljék a figyelmet a hazai vezetőkről. Én nem tudhatom, hogy ez így volt-e vagy sem, én a kezemet a fent említett és körvonalazott eszményi elgondolásra adtam…”.
Nem én fogom most tisztázni Böröcz Sándor szerepét az ellenállásban, inkább megismétlem, amit írt, mert ez sokat elárul arról, hogy a tisztek, átlagpolgárok jelentős része, miért is választotta ezt a veszélyes utat: „az igazság az, hogy mindegyik hazáját féltő és forrón szerető ember, becsületes, gerinces magyar ember, de nem tudta szó nélkül nézni és hallani, micsoda magyar irtás folyik ebben az országban a romokban heverő ország építése mellett.”
Nyilvánvaló, hogy ezt a védekezését nem adhatta elő sem magyar, sem szovjet kihallgatói előtt. Böröcz Sándort végül többszörös életfogytiglanra ítélték, s miután a Gulágot megjárta, túlélte, hazatérve is a kitaszítottak életét élte. Egyháza sem fogadta vissza, egészen a kilencvenes évek elejéig. Cikkemet felemelő soraival zárnám:
„Ha most kellene, megismételném. Soha egy pillanatra nem bántam meg… Másképpen én sem tehettem. 1992. április 30-án jöttem ki a kórházból 23-adszor, nyolcadik műtétemmel. Mögöttem 79 esztendő, 17 év börtön, fegyház, fogház, 98 hónapos rabszolgaság. Boldog vagyok, mert mint élő köszönhetem meg ezt Istennek.”
Q
2020-08-31 at 12:38
“Többen megírták: Csoóri javasolta Antalt az MDF vezérkarába. Meg kell tehát itt említenem: ezen a tanácskozáson egyedül Csoóri fordult szembe határozottan a paktummal.”
Nézzünk csak a történet mögé:
Vajon Csoóri maga találta ki Antalt vagy pártfeladatot hajtott végre?
Más: A fia, ifjú Csoóri Sándor a Muzsikás együttes alapító és meghatározó tagjaként muzsikált 23 éven keresztül. Ezután váratlanul és hihető indok nélkül otthagyta a Muzsikás együttest . Talán túl népszerű volt a Muzsikás?
Ifjú Csoóri Sándor is pártfeladatot hajtott végre?
Akit részletesebben érdekel:
https://youtu.be/LBffIDsFqto?list=PLOP-cgkz015BrS-GPQ6hJPwNHAkpKCsyB
csordás jozsef
2017-10-22 at 10:28
Molnár elvtárs figyelmébe…
Agnes
2017-10-19 at 01:39
Es berkesi konyvei mai napig ott van tobb korhaz mini konyvtaraban. Szegyen!!!!!!
Lali
2017-10-15 at 02:45
Kérném a többi kihallgató és kínzó embert is nevezzék meg! Amíg élnek ők vagy a gyerekeik, addig kell kideríteni kik verték, alázták a magyarokat, keresztényeket!
Kaktusz
2017-10-09 at 20:31
Aki egy lelkészre kezet mer emelni az a legkínosabb halált érdemli meg!
Kaktusz
2017-10-09 at 09:39
Nos, ha valakit posztumusz ki lehet tüntetni, akkor azt logikusan posztumusz meg is kell büntetni és alázni. Senki sem élhet ilyen bűnökkel nyugodtan, mint ahogy élt Berkesi András!
Artur
2017-10-08 at 19:37
Nagyon jó s szép cikket írt a fiatalúr. Felolvastam, nagy részét. S ekkor láttam meg, azt a tényt, mennyire képtelenek vagyunk odafigyelni a másikra. Baloldali olyan ember, aki Istenre és az Igazságra, ami gyakorlatilag ugyanaz, süket.
Ingmar filmjében a hetedik pecsétben a lovag sakkozik a halállal. Időt akar nyerni,s nem tudja, végzete éppen az lesz, hogy megláthatja övéit, s visszatérhet otthonába. Döbbenetes rész, amikor a lovag megkérdezi a halált, van Isten, Te láttad? Nem tudom, mondja tompán a halál. Előzőleg hiába kérdezte a lovag, az ártatlan leányt, akit eretnekség miatt máglyán égettek meg. Látod Istent? Nem kapott választ, akkor sem. „Böröcz Sándor végig a Gulágra került, onnan kiszabadulva is kitaszított maradt, míg Berkesi a Kádár-rendszer ünnepelt írója lett. Utóbbi 1997-es haláláig kiemelt nyugdíjat kapott, bűneivel senki sem szembesítette. Őt sem.” Ez talán annak a sakkjátszmának köszönhető, amit Isten a Sátánnal, a kreatúrájával, azaz önmagával játszik, s vesztésre áll. Ez a látszat. Mi akik érteni véljük, a szűzforrás, a Hetedik pecsét, az Úrvacsora, A Nap vége, a tükör által homályosan szerzőjét. Isten léte, akkor lesz bizonyosság, amikor a költő, a művész, a látomásos őrlélek, a magányos művész feleségével s kis gyermekével, egy rövid pillanatra, egy pillanat az egész. Vendégül látja a Lovagot, szolgáját, aki szintén nemesúr, s egy tál tejet, s egy tál, érett málnát ad a lovagnak, a turcsi kis anya, a felesége az ábrándos, bolondos művésznek. A Halál valahol ott van, ólálkodik, a lovag várja is, az esti sakkmérkőzést, de most nincsen ott, most Isten lelke lebeg a táj felett, béke van, ismételhetetlen csoda, annak a soha többé vissza nem térő napnak, minden következménnyel megjelenő ismételhetetlen egyedisége. S annyit mond a lovag, kezében a tejes tállal, óvatosan egyensúlyozva, hogy soha nem fogja elfelejteni ezt a pillanatot. Mi ekkor látjuk meg Istent. Ez a film kulcspillanata.
1. A szeretet himnusza.
Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén,
Ha szeretet nincs bennem,
Csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.
2. Legyen bár prófétáló tehetségem,
Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt,
Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem érek.
3. Osszam el bár egész vagyonom a szegényeknek
S vessem oda testem, hogy elégessenek,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem használ nekem.
4. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
A szeretet nem féltékeny,
Nem kérkedik, nem gőgösködik,
5. Nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,
6. Nem örül a gonoszságnak,
De együtt örül az igazsággal.
7. Mindent eltűr, mindent elhisz,
Mindent remél, mindent elvisel.
8. A szeretet soha el nem múlik.
A prófétálás megszűnik,
A nyelvek elhallgatnak,
A tudomány elenyészik.
9. Tudásunk csak töredékes,
Töredékes a prófétálásunk is.
10. Mikor azonban eljön a beteljesedés,
Ami töredékes, véget ér.
11. Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek,
Úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy itéltem, mint a gyermek.
De mikor férfivá nőttem, elhagytam a gyermek szokásait.
12. Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
Akkor majd színről-színre.
Most csak töredékes a tudásom,
Akkor majd úgy ismerek,
Ahogy én is ismert vagyok.
13. Most megmarad a hit, remény, szeretet,
Ez a három,
De köztük a legnagyobb a szeretet.
Igen, „Akkor majd úgy ismerek,
Ahogy én is ismert vagyok.” Ezt kívánom, a cikk szerzőjének s minden magyar embernek.
Artur
2017-10-08 at 18:04
Adósságszolgálat
Már az idézett Különvéleményben fölrémlik: „12.) Eladósodásunk hosszú évek óta gya¬korlattá erőszakolt politikája katasztrofális. Nem lehet, hogy a világ azzal viszonozza Ma¬gyarország kezdeményező szerepét a mai világtörténelmi fordulatban, hogy tétlenül hagyja megalázni, kizsigerelni, évről évre kiszolgáltatottabb helyzetbe taszítani a múltja bűneit, kártékony hanyagságait is magára vállaló országot. Hiszen mi nem csak a felelőtlen párt-diktatúra felelősségét vállaltuk át az elherdált kölcsönök teljes terhével, hanem a felelőtlen
hitelezők felelősségét is, akiknek pontosan tudniuk kellett, hogy feneketlen zsákba öntik a pénzüket.”
Minden erkölcsi alapunk s nemzetközi politikai hitelünk megvolt ahhoz 1990-ben, hogy a csőd küszöbéig jutott pártdiktatúra továbbéltetésére – tehát ellenünk – nyújtott hiteleket ne vállaljuk át, ne tekintsük jogfolytonosnak. Erre megfelelő jogi indoklás is kínálkozott.
Az átváltáshoz képest már az is fejedelmi, pazarló engedménynek számított volna, ha szigorúan üzleti alapon megfelezzük a tartozást, s nem vesszük a nyakunkba a felelőtlen hitelezők felelősségét is (végtére a kölcsönügyletekért a felelősség a két felet oda-vissza terheli).
Antall átvállalta a már addig is képtelenül felszaporodott adósságot („Fizetünk, ha bele¬döglünk is!”), s örülhetnénk, ha ez a semmivel nem indokolható felelőtlenség az országot csak egy vesztes háborúhoz mérhető terhekkel sújtaná, az még helyrehozható. De azóta tíz¬tizenkétszeresen fizettük vissza kamataiban az eredeti kölcsönt, azóta a harmincegynéhány milliárdra felszaporodott adósság lett az alapja az ország teljes kifosztásának, s a vége így is az lesz, amit 1990-ben még jogi keretek között s önszántunkból megtehettünk volna: nem fizetünk, mert nem lesz miből. De közben elajándékozza a szoclib koalíció az országot „privatizáció” ürügyén az egymást váltó hitelezőknek, közben elveszítettük erkölcsi, jogi, politikai alapunkat a fizetés megtagadására, hiszen a mai hitelezők már nem a pártállamnak hiteleznek.
Bíró Zoltán írja Elhervadt forradalom című könyvében: „Az új parlament és kormány megalakulásakor egész Európa és Amerika ugrásra készen állt a lényegében elsőként rend¬szerváltó Magyarország támogatására. A kormány ahelyett, hogy az első pillanatokat ki¬használva törekedett volna az előző rendszer által csinált államadósságtól különféle enged¬ményekkel, törléssel, vagy más kompenzációval megszabadulni és megszabadítani az or¬szágot ettől a fojtogató tehertől, fennen meghirdette, hogy fizetni fog minden áron. Ezzel a törlesztéssel, kamatfizetési kötelezettséggel azután nem tudott mást kezdeni, csak ráhárítani – sokszoros adóztatással s egyebekkel – az ország népére és a magyar gazdaságra, a vállal¬kozókra. A kormány ezzel elmulasztott egy soha vissza nem térő pillanatot, örökül hagyva a külföldi adósság teljes gondját az utódokra.”
Summa summárum: százvalahány eladósodott ország között nekünk volt a legszilárdabb erkölcsi, politikai, jogi alapunk a pártállamot tovább éltető, a rendszerváltást késleltető, tehát ellenünkre felhasznált kölcsönök törlésére. De százvalahány eladósodott ország között talán egyes-egyedül mi vagyunk, akik az adósok börtönébe zárva még csak nem is döröm¬bölhetünk a cellaajtón, még csak kísérletet sem tettünk százszor jogos engedmények kicsi-karására.
Olyan történelmi bűn ez, amely a legnagyobbak közül való; több évtizedes s még min¬dig beláthatatlan távlatú nyomorúsággal fizet érte az ország. Sajnálom, ha ez a kegyetlen igazság sérti az Antali-hívők lelkét, de ténynek vehetjük, hogy az adósok börtönébe ő terel¬te be a magyarságot, kamatrabszolgaságunknak ő az első számú felelőse.”
Aztán a népesedés..
Népesedésügy
Az MDF-nek népesedésügyünk gondjairól és feladatairól programot adott 1988 őszén egy szegedi nyilvános vita és állásfoglalás – hatalomra kerülve a párt ezt a programot el¬süllyesztette. Antall épp olyan allergiával kezelte a népesedésügyet, mint mindmáig a libe¬rálisok, „az élet védelméről” hazug címszavával, az ellenzék segédletével áterőltette a par¬lamenten a legliberálisabb abortusztörvényt. Pénzügyminiszterei – legkivált Szabó Iván – folytatták elődeik anya-, család- és gyermekirtó politikáját; évről évre morzsolódott a GYES, a családi pótlék vásárlóértéke, ennek arányában szigorodott a gyermeknevelés meg¬adóztatása, kísérlet sem történt a Szegeden nyomatékkal ajánlott családi adózás bevezetésé¬re, stb.”
Ime, egy ember az örökkévalóságnak. Fekete Gyula.
Artur
2017-10-08 at 18:02
Megint a szerkesztőségnek, miért lenne fontos a médiumok igazságos elosztása, az országosan fogható csatornák szavazatok arányában való megszerzése..
„Legkönnyebb volna kitérni az ilyen „antagonizmusok” elől, mondván: magától letisztul lassan ez a katyvasz, bízzuk az időre.
Antall halott, ne vele foglalkozzunk; törődjünk inkább a körmünkre égett, legsürgősebb tennivalókkal.
Ennek az érvelésnek épp a sarkpontja hibás: Antall ugyanis nem halott. Túlélte halálát, s nem csupán jelen van a közéleti tusakodásokban, de hellyel-közzel megkerülhetetlen ténye¬ző, emléke nemzeti érzelmű szívekben is él, képe sok helyen függ a falon, szobrára lelkesen gyűjtögetnek. Pártjában ő maradt a tényleges elnök, s épp most gyülekeznek hadrendbe egyfelől azok, akiknek a segítségével az MDF-et történelmi hivatásának betöltésére elindító laki teleki szekértábort szétverte, másfelől azok, akiket olyan profi módon, olyan megejtő eleganciával szétvert, taccsra szorított vagy legalább ezzel-azzal semlegesített. De még az utóbbiak is – s ebben áll Antall kinek pozitív, kinek negatív előjelű nagy formátuma – többnyire a szívük táján melengetik a képét vagy használják legalábbis – fügefalevélnek.
Természetesen nekem is van véleményem Antall Józsefről, nyilván az eddigiekből is ki¬tetszik. De a naplómban, amennyiben magamnak írom, ezt fölösleges részleteznem és in¬dokolnom, amennyiben a nyilvánosságnak írom, ízléstelen és tisztességtelen volna, hiszen Antall már nem védekezhet. Kerülöm tehát a személyiség minősítését, az ilyen-olyan felté¬telezéseket, de néhány ellenőrizhető, bizonyítható ténynek, tettnek, döntésnek, eredmény¬nek a vázlatos említését nem tudnám, de nem is akarom megkerülni.
Megkerülöm viszont a bizonytalan forrásból eredő igazolatlan vagy épp igazolhatatlan súgásokat, híreszteléseket; a szabadkőművesektől Csengey haláláig effélékkel tele a padlás. Ezek különben sincsenek – még ha volna is alapjuk – feltétlen összefüggésben az antalli nagypolitikával, viszont zavarnák, egyoldalúan befolyásolnák a tisztes tájékozódásban s az ítéletalkotásban az olvasót.
Maradok tehát az ellenőrizhető tényéknél.
A paktum
– Kénytelen volt – mondják egyfelől. – Rögtön a választások után ollóba fogták, meg¬zsarolták a bankárok: kivisznek minden dollárt, ha nem alkuszik meg az SZDSZ-szel.
– Csakhogy nem az SZDSZ-szel és a bankárokkal kellett volna paktumot kötnie a nép ellen, hanem fordítva: a néppel, ellenük – így másfelől. – Ha akkor a választás győztese kiáll az ország elé, mindent elérhet. Mögéje áll, akár népszavazáson, nyolcvan százalék, kigyomlálhatta volna az alkotmányból a kétharmados megkötéseket. Mellesleg a bankár mm hiánycikk a nemzetközi pénzpiacon, miért kellett zsaroló bankárokhoz ragaszkodni, pimaszul felsrófolt kamatlábaikkal együtt?
Köztudott továbbá, hogy Antall a paktumot a pártvezetés tudta és beleegyezése nélkül kezdeményezte és kötötte. De hozzátartozik az igazsághoz: összehívtak száz pártembert, s azok utólag, több-kevesebb egyetértéssel helyben hagyták a paktumot. (Többen megírták: Csoóri javasolta Antalit az MDF vezérkarába. Meg kell tehát itt említenem: ezen a tanács¬kozáson egyedül Csoóri fordult szembe határozottan a paktummal.)
Sajtó
A kommunikáció forradalma új helyzetet teremtett a civilizált világban: a közvéleményt a média neveli, alakítja, teremti. Közvetve tehát az akármennyire demokratikus választáso¬kat is. A demokráciát leváltja a mediokrácia.
A sajtó főhatalommá nőtte ki magát.
Évtizedek óta a forradalmak a rádió, a tévé megrohamozásával kezdődnek, minden egyéb hatalmi központ ostroma csak ezután következik. Lengyelországban, Csehszlovákiá-
ban a rendszerváltáshoz is úgy látott hozzá Walesa, Havel, hogy kiszórták a pártállamot őrző-védő szerkesztők, riporterek ezreit.
Nálunk a hajuk szála sem görbült. Beletörődve várták pedig az obsitot, gondosan kiürí¬tett asztalfiókokkal – érintetlenül, hitetlenkedve pakolták a holmijukat vissza.
Eldőlt a kilencvennégyes választás sorsa is ezzel. Már csak az a kérdés maradt, milyen arányú lesz a vereség.
Antalinak, ha valóban érett államférfi volt, tudnia kellett, mi a főhatalom. S tudnia kel¬lett: ha a főhatalom az Aczél-nevelte pártállami őrhadosztály kezében marad, ő miniszterel¬nöknek sem lehet több, mint másodhegedűs.
A legjobb eset az, ha valóban nem tudta, mert az csak politikai éretlenségét bizonyítaná. S akkor csupán az ő gyarlósága, alkalmatlansága az eredője a történelmi bűnnek, amely megalapozta a mai féktelen restaurációt. De idéznem kell azt a véleményt is, mely szerint Antall nagyon is tudta, hogy a Sajtó a főhatalom. Csakhogy ő Lakitelek taccsra szorításá¬val, egy MDF-idegen liberális stáb beemelésével a párt vezetésébe kezdettől fogva a liberá¬lis nagykoalíciót építgette magában, s gondja volt rá, hogy a sajtómonopólium a jövendő szövetséges, az SzDSz kezében maradjon.
A paktum hírére 1990 májusában Különvélemény címmel cikket írtam (Szélrózsa, 1990. június), melyben húsz pontba szedtem a rendszerváltás várható erőpróbáit. Elküldtem Antalinak az írást, második pontját külön jelzéssel ellátva. (Más alkalommal közöltem már ezt a passzust a naplómban, elnézést azoktól, akik ismerik.)
„2.) Ahogyan Romániában a szeku volt a párthatalom legfőbb támasza, ugyanúgy ná¬lunk a tévé, a rádió, a napisajtó, minthogy a Kádár-Aczél-rendszer felvilágosult abszolu¬tizmusa nem elsősorban az erőszakszervezetekkel, hanem az egyenirányítóit tömegkommu¬nikációval, a pártvezérelt sajtómonopóliummal igyekezett aládúcolni hatalmát. Romániában a szeku időben beépült a forradalomba, noha így kétségkívül túlélte, meglehetősen megté¬pázva élte túl a fordulatot; mi a sajtómonopóliumot szinte érintetlenül örököltük át, úgy¬szólván a teljes vezérkarával együtt… A pártállam sajtója is idejekorán beépült az egyéb¬ként is csendes forradalomba – illesse tisztelet az őszintén csatlakozókat -, de ma már nem lehet kétséges, hogy a sajtószabadság és a demokrácia mindennapos meggyalázására oly nagy gonddal válogatott pártos vezérkar jóval nagyobbik része nem szemléletet, meggyő¬ződést, módszert, csupán uniformist váltott, s ma a sajtószabadság, a demokrácia és a pár¬tatlanság pajzsa mögé bújva féltékenyen őrzi monopóliumát. Az MDF és a kormánykoalí¬ció megbocsáthatatlan történelmi bűne lesz, ha – egy paktum szellemében – az átmentés társ-tettesévé szegődik.”
Megtörtént. Most vezekel az ország a bűnért, de látnánk már végét legalább.
Ide tartozik még: voltak kísérletek arra, hogy a totális sajtómonopólium ellenében a Magyar Hírlapot, a Magyar Nemzetet, a Szabad Földet (hatszázezres példányával) megsze¬rezzék a nemzeti erők, de Antall ezeket a kísérleteket elhárította. Alapított viszont egy lapot (Új Magyarország). Albert Gábort, Kocsis L. Mihályt nem tűrte sokáig a lap élén, lecserélte őket liberális főszerkesztéssel. Olyannyira liberálissal (trójai „Faló”-nak is mondhatnám), hogy takarodnia kellett a laptól Lakitelek maradékának is.””
Mező Gábor
2017-10-08 at 18:46
Köszönöm, hogy felhívta Fekete Gyula személyére, sorsára és írásaira a figyelmünket. Kiveszem a fent említett művet (A lehetetlen ostroma), mert higgadt, tűpontos elemzésnek tűnik.
Artur
2017-10-09 at 07:12
Én köszönöm. Óriási öröm, hogy egy fiatal lélek megértett, s megértette, amit próbálok elmondani. Mint egy dinós puzzle, a kirakó darabjainak összerakását tudtam segíteni. Hiszen a módszer, ahogy Fekete Gyula „ügyét” kezelik, kísértetiesen hasonló az Ön kiváló cikkében leírtakkal. Tudom, sok esett lélek, bolond ember okoskodik, itt is, mindenütt, én sem vagyok kivétel. Az Igazság kutatása közben bizonyára már jól látja mennyire fontos dolog, hogy még most, amíg lehet, mentsünk meg minden magyar értéket s sort. Amikor kezünkben van a lehetőség, csak állami szándék, s elhatározás kérdése. Minden valaha leírt magyar sort, digitalizálni, s közös kincsként a népnek , csekély díj ellenében által nyújtani. Nem lenne szép s nagy feladat? Most amikor szeretném Önnek bizonyítani mennyire fontos lenne, a sajtószabadság, s hogy a médiumok legalább a szavazatok arányában, a magyarokat illető részét elfoglalni, nem tudom azonnal idézni Önnek Wodehouse Majd a Tóbiás kötetének XII. és XIII. fejezetét, mely bájosan foglalja össze a Hyde Park lényegét. Mi lenne a szabadság maga? Azonban Majoros István népesedési oldalán, ott van, a Véreim, magyar kannibálok. A Google azonnal kiadja, csak a címet kell beütni. A Naplóm a történelemnek négy kötete különleges nagy élmény Önnek, mert Ön azon a szinten van már, ez látható. Ahol már látomása van a figyelő embernek a korról, s fél szavakból mondatokból, azt is tudni véli, mit lélegzett, gondolt egy magyar sarkcsillagunk. Fekete Gyulánál maradva.. Ismeri Móra Hannibál tanár úrjának történetét, hogyan törölték, írták át, s zárták el, a magyar közvélemény, az átlagember elől. Óriási segítség lenne, minden derék magyar embernek, ha idejük s kedvük van hozzá, Kosztolányi Pardon cikkeinek részletekben való közlése. Ezt nem tilthatja meg a „haladó baloldal”, mely képes volt kijelenteni, hogy „nem lenne szerencsés újra kiadni és nem akarnak örömet okozni a jobboldalnak.”1919-1921 Új nemzedék.
S itt Lendvai István személye is megkerülhetetlenül fontos. „Ez a borzalmas ember”, ahogy a romlott Babitsék és sajnos Kosztolányi felesége is nevezi, igen bátor, s igen nagy ember a valóságban. Ha Önök nem segítenek, örök időkre el fog tűnni. Mert annyira ciki a haladó baloldalnak beismernie, hogy Lendvai hős volt, nácik vagy nyilasok verik agyon, bátor cikkeiért. s ott van az igazi haza Babits cikkre adott válasza, s itt a dátumokat kell figyelni nagyon! Forrás Téglás János válogatása Babitsról, volt benne annyi becsület, hogy Lendvai Istvánt nem törölte annak idején. HA TÁMOGOTNA ABBAN, HOGY A VILÁG ISMERJE VÉGRE MEG, AZ IGAZI KOSZTOLÁNYIT, S LENDVAIT. Ki volt valójában Babits Mihály? S nem kell velem egyetértenie, a következtetések levonásában. Abban viszont igen, hogy a tiltás a törlés, az utólagos átírása a történetnek, az aljas dolog.. Ön sem tudja most olvasni Kosztolányi Édes Annáját, az eredetit! Az aranysárkányt, vagy a Pacsirtát. Az eredetiket. Ehhez régi példány kell. Még Szerb Antalt is, a mai napig törölve adják, nézze meg a régi, az eredeti irodalomtörténeteit, az újak a marxistákat illető gúnyos szavait, törölték s törlik!! Ez a valóság, ez nem álom! Hanem a létező marxizmus a mai napig, Magyarországon, hódoltsági terület vagyunk.
Többször idéztem, könnyen utána nézhet, 45 után közvetlen szerkesztő Benedek Marcell, a Tízparancsolat. Ebben a válogatásban, Werfel a helyreállított kereszt igaz története is szerepel. Csak. A fordításból teljesen kimarad, tudatosan kihagyják, a magyar királyságot,a nemesi Magyarországot méltató hálás s igaz sorait Werfelnek. Majd Tandori Dezső Londonban a hatvanas évek végén lefordítja, s ő egészen más fordítást ad. Ravatal a bordélyházban kötetet többször is kiadják. S itt apáinkról pontosan megjelennek már Werfel valódi sorai. Asylum voltunk minden üldözöttnek, 1938 után. Látszatra ez apró dolog, de nem az! Mert állandó módszerévé vált a marxistáknak a hazugság, s az utólagos Orwell által leírt módszerük. A történet és irodalom utólagos retusálása. Elnézést, ha hosszú lett, nem tudok rövidebben, sajnos. Még egyszer, nagyon köszönöm. üdv.
Artur
2017-10-08 at 17:52
Visszatérve nézem a facebook hozzászólásokat itt. Ezek valódiak? Tényleg ilyen állapotban vannak a baloldaliak? Hihetetlen. Van egy készülékük, hogy kikapcsol az agyuk,ha saját felmenőik s elvtársaik szörnyű tetteiről van szó? Tényleg orbánoznia kell a balosnak, ha Berkesi elvtársa brutalitásáról olvasott?
Artur
2017-10-08 at 15:20
Fekete Gyula egészen kiemelkedő alakja a kádár kornak. Támogatottból, tűrt, majd tiltott lesz, 1989re, a Véreim, magyar kannibálok megkerülhetetlen nagy alkotás. Valamint a Naplóm a történelemnek négy vastag kötete, onnan idéztem keveset. Magához a kádár korhoz, s legfontosabb közügyünkhöz, a magyar népesedési csődhöz senki nem szólhat hozzá, aki nem ismeri Fekete Gyulát. A moldovás balos hozzászólónak pedig, jó estét nyár, jó estét szerelem! Fejes Endre a legkényesebb marxista baloldalinak is megfelelhet. Minden szempontból.. Mivel derék ember leírta az igazat, a kádár kor panorámája, s kórképe a Jó estét nyár, jó estét szerelem. Arról a csudajó kádár korszakról, örökké élő vádirat, s örök emlékeztető..
Fekete Gyula angyalként harcolt a magyarság halála ellen, zömében teljesen egyedül. Neki nem voltak barátai, ő hűséges barátja volt sok méltatlan alaknak. Süket a meztelen király, Éljünk magunknak? Gondolkodjunk magyarok! Levelek a magányból, közérdekű írásai, állandó harcot jelentenek a kádár médiumokkal, s az akkori korszellemmel szemben. Ellene mondott a Gonosznak, s vele volt az Igazság. Fekete Gyula lovag, hős, úr volt.
Artur
2017-10-08 at 15:05
Tisztelgés a szerkesztőknek, mert a jó oldalán állnak.
Fekete Gyula orosz fogságba kerül ötvenhatban, a hamís tanúknak nem mondták meg, nem egyeztettek a forgatókönyvírók.. Mikor került be, mikor tartoztatták le a szovjetek..
„Fekete: Erdős László. Azt mondja: küldöttségeket fogadtak Molnár Zoltán, meg bizto¬san Fekete Gyula is. Szeretett volna rosszat mondani, de csak ennyi telt tőle. Tényleg fo¬gadtunk küldöttségeket, húszat is naponta. Valakik jöttek valahonnan, jöttek és jöttek, mi újság, hozták, vitték a híreket. Emerichné a titkárságon volt eleinte, Tamás Aladár hozta oda. Amikor Erdei Sanyi beteg lett, én helyettesítettem, és jöttek hozzám, takarítsuk ki innen Emerichnét, mert ávós. Kirúgni? Mi ilyet nem csinálunk, letesszük a könyvelésbe. Mégis ő lett a hamistanú. A feljelentés is tőle származott, bár a Farkas László nevével tör¬tént, de Emerichné mondta meg a nevet is, kit kell feljelenteni. Beidézték tanúnak és azt hazudta, hogy a december 11-12-ére meghirdetett országos sztrájk első napján, felhívtam őt telefonon, mellesleg éppen őt, akiről tudtam, hogy ávós, tehát felhívtam hogy szóljon min-denkinek: az írószövetség betartja a sztrájkot és ne menjenek be dolgozni. Megkérdeztem: határozottan emlékszik erre, hogy 11-én felhívtam? Határozottan emlékszik, mondta. Kér¬tem a bírót, eskesse meg, de ezt elhárította. Szíveskedjék ellenőrizni, mondtam a bírónak, volt-e a cellámban telefon. S kértem, hogy indítson eljárást Emerichné ellen a hamis tanú- zásért. Tudniillik engem 10-én hajnalban már begyűjtöttek, nem telefonálhattam Emerichnének, felsült a hamis tanú. Nos, a tárgyalás jegyzőkönyvéből ezt az egészet elsik¬kasztották. Dátum sehol, utalás sincs dátumra. Sőt nemcsak elsikkasztották, úgy fogalmaz¬ták át, mintha a hamis vallomás igazolódott volna: „Vita volt, hogy adott-e Fekete Gyula olyan értelmű utasítást Emerich Lászlónénak, mint az írószövetség titkársági alkalmazott¬jának, hogy az írószövetség is tartja a kétnapos sztrájkot, az alkalmazottak menjenek haza, és csak ügyelet és a szociális szolgálat maradjon az írószövetségnél. Állította, hogy a két¬napos sztrájk első napjának reggelén, Fekete Gyulától ilyen…” – reggelén?, már az előtte való nap is le voltam csukva, tehát a két napos sztrájk első reggelén nyilvánvalóan nem telefonáltam. – „…ilyen értelmű utasítást kapott távbeszélőn. Emerichné vallotta, hogy Fekete telefonjának tartalmát közölte Róna Gábornéval, Róna Gáborné viszont azt vallotta, hogy előtte Emerichné ilyen említést nem tett. Rajcsányi Károlyné viszont, az írószövetség egy másik alkalmazottja azt vallotta, hogy Emerichné vele közölte Fekete Gyula utasítását, amelynek megfelelő utasítást egyébként előző nap délután, az írószövetség egy másik titká¬ra is kiadott. Ilyen peradatok mellett a népbírósági tanács Emerich Lászlóné és Rajcsányi Károlyné tanúk vallomása alapján az utasítás megtörténtét tényként megállapította.” Mi¬csoda szemérmetlen hazudozás azok után, hogy a hamis tanúzás lelepleződött és a bíró elküldte Emerichnét. Elküldte. Pedig kötelessége lett volna, hogy a hamis tanúzásért…
2936
S.É.: Perrendszerüen járjon el.
Fekete: Elküldte. Ezen a szemérmetlen hazudozáson nyilván külön dolgoztak. Az nem lett volna elég, hogy kihagyják, ezen külön dolgoztak, hogyan lehet elsikkasztani, mert az mégsem maradhat meg az utókornak, hogy így pofára estek a hamis tanúzással.
Tóbiás Áron: …Rajcsányiné is hamis-tanúzott. A Magyar Nemzetnél, ahol most dolgo¬zom, úgy emlékeznek Rajcsányi Károlyra, hogy a legfontosabb beépített volt, mint főszer¬kesztő helyettes.
Fekete: Ahová nézek, mindenütt hamisítás. Például Nagy Sándor vallomása a harminc¬kilencedik oldalon.
S.É.: Ki az a Nagy Sándor?
Tóbiás: A Sztálin-díjas.
S.É.: De miért pont ő? Miért hívták be?
Fekete: Ha én együtt pisiltem valakivel, azt már behívták tanúnak. De Nagy Sándor va¬lóban volt nálam, felajánlotta, hogy Barcson van neki ismeretsége, és ő meg tudná oldani, hogy én kimenjek Barcson keresztül. Megy a franc, eszem ágában sem volt.
S.E.: Felajánlotta, hogy segít a disszidálásban?
Fekete: Persze. Amikor behívatták a rendőrségre, mindenféle sületlenséget mondott. A bíróság előtt viszont ráébredt, hogy én őt sokkal inkább hozhatom kellemetlen helyzetbe. És nem akart semmire emlékezni. Szorongatta a bíró, hogy ismételje meg, amit a rendőrsé¬gen mondott, de csak azt hajtogatta, visszavonom, visszavonom. „Tetszik tudni hogy van az” – mondta a bírónak, erre nagyon jól emlékszem. Tehát elmondta a rendőrségen, amit hallani akartak tőle, de tetszik tudni hogy van az, visszavonom. Ez volt a lényege Nagy Sándor tanúvallomásának, hogy nem igaz, amit a rendőrségen mondott, hagyják őt, vissza¬von mindent. S ennek a jegyzőkönyvben semmi nyoma.
Az utolsó szó jogán én beszéltem legutoljára a tárgyaláson, s igyekeztem kihasználni ezt az alkalmat. Beszéltem arról, milyen hosszú lenne a vádlottak padja, ha a fasizmus győz, meg azok, akiket ők emlegetnek, mi akkor is itt ülnénk, még rosszabb kilátásokkal — ennek sincs nyoma a jegyzőkönyvben. Ebből is látszik, hogy a történeti kutatásoknál az efféle dokumentációt nagyon szigorú kritikával kell kezelni. Rendre a leglényegesebbet torzítják el, hagyják ki, elsősorban azokat, amelyek rávilágítanak az illető kor bűneire, aljasságaira. Kisminkelik belőle a mocskot. Igyekeznek magukat igazolni még a vádlottakkal is, a vád¬lottak szóhasználatával is. Önigazolásukat, mindenütt, ahol lehetséges, beleszövik.
Amikor Molnár László kihirdette, hogy szabadlábra helyeznek, utána még visszavittek a kóterba, és természetesen ott háltam. Reggel jött értem az asszony, jelentkezett az ügyelet¬nél, és hallotta, ahogy a telefonba Kőnig kiabál, le is kurvázta őt, és nem akart kiengedni. Elment Molnárhoz, aki letolta a Fő utcát, tessék a Legfelsőbb Bíróság ítéletét végrehajtani, így aztán kiengedtek. Még aznap felhívott Illés Béla, mondván, meg akarja köszönni, hogy megmentettem az életét. Csak később fogtam fel, mire gondolt, ha jól értem november elsején egy társaság, többnyire periférián írogatok, puccsot szerveztek, s amikor megtud¬tam, bemondattam este a rádión, hogy közgyűlést tartunk. így bejöttek annyian szövetségi tagok, hogy nem lett a puccsból semmi. Illés Béla felhívott, s én azt mondtam neki, marad¬jon csak otthon, mi majd megoldjuk. Otthon maradt, s ezt magyarázta később úgy, hogy megmentettem az életét.
Miben segíthetnék? – kérdezte. Loptam ceruzát az előadómtól, s írogattam odabent, a kabátomba elrejtve ki is hoztam ezeket az írásokat, de volt két hét, amikor Kőnig úgy ma¬nipulált, hogy engedélyt adott az írásra, majd megvonta az engedélyt, s elvette az írásokat is. Mondom: Béla bácsi abban segíts, hogy adják ezeket vissza. Tényleg beszélt Biszkuval, és megkaptam az írásokat.
Amikor egy hét múlva bementem az ítélethirdetésre, találkoztam előtte az ügyvédem¬mel, aki elmondta: nyugodjak bele, kapok majd valami büntetést, de felfüggesztik. Miért kapjak én büntetést? Miben marasztaltak el engem, semmiben. Lássam be, magyarázta az ügyvéd, minden hónapban meghosszabbították a fogva tartást azzal, hogy alapos ok van rá. Tíz hónapon keresztül. És most kiderül, hogy nem volt rá ok. Nem kezdhetik ezzel az új rendszert. Amellett akkor én perelhetem őket. Azzal, hogy oktalanul tartottak bent és mit tudom milyen károm származott ebből. Az atyaistennek sem akartam elfogadni, hogy bele¬nyugodjak, jó, hogy nem fellebbezhetek, legalább tiltakozom. A feleségem is csitított, hagyjam a fenébe, azt kapom meg felfüggesztéssel, amit már leültem.
Végül beleegyeztem, hogy hallgatok. Ez volt az én nagy megalkuvásom.”
Artur
2017-10-08 at 14:51
1. Valószínű, hogy a lelkészt Berkesi puszta nemtörődömségből, „munkahelyi hanyagságból” felejtette négy napig a falnál: „Társaim később az őrtől tudták meg, hogy a kihallgatók szombaton lementek a Balatonhoz és az őrnagy engemet ott felejtett a fal mellett.”
Nehéz eldönteni, melyik az aljasabb dolog. Egy biztos, Berkesi valódi neve Bencsik,s a zsidónegyedben nőtt fel. Gábor László emlékezése szerint.
2. A magyarok többsége nem támogatta kádárt, ezt még a Tuza Cadik János elvtársa, Eörsi István is leírja, az emlékezés a régi szép időkre. Lásd ott még Krassó György bátorságát a sitten, s mondjuk Déry Tibor végtelen gyávaságát, ugyanott. Patkányról is érdekes emlékek vannak, volt ismerősöm férje egy időben ült Gönczzel, csak patkánynak nevezte..
3. Ami Kádárt illeti, a kádár jános a magyar nép gyilkosa. Nem csak a hazaárulás, a hirtelen átállás, a hazug forradalmat éltető dumája után.(Amikor ellopakodott kádár Eörsi István szerint elkérte tőle a takaróját, abba burkolta magát kádár s elosont, örökre otthagyva a forradalmárokat. S Szolnokig meg sem állt.)
Kádár a hazaárulás mellett, ezt még Camus is annak tudja majd,s még sokan, kivéve az öntudatos olasz komcsi elvtársaikat.. Második vétke Erdély, mert teljesen lefeküdt Csaunak, elvtelen sza. alak volt. Harmadik vétke az államadósság rákja, nem csak el kell tartani ma a biszkus bandát, de ők csinálták, illetve maga kádár, a himmleri módszerrel végrehajtott tudatos népirtást.KÁDÁR A MAGYAR NÉP GYILKOSA. 1957 és 89 között 9 millió abortusz. Az a nagy jólét a jövő felzabálásából lett legvidámabb barakk, a valóság az, hogy a nőket kádár veri be, a lehajtott fejű rabszolgaságba, s az addigi 18 százalékból, 98 százaléka a nőknek, foglalkoztatott lesz, s munkavállaló, azaz alkalmazott. S ezzel azonnal alkalmatlanná is váltak az Anyaságra, a több gyermekre. Ez kádár kérem.
Ezt mindenkinek tudni kell, mert láthatjuk folyamatosan hazudnak ebben is, a kádáristák.
KARY
2017-10-08 at 13:49
Kádári diktatúra nem tudta már pártitkárait és személyzetét sem eltartani évtizedek alatt dollár 100millióit utalták át Szovyetúnióba Kuba és a többi ország megsegélyezésére ,kommunizmusuk erőszakos terjesztésére, hazánkat a Kádárék diktatúrája 21milliád dolláros csődbe lökte ,taszította 1989-re hazánkat. TRAGÉDIA MERT A MAI RENDSZERNEK KELL FIZETNI A KÁDÁRI DIKTATÚRA MINDIG ÉLŐSKÖDŐ PÁRTTITKÁRAINAK ,SLEPJÜKNEK ,BESÚGÓINAK ,KÉMEIKNEK NYUGDÍJAIKAT ,EGÉSZSÉGI ELLÁTÁSOKAT ,ÍGY A MA DOLGOZÓ ÉS ADÓZÓ EMBEREKEN ÉLŐSKÖDNEK.
olszal
2017-10-08 at 11:27
Értem én, hogy emlékezni, sőt emlékeztetni kell a múlt gonosz időszakára. Azt viszont nem értem ezek szemetek miért is kaptak a rendszerváltás után is kiemelt nyugdíjat? (Csak nem azért, mert ahogy nem keveset hallani: módszerváltás történt ugyanazokkal a szereplőkkel…)
És még a mai napig nem lehet hozzájuk nyúlni(nem fizikálisan gondolom,azt hagyjuk meg a Momentumos Korvin brigádnak!),mert valamiért az tabu. Vajon miért?
Tán csak nem a fajjelegük miatt?
Fentebb olvasom:zsidó nem nyúlt hozzájuk, ami érthető mert az nem szerette bepiszkítani a kezét. Inkább később színházat, zeneműkiadót, bakot ect. igazgatott.
Ferenc
2017-10-08 at 09:48
Megint visszaköszön az “efftársi humanizmus”?
Gáspár Anett
2017-10-08 at 09:04
“Zsidó a KATPOL-on sem nyúlt hozzám.”
Ja! Legfeljebb utasított?
Gáspár Anett
2017-10-08 at 09:06
Zsidó, nem zsidó, mocsok pribék volt mindegyik.