Bon appetit, Juhász Peti!


Furcsa napokat élünk manapság az egyszer biztos. A G-nap utáni „sajnálatos események” az 1984 lapjait idézték, néztük, ahogy a „Kaya Ibrahim – Közgép – Simicskabáró” oligarcha, a „stadionmilliárdos” egy csapásra a baloldal lieblingje lett és az átrendeződés a múlt héten tetőzött a téli olgásodással, amit várhatóan a januári havasodás fog követni.

Node nincs megállás, a túloldalt is zajlik az élet, ahogy azt a NOBU étteremben jól le is kapta Juhászpeti, aki valami elképesztő kémhálózat élén mindig ott van, ahol Habony, tehát valószínű valami mikrocsipet csempészhetett a füle mögé titokban, mert akár Rogánnal grúzerőművezik, akár Vajnával némethsanyizik, Juhász Peti és kémjei rögvest rögzítik minden léptét Mr. Hófödte Hajgerincnek.

Szóval úgy tűnik, hogy az intellektuális szupercsapat Simicskához távozott, ezzel párhuzamosan a mi Sanyánk meg elkezdett nyalni Viktornak. Ha nem eszel Vajnával és nem pacsizol Habonnyal, illetve nem építesz egy grúz erőművet Rogánnak, akkor te komcsi vagy. Ez egy ilyen egyszerű narratíva, amely szerint Habony 100 méteres hatósugárban korrumpál bárkit. Vajna még durvább, mert nála működik a tömegvonzás törvénye is. Sanya mellesleg kedves kis posztban reagált is a kedves Juhász Peti levelére:

“Kedves Juhász Péter!

Nagyon sajnálom, hogy nem vettem észre Önt ma délben a Nobu étteremben, ahol Andy Vajnával ebédeltem. Szívesen odahívtam volna, hogy együtt ebédeljünk és meghallgassa beszélgetésünket. De így is köszönöm, hogy a Facebookon keresztül jó étvágyat kívánt és szeretnék én is békés ünnepeket kívánni Önnek és családjának. Üdvözlettel: Németh Sándor”

Egyetlen egy bajunk azonban nekünk itt a Toronyházban van: sajnos túl rég óta élünk ahhoz, hogy ne szarjuk le magasról a tényt, hogy bizony Németh Sanya undorító. Ő nem az a csávó, akinek mondjuk így az ember „örül, hogy megtért közénk”. Az ő átállása Viktorhoz, bizony van akkora hányásözön, mint Simicska defektálása. Annyival rosszabb, hogy elvileg ez egy „keresztény” ember, aki képviseli a krisztusi erkölcsöt, mindezt azonban egy olyan egyházszervezet élén teszi, amiről nem először hullott már le a lepel. Egy hatalommániás barom, mint az összes kártékony szektás fundamentalista. Tipikus szerény prédikátor, aki nyilván adományokból jár a Nobuba is zabálni.

Az egész egy bohózat.

Fel is merül a kérdés, hogy vajon egy ilyen „erkölcsi mérföldkőnek”, mint Németh Sándor, mi keresni valója van esküdt ellenségei „főhadiszállásán”, a Nobuban? Mit akar a „balos egyház”, a „szadeszkeresztény” hitgyüli vezére a viktoriánis rendszer eme két elvetemült pogánya, Vajna és Habony asztalánál? Hogy történhet meg az, hogy a katolikus és egyéb történelmi egyházak rovására és azokat éveken át nyilvánosan gyalázva magát hívekkel felhizlaló, majd azokat pofátlan módon megsarcoló, anyagilag leszivattyúzó, ebből magát milliárdos tévétulajdonos oligarchává varázsoló szektavezér egyszer csak kedélyes csevejt kezd el folytatni a jobbos oligarchákkal?

Először is: minden keresztény protestáns szekta így kezdi karrierjét. Sőt, mondhatjuk, hogy Amerika a legjobb példája annak, hogy ez a Rendszer hogy működik. Vannak is ilyen Németh Sanyáik nem kis számban, elég „minden elnökök lelkészéről” beszélni, Billy Grahamről, aki pártállástól függetlenül szabad bejárással rendelkezik a Fehér Házba, mert olyan mennyiségű „neoprotestánst” mozgat, hogy nincs elnök, aki megengedhetné magának, hogy elküldje a fenébe. Nem mintha akarná. Billy Graham azonban már öreg nagyon, az ő egyik utóda Pat Robertson, aki intézményesen is számos kapcsolatot ápol a Hit Gyülekezetével. Pat papa azonban nem kicsit tolta meg idén Trump szekerét, hisz a híradásokban „evangelicals” címszó alatt említett, és Amerikában egy masszívan növekvő, heterogén keresztény felekezetet jelentő tömeg bizony idén döntő szavazói tömegnek számított. De tudjuk jól: a Hit Gyüli tolta be két alkalommal is az egykori Szadeszt a parlamentbe, amely a HGY nélkül soha az életben nem lett volna képes áttörni az 5%-os küszöböt a kétezres években.

Az „evangelicalok” tehát politikacsinálók itt is, ott is.

Sanya pedig csinálta is a politikát, legjobb példa az ATV, ahol még az utolsó hírszerkesztő és vágó sőt a takarító is a HGY „lelkészi agymosó szkennelésén” esett át. Az újságírókat is sorra térítették be, és bizony, aki nem felelt meg a „szektatévé” elképzeléseinek, hamar repült a Cégtől. Most azt látjuk, hogy Sanya Trump-zászlóval posztol a Face-en és a tévéje által sztárolt balos szerkesztők, Olga, Henrik, Fridi egytől egyig Simihez mennek, míg Olga szökésének másnapján már kellemes hangú interjú ment le az ATV-n Szijjártó Petivel.

Ha nagyon meglepődnénk, hasonló történet lejátszódott a tengeren túl is: a korábban a baloldal felé kacsingató „hippiszekták” és „televíziós prédikátorok” a kétezres évek után sorra kezdtek átállni a jobboldalra, aminek egyik legfőbb oka az volt, hogy a baloldal olyan érzékeny témákat kezdett molesztálni, mint az abortusz és a melegjogok. No ez nem sokat számított volna, ha nem érintenek egy olyan kérdést, mint az „egyházak teljes adómentessége”, hisz ne legyenek illúzióink, ezek a protestáns gigagyülekezetek nem épp az apostoli szegénység hirdetői. Azonban az is igaz, hogy miután ez az átrendeződés végbement, a hasonló „pünkösdi gyülekezetek” egymással is elkezdtek kapcsolatokat létesíteni, és beindult az „egyházasodás” folyamata. A kilencvenes évek hatalmas „ajtóról ajtóra járós” térítőhulláma véget ért, a HGY is konszolidálódott, és tulajdonképp már korántsem az új megtérők növelik létszámát, mintsem a meglévő gyülekezetek működése a fő szempont. Ilyen szempontból pedig az „agresszív növekedést” is felváltotta a „megbízható ügymenet”, s ha innen nézzük, a baloldali „progressziót” a jobboldali „tespedés.”

Emellett az is valószínű, hogy a HGY erősen kilógott tengerentúli finanszírozói hittestvérei sorából azzal, hogy még mindig, a nagy Trump-os időszakban is a „rossz politikai oldalon áll.” Egy ideje mókás volt nézni, ahogy az ATV esti műsorsávjában a Kálmán Olga ismétlések után ment a „The 700 Club” aminél nehezebb hard core-abb republikánus műsort elképzelni. Az ATV-n a napközben letolt Fletó-előadást követően Amerika legkeményebb keresztényfundi-republikánus észosztása ment. Nem elképzelhetetlen tehát, hogy a Főni, vagy még inkább a Szellemi Nagy Testvér beszólt Sanyának, hogy az amit csinál, az nem egy balos dolog, és hogy ők speciel Trumpot szeretik nem pedig a buziskodó, muszlimsimiző, abortuszfanatikus, libsi kommancsokat, és ideje neki is besorolni a „rendes, keresztény mainstream” mögé.

Amerikában is néztek pár éve, amikor az úgynevezett „karizmatikus keresztények” és egykori ősellenségeik összeszerelmesedtek hirtelen.

Itthon is simán lehet, hogy a feripópista gitároskatterek együtt röptetik a szentlelket hamarosan Sanyával. Az Úr útjai ugyanis kifürkészhetetlenek, és hát nem kevéssé ágasbogasak. A Sanya által képviselt Izraelpárti és abortuszellenes állaspontok már így is elég furán mutattak a baloldali pártcsaládban. Annál is inkább, hogy a mai, 21. századi „balkereszténység” sokkal inkább nyilvánul meg buziházasítós leszbikus-érseknős, kereszteket-muszlimok-kedvéért-templomról-levevős vonalban, amihez valljuk be, nem csak Sanyáéknak, hanem a Jóistennek és marha kevés köze van.

A HGY ugyanis tulajdonkép egy jó kis gigachurch-evangelical dolog. Most Sanya eszik egy gömbhalat Andyvel meg Habonnyal, majd szépen beszocializálódik a többi protestáns egyház közé. A végén meg majd együtt gyűjtik a csokit a cigányoknak Karácsonykor a Baptistákkal, meg etetik meg a Blahán a csöviket a máltaiakkal.

A HGY-nek abban a formájában egész biztos vége van, ahogy eddig ismertük. Amúgyis, már rég nem a kilencvenes éveket éljük, amikor simán be tudtak nyúlni egész gyülekezeteket a refkóktól papostúl, illetve a hittanórákról lasszózták ki a progresszív szentlélekröptető fiatalokat, akik aztán a legdurvább katolikus-ellenes propagandát tolták. Most – ahogy egyébiránt MINDEN szektánál történni szokott – az “intézményesülés” korát éljük, és hát az egészen biztos, hogy megoldhatatlan feladat a libsizálódó baloldalon. Az öreg kommencsokkal meg az old school szadesszal még ment, de mára nagyobb az ellentmondás abban, hogy miként lehet tolni a turbóprotestáns témát egy tulajdonképp mainstream protestáns kormánnyal szemben.

Az élet rendje, hogy ők a “reformátusok turbóverziójaként” valami „közvetlen kálvinizmusban” érdekelt. Node ebben az is benne van, hogy Sándor lelkek és elmék közvetlen ura, szavazatgyártó és irányító. Ő egy igazi vezér. Tanító. Nem történelmi személy egy Intézmény múltjában, hanem a Sándor. És épp őneki kéne lenni – a logikát követően –  a lehető legfideszesebbnek. És ez az érthető logika érvényesül a tengeren túlon, ahogy a kálvinista, protestáns „mainstream” hátországában vannak a „radikális” evangelicalok.

A Migránsválságot követően épp Trump megválasztása lehetett a „T-nap” Sanyinál, ami rávehette a Fideszhez pártoláshoz.

A másik pedig az, hogy Sanyát igazából az egész történetből a hatalom érdekli igazán. És mivel olyanból az egykori baloldalnak már nincs, Soros Gyuribának és az ő elvbarátai által szervezett „liberális progresszív baloldalnak” meg a HGY nem kell, hisz talpas szavazónak ott vannak nekik a migránsok, így nincs is immár olyan Gazdatest, amin el lehetne futtatni a Gyüli-bizniszt.

Mindenesetre amikor Ferenc pápa „baloldaliságát” ekézik sokan, és európai – jobboldali – katolikusok tömegei nézik működését, a „baloldali szekták” eljobbosodása hasonlóan furcsa jelenség. Mindenesetre – katolikusként – személy szerint a legsötétetebb pápa is ezerszer jobb, mint ezek közül a fanatikus szektavezérek közül egy is.


  B. Boogieman

8 hozzászólás

  1. ja, viccnek jó, de azér nem kéne nagyon belelovalni magunkat, hogy az atv a miénk lesz. kb annyira mint mccain.

  2. Ez a Mi Hazánk

    Könnyen lehet, hogy ez a egész ennél sokkal egyszerűbb. Egyszerűen az érdekközösség miatt szövetkeznek össze Európa elárulói ellen. A HGY attól még nem feltétlenül fideszes, hogy a menekültügyben a fidesz mellé áll, mitn ahogyan én sem vagyok az, de kurvára a fideszre fogok szavazni, mert hazaárulók nem kerülhetnek a hatalom közelébe sem.

  3. Nicsak, egy 100 wattos izzó a sötétben.
    Bár a stiláris barokk ront az üzeneten

  4. Ő nem az a csávó, akinek mondjuk így az ember „örül, hogy megtért közénk”.
    Na Boogómann .
    Egyszerű a dolog,legyen oly kedves feljelenteni. Gondolom teljesen biztos abban,hogy az arcán kívül talál rajta kapaszkodót a szügyészség.
    Elnézést kérek. Ki volt a pincér? 🙂 Szerintem Ő a gyanús. Ugyanis elsőre azt gondolta,hogy a Füves. Aztán kellett egy fél nap,mire rájöttem,hogy az ebtársai sem bíznának rá 10 sztotyinkát. Már a dobrevék….
    Úgyhogy kétségek között hányódok. A titkos izéink,nem voltak jelen? Ha mégis,akkor miért nem óbégatták tele (ál) információkkal a sajtot.(amiből a Hold van)

    • A fenébe.
      lemaradtak a billentyűim.
      Ugyanis elsőre
      Na Boogieman . (Bocs,hogy elsőre nem vettem az akadályt.)
      Egyszerű a dolog,legyen oly kedves feljelenteni őket. lett volna . Szétszégyellettem már magam.

      azt gondoltam,hogy a Füves…..

  5. Azért ha lehet ne említsd egy napon Billy Grahemet egy lapon Némettel, meg holmi szektákkak, politikával . Ő az egyik legnagyobb prédikátor, aki valóban jóban van amerikai politikusokkal, de leginkább hittestvérek. Magam is ott voltam, amikor a népstadionban prédikált, teltház előtt. Kicsit túltoltad mára..
    Áldott békés ünnepet neked, és érintsen meg az igaz Isten békessége.

    • Billy graham egy ócska, kis jellemtelen kókler! A romániai forradalom idején kérték, hogy emelje fel a szavát Tőkés László érdekében. Erre nem volt hajlandó, de amikor Tőkés tényező lett, akkor mindenféle óhéber dumával az asszisztensére hárította a felelősséget a segítség elmulasztása miatt.
      Stadionban prédikálni… Szánalmas, primitív, amerikai műfaj.

  6. homoródkarácsonyfalváért

    Na végre valaki leírta, hogy ez egy református kormány.

    Miért nem beszélünk erről már hatodik éve? Pedig ez az igazán fontos!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük