Ha továbbélő hálózatokról beszélünk, általában informális kapcsolatokra gondolunk, amelyet nehéz tetten érni, nehéz motivációjukat feltárni, a létező összjátékot bizonyítani. Nyilvánvaló, hogy ezek a láthatatlan összefonódások a legveszélyesebbek, a modellváltás időszakában azonban számos olyan szereplő és szervezet is a helyén maradt, amelyeknél kézzelfogható volt a pártállami elkötelezettség, a korábbi hatalmi elithez fűződő lojalitás, sőt bizonyos esetekben még az is egyértelmű volt, hogy az adott intézmény a kommunista titkosszolgálat fedőszerveként működött, mégsem nyúltak hozzá. Ilyen volt például a Pressinform nevű cég.
A magukat radikális antikommunistaként definiáló Szabad Demokraták Szövetségéről hamar kiderült, hogy valójában a szocialista rendszer hatalombirtokosaival karöltve vettek részt a megtisztulás és az elszámoltatás kisiklatásában, de elvétve mégis voltak olyan megnyilvánulásaik, amelyekkel ma is mélyen egyet tudunk érteni. Eörsi Mátyás például 1991. december 10-én a Parlamentben a következő felszólalást tette:
Szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét arra, hogy a Miniszterelnöki Hivatal költségvetésében 12 millió forint található a Pressinform nevű szervezet támogatására. Ez a Pressinform a külföldi újságírókat tájékoztató iroda – rendkívül szocialisztikusan hangzó intézmény. Kérdésünkre a Kormány képviselői lényegében azt válaszolták, hogy igazunk van, hogy a kérdést fölvetettük, hogy nem sikerült kellően eldugniuk ezt az összeget. A válaszunk az, hogy nem eldugni kell ezt az összeget, hanem meg kell szüntetni ezt az intézményt – a külföldi újságírók megtalálják a módját annak, hogy hogyan tájékozódjanak a magyar belpolitikai helyzetről.
Ha félretesszük egy pillanatra azt az egyébként nem jelentéktelen tényt, hogy a külföldi újságírók elsősorban az akkori SZDSZ értelmiségi holdudvarával tartottak fenn kapcsolatot, vagyis Eörsi felszólalása mögött komoly politikai érdekek álltak, felvetése mégiscsak jogos volt. A Pressinform nemcsak „szocialisztikusan” hangzott, hanem valójában az is volt: a szocialista rendszerből itt ragadt sajtómanipulációs szervezet.
Érzékenyítés felsőfokon
A nyugati sajtómunkások beutaztatása Magyarországra nagyon fontos része volt annak a propagandaháborúnak, amely ugyan közvetlenül a kádári politika igazolására szolgált, a háttérben azonban a szovjet érdekek domináltak, hiszen a blokk urainak rendkívül előnyös volt, hogy az egyik szatellitállamuk reputációja megemelkedett a világ nyugati felén. Ennek a feladatnak minőségi ellátásához természetesen egy jól szervezett, titkosszolgálatok által irányított intézményi hálóra is szükség volt, amely folyamatosan épült ki a hatvanas évek végétől, idegenforgalmi hivatalok, külügyminisztériumi osztályok fedésében. (Ezekről már múlt héten olvashattak.) A külföldi újságírók tájékoztatásának megszervezésében, a külföld felé irányuló információk kiválogatásában, illetve a külföldre utazó magyar újságírók munkájának koordinálásában fontos szerep hárult a Külügyminisztérium (KÜM) Sajtófőosztályára is, amely a Press rezidentúra és a katonai felderítés egyik bázisa is volt egyben. A sajtófőosztály szerepe a forradalom utáni években nőtt meg, a hetvenes évekre már egy nagyjából 20 főt foglalkoztató főosztály látta el az újságírókkal kapcsolatos külügyi teendőket.
A külföldi újságírókkal foglalkozó csoport nemcsak a beutazó nyugati zsurnalisztákat figyelte és irányította, de a diplomáciai események sajtóprogramjait is ők szervezték, szerepet kaptak az újságírók vízumkérelmeinek elbírálásában, beleszólási joguk volt az akkreditálási ügyekbe, és még a nyugati forgatócsoportok magyarországi munkájának engedélyezésénél is állást foglalhattak. A Press rezidentúra elvárta a KÜM-ben dolgozó kapcsolataitól, hogy „mind anyagi, mind személyi vonatkozásokban fedőszervként használt kirendeltségeinket előnyben” részesítsék munkájuk során. Mely intézmények voltak a fedőszervek? Elsősorban a titkosszolgálatok által alapított média- és idegenforgalmi vállalatok, mint például az Interpress (erről a következő részben olvashatnak), vagy a katonai felderítés saját cége, amelyről az előző részben szóltunk részletesen: az IPV, de a KGB fedőszervének a kezdeményezésére épített balatonszéplaki újságíró üdülő is kiváló lehetőséget nyújtott a nyugati zsurnaliszták elkápráztatásához.
A vezérkar sötét oldala
A Budapress és a KÜM Sajtófőosztályának feladatai közül a nyolcvanas évek elején kiemelték a beutazó külföldi újságírók kíséretére és tájékoztatására vonatkozó feladatot, és egy újabb fedőszervezetet hoztak létre ennek ellátására, ez volt a Külföldi Újságírókat Tájékoztató Iroda, rövid nevén a Pressinform. A sajtóirodát a Minisztertanács 1978. december 29-én kelt határozata alapján hívták életre, de csak 1981-ben kezdte meg működését. Az iroda az Országos Idegenforgalmi Tanács neve alatt működött eredetileg, irányítását a Külügyminisztérium látta el. A Pressinform a belügyi és katonai hírszerzés sajtóvonalának egyik főhadiszállása volt. Első igazgatójának a Press rezidentúra korábbi vezetőjét, Regős (Rausch) Jánost nevezték ki – a hatvanas években magyarosította nevét –, aki 1949 március 10-én kezdte államvédelmi karrierjét a szombathelyi karhatalomnál. Néhány hónappal később az eredetileg 4 elemi iskolával rendelkező idomszerésztanoncot beiskolázták egy féléves operatív tanfolyamra, aminek elvégzése után Budapestre került. 1950 és 1954 között, vagyis a sztálinista rémuralom legsötétebb éveiben, amikor az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) önálló főhatóságként működött, Rausch János a Vizsgálati Főosztály operatív beosztottjaként tevékenykedett, vagyis a Rákosi rendszer koncepciós politikai pereinek levezénylésében aktívan részt vállalt. 1954-ben került a hírszerzéshez főoperatív beosztottként; 1958-ban újra beiskolázták, az Idegennyelvi Főiskolára került, ahol azokat az állambiztonsági tiszteket képezték, akiket külföldön, vagy hazai bázison, de külföldiek mellett kívántak bevetni. 1962 és 1966 között Genfben teljesített operatív szolgálatot, majd újra a budapesti központban dolgozott 1970-ig, amikor SZT, vagyis szigorúan titkos státuszba helyezték a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalába, a Nemzetközi Főosztály vezetésével bízták meg.
Ekkor került a Press rezidentúrához, ahol a „sajtó területén végzett fedőszervi tevékenysége révén” rendkívül széles ismeretségre, és jelentős kapcsolatrendszerre tett szert. Karrierje a sajtóirányítás állambiztonsági felügyeleténél töretlen volt, 1974 és 1976 között a Press rezidentúra megbízott vezetőjeként tevékenykedett, ahol „fedőszervi pozíciója – mint a MÚOSZ főhatósága – módot ad arra, hogy elősegítse az egész rezidentúra, továbbá a központi osztályok sajtó területén folyó munkájának végrehajtását. Biztosítsa a hálózati személyek tervszerű külföldi utazásait.” A Pressinform nemcsak a Press rezidentúra irányítása alatt állt, hasonlóan erős pozíciót látott el az iroda működtetésében a katonai felderítés is. A vállalat igazgató-helyettesévé dr. Szabó Jánost az MNVK-2. alezredesét nevezték ki, aki a katonai hírszerzés belföldi támogató alosztálynak a sajtóvonalért felelős tisztje volt. Az irodával kapcsolatos politikai döntéseket pedig a KÜM egy képviselője, a párt Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője vagy annak helyettese, illetve a belügyi és katonai hírszerzés vezetői (Bogye János és Szűcs Ferenc) hozták meg.
Ügynökök és SZT-tisztek hada
A cég munkatársainak többségét is úgy válogatták össze, hogy valamiféle operatív ismerettel már rendelkezzenek előző munkahelyükről. Szimon József, aki a Kijevi Állami Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékén szerzett diplomát, korábban a belügyi hírszerzés nyílt állományú tisztjeként szolgált. Serényi János a Hotel Interpress, vagyis a már említett balatonszéplaki üdülő propaganda-vezetőjeként dolgozott korábban. Trkala Mária, a Pressinform titkárnője is az Interpresstől került a Pressinformhoz. Nagy Rezső a DTEI (Diplomáciai Testületet Ellátó Igazgatóság, a Magyarországra helyezett diplomaták felügyeletét/ellátását biztosították) előadója volt, Stróger Pált a Külügyminisztérium delegálta. Aleva György a nyolcvanas években került a céghez, feltehetően SZT állományú tisztként, ugyanis korábban a BM III/I-3. (NSZK elleni politikai és gazdasági hírszerző) Osztály nyílt állományú tisztje volt. Kolesza Sándor pedig a Külügyminisztérium külföldi újságírókat ellenőrző referatúráján dolgozott a céghez kerülése előtt, és az állambiztonsággal aktív kapcsolata volt, ugyanis gyakran feltűnik a neve különböző jelentések írójaként. Klasszikus ügynöki múltja volt Erőss Ferencnek, aki IPV-összekötőként került 1980-ban a Pressinformhoz, vagyis a katonai felderítés embere lehetett ekkor. Korábban azonban a belügyi hírszerzés közelében is megfordult, ugyanis 1955-ben a Belgiumban működő magyar hírszerzési rezidentúra beszervezte az 1948 óta külföldön élő Erősst, hogy az emigrációban élő magyar értelmiségről – elsősorban szociáldemokrata politikusokról – jelentsen az államvédelem számára.
Meddig ér a múlt árnya?
A Pressinform tehát ízig–vérig titkosszolgálati fedőszerv volt, amelynek legfőbb feladata a pártállami propaganda terjesztése, a Kádár-rendszer nyugati megítélésének javítása. Ezzel hosszabb távon hozzájárult a diktatúra bűneinek eliminálásához, a kádári „gulyáskommunista” narratíva legitimálásához, amely mai napig meghatározza mind idehaza, mind határainkon túl, ennek a sajátos rendszernek a megítélését. És ennek a cégnek a működését finanszírozta az első szabadon választott kormány közpénzből – remélhetőleg csak tudatlanságból és naivitásból. Később a Pressinform támogatása kikerült a költségvetési keretből, de a vállalkozás tovább működött, és évekkel később újra egy kisebb botrány kerekedett körülötte, bár addigra már talán el sem érte a hír az emberek többségének ingerküszöbét. 2011-ben ugyanis kiderült, hogy az évi 100 millió forintos árbevételt elérő, és jelentős kormányzati megrendeléseket teljesítő PR cég élén az állampárt titkosszolgálatának egykori SZT-tisztje tevékenykedik. Vagyis két évtizeddel az úgynevezett rendszerváltás után még mindig aktívan élt a láthatatlan kapcsolatrendszer, támogatták, segítették egymást a hálózat tagjai. (És nyilván keveset változott a helyzet a következő évtized során is.)
Pár évvel ezelőtt még a cég honlapján megjelenő bemutatkozásban is büszkén vállalták múltjukat. Aki tudta, honnan jöttek, érteni vélte a sorok között megbújó iróniát is: „Nehéz úgy bemutatkozni, hogy lényeges dolgokról nem beszélhet az ember.” Még ekkor is meglévő jó informális összeköttetéseikre utalt a következő „önfényező” kiszólás is: „De az már nem tartozik a közvéleményre, hogy hogyan jelenhettek meg egy-egy vállalat stratégiai érdekei fontos kormányzati vagy hatósági döntésekben.” (Rövid megjegyzés: Miután először írtam a Pressinform múltjáról, a honlapról eltűntek ezek a „félreérthető” gondolatok.)
Vezető kép: Nem könnyű a cikkben szereplő személyekről képet találni. A beszédes fotón éppen a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke a haza szolgálatában végzett több évtizedes eredményes munkásságuk elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából, Bogye János rendőraltábornagynak a Magyar Köztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetéseket Dr. Szűrös Mátyás a Parlament Nándorfehérvári termében november 30-án adta át. Az átadási ünnepségen jelen volt dr. Horváth István belügyminiszter és Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter is. MTI Fotó: Soós Lajos
Andromeda
2022-08-03 at 20:00
Egyetértek, ezeket az anyagokat már az 5. osztálytól kezdve kellene tanítani a gyerekeknek. Rendkívül fontos lenne.
Andromeda
2022-08-03 at 19:51
Ide linkelek egy cikket, amely rendkívüli fontosságú, bár csak áttételesen van köze e témához. Javaslom, hogyan PS járjon utána, mert a mai náci Németország frontális támadását jelenti Magyarország ellen: azt állítja, hogy Magyarország pénzt kapott, sőt pénzt is kért azért, hogy 1989-90-ben az NSZKba engedte a keletnémet polgárokat. Az lehet persze, hogy Horn és az akkori komcsi kormány kapott pénzt, de a magyar társadalom, a civilek biztosan nem.
https://www.deutschlandfunkkultur.de/schuldenerlass-fuer-grenzoeffnung-ungarn-deutschland-100.html
füredi46
2022-08-03 at 11:46
Lukács-nak: ha jobban figyel az olvasásánál, láthatta volna: én azt írtam, hogy nem volt IGAZI rendszerváltás. Tehát a hangsúly az igazin volt. Nem vélekedtem úgy, hogy nem volt egyáltalán rendszerváltás, csak nem az igazi… Nos, hogy mi lett volna az igazi – az azért hosszú, nem lehet itt leírogatni. De az igazságtétel elmaradása – Antall József és kebelbarátja, Sólyom László általi szándékos elsinkófálása – vastagon
és mindenképpen e körbe tartozik. Egyetértek én azzal, hogy a nyugati hálózatokkal összefonódott magyar impexes maffia megfékezése nehéz, sőt majdnem lehetetlen igyekezet lett volna, de hogy semmit sem tudtak ellene tenni, azt vitatom. Nagyon is lehetett vvolna.. Miért kellett például futni hagyni a nyilvánvaló csalókat, sikkasztókat, az állami pénz gátlástalan megcsapolóit. Hiszen a BM – mint azt a történész asszony leírta – tudott mindenről és jelentette is a kádári felső vezetésnek, majd Grósz Károlynak, sőt Németh Miklósnak is, aztán mégsem történt semmi. Miért nem…? Mert nagyon kellett a valuta? S ha ezeket a hálózati figurákat lekapják, akkor megszűnik az iráni olaj USA-ba való közvetítése? Sokféle magyarázat lehetséges persze. Ama bizonyos Russay és Tóth esete eklatáns példa arra, hogy büntetlenül lehetett milliádokat lenyúlni az állami vagyonból, Nos, hát azért annyit csak lehetett volna tenni, hogy a nemzetközi hálózat magyar prominenseit bekasztlizzák. Ehelyett vezérigazgtó maradt még a rendszerváltás után is a lenyúlós bácsi, bőkezű adakozóvá, mecénássá vált az ebül szerzett pénzből, s ma már TIHANY díszpolgára. Tényleg erre mondják, hogy megáll az ész…
doktorkotász
2022-08-02 at 20:15
És a munkásságát ismerve,talán?nemvéletlen,hogy elkellettjönnie az addigimunkahelyéről….de a je-
lenlegin jó helyre kerülve nyugodtkörülmények közt
alkothat.
Ajóisten vigyázza még sokáig!
Lukács
2022-08-02 at 18:30
Elsősorban “Füredi46”-ra reagálnék, de egyébként mindenkinek szól:
Tisztázni kellene mi a rendszerváltás? Termelőeszközök tulajdonviszonya alapján hogyne lett volna rendszerváltás. Az állami tulajdonból magántulajdonba kerültek a gyárak, bankok, stb. Az, hogy az ezeket tulajdonló (elsősorban külföldi vagy annak álcázott) tőkések hazai strómanjai ugyanazok akik előtte is bitorolták a vezető pozíciókat, az egy másik kérdés. De visszautalva Kádár-rendszerre…
Borvendég Zsuzsa munkásságából kiderül, hogy már a kádári időkben múködött a világot háttérből uraló láthatalan erők által irányított, B. Zsuzsa által leírt nemzetközi ügynöki maffia, ami a jelenleg is
kezében tartja a Világot. Szerintem Kádárék ugyanúgy nem tudtak semmit tenni ellenük, ahogyan a mai vezetők többsége sem. Legfeljebb tudomásul vették, veszik létezésüket és néhányuk mellettük és ellenükre megpróbál normális életet kialakítani a polgárok számára. E harc napjainkban is folyamatos és egyre nyilvánvalóbb.
Cser Borbála
2022-08-01 at 18:42
egyre kevesebben vannak/élnek azok, akik még ebben a korban éltek, vagy személyes ismeretük volt e mocskos hálózatról.
A főszereplők leszármazottai pedig alkotják a “mai hálózatot”.
az a 40-es korosztályig bezárólag élő nemzedék pedig nem akar erről tudni, a celebek, a Tik-Tok, az Insta és így tovább életük középpontja.
A milliárdokon ülőket- élvezők így nincs aki háborgassa.
füredi46
2022-07-31 at 18:36
A történész asszony könyveiből kiviláglik a Kádár-rendszer mocsárvilága, megismerhető a külkereskedelem gátlástalan alvilága. Számos példát idézhetnénk a kitűnő könyvekből, de most ragadjunk csak ki egyet, bár talán a legjellemzőbbet és legsötétebbet. Mint a mesében (csakhogy ez a sötét valóság volt): tehát volt egyszer egy Russay István nevezetű ÁVH-s, majd hírszerző ügynök, aki a Mineralimpexet vezette és üzletelt a ’70-es évek közepétől volt SS-tisztekkel. A kommunista ügynök a nácikkal bratyizott és osztozott dollármilliókon. Az iráni olajat juttatta el a Mineralimpex az USA-ba, majd leányvállalata a Mineralkontor is folytatta a “közvetítést”, illetve az állami vagyon megcsapolását, mert hiszen Russay olcsóbban adta tovább az olajat, mint “vette”, s komoly jutalékot is lehúzott. A BM tudott mindenről, jelentette is a legfelső állami vezetésnek, hogy dollár milliók folynak el az állam pénzéből magánzsebekbe, de nem történt semmi. Kádár, majd Grósz bandája hagyta az állami pénzek nyilvánvaló ellopását. Russay 1984-es halálakor kb. 17 millió dollárnak (!) megfelelő vagyont találtak svájci, német, osztrák bankokban a nevén:számlákon sok-sok valutát (dollárt, márkát, schillinget) és temérdek aranyat. Mi lett mindennek a sorsa? Azt Borvendég Zsuzsanna pontosan leírta. (Röviden: az állam futhatott a pénze után…)
De most ugorjunk át inkább Russay utódjára, volt helyettesére, bizonyos Tóth Józsefre, mert innét a történet talán még érdekesebb, egyben rávilágít arra is, hogy egyáltalán nem volt ebben az országban igazi rendszerváltás. Tóth elvtárs persze folytatta elődje pénzlenyúló tevékenységét (jó tanítványnak bizonyult), szorgosan üzletelt ő is a volt nácikkal, s B. Zs. szerint Tóth alatt (1985. októberétől) mintegy 41 milliárd forintnyi veszteség érte az államot. A történész asszony kutatásai nyomán írta Mező Gábor 2019. nov. 6-án itt a PS-en: ” A Tóthék által okozott kár jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy hazánk a rendszerváltás idejére az államcsőd szélére sodródott”. Ezek után logikusan azt gondolná az ember, hogy ezt az impexes szélhámost (rá nézvést ez finom kifejezés!) legalább a “rendszerváltás” után felelősségre vonták. Ugyan már! Vezette tovább vezérigazgatóként a Mineralimpexet, majd amikor az beolvadt a MOL-ba, ott töltött be vezető funkciókat. Soha vizsgálat nem indult ellene. A vagyonát kb. 20 milliárd forintra becsülik.
Hajlok arra a feltevésre, hogy nem a tihanyi luxusvillájában kellene kipihennie az SS-tisztekkel való sötét üzleteléseinek fáradalmait, habnem valahol máshol… De ő a lenyúlt milliárdokból bőkezű mecénás lett, tenisztonákat finanszírozott, sőt a teniszszövetség alelnöke is volt és tihanyi kultúrára is áldozott. (Ja, kérem. az ebül szerzett milliárdokból könnyű a nagyvonalú mecénást játszani.)
Slusszpoén: ez az ember 2019-ben TIHANY DISZPOLGÁRA lett! (Na, az ilyenekre szokták mondani, hogy megáll az ember esze…)
zolatiguszti
2022-07-31 at 15:17
Zsuzsa, ismét lekötelez….anno borbélynél taléltam milyen ironikus egy Inter Press magazint-amugy tzenéves korom kedvenc újságja volt….amiben lehozták az ön könyvének egy részletét a : Gazdasági Lobbik a Kádár rendszerben-t.
Na az akkor villémcsapásként ért engem, anynira hogy elkunyeréltam az újségot nem tudván akkor még az ön munkásságáról.
Hálásan kösznöm a munkájét.
Hálóban a pókapóka
2022-07-31 at 15:06
A hálózatról! Ez megvan?
“A fenntartó utasított egy hazai egyemetet hogy alakítsa át a felvételi ill beiratkozás admin folyamatát és a beir lapon a férfi-nő mellett legyen ott a non-bináris kategória is? Na ez milyen?”
Hellerné Hegedűs Zsuzsa
2022-07-31 at 15:04
Hegedűs Sátán Zsuzs mit csinál? Nem ugyanazt?
Cser Borbála
2022-07-31 at 13:55
A hálózat élt és él. A rendszerváltozás emiatt nem valósult meg.
Orientál
2022-07-31 at 13:18
Középiskolai de főleg az egyetemi főiskolai egyes szakokon kötelezővé tenném tantárgyként legalább az útólsó egyetemi és főiskolai évben. Együtt tehát párhuzamosan a balliberális kommunizmust összehasonlítóan fasizmussal , a kettő együtt párhuzamosan kitérve a hazai Gyurcsányék a szamuelisták kádáristák és a fasiszta jobbikosok összehasonlításával.
ViAM
2022-07-31 at 12:32
“… És ennek a cégnek a működését finanszírozta az első szabadon választott kormány közpénzből – remélhetőleg csak tudatlanságból és naivitásból…”
Akkor sejtve, később tudva az MDF összetételét, inkább mi voltunk naívak, hogy vagy másfél napig örömködtünk, mert elhittük a rendszerváltást.
Kiss Róbert
2022-07-31 at 12:18
Úgy néz ki,hogy azért is néznek Orbánra nyugaton földönkívüli ként,mert továbbra is működik hazánkban a mostmár usa-globalista zavarkelto hálózat…
és hogy ez így van,azt is jelenti,hogy TOVÁBBRA IS!!!tartanak a MAGYAROKTÓL…
füredi46
2022-07-31 at 12:15
Borvendég Zsuzsanna könyveit – Az impexek kora, A kádári Magyarország titkos élete, A hálózat pénze, A Cég megnyertjei – a megnyertek cégei, A hálózat emberei – kötelező olvasmánnyá tenném! (Főleg a felnőtt lakosság számára!)