Virágvásárlására bíztatta a lakosságot az agrárminiszter kedden a Somogy megyei Szőlősgyörökön. Nagy István újságíróknak azt mondta: ezzel számos...
Jelentős mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE-100 mutató 2,99 százalékos, a frankfurti DAX...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi telefonbeszélgetésén köszönetet mondott a Magyarország melletti kiállásáért észt kollégájának, akit igaz...
Moszkvában a szakértők úgy gondolják, hogy Washington már eldöntötte, felmondja a Nyitott Égbolt-szerződést – jelentette ki Szergej...
Harmincöt kilométernyi új bicikliút és további gyalogos övezetek kialakításával venné elejét Milánó, hogy a járvány tetőzése után...
A lengyel legfelsőbb bíróság nem vizsgálhatja felül az államfő hatáskörébe tartozó bírói kinevezéseket, határozatai nem szabályozhatják a...
A Nemzeti tiszta fejlődési stratégia konszenzusos megalkotása érdekében egyeztetett Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár és...
Karácsony Gergely főpolgármester hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy a kormánnyal történt egyeztetés után kötelező lesz a...
Budapest Főváros Kormányhivatala közleményben kéri a fenntartókat, hogy a járvány elleni védekezésre koncentráljanak. A közleményben felhívják Karácsony...
Európai összefogást sürgetett az olasz kormányfő kedden az olasz parlamentben a koronavírus-járvány okozta sokkhatással szemben. Giuseppe Conte...
Figyelmeztető lövésekkel tartották vissza a szerbiai befogadóközpontokat őrző katonák azokat a migránsokat, akik az elmúlt napokban ki...
Magyar Ágnes Zsófia az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének alelnöke Facebook-oldalán arról ír, hogy a YEPP (Youth of...
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Facebook-oldalán reagált a Civico Europa koronavírusról és a...
Megindító videóban mond köszönetet Lombardia mindazoknak az országoknak, amelyek kérés nélkül is orvoscsoportokkal és védőeszköz-szállítmányokkal segítették a...
Selmeczi Gabriella, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a Népjóléti Bizottság alelnöke csütörtökön délután közleményt adott ki arról, hogy kezdeményezik...
A Lockheed Martin Corp., a Pentagon első számú fegyverszállítója a vártnál nagyobb profitra tett szert az első...
A két és fél hét alatt elkészülő kiskunhalasi járványügyi mobil kórház egy olyan mérnöki és kivitelezési bravúr,...
Ismét 1 millió fölé emelkedett kedden Romániában a felfüggesztett munkaszerződések száma, miután a múlt héten mintegy 130...
Népviseletek hétköznapi ruházattal való kombinálására és a végeredmény dokumentálására, megosztására buzdítja az érdeklődőket a koronavírus járvány miatt...
Indexveszteséggel indult kedden a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi árfolyamcsökkenés folytatásaként. New Yorkban a DJIA-30...
Folytatódik az üzletek és az iskolák lépésről lépésre történő újranyitása – jelentette be Sebastian Kurz kancellár kedden...
Önmagukat hivatalnokoknak, önkormányzati dolgozóknak kiadó elkövetők tévesztik meg az embereket a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején: takarítást ajánlanak...
A vártnál kisebb bevétel mellett csökkent az első negyedévben az IBM nyeresége azzal együtt is, hogy a...
Rövid távon a sportturizmus élénkítése, a sportgazdaság szereplőinek talpra állítása, hosszú távon pedig a sportgazdaság fellendítése és...
Lengyelországban elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent az ipari termelés márciusban éves összevetésben. A lengyel statisztikai hivatal...
Április második felétől május első feléig először a budai, majd azt követően a pesti hídfők közelében is...
Jó döntésnek nevezték a fizetési moratórium bevezetését a banki vezérigazgatók kedden a Portfólió online hitelezési konferencián, és...
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára korunk egyik legnagyobb fenyegetésének nevezte a klímaváltozást, aminek...
Egyre több német tartományban vezetnek be maszkviselési kötelezettséget a koronavírus-járvány miatt, kedden Baden-Württemberg, Hamburg és Schleswig-Holstein is...
Kifejezetten az új koronavírus okozta légzési elégtelenség kezelésében hatékony, hordozható lélegeztetőgépet fejlesztettek ki vállalati-egyetemi együttműködésben magyar szakemberek....
Négy repülőgép 4,9 millió maszkot, 2 millió kesztyűt, 193 ezer védőruhát és 170 ezer tesztet hozott kedden...
Kalózok kerítettek hatalmukba egy német konténerszállító teherhajót Nyugat-Afrika partjainál, Benin Cotonou kikötőjének közelében és a hajó bolgár...
A magyarországi járvány korai szakaszából származó harminckét vírusminta teljes genetikai analízisét végezték el pécsi kutatók. Az adatokból...
Legkésőbb június 13-án kellene elkezdeni a magyar labdarúgó-bajnokságot, ahhoz, hogy be tudják fejezni a küzdelmeket, ellenkező esetben...
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint a magyar élelmiszeripar tönkretételéhez vezet az import áruk favorizálása a kiskereskedelmi...
Az alkotmánybíróságként is működő izraeli legfelsőbb bíróság befogadott három, Benjámin Netanjahu újbóli miniszterelnökké választásának megakadályozását kérő beadványt,...
Több ezer ember életét meg lehetett volna megmenteni azokban az országokban, amelyeket a leginkább sújt a járvány...
Elhalasztják az idei müncheni Oktoberfestet a koronavírus-járvány miatt – a döntést kedden Dieter Reiter, München főpolgármestere és...
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, valamint Didier Reynders uniós igazságügyi biztos bosszúhadjáratot folytat Magyarországgal szemben a...
A kormányfő a Mária Rádiónak adott interjúban rávilágított, hogy már éppen kezdtek jól menni a dolgok, belendült...
A Tatabányai Járásbíróság letartóztatta azt a férfit, aki szombat este a megyeszékhely központjában, a nyílt utcán olyan...
Vita bontakozott ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a japán szervezőbizottság között arról, hogy melyik fél...
Autósmiséket tart Mihályi Miklós a Fejér megyei Előszállás plébánosa a koronavírus-járvány idején. Az autók öt perccel a...
Az izraeli légvédelem több rakétát lőtt ki éjszaka a szíriai Homsz tartomány keleti részére – közölte kedden...
Az egy évvel ezelőtt, tavaly húsvét vasárnap elkövetett iszlamista merényletsorozat áldozatairól emlékeztek meg kedden a Srí Lanka-iak,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS