Cédák

24

 

Furcsa ez a kép. Hiányzik róla egy ember. Pedig ott van. Gyurcsány Ferenc a név, amit keresnek, a szálak végül nála fognak összefutni.  „Sorsközösség” van az ellenzéki oldalon, ezért kell összefogni – mondta Szél Bernadett tegnap. Ez egy újabb píszí megfogalmazása a politikai elvtelenségnek. A Jobbik viszont bejelentette, hogy nem lesz összefekvés – ez Vona Gáborul azt jelenti, hogy de, és nagyon.

 

Gyurcsány Ferenc ül, kicsit balra hajtva a fejét, arca jobb részét vakarászva. Ezt a töprengésnek tűnő tevékenységet a Keresztapa című filmből leste el. Azt mondják, ez kommunikációs technológia, de ő zsigerileg érzi ezt a maffia-dolgot.

Elsőnek Karácsony Gergely érkezik. Rajta Gyurcsány elmosolyodik. Szól Klárának, adjon neki enni-inni. Meg néha simizze meg a fejét, jólesik a gyereknek. Túró Rudi is akad a hűtőben.

Molnár Gyula MSZP-elnök régi játékos. Gyurcsány csak int: ismered a járást a bárszekrény felé. Kunhalmi nem jött, ez logisztikai szempontból praktikus, nem kell senkit boltba küldeni „ellátmányt feltölteni”.

Érkezik Szél Bernadett. Látszik rajta, hogy beletanult már a politikába, az ajtófélfát kecses mosollyal kerüli el. Az egyiket. A másikkal többet küszködik, a homloka bánja, ám volt az LMP-nél Ron Werber, így tudja, mit kell mondani ilyenkor: „Vannak még kommunikációs hiányosságok”.

Vona Gábor kicsit félve lép be. De Gyurcsány feláll, átöleli. Összeér, aminek az a dolga. Gárdát ki hagyott anno „baloldali kormányzás” alatt dübörögni? Gyurcsány egy huszonkétéves whiskyhez kíséri vendégét, neki ez az ára. A szocialisták irigykedve néznek. Szél Bernadett egy kicsi, de nagyon ronda, zöld Buddha szoborral szemezik.

Elkezdenek tárgyalni.

Karácsony Gergely kezdené, de Klára asszony kedves mosollyal ad neki egy tál pogácsát, innentől kezdve az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje egy darabig nem tényező. Éhes a lelkem.

Szél Bernadett viszont belecsap a közepébe: „Én kiléptem a komfortzónámból, sorsközösséget ajánlok nektek!”

Gyurcsány és Vona összenéz.

Aztán átmennek egy másik szobába. Molnár Gyula megkérdi Gyurcsánytól: jöhetek? Ferenc kedvesen legyint: most nem Gyuszi, Te most nem…

A „dolgozóban” van olyan ital is, amely Winston Churchill-t látta. Vonának ez újdonság. Pénz már van, de stílust felszedni időbe telik. Gyurcsánynak is sok évébe került, volt rá projektmenedzser is, de ez nem olyan egyszerű dolog, még mindig ruház a folyamatba.

Rövid beszélgetés volt. Ahonnan eltűnt a lízingelt elegancia.

  • Mennyit kérsz?
  • Nullákat keress hozzá!
  • Akkor annyi.
  • Ba…d meg, ez kevés!
  • Jó, lesz bónusz.
  • Mint a múltkor?
  • Tíz százalék plusz, de azt nem rajtam keresztül intézzük, Gáborom!

Lesz itt demokratikus, Jobbikot is befogadó ellenzéki összefogás.

„Ferenc testvér” áldásával.

fotó: facebook.com