Keleti Éva több mint háromszáz képét, köztük a legnagyobb magyar színészekről készített és emblematikussá fotóját mutatja be az ’50-es évektől egészen napjainkig a fotográfus Élet/Kép című retrospektív kiállítása a Műcsarnokban. Az életmű régebbi kiemelkedő darabjai mellett bemutatják a fotóművész legújabb, 2019 óta készült képeit is, amelyeken sok esetben régebbi felvételeinek szereplőit fotózta újra. A kiállítás egyik tárlatvezetésén a 89 éves alkotó maga vezette körbe az érdeklődőket.

MP – 061.hu

„Nem fotósnak, hanem fizikusnak készültem, ám az élet úgy hozta, hogy az egyetem elküldött nyári gyakorlatra a távirati iroda elődjéhez, a Magyar Fotóhoz, ahol a magyar fotográfia legnagyobbjai dolgoztak. Délutánra már tudtam, hogy fotós leszek” – mesélte Keleti Éva karrierjének kezdetéről saját életmű-kiállításának tárlatvezetőjeként. A fotóművész az ELTE Természettudományi Karán tanult fizika–kémia szakon, amikor 1951-ben otthagyta az egyetemet és a Magyar Fotónál, majd jogutódjánál, a Magyar Távirati Irodánál dolgozott fotóriporterként 25 évig, aztán az Új Tükörhöz került. Könyveket szerkesztett, kezdeményezésére a kaposvári egyetemen fotósképzés indult, részt vett a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ létrehozásában, ő lett a World Press fotókiállítás első hazai zsűrije, és Magyarországra hozatta a kiállítást. Hatvanéves kora után otthagyta a pályát, ám a szakmától továbbra sem szakadt el. Saját fotóügynökséget nyitott, könyveket szerkesztett, kezdeményezésére egyetemi fotósképzés indult, részt vett a Robert Capa Központ létrehozásában, ő lett a World Press fotókiállítás első hazai zsűrije, és Magyarországra hozatta a kiállítást. A fényképezőgépet azonban csaknem harminc évnyi kihagyás után, 88 évesen vette újra a kezébe.

Keleti Éva (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Abban, hogy elhagyja a pályát, részben barátnője, Domján Edit halála befolyásolta. A színésznőről készített fotósorozatról értekezve megjegyezte, Domján nem a szerelmi bánat vagy meghasonulása miatt lett öngyilkos olyan fiatalon, hanem megdöbbentő módon az a sziklaszilárd elhatározás állt a döntése mögött, hogy nem akar idősödő színésznőként tovább élni.

A fotós úgy érezte, hogy ha Domján Edit képes volt arra, hogy negyvenévesen véget vessen az életének, ehhez képest igazán semmiség, hogy ő letegye a fényképezőgépet, mielőtt megöregszik.

A másik ok egy tragikus sorsú kolléganője volt, aki gyakran fényképezte a színészeket, a társulat tagjai pedig szánakozva megvásárolták tőle a róluk készült fotókat. Keleti Éva elárulta, már a pályája kezdetén megfogadta, hogy nem lesz idősen fotográfus, és azt sem akarta, hogy sajnálatból tűrjék meg a pályán. Bevallotta, a kiesett harminc évben végig borzasztóan hiányzott neki a fotográfia, ennek ellenére még csak családi képeket sem készített. Férje hosszú évekig tartó súlyos betegsége alatt, a betegszobában kezdett csak úgy magának újra fotózni a mobiltelefonjával: egy repedést a padlón, a szoba fényeit, a paplan ráncait. Ezek a tőle merőben szokatlan kompozíciók alkotják Magányom című sorozatát.

Középen a Domján Editről készült képek (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Miután tavaly a retrospektív kiállítás ötletével felkeresték, igent mondott, de úgy gondolta, új képekre is szükség lesz, „mert a kiállítás csak akkor érdekes, ha tud újat is nyújtani”.  Így esett, hogy Fábián Éva fotós segítségével, aki az elmúlt év munkafolyamatában is részt vett, Keleti megismerkedett a digitális fotózással, a Műcsarnok december tizedikén nyílt életmű-kiállításán pedig nemcsak az irodalom, a színház, a zene, a balett és a képzőművészet múltbéli nagyságairól, hanem napjaink kiválóságairól készített riportok, életképek, sztárportrék is helyet kaptak.

Az első kép, amelyre Keleti Éva felhívta a figyelmet, egyben az egyik legszívszorítóbb: egy kaposvári erdészcsaládban 1950-ben négyesikrek születtek, ám az állam úgy ítélte meg, hogy a szülők képtelenek lesznek felnevelni a kicsiket és elszakítva a szülőktől a fóti gyermekotthonba vitték őket.

A kép azt a pillanatot rögzíti, amikor az anya és az apa három éves korukban a gyerekekért jöttek, és újra egyesülhetett a család. Keleti tavaly újra lefényképezte a Csordás testvéreket, akik közül már csak hárman vannak életben. „Egymás közelségében élnek, naponta találkoznak. Ugyanaz a szeretet van közöttük, mint régen” – mondta.

A három Csordás testvér 2019-ben (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Az ötvenes-hatvanas évekbeli válogatásban szerepel egy táncdalfesztiválon készült kép is, ami az a pillanatot örökíti meg, amikor Koncz Zsuzsát lepontozzák. „Zsuzsa itt volt és nagyon fel volt háborodva, hogy erre nem is emlékszik és biztosan nem az ő pontszámait fotóztam. Pedig szó sincs tévedésről, mindezt az MTI mellékelt szövege is bizonyítja” – mesélte. Emblematikus a Tímár Józsefről 1959-ben, a Nemzeti Színházban készült fotó: az idős, rákban szenvedő színművész Az ügynök halála főszerepét játszotta, Keleti akkor fotózta le, amikor az előadás előtt erőpróbaként megemeli a két kellékbőröndöt. Nehéznek találta, így az előadáson már csak egyetlen bőröndöt ragad meg. Azóta minden színész két bőrönddel játssza a jelenetet, a színész Nemzeti Színház előtt elhelyezett szobra pedig – bár erről Keleti Évával, mit mondja, senki nem egyeztetett – a fotó alapján készült el.

„Korábban egyáltalán nem akartam színházi fotós lenni, ez a kép azonban mindent megváltoztatott. Eljegyzési gyűrűként tekintek rá” – magyarázta a fotográfus.

Az idős és beteg Jávor Pálról az otthonában készített fotósorozatból is jutott a terem falára: az 1958 nyarán a kertjében, virágai között mosolygó színészlegenda nem sokkal korábban tért haza Magyarországra, éppen egy súlyos gyomorműtéten volt túl. „Egy összetört öregúr ült a fonott karosszékben, de amikor meglátott, kihúzta magát és bevetette legendás mosolyát. Onnantól visszajött a múlt” – idézte fel Keleti Éva.

Az ügynök halála: Tímár József a Nemzetiben (Fotó: Horváth Péter Gyula)

A következő terem, amelynek nem hivatalos címe Fotográfus és bizalom, a pályának az 1976 és 1989 közötti időszakát mutatja be, amikor Keleti Éva az Új Tükör képszerkesztője és fotóriportere volt. Modelljeivel, köztük színészekkel, táncosokkal a fotós olyan bizalmi kapcsolatba tudott kerülni, hogy nemcsak a lakásukba, hanem az életükbe is beengedték. Olyan képek születtek ebben az időszakban, mint a legendás Ruttkai-Latinovits kettős portré, amelyet maga a fotós is az egyik legérdekesebb alkotásának tekint. 1971-ben három napot töltött velük a lakásukban, de csak az utolsó napon vette elő  fényképezőgépet, hogy teljesen hozzászokjanak a jelenlétéhez és felszínre kerüljön a kapcsolat valósága. Aztán a hálószobájában megkérte Ruttkait, hogy vegye a kezébe azt a képet, amit még a szerelmük hajnalán készített róluk a Rómeó és Júlia előadásában.

„Éva felugrott az ablakpárkányra, Zoli pedig automatikusan melléült, és abban a pillanatban (ezért mondom, hogy a fotográfia a pillanat művészete) mindkettejük arcáról lezuhant, hogy mi minden történt velük azóta, hogy egymásba szerettek. Akkor már a szakítás közelében jártak, Éva még nagyon akarta ezt a kapcsolatot, de a tekintete hallatlanul szomorú, Latinovits pedig Isten tudja, merre járt már…”

Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva (Fotó: Keleti Éva)

Hasonlóan szomorú kép készült Fülöp Viktorról is, akit Keleti Éva az Operaház vezető táncművészének 1980-as elbocsátása után látogatott meg a lakásán. Emlékei szerint rosszkedvében nem törődött vele, kiment az erkélyre, ő pedig utánament, mert érezte hogy eljött pillanat, s ott fotózta le az erőtől duzzadó, izgalmas, szép arcú férfit, aki ereje teljében nyilvánvalóan tudott volna még táncolni. A fotós szerint nem volt jelen, nem tudta feldolgozni a történteket. Markó Iván ugyan dobott még neki egy mentőkötelet, a Szamurájt táncolhatta a Győri Balettnél, de az kevés volt neki, öngyilkos lett.

A harmadik terem Keleti Éva személyes hátterét, családját, felmenőit mutatja be, köztük Miklós Jutka költőt, fotográfust és Kabos Endre kardvívóbajnokot. Ebben a teremben látható ízelítő a fotóművész táncképeiből is. A hátsó terem pedig az újrakezdés terme, ahol olyan emberek digitális technikával készült portréi láthatók, akikhez Keleti Éva hosszú idő után tért vissza, mint például a Csordás ikrek, Mácsai Pál, Halász Judit, Hernádi Judit Gálffi László, Béres Ilona, Pogány Judit vagy kedvenc színésze, Kulka János. És olyanok, akiket még soha nem fotózott, Mauer Dóra, Nádasdy Ádám, Fisher Ádám, Schiff András vagy a fiatal színészgeneráció tagjai, többek között Tenki Réka és Csányi Sándor, valamint ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H Miklós, akiket Keleti „az elkövetkezendő idők legfontosabb és legsokoldalúbb színészegyéniségeinek” tart.  

Ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei H. Miklós és Kulka János (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Az ötvenkilenc régi-új portréalany között akad, akiket már főiskolás korukban fényképezett, és végigfotografálta az életüket. Törócsik Marit a Körhinta forgatása kezdetén ismerte meg, azóta különösen szoros barátság fűzi össze őket. A színésznőről több teremben is láthatók képek, az utolsó teremben az a megrendítő erejű, magányról és öregségről árulkodó fekete-fehér fotó foglal helyet, amelyet Keleti Éva tavaly készített Törőcsik vidéki házában.

„Az volt a célom, hogy az egész kiállítást a szeretet, a mosoly és az életigenlés vegye körül, mert nagyon szeretem az embereket, de a feszültségeket, ellentéteket nehezen viselem. Próbáltam ebben a négy teremben megőrizni a nyugalmat, a békét, és bemutatni mindazt, amit az emberekről és magáról az életről gondolok” – mondta a fotográfus.

(A  Műcsarnok kiállítását a nagy érdeklődésre való tekintettel egy héttel, február 9-ig meghosszabbítják)

Vezető fotó: Horváth Péter Gyula