Budapest jelenlegi vezetője emlékeztetett: „A Demszky-kabinet a 4-es metróhoz kapott uniós támogatás fejében vállalta a behajtási díj bevezetését. Ez része a támogatási szerződésnek, így nincs sok választásunk. Hacsak nem akarjuk visszafizetni a beruházásra kapott 180 milliárdot, akkor be kell vezetnünk a dugódíjat. Az uniótól kaptunk erre némi haladékot. Jelen pillanatban egyébként egy magyar parlamenti döntés tiltja a dugódíj bevezetését. De a kormány tisztában van azzal, hogy ez mit jelent, így ebben változás várható. A BKV és a BKK jelenleg is dolgozik a zónahatárok kijelölésén, hiszen ez az egyik legfontosabb kérdés. Emellett a technikai feltételeket is meg kell teremteni.”

A dugódíj előkészítésének ügyében az új összetételű Fővárosi Közgyűlés már tavalyi második ülésén, novemberben döntött. Ennek lényege, hogy az új városüzemeltetési modellben a Budapesti Közlekedési Központból kiváló Közút Zrt.-hez kerülhetnek majd a parkolással, a teherforgalmi behajtási és a bevezetendő dugódíjjal összefüggő feladatok.

Emlékezetes: a Demszky-korszakban az MSZP–SZDSZ-es városvezetés a 4-es metró folyamatosan csúszó átadási határidejét és bekerülési költségét is folyamatosan változtatta. A végül 452 milliárd forintba kerülő beruházást Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester 2014 márciusában adta át. A dugódíjat eredetileg 2013 végéig be kellett volna vezetni, ugyanis a korábbi balliberális városvezetés az uniós támogatás minden áron való megszerzése érdekében megalapozatlan utasforgalmi adatokkal kalkulált. Ugyan erre az akkori fideszes ellenzék folyamatosan felhívta Demszkyék figyelmét, ők ugyancsak ülésről ülésre lesöpörték az aggodalmakat.

Az Európai Bizottság az új városvezetés kérésére először 2015, majd másfél évvel ezelőtt 2016 végéig adott haladékot. Az Országgyűlés az előző ciklusban elvetette a dugódíj bevezetését, azonban a mostani parlamenti képviselőknek már foglalkozniuk kell a kérdéssel. Tarlós István a december közepén a kerületi polgármesterekkel tartott megbeszélés után kijelentette: „a fővárosnak – a kormánnyal egyeztetve – át kell gondolnia a dugódíj koncepcióját, mert az eredetileg azzal számolt, hogy a körgyűrű minden szakasza díjmentes lesz. Folyik a tervezés ez ügyben, több zónában is gondolkodunk”.

Forrás. Mno.hu

Fotó: AFP