Krokodilkönnyeket hullat egy krokodil – írja Kárpátalja erős emberéről Zelei Miklós író, újságíró. Dupka felháborodottan vette tudomásul, hogy belekerült abba a cikkbe, amely Kárpátalja sötét múltjáról, sztálinista vezetőiről, erősebben szólva: hazaárulóiról szólt. Hosszú kommentben írta le saját verzióját, erre válaszol most Zelei. „Azt gondoljuk, hogy »a kárpátaljai magyar közösségben korábban kialakult politikai törésvonal« örvendetesen csökkenne, ha Dupka kivonná magát a közéletből és a pénzelosztások fölött diszponáló támogatáspolitikából” – írja Zelei arról az emberről, aki minden időben, minden kormány alatt megtalálta a helyét a nap alatt.
Az alábbiakban Zelei Miklós válaszát közöljük. [Ha Dupka György reagálni szeretne, szerkesztőségünk címe ismert.]
Krokodilkönnyeket hullat egy krokodil. A Kárpátalja sötét titkai – Idén „Sajtó-nívódíjat” neveztek el Kádár egyik pribékjéről, a sztálinista Balla Lászlóról című, 2020. augusztus 23-i cikkünkre fölpakolt kommentek között az írásban szintén említett Dupka György siránkozik szószátyár kommentjében azon, hogy „Tóth István és Zelei Miklós idézett írásaiban a kárpátaljai magyar közösségben korábban kialakult politikai törésvonal további elmélyítésén munkálkodnak”.
Dupka György és a széthulló szovjet világ
Zelei Miklós: A szöveg Dupkára, mint mellékszereplőnkre vonatkozó rövidke passzusa így szól: „1989. február 26-án Ungváron megalakult a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Kárpát-medence első magyar kisebbségi érdekvédelmi szervezete. Az alapító elnök: Fodó Sándor. Az azóta is aktív és ismert közéleti szereplő, Dupka György már akkor az élen van, a KMKSZ hivatalos listája szerint 1989–1992-ben felelős titkár. A költői, a politikusi start után Dupka rögtön a legérzékenyebb témához nyúlt, a sztálinizmus kárpátaljai áldozatainak történetével, a malenykije raboti háromnapos hazugságával a Gulágra hadifogolyként hurcolt civil magyarok sorsával foglalkozott. Ehhez Alekszej Korszun, a KGB ezredese nyújtott neki segítséget, publikáltak közösen is: »Dupka személye azért fontos, mert kormányokon átívelve mindig megtalálta a helyét, és a számítását a határmenti zavarosban, 1991-től kezdve napjainkig. Dupkának ebben a széthulló szovjet világban valami titokzatos módon kapcsolata volt a KGB-vel. Bejárása volt oda. Még közel voltak azonban az egypártrendszer emlékei, például az, hogy a munkahelyeken voltak pártszervezetek, amelyeket az előretörő demokrácia megszüntetett a civilizált országokban. Így történt ez a Szovjetunió romjain is. De Gyuri azt javasolta, hogy a KMKSZ-nek legyen KGB-s alapszervezete. Dúlt a romantika. Ha még élnének, Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov is megirigyelhették volna a történetet.«”
Ebből is látszik, az augusztus 23-i közlemény épp fordítva, a hazugságok által ásott árkok betemetésén munkálkodik, a hazudozások leleplezésével: a célja a tisztázás. Eltekintünk ezúttal azoknak az eseteknek a részletes felidézésétől, amikor Dupka például a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökeként adott interjút, holott sose volt a KMKSZ elnöke: az esetet annak idején Brenzovics László, a szervezet jelenlegi elnöke tette szóvá. De nyilatkozott Dupka a KMKSZ választmányának nevében olyan ügyben, amelyben a választmány nem foglalt állást. Olvashattunk Dupkáról, mint a KMKSZ kulturális bizottságának elnökéről, holott a KMKSZ-ben nem volt ilyen tisztség… És más hasonlók.
Nem tekintünk el azonban egy másik ügytől, amikor a Kisszelmenc–Nagyszelmenc közötti, ukrán–szlovák határnyitást megelőzően Dupka nyilvánosan, az azóta nem elérhető – szándékosan törölt? – Ukrajnai Magyar Krónika 2005. augusztus 24-ei, 35. számában azt állította, hogy a 2005. augusztus 15–16-án Révkomáromban tartott X. Anyanyelvi Konferencián a szelmenci határnyitást és az ikerfalu lakóinak gondjait is érintő levelet adott át „hivatalosan” Csáky Pálnak, Szlovákia akkori miniszterelnök-helyettesének.
Megkérdeztük Csáky Pál szóvívőjét, hogy részt vett-e a miniszterelnök-helyettes úr Révkomáromban a X. Anyanyelvi Konferencián. Nemleges választ kaptunk, Csáky Pál az említett időben külföldön volt, Dupkával nem találkozott és „hivatalosan” azután se kapta meg Dupka levelét.
Dupka hazugságának sztorija megjelent a Népszava 2005. szeptember 9-ei számában, nem sokkal később átvette a Kárpátalja.
Tiltakozás, helyreigazítási kérés a Dupka-hazudozás ügyében soha nem érkezett egyik szerkesztőséghez sem. A teljes történet olvasható Zelei Miklós A kettézárt falu című, a Szelmencek történetét feldolgozó könyvének (Kortárs Kiadó, 2017) Szelmenci álmoskönyv című fejezetében, 264–276. oldal.
Azt gondoljuk, hogy „a kárpátaljai magyar közösségben korábban kialakult politikai törésvonal” örvendetesen csökkenne, ha Dupka kivonná magát a közéletből és a pénzelosztások fölött diszponáló támogatáspolitikából.
Pisztráng
2020-09-20 at 08:44
Díjat is összebuheráltak a kárpátaljai „akadémikus” írók, Füzesi költőcske Magda, Nagy Zoltán Mihály és Vári Fábián László pénzügyi vezetőjüknek, Dupka Györgynek? A sajtóhír szerint igen: „Az elsők között részesült MMA életút-díjban Dupka György író, történész. Vashegyi Györgynek, a Magyar Művészeti Akadémia elnökének értesítése szerint az MMA megtisztelő kitüntetéssel értékelte eddigi alkotói, kutatói, könyv- és folyóirat kiadói, kultúraszervezői tevékenységét” – híreli a Kárpáti Magyar Krónika (295. szám) 2020. szeptember 1-jén. Más forrást erről nem találtunk, csak azt a Kárpáti Magyar Krónikát, amelyet maga Dupka György ír társaival: Zubánics Lászlóval, Szemere Judittal, Fuchs Andreával Együtt. De azért csapjunk bele a lecsóba és olvassunk bele Dupka szirén neten is megtalálható énekeibe: „S ki-ki mely nép fia s leánya, / Ezt most soha senki ne tagadja, / És anyanyelvem holnap is büszkén megvédem, / Mert én magyarnak itt születtem. / Mert én magyarnak itt születtem. / Mert én magyarnak itt születtem” – írja Levél című hazaffyas „költeményében”. Azért ez lakodalmi rigmusnak is csekély. Az anyanyelvet nem elég védeni. Meg is kéne tanulni. Ezt díjazni? Egy olyan intézmény keretein belül, ahol korábban például Kallós Zoltánt, Sára Sándort díjazták?…
A főbuherátor Nagy Zoltán Mihály? Mióta Elena Ceaușescut lelőtték, azóta alighanem ő a világ legműveletlenebb akadémikusa. Izgatottan várjuk Nagy Zoltán Mihálytól a Kárpátalja hétköznapjait bemutató nagyregényt. Például, hogy milyen volt az élet a Szovjetunió Kommunista Pártjában? Ahová a belépésével közösséget vállalt mindazokkal, akik 1) a kárpátaljai magyar férfilakosság elhurcolására 1944 őszén kiadták a parancsot, 2) a foglyokat a lágerekbe elhurcolták, 3) az úton és a lágerekben úgy bántak velük, hogy minél többen meghaljanak, 4) évtizedeken át azt is tiltották, hogy a hozzátartozóik megemlékezzenek róluk, 5) a hóhéroknak még a rendszerváltás után is kitüntetéseket és díszsírhelyet adtak, 6) de akiket A sátán fattya című munkájában (1991) azután ő maga is méltán elítél? 7) Mi Nagy Zoltán Mihály pozíciója saját művében? Mi a viszonya saját áldozatiságához tettesként?
ViAM
2020-09-09 at 09:54
Úgy ám! El lehet gondolkodni Wass Albert “intő szavain”. Mindenkinek!!!
Dupka György
2020-09-07 at 22:11
Sajnálattal veszem tudomásul, hogy Tóth István és Zelei Miklós idézett írásaiban a kárpátaljai magyar közösségben korábban kialakult politikai törésvonal további elmélyítésén munkálkodnak. Egyoldalú helyzetértékelésükre a minap közzétett Kárpáti Igaz Szó-közlemény (A rosszindulat sötét titkai https://kiszo.net/2020/08/25/a-rosszindulat-sotet-titkai/) is rámutat. A magam részéről mélységesen egyetértek azzal a gondolattal is, hogy a kárpátaljai magyarságot nem a széthúzás, a politikai sárdobálás és a „boszorkányüldözés” szitásával, hanem a megmaradás, az összefogás hitét erősítő nemes tettekkel kell szolgálnunk.
Úgy döntöttem, hogy nem követem a Tóth-Zelei (beszélgető) szerzőpáros gyarló emberi tulajdonságából fakadó, helyenként a rágalmazást és becsületsértést tényét is kimerítő „gonoszkodását”, hívő keresztény emberként én is megbocsátok az ellenem vétkezőknek (amire ők maguk nem képesek). Ennek ellenére néhány ordas csúsztatásuk mellett nem mehetek el szó nélkül.
1979-ben pályafutásomat jómagam is a Kárpáti Igaz Szóban kezdtem, ahol alig négy évet dolgoztam Balla László keze alatt. Nyíltan hangoztatott magyarságom miatt számos alkalommal megalázott. 1986-ban, amikor a kommunista pártba való belépésre akart kényszeríteni, otthagytam a lapot. Megértő volt, amikor azt mondtam neki, hogy ezután is az apám szemébe akarok nézni, annak az embernek, akit „malenkij robot”-ra Donbászra hurcoltak, majd a murmanszki lágerben letöltendő Gulág-rabságra ítéltek. Ezután kerültem a Kárpáti Kiadóba, ahol 1986–1992 között végzett munkám során egyéni szabadságomat is meg tudtam őrizni.
1968–1970 között a Forrás Stúdió tagja voltam, ekkor kerültem be többek között Kovács Vilmos, Fodó Sándor baráti körébe is. 1970–1973 között sorkatonai szolgálatomat az oroszországi Tatárföldön töltöttem. A leszerelés előtt két héttel balesetet szenvedtem (felsőcombcsont-törésem volt), majd kilenc hónapig a penzai hadikórházban ápoltak, innen első kategóriás hadirokkantként szereltem le.
1974-től az Ungvári Állami Egyetem magyar szakon folytattam tanulmányaimat, ahol Fodó Sándor volt a témavezetője a vidék magyarságának művelődéstörténetét feldolgozó diplomamunkámnak. Az akkor kötött barátságunk a haláláig megmaradt. A József Attila Alkotóközösség egyik társelnökeként részt vállaltam a KMKSZ-t létrehozó tíztagú szervezőbizottság munkájában, az Alapítólevél, és egyéb dokumentumok megfogalmazásában.
Az 1989-ben létrehozott KMKSZ elnökségi tagja, ezen belül ügyvezető felelős titkára voltam, ahol a mandátumom 1992-ben járt le. A KMKSZ színeiben 1990–1994 között a Kárpátaljai Megyei Tanács, ezzel párhuzamosan az Ungvári Városi Tanács képviselője, a megyei rehabilitációs bizottság tagja voltam. Később visszatértem az irodalmi/kutatói/irodalomszervezői életbe, könyvkiadót alapítottam, elindítottam a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozatát, amely ma a 300. megjelentetett könyvcímnél tart.
1989–1990-ben a gorbacsovi glasztynosztynak köszönhetően a Kárpátaljai Megyei Tanács mellett létrehozták az első rehabilitációs bizottságot, amelynek Váradi Sternberg János történész professzor, Szabó Béla, a Kárpáti Igaz Szó megbízott főszerkesztője és mások mellett a Kárpáti Kiadó képviseletében jómagam is megválasztott tagja lettem. A megyei főügyészség, a bíróság és a KGB delegált képviselői között ott volt Olekszij Korszun, a KGB ezredese is. A bizottsági munka során kerültünk baráti kapcsolatba, akinek személyében a Gulagra elhurcolt magyarok eddig eltitkolt és feltárásra váró ügye elkötelezett támogatójára találtam. Sok mindenben működtünk együtt, így Bródy András kivégzett ruszin miniszterelnök, magyar parlamenti képviselő és társai rehabilitálásában, az 1989-es beregszászi GULÁG-GUPVI nemzetközi konferencia megszervezésében, a Szolyvai Emlékpark építésének elindításában.
Később a második rehabilitációs bizottságban – annak testületi megbízásából – még intenzívebb kutatómunkát folytattunk. Ennek eredményeként több ezer kárpátaljai politikai elítéltet rehabilitáltunk. Alig pár hónnappal, a Szovjetunió és a KGB összeomlása előtt Mankovits Tamással, a Kárpátalja főszerkesztőjével megszerveztük Olekszij Korszun miskolci fellépését is, ahol az elsők között döntötte le a hallgatás falát a sztálini korszakban, illetve az azt követő időszakban elkövetett törvénytelenségekkel kapcsolatban. A sikeres előadást követően azonnal kényszernyugdíjazták. Ungvári városi képviselőként velünk együtt ítélte el az 1991-es moszkvai puccsot.
Azóta nyugdíjas kutatóként elévülhetetlen érdemeket szerzett a GULÁG-GUPVI ügyek feltárása, a korábban titkosított levéltári anyagok publikálása terén. Éppen ezért bátran ki mondom: az Olekszij Korszun és köztem kialakult barátságot nyíltan felvállalom, együttműködésünk nem volt „titokzatos”, azt mindig is a nyíltság jellemezte. Ennek a barátságnak és együttműködésnek köszönhetően több forrásértékű dokumentumgyűjteményeket jelentettünk meg, felderítettük és lelepleztük a kárpátaljai magyarság és németség tragédiájának megszervezőit, végrehajtóit, perdöntő bizonyítékok sokaságát hoztuk nyilvánosságra. Az, hogy mára a Szolyvai Emlékpark a Kárpát-medencei magyarság központi zarándokhelyévé vált, ez nagyban az ő érdeme is, hiszen közösen állítottuk össze és pontosítottuk az emlékpark siratófalára felvésett közel 12 ezer áldozat névsorát.
A KMKSZ ügyvitele kapcsán Fodó Sándorral együtt is, de külön is gyakran találkoztunk Olekszij Korszun ezredessel, gyakran megfordultunk munkahelyén (a KGB-ben) is, hiszen számos kérdésben kértük segítő közreműködését. Segített feletteseinél megoldani a KMKSZ hivatalos bejegyzése körüli problémákat, közreműködött a beregszászi emlékkonferencia megrendezésénél, az első március 15-ei ünnepség lebonyolításánál, majd a Petőfi-szobor avatási ünnepségénél stb.
Történészként, közéleti személyként a Tóth-Zelei-publikáció rám vonatkozó részeit nyilvános provokációnak tartom, amely arra irányul, hogy lejárassák a magyarság érdekében kifejtett tevékenységemet. Kedves Uraim! Csinálják utánam, teremtsék meg Önök is azokat a közös értékeket, amelyek a nevemhez fűződnek: a tiszabökényi római katolikus templom, a Szolyvai Emlékpark, a Mártír Magyarok Kápolnájának felépítése, 300 könyvcím megjelentetése a Kárpátaljai Könyvek sorozatban (1992–2020), az Együtt című immár kéthavonta megjelenő irodalmi-művészeti-humán tudományok-kulturális folyóirat beindítása, 18 éven át életben való tartása, a szibériai Gulág-Gupvi kutatóút felvállalása, tudományos cím megszerzése stb. stb.
Mint itt élő magyar ember káros dolognak tartom, hogy a Tisztelt Urak a kárpátaljai magyarságot nemzeti konzervatív és balliberális nemzetrészre osztják. Teszik ezt most, amikor az itteni nemzetközösség a legnehezebb időszakát éli meg – egyszerre sújtja a gazdasági válság, az elvándorlás, a félelemkeltő ukrán nacionalizmus, annak minden megnyilvánulásával együtt. Meglátásom szerint Wass Albert intő szavainak – „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” – ma van a legnagyobb aktualitása. Mindebből levonható egy fontos tanúság: a széthúzó magyarok saját sírjukat ássák, ha továbbra is egymás múltjában vájkálnak, ellenségképekben gondolkodnak. A jövőt illetően nem a megosztás, hanem az összefogás kell, hogy legyen nemzeti létünk megtartásának alfája és omegája – itt, Kárpátalján is!
2020. augusztus 31.
Dupka György, PhD
Nahát
2020-09-05 at 10:52
Sajnos a szórvány magyarság között is vannak kollaboránsok. (Lárifári! Nem az volt a probléma, hogy megírta a málenkij robotra elhurcolt magyarok történetét, hanem az, hogy kisebbítette a szenvedéseiket, meghamisította a múltat, mindezt egy KGB-s tiszttel való együttműködésben. KGB-s tisztekkel együttműködni idehaza sem volt hazafias cselekedet.)
dobos
2020-09-05 at 07:16
Vicuska Dobós István várkapitány: „A törökkel nem levelezünk!”
Rizikó
2020-09-04 at 22:51
Tényleg mi történt Kovács Miklóssal?Hogy hogy az UMDsz lett afidesz kedvence.Most miért kell ezeket az ügyeket a Kmksznél felhozni Ez szolgálja a magyar ügyet?
Prof. Munkátschy-Ungváry Tihamér
2020-09-04 at 19:25
Az előző KMKSZ-elnök – a keményen jobboldali, a jelek szerint a mainál esztétikusabb határvonallal is szimpatizáló Kovács Miklós – “önkéntes” távozása szintén megérne egy cikket.
"Lárifári"
2020-09-03 at 20:15
Megtalálta a hatalom a megfelelő embereit arra, hogy akkor amikor a kárpátaljai magyarok szinte a végórájukat élik, bomlasszák az egységességet!!!
"Lárifári"
2020-09-03 at 19:31
KGB-s ezredes nyújtott neki segítséget a publikálásban. Ez “bűn”? El is tüntethették volna azokat a dokumentumokat mint itt az ügynökökről!
A török időkben is volt “barátkozás” a túlélés érdekében!
Ehh!!!
"Lárifári"
2020-09-03 at 19:26
Itt valami nem stimmel.
Azt felróni neki, hogy az elhurcolt kárpátaljai magyarok történetét végre megírta, illetve egyáltalán szólni mert róla, háát… 90 előtt az ott élő magyarok csak félve és nagyon halkan mertek beszélni pl. a szolyvai gyűjtőtáborról ahol a málenkíj robotra gyűjtötték össze őket. A fagyott földön kellett a szabad ég alatt aludniuk mert épület nem volt, akinek a rokonai nem vittek élelmet az éhenhalt, minden nap szekérszámra vitték ki a hullákat! Egy nagy domb lett végül a tetemekből földdel letakarva! És akkor ő végre le merte írni ráadásul hitelesen KGB-s forrásból. “Teccettek volna azokban az időkben ott élni!” Utólag könnyű tisztának és hősnek lenni. Úgylátom az idő múlásával ott is egyre nő az ellenálók száma.
Közbátorsági Bizottmány
2020-09-03 at 18:38
Te vagy az dupka gyuri?
ViAM
2020-09-03 at 15:51
Ezt talán nem kellett volna és nem így. Elég gusztustalanra sikerült ez az egymásra mutogatás, megfelelő bizonyítékok nélkül.