Legtöbbször eltér a megszokott recepttől, nem csak az 1956-os utcai harcokban, de a konyhájában úgyszintén. Interjúnkban Wittner Mária ’56-os szabadságharcost kérdeztük kedvenc ételeiről, elárulta, mit ettek a harcok alatt, és azt is, mitől egyedi az ő rakott krumplija.

ERDÉLYI E. PÉTER – 061.hu

Bizonyára számtalanszor elmesélte az 1956-os forradalomban való részvételét. De arról beszélt-e már, hogy mit ettek a harcok során?
Annyi töpörtyűt ettünk, hogy a végén undorodtunk tőle, de hogy kitől kaptuk, már nem emlékszem. Aztán később többen is főztek számunkra, például a Práter utcai iskolában, vagy a Vajdahunyad utca 41-ben a Bertalan házaspár készített ételt rendszeresen a csoportunknak. Ezért kapott Bertalan Pál 15 évet, pedig egyetlen ember életét sem oltotta ki, csak főzött nekünk…

Fontos Önnek az étel, az étkezés?
Számomra sosem volt lényeges az evés, és nem is ettem sokat soha. Anyám például megkövetelte, hogy az utolsó falatot is megegyem, még ha nem is kívántam, amitől már undorodtam, így lettem egyszer rosszul. Sárgaságot kaptam, májgyulladást. Azóta is, amikor úgy érzem, hogy a torkom végében van az étel, más senki nem tud belém diktálni egy falatot sem.

Szeret-e főzni?
Sosem voltam haspók, sütni-főzni azonban tudok, mivel háziasszony vagyok, de elsősorban a családom számára főzök, sütni pedig főleg az ünnepekkor szoktam. Például karácsonykor a bejglisütés kétnapos elfoglaltságot jelentett nekem, mert én ugyan ismerem a hagyományos receptjét, de mindig eltértem tőle. Például igyekeztem több tölteléket tenni bele, de csak akkor álltam neki sütni, ha minden hozzávaló elő volt készítve. Mivel azonban a nehéz időkben nem mindig lehetett megvenni azt, ami kellett a bejglibe, ezért sokáig nem sütöttem.

Külföldi utazásai során hogyan fogadta a szokatlan ételkülönlegességeket?
Ausztráliában megkínáltak osztrigával, kicsit undorral álltam neki, még filmre is vették, de végül érdekesnek, jóízűnek találtam. Vannak olyan ételek, amelyeket nem találok gusztusosnak, nem érzek olyan ingert, mint a „Pavlov kutyája”, akkor nem eszem meg. Gyerekkoromban nem szerettem a tejet és mivel vézna kislány voltam, ezért minden este frissen fejt tejet kellett innom. És a tejeskávét sem szeretem. A Karmelita Nővéreknél reggelire mindig tejeskávét kaptunk. Én nem ittam meg, de mellettem ült a Bata Erzsi, aki nagyon szerette. Amikor Erzsi kiitta a bögréjét, mindig cseréltünk és én az üreset emeltem a számhoz, mintha én is innék. Érdekes, hogy azóta megváltozott a tejhez való viszonyom, ez vált a „nemzeti italommá”, de csak a zsíros házitejet veszem, vagy a bolti 3,5-öst, a fehér vizet nem iszom meg.

Más külföldi étel nem ülte meg a gyomrát?
Általában minden országba magyarok hívtak meg és főleg magyar ételekkel kedveskedtek. Természetesen igyekeztek beszerezni hozzájuk az összes magyar alapanyagot. Nem hiába, leleményes a magyar!

Járt valaha McDonald’s-ban?
Néha télen betérek egy kakaóra, vagy forró csokira a „jenki hizlaldába”, ahogyan én nevezem a Mekit. Enni viszont nem szoktam, mert olyan emeletesre rakják fel a szendvicset, mint egy szénakazlat. Ki sem tudja az ember tátani a száját akkorára, hogy beleharapjon. Hogy gondolják ezt? És égett olajszag van bent, amit pedig nem vesz be az ember orra, és a gyomra sem. Szóval nekem magyar gyomrom van, talán én így magyarkodom, mert büszke vagyok arra, hogy magyarnak születtem. Legfőképpen végtelenül kifejező magyar nyelvünket élvezem.

Ha már „magyarkodunk” emlékszik-e arra, hogy a kenyér a magyar ember alapélelmiszere, egykor legendásan finom volt? Ma pedig vadászni kell a hagyományosan sütött kenyeret, péksüteményt. Mit szól ehhez?
Van egy barátunk, kiváló pék. Kemencét is szokott rakni, mert szívvel-lélekkel űzi a szakmáját és csak a kiváló pék tud jó kemencét rakni. És tőle tudom, hogy bizonyos kenyereknek gyógyító hatása van. A köménymagos kenyér székrekedés ellen jó és van cukrosoknak készült kenyér, de más betegségekre is készülnek „gyógykenyerek”. Amit még tudni kell erről a pékről, Klimits Jánosról, hogy mindenkinek átadja a tudását, hogy vigyék tovább. Képes ezért Erdélybe is elutazni. Nem szabad irigykedni a tudományt illetően. Ezen el lehet gondolkodni, hogy mi teszi emberré az embert, még ha szegény is… Klimitsről még megjegyezném, hogy egy franciaországi pékversenyen kenyeret neveztek el róla!

Van kedvenc étele?
Nem is tudom. A múltkor lecsót főztem tarhonyával. Pontosabban külön csináltam mind a kettőt, és amikor megfőtt a tarhonya, olyan jókat ettem belőle! Beletorkoskodtam. Annyira ízlett, hogy ma is készítettem egy adagot. Jött haza a fiam és megkérdezte, „anya, te tarhonyát eszel üresen?” „Igen, nekem most így esik jól”, válaszoltam. Szeretem a tejbegrízt is kakaóval, vagy még inkább csokoládé-, vagy epres öntettel, amit mintás alakban lehet rácsurgatni…

Mit szeret inni?
Teát, tejet és tonikot. A három „T-t”. A tonik kesernyés ízét szeretem, amibe citromszeletet teszek, úgy oltom a szomjamat.

Megosztaná velem az egyik olyan receptjét, amely mindig sikert arat?    
Azt hiszem, ilyen a rakott krumplim, amit szintén sajátosan készítek el. Keményre megfőzöm a tíz tojást és hozzá a 60 dkg krumplit. A plusz az, hogy a tepsi aljába bacon szalonna szeleteket helyezek. Miután ezzel kibéleltem, akkor szeletem rá a krumplit, azután a kolbászkarikákat. Nem Csabai kolbászból, hanem Debreceniből készítem, mert ezt szeretem a legjobban az összes közül. A kolbászrétegre kerül a felszeletelt tojás. A tojásra trappista sajtot reszelek, amire megint jöhet a krumpli. Ezt a sort csöppet megszórom sóval, korábban nem kell sózni, mert a szalonna eléggé sós. Ezek után megismétlem a kolbász-, illetve a tojássort, amit végül bacon szalonnával terítek be, így teszem fólia alatt a sütőbe. Amikor jó félig megsült, akkor leemelem a fóliát és terítem be tejföllel, majd vissza a sütőbe. Ez igazán finom rakott krumpli, próbálja ki nyugodtan, mert nagyon jó.

Biztosan kipróbálom, de azt is hallottam, hogy kiváló zserbót és sajtos falatkákat szokott készíteni a barátainak. Jól tudják a hírhozóim?
Bizony jól, bár ezt nem én állítom, hanem azok, akik sűrűn nyúlnak a tálba, mert mindkettő eteti magát. A zserbómnak az a trükkje, hogy háromféle lekvárt kenek a rétegek közé és evés közben ezek az ízek összeérnek az ember szájában. A „sajtosom” trükkje kicsit összetettebb.

A hozzávalók:

1 kg finomliszt

1 csomag sütőmargarin

1 csomag élesztő

2 pohár tejföl

2 tojás

20 dkg füstölt sajt

20 dkg rendes kemény sajt

kevés só

Elkészítési módja:

A hozzávalókat tésztává gyúrom úgy, hogy a füstölt sajtot lereszelve szórom a masszába, a tojásoknak pedig csak a sárgáját használom fel. A fehérjéjét, illetve a rendes sajtot is külön teszem. Miután a tésztát alaposan átgyúrtam, két cipóra osztom, amiket ujjnyi vastagságúra nyújtok ki, majd összehajtogatok és fólia alatt egy órára a hűtőbe teszem őket. Ezt az eljárást háromszor ismétlem meg, majd végül egy éjszakára a hűtőbe kerülnek kelni. Reggel ismét kinyújtom a tésztát és cakkos szaggatóval kis falatkányi darabokra szelem. Végül, mielőtt betenném a sütőbe a tojásfehérjével szépen megkenem és a normál sajt reszelékével alaposan megszórom. Mivel a falatkák kicsik, gyorsan pirospozsgásra sülnek.