Honismereti könyv, értékmentő leltár, útikönyv, napló – valójában nehéz besorolni Orosz Örs még a nyáron megjelent, Magyarországon azonban csak most bemutatkozó „Szoborsorsaink” című könyvét, amely a szerző és csapata, a Sine Metu Polgári Társaság értékmentő munkájának képes bemutatója. Olyan felvidéki köztéri szobrok sorsának gyűjteménye, amelyek áldozatául estek a csehszlovák múlteltörlő rombolásnak. Egy szobor akkor is szimbolikus, ha hiányzik, ha összetörték, eltemették, talapzatára más szobrot állítottak. Eredeti rendeltetésén túl így tágítja a történelem értelmezésének, szimbolikájának horizontját.

SUSÁNSZKY MÁTYÁS – NULLAHATEGY.HU

A jobb érthetőség kedvéért a Szoborsorsaink történetei közül egyet idéznénk, már csak azért is, mert portálunk is foglalkozott vele. A lőcsei honvédszobrot a felvidéki nemzetiségek 1848-as közös harcának tiszteletére állították 1873-ban, közadakozásból. Az aranyos fényben pompázó vashonvéd szobra oly sok társához hasonlóan a csehszlovák szimbólumrombolásnak esett áldozatául, és egészen 2018-ig tisztázatlan volt a sorsa. A Sine Metu Polgári Társulás áldozatos munkájának köszönhetően 2021-ben a megkerült szobrot újraöntötték, ám Lőcse városvezetése egyelőre húzódozik a szobor eredeti helyére történő visszaállításától, holott az 1849-es branyiszkói győztes csatában harcolók mintegy 70 százaléka Zólyom környéki szlovákokból, valamint szepesi szászokból állt, akik együtt küzdöttek a szabadságért az elnyomó Habsburgok ellenében.

Az értékmentés nem gyászmunka

Két hulláma is volt a Felvidéken a szoborrombolásoknak, az egyik ’19-ben, a másik pedig ’21-ben – idézi Orosz Örs, akit a könyv budapesti díszbemutatóján kérdeztünk, hozzátéve, először az 1848-as emlékjelek tűntek el a felvidéki városok köztereiről,  ’21-ben aztán a Millenniumi Emlékművek, ’45 után pedig ami maradt még, az is.

Ezek a nagy változások időszakai voltak, a II. második világháború után a hontalanság évei mindent elvittek, leszámítva a sajógömöri Mátyás szobrot, mert Mátyás király kapával a kezében minden korban eladható volt. Volt, amikor munkásszobornak kellett titulálni, hogy a helyén maradhasson, hogy az oroszok ne döntsék le, de ez már egy másik történet

-jegyzi meg. A dél-szlovákiai szobrok rehabilitációja ugyanakkor már az ’50-es évektől megkezdődött, a szerző megfogalmazása szerint a szobrok sorsa foglalkoztatta az embereket, így némelyik emlékjel lépésről-lépésre visszaküzdötte magát a piedesztálra. Jókai Mór szobra például 1953-ban került vissza a helyére, amely annak is volt köszönhető, hogy 1937-ben a csehszlovák miniszterelnök helyezte el az alapkövét. De ilyen volt a komáromi Klapka-szobor is, amely két lépésben, azaz nem rögtön a főtérre került vissza, a rimaszombati Tompa Mihály – szobor pedig három lépésben foglalta vissza a helyét. Viszont északon nem marad gazdája a szobroknak, mert az ottani magyar közösségek kihaltak.

Volt pár filmszakadás időközben a történelemben, a II. világháború emlékezete sajátosan vissza volt tartva a következő generációtól, a kitelepítésekről sem beszéltek az emberek, sem maguk között, sem a gyermekeiknek, annyira féltek

-mondja Orosz Örs, arra a kérdésünkre reagálva, miért is temethette be ilyen gyorsan a történelem ezeket az emlékeket, hogy szinte Indiana Jones-filmekbe illő, kalandos kutatások nyomán lehet csak a nyomukra bukkanni. Innentől persze az is felvetődik, az értékmentő munka gyászmunka-e, vagy olyan leltár, amely új jelent, egyszersmind jövőt képes adni a feledés irányába döntött köztéri emlékeknek. A szerző szerint kihívást jelent az emlékezetpolitikát, az értékmentést trendivé tenni, azaz valahogy olyan formában tálalni, hogy az a fiatalságot is bekapcsolja ebbe a munkába. Ugyanakkor hozzáteszi, alkatilag képtelen lenne olyan projektekbe belevágni, amelyek végén nincs valamilyen feloldozás, valami happy end.

Az értékmentés által tulajdonképpen összekötjük a múltat a jövővel, és a hangulat, ahogy dolgozunk, az, ami kimozdít a köldöknézős sérelmi politika-érzetből

– hangsúlyozza, hozzátéve, Gombaszögön, az ásatási táborok rendezésével, de a különböző műemlékmentő akciókkal ezt a lelkületet igyekeznek erősíteni.

Újszövetségi történet

A könyv budapesti bemutatóján, a Magyar Nemzeti Múzeumban a kötet előszavát író Németh Zsolt tartott gondolatébresztő laudációt. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint a köztéri szobrok története keresztmetszetét adja egy hely történetének, ahogyan az utcanevek is, csak képileg is erősítve azt. Hozzátette, ezek a szobrok politikai konjunktúrák lenyomatai, magyar világban születtek, csehszlovákban döntettek le, és most újraállíttatnak. Mint megjegyezte, az, hogy mit teszünk a szobrainkkal, kulturális, civilizációs kérdés is, a széttört alkotások a magyar közösség ereklyéivé váltak, és egészen újszövetségi, hogy a szobrok hívei elrejtették ezeket a szobortesteket, és most feltámadnak. Németh Zsolt szerint Orosz Örs tevékenysége azért is jelentős, mert képes szót érteni a múltra oly érzékeny szlovák közösséggel, képes elsimítani a háborgást, a szobrok rehabilitációja pedig előre viszi a történelmet, és a szlovák-magyar kapcsolatokat is. A bizottsági elnök szerint az, hogy trendivé vált az értékmentés a Felvidéken, mérhetetlen reményt jelent a magyar közösségnek. A megfélemlített, kollektív bűnösségre ítélt magyarságnak visszaadja sokáig a föld alá temetett múltját, önbecsülését, amelytől „kezd egyenesedni a hát”.

Vezetőkép/fotó: Orosz Örs/Facebook