
Mi, akik abban az életkorunkban éltük meg a rendszerváltást, mint Petőfi a forradalmat és a szabadságharcot, tudjuk igazán, hogy a fiatalság lelkesedése és naivsága milyen gondolatokkal tölti meg az embert történelmi időkben. Sosem volt könnyű magyarnak, fiatalnak lenni, és ma sem az. Olyan időket élünk, amikor látványosan könnyebb „nem magyarnak” lenni, beletörődni, elfelejteni, hogy mennyire jó hely is ez az ország. De élettapasztalat nélkül is lehet tudni, épp hőseink példájából okulva, hogy a hazát mindig meg kell védeni.
Vangel Erik egyetemi hallgató írása:
Egy évvel ezelőtt már sejtettük valami újnak, valami egészen másnak az eljövetelét, de mostanra már testet öltött teljes valójában az az új világ, amelyet azóta is többé vagy kevésbé, de élünk. Ennek ellenére ennek a márciusi napnak, amelyet a legnagyobb joggal nevezhetünk nemzeti ünnepünknek, a nemzeti szó szoros értelmét tekintve – közel sem veszett el aktualitása. Sőt egyre égetőbb fontosságú átemelni ezeket az eszméket a napjainkba. Ez a nap, melyet a 20. század minden politikai divatja piedesztálra emelt – ki-ki a saját politikai preferenciái szerint – továbbra is beleég minden magyar gyermek elméjébe, mint hazánk szabadságért folyó harcának az őrtüze. Egyre kevesebb ilyen jelentőséggel bíró nemzeti érzelem hatja át mai korunk – a liberálisnak nevezett és internacionalista propaganda sortüze által is sújtott – fiatalságát.
Állok hazám fölött
Magas kárpát csucson;
Alattam vész dühöng
Az ezredes szirt fokon.
(Idézet Dömjén Ferenc: Hon szerelem című verséből)
Mit is üzenhet nekünk globalizálódott világunkban az az eszmeiség, amelyet oly sokszor és oly sokan átírtak és újraértelmeztek? Mit jelenthet számunka egy olyan világ, ahol a császári rezsimnek megálljt parancsolt a magyar nép? Egy olyan világban, ahol fentről és kívülről vezérelték hazánkat és nemzetünket idegen nyelvet beszélő, idegen országbeli nagyurak. Ma sem kisebb a tét: magyarként megmaradni. Fenntartani a nemzetben azt a lelket, amely nélkül csak egy közös nyelvet beszélő embertömeg lennénk. Sokaknak ez a célja, sokunk ma is idegen érdekeket szolgál meggyőződésből, vagy csupán haladva a fősodorral. Hiszen nyilvánvalóan minden korban ez a legegyszerűbb, – haladni a könnyebb úton – így gyors és egyszerű lesz a haszon. Amennyiben ez igaz szabadságharcosaink korára, annál is inkább, hatványozottan vetíthető ki mai korunkra. Jelenünkben egy nemzetek feletti eszmét szorgalmazó, de világszinten gyengélkedő hatalom akarja hazánkat magáévá tenni, amely alapításkori értékeivel köszönőviszonyban sincsen. Ebbe az „európai álomba” önként vetettük bele magunkat ’89-ben és 2004-ben is, bizakodva a különféle nemzetek egymás melletti és egymással való békés, gyümölcsöző együttélésében.
Az 1848-as az utolsó, úgynevezett osztályharcoktól és kommunista ideológiától mentes forradalmunk. Forradalmáraink számára egyértelmű volt a cél és látható az „ellenség”. Egy elnyomó, a kritikusokat elhallgattató rendszer ellen küzdöttek, hogy egy szabad és európai országot hagyhassanak ránk, utódaikra. Jelenünkben a helyzet bizonyos szempontok mentén gondolkodva kiábrándítóbbnak is tekinthető. Alapvető, ezeréves állami létünk értékei indultak pusztulásnak és állnak ostrom alatt mindennapjainkban – iskoláinkban, a művészetekben, a közösségi média platformjain. A mai, általános közbeszédünkben liberalizmusnak nevezett ideológia láthatatlan módon, a békésség látszatával próbálja az úgynevezett „politikai korrektség” szellemében először elvenni értékeinket, kapcsolódási pontjainkat, majd ha ez megtörtént, átvenni felettünk a kollektív irányítást.
Nemzetünknek lelkében kell ünnepelnie és nem felednie, hogy népünk és nemzetünk meghatározása határon innen és túl erős alapvetéseken nyugszik. A túlzás minden jele nélkül látni kell, hogy értékeinket és az egész civilizált világ értékrendjét támadások érik, valahol már évtizedek óta nyerésre állva. Mi is lehetünk korunk szabadságharcosai és ehhez nem többre van szükségünk, mint a normalitást hirdetni és megélni. Nem szükséges életünket áldoznunk megváltozott jelenünkben egy bizonyos cél érdekében, mint tette azt oly sok hősünk történelmünk során, csupán zsidó-keresztény alapokon kialakult kultúránkat továbbvinni, mely sokak számára egy letűnt világ kötöttségének számít. Isten meghalt – állítják tömegek, viszont ezzel a feltevéssel nem is kell szembeszállni, ugyanis mindenki saját maga számára tud értékítéletet kialakítani minden kérdésben, azonban a keresztény kultúrkör és értékrend nem a vallásosságban áll – ezeket a fogalmakat mossa össze egyre inkább az elképzelt új világrend. Nem vagyunk egyedül, rengeteg európai testvérünkben is ott ég a tűz, a megmaradás tüze.

Vészabó Noémi: PETŐFI 2021, vászon, 100×120 cm. Az alkotó engedélyével közzétéve.
Jelenünk szabadságharcosai azok, akik szembemennek a fősodorral és őrzik a remény a lángját. Petőfi, Vasvári és Jókai 2021-es reinkarnációira és megszemélyesüléseire várunk, akik megadják azt a lelki táplálékot, amellyel nem tűnik elveszettnek a küzdelem a mindennapi ember számára. Természetesen ez a harc nem a huszadik századi gyilkos diktatúránk „harc” fogalmához hasonlatos, ahogy az előbbiekben is írtam. Ez a normalitás harca, amelynek nem is kell feltétlenül tudatosnak lennie, hiszen abban a kiváltságos helyzetben vagyunk Európának ebben a szegletében, hogy sokan nem érzékelik még mindennapjaikban ezt a különösen fontos kérdést. Elsősorban nemzeti szemszögből kell szemlélni ezen a napon égető problémáinkat és ünnepelni azt, hogy hányattatott sorsú évszázadaink után azon a földön élhetünk, amelyen az elmúlt ezer évben. Ennek ellenére nem szabad elfelejteni tágabb hazánkat, Európát, ahol sok helyen az új ideológia győzedelmeskedni tud, és dolgoznunk kell azon, hogy közös értékeink ne menjenek veszendőbe.
Ha a tegnap történéseire tekintünk, egyértelművé válik számunkra, hogy nincs új a nap alatt. Magukat forradalmárnak képzelő, vagy tudatosan tettető politikusok és aktivisták küzdenek a „szabadságunkért”, elfelejtve a 12 pont első, ellentmondást nem tűrő követelését. A saját, kicsinyes forradalmi színjátékukat, amely leginkább a huszadik századi Lenin-fiúk tevékenységéhez hasonlítható, összemossák a már említést kapott utolsó, nem a szocializmus eszmeiségéhez köthető, 1848-ban kezdődő szabadságért folytatott harcunkkal. Fel kell ismernünk a különbséget, e „permanens forradalomban” hívő, az előző századi elődeik nyomdokaiba lépő tömeg között és a szabadságharcos eszme között. A különbség lényeges. Végső soron láthattuk és látni is fogjuk az elkövetkező rövid időszakban, hogy a fenti percemberek által képviselt „politika” egy helyen fut össze. E politikai erőtől várhatjuk, győzelme esetén az új világrendbe való tagozódás első lépéseit. Ez ellen kell küzdenünk pusztán értékeink megőrzésével és továbbadásával.
Járvánnyal terhelt napjainkban, amikor otthonainkba vagyunk zárba az ünnep napján is, gondoljuk végig létünket és engedjünk tiszta levegőt életünkbe! Hozzunk újra értékítéleteket és nemzeti öntudatunk újra magasságokba törhet, amennyiben vállaljuk 2021-ben is keresztünket és megmaradunk annak, amik mind a tizenötmillióan vagyunk – magyarnak!
A vész ha elzugot
A föld felett
Kibékülőre vár
Nyugot, Kelet.
(Idézet Dömjén Ferenc: Hon szerelem című verséből)
Versrészletek: Dömjén Ferenc: Hon szerelem – 1844/1845
Dollárpapa
2021-03-16 at 18:59
Az írás is jó és a vers is.
🥰
hozzaszolo
2021-03-16 at 18:34
Nálunk különleges ünnep a március 15. Volt ugye az 50-es évekig, hogy az 1848-as eseményeket ünnepelte az ország, és mi is. Aztán ez megváltozott. Mert ez a születésnapom. Mostmár ezt ünnepli ugye egy egész ország. Az önkormányzat lefújt (fideszes) minden ünneplést, úgy ahogy a kormány is. Ez nem akadályoz meg senkit, egyénileg, hogy kimenjünk a város Petőfi teréhez, szobrához (közadakozásból) és a nyakába kössünk egy nemzeti színű szalagot. A fiam családjával, unokákkal. És két szál virágot tettek az unokák a szobor elé. Ahol már mégis volt egy koszorú a város iskolájától, és az MSZP-től. Sajnos a Fideszes önkormányzattól nem. Itt tartunk. A Fideszes polgármester azért odapartizánkodhatott volna az ünnepre személyesen, vagy máshogy egy ÖK. koszorút/szalagot/virágot/csokrot no!
Naprózsa
2021-03-16 at 17:44
Mégcsak nem is nemzeti és globális emberi társadalmi formák között folyik az élet-halálharc.
A nemzeti tudat és társadalmi forma képviseli A HOMO SAPIENST, mert a evolúciós biológiai, és a párezer éve ezt továbbfejlesztő és hatalmas emberi kultúrát, technikai haladást és jólétet eredményzett, magában hordva a béke lehetőségét is.
Ezzel szemben a globalizációnak nevezett, s Klaus Schwab által végre kifecsegett rendszer a humanizmus, környezetvédelem és kisebbségvédelem, örök béke lózungjaival álcázva magát valójában a katasztrofális szellemi visszaesést, a homo sapienst állat alatti ösztönlénnyé züllesztését és végül is a homo sapiens mint faj megszűnését akarja elérni.
benzoli
2021-03-16 at 17:25
” a hazát mindig meg kell védeni”. Honvedelem oktatas – Gyalogsagi kikepzes – Az ellenseg eliminacioja = Golyo, szurony, puskatus. Ketlem, hogy felvallalnak a mai fiatalok.
Rakovszky István
2021-03-16 at 14:25
Hazaszeretet / Nemzetköziség
(nagyrákói és kelemenfalvi Rakovszky Iván (1885-1960))
1.
Nem hiszek én soha abban,
Ha akármily nagy szavakban,
S akármilyen egyre-gyakran
Valaki azt hirdeti:
Az egész emberiséget
Szereti; épen ezért meg
A haza mindegy neki.
(más változatok az utólsó két sorra:
Szereti, mint egy egészet
És a hon mindegy neki!
Szereti, s ahon evégett
Egészen mindegy neki!)
2.
Mert, ha kivel együtt élünk,
Kivel egy nyelvet beszélünk,
És egy Úristentől félünk,
Szivünk át nem öleli:
Úgy a szeretettel baj van,
Gyökere nincs dús talajban,
Gyümölcsét nem érleli.
(Magját nem érlelheti.)
3.
Aki tud szívből szeretni,
Együtt sirni és nevetni,
Áldozattal számot, vetni,
Nem távolban keresgél:
Kell,hogy elsőbb azt szeresse,
Aki ott van őmellette,
S azt a földet, melyen él…
4.
Gyűlölködő, irigy jellem,
Melyben nincs testvéri szellem,
Akinek a szomszéd…ellen,
Hazátlanul meglehet:
De szent érzést, amely átfog
Egy egész embervilágot,
Ilyen sziv nem rejteget!
5.
Nehéz utat kell befutni!-
Világtestvérséghez jutni,
Mindenkit szeretni tudni,
Csak ilyen áron lehet:
Ne is, áhítson rája,
Akinek az iskolája
Nem volt a Honszeretet!
6.
Ezért sosem hittem néked,
Aki folyton azt beszéled,
Szeretsz minden távol népet
S a hazát nem szereted:
Mert aki még ezt sem tudja,
Annak, ugyan miből futja,
Hogy szeressen egyebet?
Esvány
2021-03-16 at 14:12
Remek írás! Csak a “zsidó-keresztyén” meghatározás zavar. Az egyik bosszúálló hetediziglen, a másik pedig megbocsájtó. Vagy-vagy!