Mikor eltávozott szeretteinkre emlékezünk, gondolatban feltámasztjuk őket, hiszen ha csak egy pillanat töredékére is, de újra eleven valóságukban élnek közöttünk. Nevetnek, sírnak, beszélnek hozzánk. Szeretnek minket. A szeretet ugyanis legyőzi az időt. Azt az időt, ami az ember legfélelmetesebb ellensége. Gyertyát gyújtunk, elmerengünk. Reájuk gondolunk. Eszünkbe jutnak az ismerős arcok, hangok, illatok és a sok-sok történet.
A múlt pedig, a fellobbanó gyertyalánggal együtt, a szemünk előtt születik újjá. Kissé letisztulva, de a maga valóságában. Emberi, a lehető legemberibb módon. Ma van Mindenszentek, holnap Halottak napja. Győzzük le most két napra az időt!
Eltelik az idő, mert erre hajlamos, de le tudjuk győzni a mulandót, mert emberek vagyunk
Az emlék nem törődik az idővel, felette áll. Amint felbukkan, minden érzése, a jó és a rossz, a kellemes és a kellemetlen jelenné válik. Az emlékezés a túlélést jelenti. Mind az emlékezőnek, mind annak a személynek, akit felelevenítünk. Van, hogy az emlékezés fájdalmas, hisz azokat a szeretteinket látjuk a gyertya lángja mögött, akik már nincsenek jelen a küzdelmes hétköznapjainkban. Hiányoznak. De olykor örömteli érzés is lehet, hisz az emlékkel együtt – ha csak néhány percig is – újra közöttünk él az a személy, akit egykor szerettünk. Az arcának vonásaival, testének mozgásával, az illatával és a hangjával. Fel tudjuk támasztani őket az emlékeink erejével. Ez az ember kizárólagos sajátja, más élőlénynek ez nem adatott meg.
Használjuk, éljünk vele – ha már megajándékozott vele a Teremtő Isten
Ilyenkor, Mindenszentek és Halottak napján, minden érző lélek emlékezik, felidéz és újrateremt valakit vagy valakiket az elmúlt évekből. Mert természetéből fakadóan igényli ezt. Mert így emberi. Ettől emberi. Valójában az eltávozott szeretteinkre való emlékezés tesz minket emberivé. És persze kissé önző módon emlékezünk. Azt szeretnénk, ha egyszer, amikor már nem leszünk, miránk is emlékezzenek. Ez a kapocs. Apák és fiúk, anyák és lányok között. Arra vágyunk mi is, hogy ha már nem leszünk, minket is megidézzenek, így utódaink emlékeiben ismét éljünk egy pillanatra. Az emlékezetünknek teremtő ereje van, csak használnunk kell. Hittel és reménnyel. Szeretettel.
Mindenszentek és a Halottak napja
A keleti kereszténység már 380-tól megtartotta az összes vértanú ünnepeként, a nyugati keresztény egyházban azonban 609-től ünneplik, attól az évtől, amikor IV. Bonifác pápa Rómában Mária és az összes vértanú tiszteletére felszentelte az egykori Pantheont. Az ünnep eredetéről több elmélet is van, amelyek a pogányokhoz vagy az ókeresztényekhez kapcsolódnak, de a fennmaradt iratok szerint először 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg, mint a megemlékezés napja, de profán ünnepként Jámbor Lajos frank császár 835-ben – IV. Gergely pápa engedélyével – ismerte el hivatalosan is.
A Mindenszentek napja az üdvözült lelkek emléknapja, amelyet a katolikusok és az ortodox keresztény egyházak november elsején tartanak. A Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek az emléknapja. Az evangélikusok megtartják a halottak napját, de a mindenszentek ünnepét nem, bár – a reformátusokkal szemben – elismerik a szentek létezését. De egyháztól, felekezettől függetlenül napi szokásunk ilyenkor a sírgondozás, a gyertyagyújtás és az emlékezés. Magyarországon – az első Orbán-kormány javaslatára – 2000-től lett újra munkaszüneti nap november elseje.
Emlékezzünk. Teremtsünk ma és holnap az emlékezés és a szeretet erejével.
bl
2022-11-01 at 18:54
@ezredes
Akinek van bűntudata, akinek van lelkiismerete, az folyton kérdi magától: mit hibáztam?, mit rontottam el?, nem én voltam az okozója?, stb, tehát annak kapcsolata van az elhunyttal is. Aki pedig magabiztosan azt hiszi, hogy ő a tökéletes, ő semmit se rontott el soha, soha semmiben nem vétkezett, annak nincs, az már nem szeretne semmit helyrehozni még gondolatban sem.
Hesslerezredes
2022-11-01 at 15:20
November elsején én muszlim szoktam lenni.
A muszlimoknál – nagyon helyesen – nincsen halottkultusz.
Egy “igazhitű” ugyanis szükségképpen a Paradicsomba jut – ergo nincs mit kezdeni tovább a földi maradványaival.
Ezért a muszlim temetők meglehetősen elhanyagoltak.
Egyébként meg nem az év egy napján kéne emlékezni a szeretteinkre.
Ha valóban szerettük őket, akkor sokszor eszünkbe jutnak az év folyamán is.
Úgyhogy semmi szükség erre a gejl sírásrívásra.
Hánynom kell ETTŐL a halottak napjától (mármint ami itt és e körül megy).
bl
2022-11-01 at 08:21
A régiek analógiás logika segítségével a mindent is tudták, a mai ember pedig már a semmit se. Az analógia ami ide helyezte ezt az ünnepet az volt, hogy a Nap járása ilyenkor van a tejút vonalán van és ez a helyzet lehetővé teszi a tejút lelkeinek, hogy a Nap segítségével meglátogassanak minket. A minden ember egy-egy csillag koncepció ilyen történetté növi ki magát. Hinni kell és máris nem érezzük magunkat egyedül. A másik megjegyzés az, hogy nyelvünk a legdrágább kincsünk, mert őrzi őseink logikáját, gondolatait, anélkül üzen nekünk a múltból, hogy tudatosulna bennünk, hogy emlékeznénk rá. A szavak és a meggyújtott gyertya pislákoló visszfénye jelzi ezt a kommunikációt, emlékezés nélkül is, öntudatlanul.