
Idős emberek aránytalanul magas számban szenvednek és halnak meg az Ukrajna elleni orosz háború miatt – derült ki az ENSZ által szerdán közzétett jelentésből, amely szerint egyesek azért halnak meg, mert nem jutnak hozzá gyógyszerekhez, illetve nem hagyhatják el az óvóhelyeket.
Az ENSZ emberi jogi megfigyelői által összeállított jelentés szerint a háború első évében megölt polgári személyek egyharmada – a 4187 dokumentált haláleset közül 1346 – hatvan év feletti volt. Az adatok között csak olyan áldozatok szerepelnek, akiknek a kora ismert, és az áldozatok tényleges száma ennél jóval magasabb – közölte az ENSZ. Ukrajna lakosságának mintegy egynegyede idős. Oroszország tagadja, hogy polgári személyekre támadna Ukrajnában.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közgyűlése szerdán indítványt fogadott el 80 igen, 9 nem és 52 tartózkodás mellett, amelyben elítéli Oroszországot az Ukrajna elleni agresszió miatt, beleértve az egészségügyi létesítmények elleni támadásokat. Az ENSZ egészségügyi szakosított szervezetének éves tanácskozásán, Genfben elfogadott indítvány szorgalmazza az orosz agresszió által az egészségügyi ágazatra gyakorolt hatások felmérését. A szavazások után Oroszország képviselője közölte a közgyűlésben, hogy Oroszország nem ellenzi, hogy a WHO Ukrajnában dolgozzék, de ellenezte a szervezet “átpolitizálását”. A WHO minapi felmérései szerint 974 igazolt támadást hajtottak végre ukrajnai egészségügyi létesítmények ellen, amelyekben 101 ember halt meg.
Forrás: MTI
Facebook hozzászólás
Szankci Manci
2023-05-25 at 15:42
Annyi pénzzel és akkora háztartással erre képes az ENSZ?
Régen el kellett volna csapni őket, már akkor, amikor békefenntartói csípőre és ölbetett kézzel néztek az öldöklést a szerbiai pokolban.
Ezek
2023-05-25 at 15:27
Tulajdonképpen mi is az értelme az ENSZ nevű sóhivatalnak?
Ezek szerint
2023-05-25 at 15:21
Gondosan megszámolt mindenkit az ENSZ, talán még azt is melyikük milyen gyógyszerhez nem jutott hozzá, csak a harctéri ütközetek kétharmadán nem vizsgálódott és nem tudta/akarta megállapítani, hogy, milyen, a túléléshez szükséges gyógyszerhez nem jutottak hozzá.
Édi
2023-05-25 at 14:55
A kétharmad az nem is számít? Amerikában ezt járulékos veszteségnek nevezik. Az iraki lakodalmas menet is ilyen volt, csupa öregember akart egybekelni, mikor az amcsik lekaszaboltak őket.
Ungarn über alles !
2023-05-24 at 20:04
nemtán azt akarták kiugatni, hogy az idősek már nem számítanak, ők már nem is “veszteség” …egyébként is az idősek válnak meg a legnehezebben a lakóhelyüktől, még ha frontvonalban vannak akkor sem
Orientál
2023-05-24 at 20:02
Illetékesek a helyszínen számolták meg az összes ilyen halottat? Na ne.