Boris Johnson lemondásra kényszerült, Abe Sinzót lelőtték. De ez csak az elmúlt néhány nap mérlege, a jéghegy csúcsa… Tulajdonképpen elgondolkodtató, hogy megéri-e kormány- vagy államfőnek lenni, bárhol a világon. Persze, a halatom elvileg vonzó dolog. Ha az emberben nem puszta hatalomvágy van, hanem valamilyen mélyebb indíttatás, őszinte tenni akarás, vízió az adott ország jövőjéről stb., akkor ez akár szerencsés kombináció is lehet. Ráadásul a jó értelemben vett hatalomvágy nélkül nem is szabad(na) erre a pályára lépni.
Persze, létezik az ún. technokrata politikus, akit nem fűt semmilyen ideológia, nincsenek erős ambíciói, nem érdekli a népszerűség, a siker, nincs hatással az emberekre, és azok sincsenek különösebb hatással rá. Szakértője egy területnek (technokraták esetében ez általában a gazdaság, a pénzügy vagy a jog), és tudása, elismertsége (vélt vagy valós), szakmai kiválósága miatt kap helyet, pozíciót a politikában.
Technokraták – a kivétel
Az ilyen technokraták – gyakran valamelyest a háttérbe húzódva – szaktárcákat szoktak vezetni. Vagy egy-egy szaktárcát vezető, a politika világába erősen beágyazott miniszter mellett, mondjuk államtitkárként a gyakorlati, érdemi munkát irányítani. Nagy ritkán előfordul, hogy egy adott politikai helyzetben a technokrata váratlanul, véletlenül, szinte akaratán kívül a hatalom élén találja magát. Zömmel nem választások által; a technokratákat jellemzően kormányválságok idején, választási ciklusok közben, a kormányfő távozását kikényszerítő valamilyen ok (vagy esetleg önkéntes lemondás, betegség, ne adj’ Isten halál) esetén a regnáló parlamenti többség szokta kijelölni és megválasztani. Ilyen volt például Margaret Thatcher megbuktatását követően John Major, a görög válság idején kinevezett (ha valósághűbbek akarunk lenni, akkor a globális pénzügyi világ által Görögország nyakára ültetett) Lukász Papadímosz, vagy az Olaszországot jelenleg is irányító Mario Draghi.
A technokraták teljesítménye akár lehet jó is, főleg, hogy leginkább válságkezelési feladatot kapnak, korlátozott időtartamra, és főleg, ha az a kérdés, hogy az őket hatalomba ejtőernyőzők elvárásait mennyiben teljesítik. Bajnai Gordon például az utóbbi szempontból kiváló miniszterelnök volt (más szempontból nemigen), Papadímosz végzett munkája akár még Görögország számára is valóban hasznosnak volt tekinthető. A technokrata vezetők azonban csak ritka, helyzetspecifikus kivételt képviselnek (és azt sem mindig jól). Alapvetően azonban ha valakiben nincs politikai ambíció, nincsenek messzebbre, magasabbra mutató céljai, nem akar „valamit kezdeni” az ország jövőjével, az ne is ne is akarjon vezető lenni. Persze akkor sem való neki ilyen pozíció, ha csak víziók, fantazmagóriák (hozzá ambíciók, hatalomvágy) fűtik, de gyakorlatban nem képes a jelent, a pillanatot uralni, menedzselni – lásd Gyurcsány Ferenc.
Nagy formátumok – szimpátiától függetlenül
Szóval ha valakiben van ambíció, vannak elképzelései, és képes is ezeket – legalábbis részben – érvényesíteni a gyakorlatban is, akkor alkalmas vezetőnek, és még akár sikeres is lehet. Számos nagy formátumú politikust tudunk, akinek neve örökre velünk marad, mert véghez vitt valamit meghatározót, emlékezeteset. Ronald Reagan, Mustafa Kemal Atatürk, Winston Churchill, Mihail Gorbacsov, Mahatma Gandhi mind-mind nagy történelmi hősök. De elrettentésként is tud szolgálni egy-egy jelentős történelmi személyiség: Hitler, Sztálin, Lenin, Mao Ce-tung, Pol Pot, stb. Az eltérő utólagos megítélésekben nyilván egyrészt szerepet játszik az örök alapigazság: „a történelmet a győztesek írják”, másrészt valóban voltak-vannak nagy formátumú politikai személyiségek, akik előbbre viszik a világot, és voltak-vannak köztük olyanok, akik csak felforgatják azt.
Merényletek
Na, de nekik maguknak vajon megéri mindez? És itt érkezünk el a címben feltett kérdéshez. Nézzünk meg gyorsan néhány egykori kormányfőt, állami vezetőt. Kennedyt Dallasban lelőtte egy „magányos merénylő” (hahaha). De nem ő volt az egyetlen amerikai elnök, aki erre a sorsra jutott: James Garfield, Abraham Lincoln és William McKinley is ugyanerre a sorsras jutottak. Gandhit ugyanezt tette egy hindu nacionalista, későbbi utódát, Indira Gandhit (aki nem volt rokona, hanem Gandhi harcostársának, Nehru miniszterelnöknek volt a lánya, és a férje után vette fel a Gandhi vezetéknevet, amit a „Nagy Lélek” iránti tiszteletből változtatott Gandhira) egy szikh nemzetiségű, az ő fiát, Radzsiv Gandhit pedig egy tamil nacionalista merénylő lőtt le. Zoran Đinđić szerb, Benazir Bhutto pakisztáni, Jichák Rabin izraeli, Olof Palme svéd miniszterelnök, vagy Anvar Szadat egyiptomi elnök szintén merénylet áldozatai lettek. Moammer Kadhafi egykor megingathatatlannak vélt hatalmának is dicstelen vége lett, a vezér vérbe fagyott holttestével, Nicolae Ceaușescuról nem is beszélve.
És ez csak a jéghegy csúcsa; se szeri, se száma a politikai vezetőknek, akikkel merénylet végzett, Bangladestől Csádon és Dél-Koreán, Libanonon és Örményországon át Portugáliáig. És akkor a forradalmakról, puccsokról, vagy a háborúzások során legyilkolt elnökökről és királyokról még szó sem esett. De az sem garancia, ha valaki épségben kitöltötte a hivatali idejét. Aldo Moro olasz miniszterelnök a szélsőbaloldali Vörös Brigádok terrorszervezet áldozata lett, két évvel második ciklusa végét követően. Abe Sinzó japán miniszterelnököt négy nappal ezelőtt lőtték le egy utcai kampányrendezvényen. De rálőttek Ronald Reaganre, Josip Titóra, Jasszer Arafatra, Adolf Hitlerre, II. János Pál pápára, Charles de Gaulle-ra is (utóbbi állítólag 31 merényletkísérletet élt túl).
Politikai bukás, betegség
És ezzel még mindig nincs vége. Mert merénylet (vagy merényletkísérlet) nélkül is ért dicstelen véget számos politikus karrierje. Pártjának prominensei kihátráltak mögüle, riválisai lemondásra kényszerítették (Margaret Thatcher, Boris Johnson), vagy csúfos és méltatlan vereséget mértek rá a választók (Winston Churchill). (Van persze, akit a dicstelen bukás nem zavart, és azóta sem akar távozni a közéletből – lásd megint Gyurcsány Ferenc.) Olyan is van, akinek a szeme előtt omlik össze az életműve, vagy legalábbis vesz teljesen más irányt országa sorsa, mint amilyet ő képzelt, szeretett volna (Helmut Kohl). És van olyan is, amikor valakit betegség visz el, mielőtt munkáját be tudná végezni, és ezt a betegséget egyértelműen a politikai szerepvállalással járó feszültségek okozták, vagy legalábbis erősítették fel (Antall József).
Börtön
A börtönbe került korábbi vezetőknek pedig végtelen hosszú a listája. A legismertebbek között ott van Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök (aki persze azóta újra él és virul), Hailé Szelasszié korábbi etióp császár (akiből azóta vallási figura, a rasztafári mozgalom hőse lett), vagy Ivo Sanader horvát miniszterelnök. Pervez Musarraf pakisztáni, Augusto Pinochet chilei, Ehud Olmert izraeli, Ferdinand Marcos fülöp-szigeteki, vagy épp Nicolas Sarkozy francia vezető is ott van a listán; van, aki börtönt, van, aki felfüggesztetett kapott, van, aki élete hátralévő részében ki-be járt a házi őrizetből… A politikai okokból bebörtönzött korábbi miniszterelnökök (vagy más funkciójú legfelsőbb állami vezetők) hosszú listájáért még csak messzire sem kell mennünk: Batthyány Lajostól Bethlen Istvánon, Kállay Miklóson, Imrédy Bélán, Tildy Zoltánon át Nagy Imréig vannak rajta bőven magyarok is. (És ez messze nem is volt teljes felsorolás). És amint azt például Tildy Zoltán példájából is láthatjuk, az új rezsimmel való kollaborálás semmilyen garanciát nem jelent a korábbi politikai kurzus prominensei számára.
Szóval megéri miniszterelnöknek, elnöknek, politikai vezetőnek lenni? Marhára nem. Vezető hatalmi pozícióban nem csak a fanatikus őrültektől, de a politikai bosszútól, üldöztetéstől sincs biztonságban senki. És ez nincs jól így.
Vezető kép: MTI/AP/Darko Vojinovic
zolatiguszti
2022-07-18 at 00:42
Jeszi Aldo Moro-t nem a Vörös Brigádok ölték meg! Csak rájuk volt verve. Az a Gladio akciója volt.Sőt maga a Vörös Brigédok is kamu szervezet szintén DS USA hozta létre ugyanarra a mesedélelőttre mint RAF ot ahogy belekeverték Herrhausen megölésébe egy olyan profi merénylettel ami kivitelezése meghaldta a teljes RAF szellemi kapacitását.
A Vörös Bringdok vezetője Rómában bérelt lakást egy ház 2-ik emeletén ami sz Olasz elhárítás főnökének a tulajdonában volt.A Merénylet helyszínén állt egy viréágárus furgon midnen nap.
A merénylet napján reggel valaki kiszúrta a furgon kerekeit…..
Aldo Morot a testőrei vitték autóval de mindet sikerült megölni a rajta ütés során, miközben Moro egy karcolás nélkül megúszta….
Moro volt az a politikus aki összehozhatta volna az Olasz jobb és baloldalt csak ez nem tetszett a CIA nak aki gyakolratilag kézivezérli az Olasz választésokat 1944 óta.
csakafidesz
2022-07-12 at 21:34
Ilyen alapon elég sok foglalkozásról lehetne kérdést feltenni, hogy érdemes-e csinálni?
hivő
2022-07-12 at 17:00
Megéri nemzeted vezetőjének lenni?
Vörösmarty megadta a választ a
..mi dolgunk a világon..cimű versében.
A mostani vezetőket,Macron,Trudeau,Johnson
stb.nem lehet a régiekhez hasonlitani
akiknek a formálásához még a saját
népük kulturája is hozzájárult.
Ma már a legtöbb vezető a globális
valoságipari művek.id.Bogár,terméke.
Orientál
2022-07-12 at 16:46
Ráadásul mindkettő Kennedy elnök USA dollár pénzkibocsátásának az irányítását akarta visszaszerezni ,mindkettőt ezért a balliberális háttérhatalom agyonlövette ,többek között olyan európaiakat akik USA-ban lévő aranytartalékaikat kérték sőt követelték vissza.
bl
2022-07-12 at 16:31
Ezen a földön nem érdemes jónak lenni, mert a gonoszak szinte mindig, a normálisak meg szinte sose érvényesülnek. Ennek ellenére ezt a dilemmát nem úgy kell megoldani, hogy akkor ott hagyjuk a gonoszaknak az egész világot, hanem minden lehetőséget meg kell ragadni arra, hogy bebizonyítsuk alkalmatlanok. Alkalmatlanok vagytok! Hazudtok loptok, csaltok, embert is öltök!! Ha elég sokszor hallják ezt, akkor végül normál keretek közé szorulnak vissza tartja, csak a leggátlástalanabb rész nem húzódik vissza. Róluk pedig elég nyilvánvalóan és könnyen ki lehet mutatni, hogy mérhetetlen mélységekben, az üst alján képeznek maradékot.
úgyahogyvan
2022-07-12 at 15:58
ebben az érában-a háttérhatalom gyarmatbirodalmában-az önkényuralomra törő háttérhatalmi uzsoraelit a a demokratikusan választott politikusokat csak az őket álcázó báboknak-az általuk rabszolgáknak tekintett választóknak maguk helyett hazudó,őket menipuláló,ha kell hergelő vagy megfélemlítő eldobható pótlékoknak tartja.Sőt 1990 de még inkább kilencpertizenegy után az amerikai elit szakított
az európai demokrácia alapját képező többségi elvvel(azt populizmusnak átnevezve)
és állandó jelleggel a többségi elv meghekkelésével etnokratikus kisebbségi önkényuralom bevezetésére törekedik.Tehát tehetséges,karizmatikus,tekintélyt
kivívott választott politikust nem tűrik-ezért nyüstölik orbán viktort,ezért gyűlölik putyint,ezért mondatták le helmut kohl-t,ezért gyilkolták meg haidert és milosevicset,ezért lehetetlenítették el berlusconit stb
Hesslerezredes
2022-07-12 at 14:38
Kimaradt, hogy amikor a szovjetek már Nemesmedvesnél jártak, a Szálasi-kormányban az egyes tárcákért még javában ment a tülekedés!
Mint Gábor Zsazsánál később: “Mindegy mit, csak írjanak rólam!”
Mindegy mennyi ideig, csak lehessek valamilyen miniszter!
És ez persze az elsőszámú posztra is igaz.
Majd amikor a klubban elmesélem, hogy amikor én honvédelmi miniszter voltam?! (igaz, hogy csak kerek 5 percig, de akkor is…) :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Bud Hill
2022-07-12 at 12:10
Kedves Jeszy! Tök jó az írás, de a végét elejtetted. Ha csak a tyúxaros életünket nézzük, akkor persze hogy nem éri meg. Ahogy nem éri meg Petőfinek, Mozartnak, Lennonnak stb. lenni, vagy Apor Vilmosnak, Popieluszkonak, más vértanúknak lenni. Horribile dictu anyává lenni sem éri meg. De vajon érdemes másképp élni?
ERZSI
2022-07-12 at 11:48
Semmirevaló emberek régen bux indexel, most az euroval jönnek, jól tudják, mert ők és hasonlók srófolják fel. Ezt nevezik igazi szarháziságnak!!
Végső Anna
2022-07-12 at 11:34
De olyan is lehet,hogy a környezetéből messze kiemelkedő vezetőnek esetleg folyamatos, méltatlan és embertpróbáló támadásban van része.