Újra és újra elmondtuk. Újra és újra bemutattuk, most mégis úgy írnak róla “Magyar Péter nem az az ember, akinek látszik”. Nos de, pontosan az az ember, akinek látszik, aki nem vak, látja. Most már Vogel Evelin is elmondta, volt azonban, amiről nem mert beszélni a selyemhernyó exbarátnője, lássuk mi húzódik meg a sorok mögött.
Kezdjük az elején azzal, hogy Magyarról megint kiderült, hogy erőszakosan lép fel a nőkkel szemben és egy nárcisztikus pszichopata. Ezt eddig is tudtuk, Vogel Evelin pedig megerősítette Varga Judit szavait a bántalmazásról, a beképzeltségről, arról, hogy ez a paraszt (a szó pejoratív, nem pedig földművelésre vonatkozó értelmében) hogyan bánik állítólagos szerelmével.
Állítólagossal, ugyanis Magyar magán kívül nem szeret senkit a világon, önmagába szerelmes, de azért tükör még így sem lennék a fürdőszobájában, mert ha véletlenül mégis akad benne valami gerincre emlékeztető szerv, akkor nagy valószínűséggel rendszeresen leköpi azt, amint meglátja magát benne. S hogy most mi volt a tahóság csúcsa?
Az a szó, hogy “édesanyám”: ez az Isten neve a gyermekek szívében és ajkán
– hangzik el a Holló című fantasztikus thrillerben. A gyermek, különösen ha fiú, természeténél fogva imádja, és védelmezi az anyját, ahogy tudja. Nincs nagyobb trauma a gyermeki szív számára, mint, mikor anyját bántják, ő pedig nem tudja megvédeni, bármennyi idős is legyen, sőt, kisgyerekként, még inkább ki van szolgáltatva, hiszen a felnőttek világában nincs ereje pajzsot tartani anyja elé. Ehhez képest lássuk mit is mondott Evelin erről a létformáról:
Elkezdett velem úgy üvöltözni az utcán, és közben közeledni felém, hogy – nem szeretném túldramatizálni a helyzetet, de – ott megijedtem, fenyegetve éreztem magam és féltem. És én nem szoktam annyira félni valójában, de amikor egy nővel szemben áll egy férfi, aki minden dühét, erejét, hangját kiadja, az tényleg nagyon ijesztő tud lenni egy nő számára. És ha jól emlékszem, én akkor sírva is fakadtam, vagy csak később. Mindenesetre láttam, hogy ül a gyerek az autóban és sír
– emlékezett vissza Vogel Evelin. Igen, Magyar egy ártatlan kisgyermek szeme láttára támadt annak anyjára. Ezért már önmagában sok mindent megérdemelne, de az általános megvetést mindenképpen.
Majd miután újra kiderült, hogy mennyire gyalázatos szemétláda, mit csinál? Kiírja a Facebookra, hogy a nő zsarolta őt és hangfelvételeket készített róla, ami hű de felháborító! Ismerős? Ki csinált ilyet?
Hát Péter, ehhez pofa kell!
De mi az, amit Vogel nem mondott el?
Az interjú érdekes pontja, hogy Evelin több mondatában is arra utal, hogy még mindig fél Magyartól, hogy félti a családját. Van itt tehát egy olyan szál, ami arra utal, hogy a Jim Jones-klón nem pusztán a hangját emeli fel, ha arról van szó. További érdekesség, hogy a volt barátnő szerint nem hallgat senkire, esetleg “Márkra”. Azaz az ifjabb Radnaira, aki a pénztárosa, és akinek a családja már egyébként nem feltétlenül a tiszta múltjáról ismert, és aki maga is bevetette már néhány megtermett barátját, mikor Magyar Péter “érdekében el kellett beszélgetnie” azzal, akitől Magyar telefont lopott.
S ott van még a titokzatos vállalkozó, akinek a nevét még Evelin sem merte kimondani. Persze, értelemszerű lenne az öreg Radnai, de az ő nevét felesleges lenne titkolni, hiszen fián keresztül már úgyis nyakig benne van az ügyben, és ha a kicsi Márktól és annak “barátaitól” Vogel nem fél, akkor nem lenne sok oka pont az apukát kihagyni a sztoriból.
Nem kérem szépen, van itt még egy nagyvállalkozó, aki már korábban bejelentette, hogy támogatja a Tisza Pártot, akinek megvannak a maga kapcsolatai a Facebookkal, így könnyen összeköthette Magyart a MetaMacával, Dávid Dórával. Nem más, mint Bojár Gábor, aki a nyilvánosságban sokkal tisztább képet fest magáról mint a Radnai-klán (mondjuk erre szüksége is van, hiszen bevett szokása támogatni az ellenzéki messiásokat).
Nem nehéz tehát összekötni a szálakat, levonni a következtetéseket, a Vogel-interjú pedig mindezt csak megerősítette, vannak azonban még fehér foltok, bár reményeink szerint hamarosan ezeket is kiszínezhetjük az igazsággal. Evelinnek pedig csupán annyit üzenhetünk: #neféljetek! Ha van még valami, amit elmondana, meghallgatjuk, ha magáért nem, a gyermekéért, aki ott, akkor nem tudta megvédeni.
Fotó: Képernyőfotó
Peti-Haver
2024-09-25 at 18:04
Magyar Péter2024-09-25 at 17:07
Az én pénzemmel és az én pozíciómban bármelyik nőt megkaphatom Magyarországon. Örülhetnek, ha széttehetik nekem a lábukat.
Petike, azok nem nők , hanem buta kurvák akiket te megkapsz. Beleértve VJ-t is.
mezler
2024-09-25 at 17:58
Joris:
Többször is elolvastam amit írtál. Nagyon érdekes, tanulságos és elgondolkoztató. Köszönet érte.
mezler
2024-09-25 at 17:56
Joris:
Bocs a fogalmazványom pontatlanságaiért. Sietve írtam, de remélem érthető.
mezler
2024-09-25 at 17:55
Joris:
“szerintem, mondom szerintem MP és a hívei is súlyosan démonizált személyek”
Nagyon érdekes, amit írsz, mert számomra, pusztán racionális rátekintéssel valóban megfejthetetlennek tűnik a Poloska iránti rajongás, amelyek az említett TÉNYek ellenére is zabolátlanul tombol annak a másfél milliónak a lelkében. Valóban, bennem is felsejlett, hogy ez a jelenség olyannyira képtelenség, annyira hihetetlen, hogy még mindig nem pártolnak el tőle, hogy talán lennie kell valami különös erőnek, amely ezeket az embereket ekkora sötétségben tartja. Én eddig az emberi butasággal, tájékozatlansággal próbáltam magyarázni a magyarázhatatlant, de beláttam, hogy ez kevés. Másfél millió ennyire buta ember az internet korában egyszerűen nem létezhet, mert minden információ hozzáférhető nekik is, ezért aztán kikötöttem a “mentális betegség” magyarázatnál. Ez a lehetséges magyarázat nem áll távol a tiédtől, és érdekes, hogy mindketten ugyanazon az úton jutottunk hasonló állsápontra: vagyis, hogy a Poloska rajongók lelki beállítottságát valami nagyobb erő befolyásolhatja. Ez nálam mentálsi defektus, nálad démonizáltság. Hm.. Érdekes…
Cukkerberg galaxis
2024-09-25 at 17:43
Ha én CIA lennék
– keresnék magamnak egy informatikai vállalkozót és beszervezném.
– A vállalkozását tolnám ezerrel, hogy legyen neki legális (haha) bevétele.
– Ezt követően a célországban egy ingatlanbefektető céget hozatnék vele létre. Az ingátfejlesztés és az adok-veszek nehezen követhető profitot termel.
– De ekkor még mindig nem tudom az ügynökeimet megfelelő fedésben odavinni és ott tartani az országban, hát egy egyetemet is alapttatnék vele. Ide már jöhetnek az amcsi tanárok és diáknak álcázott ügynökök is.
– A nagy műhöz, már csak egy helyi nárcisztikus pszichopata báb hiányzik. Ez a legkönnyebb része a dolognak. Úgy tűnik a CIA megtalálta a felépített rendszeréhez az ágenseit!
Ha ez a fiktív sztori hasonlít a fenti írásban szereplők bármelyikéhez, az csak a véletlen műve!
lesi
2024-09-25 at 17:43
naprozsa hasonmása egyél csak sok szart oszt fulladj meg bent
Mikia35
2024-09-25 at 17:41
Magyar Péter2024-09-25 at 17:07
Maga egy kezeletlen pszhihopata, akit nem tudnak kezelni a Hárshegyi Vigyorgó Intézetben, mert Fleto eladta, bezáratta azt.
Szabadon járkáló patológiás eset, aki csak a hozzá hasonló, bunkó, tahó, tanulatlan, belpesti libsi hülye, aki a szellemileg leépült csorda vezetőjének kiálltotta ki magát.
sax2024-09-25 at 15:18
Az ilyen mocsok férgeket el kell taposni!
Joris
2024-09-25 at 17:41
Javítás, bocs – a Filippi levél 2. fejezetében, a 12-13. versekről van szó!
oshon
2024-09-25 at 17:35
mezler – Ennek a fosMan gyikMan , telorablo , pedobulizo szaros pisis gykkocskanak a megvalasztoi es tamogatoi , mind mind magyargyulolo budos verszivo gorenyek , ezeknek akkor faj mindenuk ha nekunk magyaroknak valami sikerul , jol megy dolgunk , es nagyon tudnak orvendeni ha sikertelenek vagyunk valamiben … Persze folyton gerjestik es cunami modra nyojak rank a hazugsagaikat , gancsolnak barmivel es meglopnak minden alkalommal ha lehet , gyalazatosan kirohognek , szembekopnek es hatbaszurnak MINDIG , romboljak tarsadalmunkat , nemzetunket es hazankat mert PUSZTULASUNKAT akarjak … Na de fujjjjj – fujjj a patasnak a qrwa faszaba veluk , budos , ruhes , tetves satangidak – fujjjjjj !
Csak kacagok
2024-09-25 at 17:31
dr.watson 2024-09-25 at 17:18
Érdekes, hogy ha Szaros megy be a Partizánba, hogy lenne mondanivalója, akkor belecseppentek a bugyitokba, de ha az excsaja, akkor biztos megvették.
És csodálkozol, hogy szektás hülyének tartunk, HAHAHAHAHAHA
Kétes
2024-09-25 at 17:30
Akkor lefordítom újmagyarra! Talán Evelinék köre induláskor adhatott ezek szerint 30 misit Petiéknek. (Emlékezzetek csak! Mindenki találgatta, hogy honnan van a pénz a tüntetések szervezésére.) Ezt kérte (kérhette?) vissza Petitől Evelin, miután kidobta őt Peti, aki saját elmondása szerint(?) bárkit megkaphat. A márciusi tüntetések sikere után Peti mögé azonban nem csak Evelinék és a mamája köre maradt, hanem Pressmanék is beléptek. Ekkorra viszont már kínossá vált az Evelin anyukája körüli médiazaj a piramisjátékos történettel, ami miatt Evelin is lapátra került. Akiről most azt mondja Peti, hogy el tudta volna képzelni vele az életét. Azt nagyon is elképzelhető, hogy Peti már ordenáré módon üvöltözött Evelinnel ekkoriban, annak gyereke előtt. A szerelemnek vége! Az biztos, hogy pszichiátriai eset a csávó! Az persze igaz lehet, hogy Evelinék más Tisza párti trógerektől is kérték a pénzt. Az pedig, hogy Peti most Rogánt lecserélte Kubatovra a kommunikációjában az semmit nem jelent.
Joris
2024-09-25 at 17:30
Tisztelt mezler2024-09-25 at 15:41,
Tisztelt Uram! Nagyon jól összeszedte amik oly jellemzőek erre a “magyarnak” jellemzett alakra. Sajnos ezek a TÉNYEK (!) olyanok a híveinek, mint a falra hányt borsó.
A következők valójában csak az újjászületett keresztényeknek szólnak: szerintem, mondom szerintem MP és a hívei is súlyosan démonizált személyek. Az Újszövetség több helyen megírja a démonok személyiség-befolyásoló szerepét. Sőt a Jelenésekben szólnak a jövőről. Abban sajnos semmi jót nem ír a következendőkről. Lesz egy 2×3,5 éves időszak, amit az ÚSZ a Nagy Nyomorúság időszakának nevez. Jellemzője egy nagy hitetőnek nevezett ember-fenevad rémuralma lesz Az első 3,5 évben megszerzi az emberek nagy többségének bizalmát, amit a második 3,5 évben saját diktatúrájanak kiépítésére fog felhasznáni, aminek legfőbb jellemzője az leend, hogy istenként imádtatja magát. Nos, ennek kísérletét látjuk manapság az EU-ban, a háborús hisztéria szításában, a homoszexialitás legalizálási kísérletében, a woke, a pride, nemváltás, klímahiszti, illegális migráció-népességcsere elmebeteg tukmálásában.
Sőt az is áll a Jelenésekben, hogy megtiltja ez a diktátor, hogy az emberek adjanak-vagyenek (ez kvázi jelentheti a készpénzforgalom kiiktatását…). Aki ezeknek akkor ellenáll, azt megbélyegzik és mindenféle retorziók érik őket.
Azt tudjuk, hogy az egy igaz Isten engedélye nélkül semmi sem történhetik; de ez még nem menthet fel felelőségünk alól. Pl. ahogy Szent Péter vádolta pünkösdi beszédében a zsidókat Krisztus Urunk keresztre feszítése miatt a Cselekedetek 2,23ban, vagy a 4,28ban:
“Azt, Aki [azaz Jézus] Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek”
Az egésznek persze pozitív végkicsengése lesz, de ahogy a Biblia írja:
“Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, FÉLELEMMEL ÉS RETTEGÉSSEL MUNKÁLJÁTOK ÜDVÖSSÉGETEKET, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést AZ Ő TETSZÉSÉNEK MEGFELELŐEN. Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek.” (Filippi levél 12-13)
Amit itt leírtam, csak a jövő igazolhatja. Az mindenesetre figyelmeztető, hogy a Bibliának eddig minden próféciája valóra vált:
“Én [a Szentlélek] bizonyságot teszek mindenkinek, aki a prófécia eme könyvének beszédeit hallja: Ha valaki hozzátesz ezekhez, arra Isten azokat a csapásokat bocsátja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben; ha pedig valaki elvesz e prófétai könyv igéiből, attól Isten elveszi az osztályrészét az élet fájából, a szent városból és mindabból, ami meg van írva ebben a könyvben.
Így szól Az, Aki ezekről bizonyságot tesz: Bizony, hamar eljövök. Ámen. Jöjj, Uram Jézus!
Az Úr Jézus kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen.” (Jelenések 22,18-21)
A legjobbakat!
dr.watson
2024-09-25 at 17:18
Na végre, csak meggyőzték Tóniék a csajt. Akkor végül a NAV vizsgálat még sem indul meg a család ellen.
Esetleg még egy kavicsbányát is hozzájuk vágnak.
Dodo
2024-09-25 at 17:11
Magyar Péter2024-09-25 at 17:07
Saját magának is hazudik ez a szegény ember. Talán egy zárt intézet segíthetne.
Kondor Imre
2024-09-25 at 17:10
Azért egy okos nőnek észre kellett volna venni, hogy ki is ez az ember.De valószínű tetszet neki,hogy végig trrapol a városon s gyűjti maga köré a vadkutyákat.Azt gondolta ez kell nekem,jönn majd a nagy csillogás, és a nagy felhajtás.Mit várt ő is bűnöző családból származik, mitől félt az bevett szokás bűnözőéknál, Anyukaja nem tanitotta ezt a részét,csak azt, hogy lehet embereket becsapni.Pótvizsgára köteles!!
Magyar Péter
2024-09-25 at 17:07
Az én pénzemmel és az én pozíciómban bármelyik nőt megkaphatom Magyarországon. Örülhetnek, ha széttehetik nekem a lábukat.
mezler
2024-09-25 at 17:06
Az a másfél millió agyhalott, akik azok után hogy a gyermekei előtt halottnak tetette magát, a kivonuló mentőktől pedig elszökött, részegen elrabolt egy telefont egy állampolgártól és a Dunába dobta, cinikus módon tangónak (!!!!) hazudta azt, amikor fullrészegen tinilányok lába között csúszkált, a rendőri adó-vevőt internet blokkolónak hazudta, azt állította, hogy 2000 titkos ügynököt állítottak rá, aki azt hazudta, hogy nem veszi föl az EU mandátumát, majd mégis fölvette, aki azt állította, hogy a mentelmi jogot meg fogja szüntetni, mert semmi értelme, bűnügye kapcsán mégis amögé bújuk gyáván, aki az árvízi védekezésben folyamatosan hazudozott, aki 3 gyermekes édesapaként, összeszart gatyában részegen tántorgott a pesti éjszakában, akit verőembereknek kellett szorítófogásban kivezetni egy diszkóból, aki az ATV-nek a szemébe hazudik, hogy nem hívták meg, majd amikor szembesítik a hazugságaival, akkor sértődötten kivonul, nos, akik ezek után ezt az embert egyáltalán bármiben is mérvadónak, hitelesnek tekintik, azok számomra trágya, ostoba, bolsevik kretének. Ezekre az emberekre, erre a másfél millió előembernek is alig nevezhető takonyra nincsenek szavak…
Csak kérdezem
2024-09-25 at 17:03
MagyarPéter 2024-09-25 at 16:56
Ez nagyon gyenge!
De aki proli, vele tart!
Veled együtt, aki most, bár csak egy komment erejéig, belebújt a messiás bőrébe!
Érezted, hogy úgy fenyegetnél nőket? Úgy elárulnád a családod? Úgy a gatyádba szarnál?
MagyarPéter
2024-09-25 at 16:56
Ismét köszönöm a PS-nek a csodás ingyenreklámot! Az egész oldal az én nevemmel, képeimmel és a Tiszával van tele. Ilyen médiatámogatással könnyedén nyerünk 2026-ban! Hajrá!
Tények
2024-09-25 at 16:34
VÁGJA MÁR MÁR VALAKI HAZA EZT A BASZTARD MOCSKOT,
AKKOR NYUGALOM LESZ.
Csak mondom
2024-09-25 at 16:32
PrüsszelPress 2024-09-25 at 16:26
10/10
Jobban tudta, mint bárki más, hogy hülye a faszi.
Igazi agresszív proli!
Szóval a csaj sem tiszta!
PrüsszelPress
2024-09-25 at 16:31
aki hazudik az lop is
2024-09-25 at 15:14
.
Konkrétumot, bizonyítékot, linkeket az épülő migráns táborokról!
Vagy csak a szád jár.
Csak mondom
2024-09-25 at 16:30
Ne felejtsük el: a faszi öngyilkosságot színlelt, hogy érzelmileg zsarolja a nejét!!!
PrüsszelPress
2024-09-25 at 16:26
Megéri a pénzét. Épelméjű ember nem áll szóba egy ilyen torz személyiségű alakkal, aki ország-világ előtt bántalmazta a családját és mindenkit elárult: a feleségét, a gyerekeit, a politikai közösséget, mely mint járulékos puttonyt befogadta, mint ágens az egész országot, nemzetet.
.
Aki mint nő Varga nyilatkozata és a közszereplőként bemutatott ámokfutását ismerve szóba állt vele, az olyan is.
Én nem sajnálom. Csak a szegény kisgyerekét, akit kitett ennek az idiótának kényére-kedvére.
Szégyellje magát ez az Evelin.
Ha erre képes volt, valahol ő sem különb, csak nem jött be a számítása, ugyanúgy beletörölte a bakancstalpát, mint a saját gyerekeibe, bárkibe.
Mit várt?!
Gullwing
2024-09-25 at 16:22
Naprózsa hasonmása2024-09-25 at 16:01
Anyád apád is ezt tette kunbéla óta
Tudjuk milyen szarból vagytok, mind.
Gullwing
2024-09-25 at 16:17
Okos ember a más kárán tanul…
Vogelke nem a fenti kategória…
Selyem majom soha nem volt az akinek evelinke, meg a mamácska gondolta. Persze nem mondhatják hogy nem lett nekik szólva…
Szabó Márta
2024-09-25 at 16:13
Egy kérdés van. Miért nem hitt Varga Juditnak, aki egy hiteles személy ??????
Hát, akkor jó utat kivánok a Kertitörpe Poloskához minden igyekvő,férfihiánytól szenvedő szektatag hölgynek !
Boncz Márta
2024-09-25 at 16:12
Egy kérdés van. Miért nem hitt Varga Juditnak, aki egy hiteles személy ??????
Hát, akkor jó utat kivánok a Kertitörpe Poloskához minden igyekvő,férfihiánytól szenvedő szektatag hölgynek !
Grünwald Ézsiás
2024-09-25 at 16:11
sax, Kárpáti és a többi agybeteg barom
Jöhettek erre vagy bármely másik oldalra trollkodni meg gyalázkodni. De a jellemtelen fajtátok olyan, hogy most ezt a patkányt hordozzátok, de magatok sem hisztek neki, csak vágyvezérelten alamizsnáért istenítitek. De jelentem a fajtátok előbb-utóbb kipusztul vagy kiírtják.
Naprózsa hasonmása
2024-09-25 at 16:01
Tehát rá fogunk szavazni.
Minél szarabb, annál jobb.
A maffiaállamnál a legszarabb szar is jobb.
aladin
2024-09-25 at 16:00
Már csak azt kérdezzük a pisis szaros Magyar Péter rajongoitól, hogy mi tettszik nekik poloska Péterböl; lop, hazudik, nökkel eröszakos, fenyegeti öket az utcán iszik vedel, a gyerekei elött késsel járkált és igy fenyegette öket és a volt feleségét. Kérdés, Europában melyik ország politikusa viselkedett igy mint ez a psziopata elvetemült, ezek nem dumák ezek bebizonyitott tények és ne gondolják azt, hogy ez a szemétláda majd kiáll a rajongoi mellett, nem igaz ez mindenkit átfog verni mint eddig.
Csak kacagok
2024-09-25 at 15:57
t
Hol irtak róla szépeket itt?
Mi csak azt mondjuk, hogy: mit vártál egy ekkora fasztól Evelinke?
De neki legalább már leesett.
Előttetek jar egy lépéssel
mezler
2024-09-25 at 15:41
Sax:
Ti tiszások, és ezt a kommented végképp igazolja, nem vagytok normális emberek. Mennyi, de mennyi információnak kell még kiderülnie ahhoz, hogy végre úgy lássátok Poloskát, amilyen? Még száznak? Még kell 10 nő, ki ugyanazt fogja mondani? Vagy utána is ugyanaz lesz a mantra? Hogy Poloska nagyszerű, ő maga a csoda, a megtestesült morál, aki csak jót akar? Akit csak a rogáni média, most már az újonnan kitalált kubatovi szál próbál lejáratni? Hogyan lehet ennyire mélységes gyűlölet bennetek, hogy lehet utálni ennyire Orbán Viktort, hogy már semmi sem igaz szerintetek csak amit ez a gyíkvállú hazug Poloska mond? Hogyan lehet ilyen mélységesen mélyre süllyedni, hogyan lehet kritikátlanul letagadni a nyilvánvalót: hogy Poloska VALÓBAN egy beteg, hazug, gerinctelen pojáca? Hogyan gondolhatjátok azt, hogy egy ember, aki fél alatt szinte naponta botrányt botrányra halmoz, aki a saját gyermekei előtt halottnak tetette magát, aki molesztálta a felségét, lehallgatta, fizikailag fenyegette (erről rendőrségi jegyzőkönyv is készült), telefont lopott, ezzel köztörvényes bűncselekményt megvalósítva, aki folyamatosan hazudozott az árvízi védekezés kapcsán, aki az ATV-nek a szemébe hazudott, majd amikor szembesítették a hazugságaival hübriszben ázva kiment a studíóból, aki a rendőrségi rádióvevőt internet blokkolónak nézte, és ezzel is ezreket szédített meg, aki a feleségével készült felvételek egész soráról beszélt, aztán kiderült, hogy az az egyetlen egy nyúlfarknyi felvétele van, amit bemutatott, sorolhatnám napestig, szóval hogy ez az ember miniszterelnöknek alkalmas lehet, és hogy majd a mostaninál jobb világot hoz nektek? De egyszerűebben is le tehetem a kérdést: HOVÁ LETT AZ AGYATOK????
Agyhalott tiszások
2024-09-25 at 15:39
Hülyék és agyhalottak vagytok tiszások – nem én mondom, hanem a gazdátok, a belbudai úrifiú, a Petya beszél így rólatok.
t
2024-09-25 at 15:38
Evelint itt még ma szentté avatják.
Már bekattant!
2024-09-25 at 15:37
Vogel Evelin: “Bízom abban, hogy nem fog teljesen megőrülni.”
Na, de Evelin…! Ön is tudja, hogy már elkésett a bizakodásával, hiszen a vézna vigéc totál bekattant már.
Csak kacagok
2024-09-25 at 15:36
futóbolond 2024-09-25 at 15:34
Vicces, ahogy kínlódtok, hogy lenyomjatok a saját torkotokon, de latom ezt is sikerül végül lenyelni!
Csak így tovább, HAHAHAHAHA
Elmegyògyàsz
2024-09-25 at 15:36
A bakkecske pofájú poloskást, hogy védik a libringjei, ez a féreg már leszerepelt, libringek lehet menni Brüsszelbe segget nyalni! Hajrá!!
Viccmester
2024-09-25 at 15:35
Evelin egy nap berobban a nőgyógyászhoz.
– Dokikám, fáj a pincsim és négy sávban pisilek. Ez betegség?
A nőgyógyász fölfekteti a vizsgálóasztalra és megnézi, majd azt mondja:
– Ide figyeljen, három dolgot kell mondanom. Először is nem vagyok a maga dokikája. Másodszor: amiről beszél, az nem pincsi, hanem minimum bernáthegyi. Harmadszor: valaki benne felejtette a nadrágszíját…
Csak kacagok
2024-09-25 at 15:34
aki hazudik az lop is 2024-09-25 at 15:14
Az ORF is elmondta, hogy erről nincs szó, de te csak nyomjad
futóbolond
2024-09-25 at 15:34
csináljatok evelinből igazságügyminisztert.
Csak mondom
2024-09-25 at 15:31
Georg 2024-09-25 at 15:29
Mivel te nem vagy hajlandó elmenni dolgozni!
Akkor most mar ti is migransellenesek vagytok?
Csak kacagok
2024-09-25 at 15:28
aki hazudik az lop is 2024-09-25 at 15:14
Add fel ezt a kamut, mielőtt elvisz az agyfasz!
Vagy inkább tudod mit? NYOMJAD!!!! Hátha tényleg elvisz
Csak kacagok
2024-09-25 at 15:26
Kárpáti 2024-09-25 at 15:16
“Magyar Péter az akinek látszik”
Végre belátod, hogy MP egy méretes fasz!
Csak kacagok
2024-09-25 at 15:24
sax 2024-09-25 at 15:18
Heil Péter!
sax
2024-09-25 at 15:18
Egy nőnek csak abban az esetben szabad hinni, ha már a hasas kecske legel a sírján. Addig meg, egyszerűen meghallgatni és tovább lépni. Magyar Péter kijelentette anno, hogy megbuktatja az Orbán zsidó-cigány bűnöző kormányt. Ha ez így van, akkor mindenben segíteni kell, s majd később lehet ítélkezni felette.A nők meg addig kerüljék nemes egyszerűséggel el.
aki hazudik az lop is
2024-09-25 at 15:14
A kurva storyja senkit sem erdekel, de hogy a kormany titokban epiti a migrans tabort az mindenkire tartozik. Ausztria mar tiltakozik, na bravo igy tovabb, 2026 fine fidesz
PrüsszelPress
2024-09-25 at 15:13
“a paraszt (a szó pejoratív, nem pedig földművelésre vonatkozó értelmében)”
.
Kedves Dávid!
A paraszt= földművelő ember, saját kulturális háttérrel, hagyományokkal, szokásokkal, erkölccsel.
Pl. az “adott szó”, a “kezet rá”, “áldomással megszentelni” erkölcse.
.
Pejpratív értelemben csak a bolsevikok és a belpesti újprolik használták, használják a paraszt szót.
.
Javaslom helyette a bunkót, tahót, ragyabunkót, vandált, bárdolatlant használni.
Ugyanis a paraszt emberek is annak nevezik, mert lenézik az ilyen élőlényeket.
Ja, és a disznóólat sem bíznák rá.
🙂
matrix
2024-09-25 at 15:02
Pár hónapja még Evelin muterját gyaláztátok ti férgek.
nemzeti
2024-09-25 at 15:02
Jé itt egy öszvérpicsa aki kommentel lejjebb!