Június 8-án délután megnyílt a 94. Ünnepi Könyvhét, az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozata. Az olvasókat június 8–11. között várják a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén. Jöjjön most néhány program, amit szerintünk nem érdemes kihagyni!

061.hu 

A 94. Ünnepi Könyvhéten csütörtöktől vasárnapig 170 kiállító kötetei mellett számtalan könyvbemutató, dedikálás, beszélgetés, koncert és egyéb program várja a közönséget három helyszínen. A Vörösmarty téren és a Vigadó téren felállított színpadokon és a könyves pavilonoknál négy nap alatt több mint 60 könyvbemutató, csaknem 1000 dedikálás, beszélgetések, kézműves foglalkozások, koncertek és egyéb, “könnyedebb” esti programok várják az érdeklődőket. A könyvhét több évfordulós programsorozathoz is kapcsolódik: idén ünneplik ugyanis Petőfi és Madách születésének bicentenáriumát, valamint Budapest egyesítésének 150. évfordulóját is.

Budapest Nagyregény

A Budapest Nagyregény az Ünnepi könyvhéten beszélgetéssorozat keretében mutatja be a fejezeteket megíró kortárs szerzők többségét. Az alkalmanként 30 perces kerekasztal-beszélgetésekben felvillantják az írók kerületi kapcsolódásait és szó esik majd a különleges irodalmi vállalkozás folyamatáról. A szervezők a különböző alkotói megközelítésekről és a lehetséges közös témákról is igyekeznek minél többet megosztani a Könyvhét közönségével a Vörösmarty téri nagyszínpadon a hétvége során.

Pódiumbeszélgetések és a meghívott szerzők:

Június 9. 10:30 | Szvoren Edina, Tóth Krisztina, Nagy Gabriella

Június 9. 15:30 | Szabó T. Anna, Dragomán György

Június 10. 10:30 | Kemény István, Fehér Renátó, Simon Márton

Június 10. 16:30 | Vámos Miklós, Mán-Várhegyi Réka, Háy János

Június 11. 10:30 | Kiss Noémi, Németh Gábor

Június 11. 15:30 | Karafiáth Orsolya, Tompa Andrea, Kemény Zsófi

Június 9., PÉNTEK

Vörösmarty tér

Pénteken 14 órától a Vörösmarty téren Kiss Róbert Richard Így látják a magyarokat a Világbancímű könyvét mutatják be, amely izgalmas képet ad arról, hogyan látják a magyarokat a világban. “Magyarország valahol Törökország és Csernobil között van, magas hegycsúcsokon”, “a horror vonatán ültem Magyarországon”, “a mohácsi csata csak félreértés volt, a magyarok a törökök kedves rokonai”, “a bűvös kocka ősi kínai játék, ötszáz éves”, “a magyarok puhányok, nem tudnak vodkát inni, mi, oroszok, élvezetből iszunk, a magyar azért, hogy felejtsen”, “a hun és a magyar rokon, sőt, ugyanaz, ez nem kérdés”, “bezzeg azzal szeretnek dicsekedni, hogy mennyi magyar tudós van”, “a legtöbb magyar férfi szíve szerint az operába is mackónadrágban menne”, és még folytathatnánk…A könyv vélemények, felmérések, kutatások, impressziók, hiedelmek, fura, néha fájó, néha a szívünket melengető sztereotípiák gyűjteménye, érdekes történetek kavalkádja, de éppen ezért izgalmas képet ad arról, hogy látják a magyarokat a világban.

Izgalmas, egyedi megközelítésű könyv jelent meg idén márciusban Petőfiről – Vörös István Él-e még Petőfi? című kötetében egyik legnagyobb nemzeti hősünk műveit és stílusát dolgozza át, gondolja tovább világlátását, nyelvezetét anélkül, hogy az bármilyen fogyatékosságot szenvedne ettől. Így a mai korba illeszkedő Petőfi-átiratok születnek, azok a versek, melyeket álomszerűen tovább élve mások helyett Petőfi ír(na) meg. Nem akarja cáfolni a legendákat, inkább megmutatja az olvasónak, hogy érdemes eljátszani azokkal, és remek alkotások születhetnek, ha görcs nélkül merünk hozzányúlni a témához. Így némelyik Arany-, Babits-, Füst Milán-, Jékely-, József Attila-, Kassák-, Kányádi-, Kormos-, Nemes Nagy-, Pilinszky-, Utassy-, Vajda-, vagy Vörösmarty-verset Petőfi átiratában ismerhetjük meg.

Vigadó tér

Ugyancsak pénteken a Vigadó tér Duna-korzó felőli, 52-es standjánál 16 órától a kádárizmus legnagyobb költőjével, Petri Györggyel ismerkedhetnek meg az olvasók. A Kertész Imre Intézet gondozásában a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány (KKETTK) és a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) közös kiadásában megjelent Petri György különbözése című interjúkötetről Ugron Zsolna József Attila-díjas író, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója beszélget a kötet szerkesztőjével dr. Soltész Márton irodalomtörténésszel és Bencsik Krisztina irodalmárral.

A könyv hiteles látlelete a XX. század utolsó harmadának: akik még nem éltek a rendszerváltoztatás előtt, azok ebből a könyvből megismerhetik a Kádár-rendszer egyszerre képmutató, kegyetlen, cinikus és pitiáner világát, akik pedig megélték a ’89 előtti időszakot, azok számára emlékeztető lehet, hogy mit jelentett a kommunizmus embertelen logikája, ami ellen a rendszerváltoztatás jobb- és baloldali ellenzéke egyaránt küzdött.

 

A Kertész Imre Intézet gondozásában megjelent könyvek jelentős kedvezménnyel kaphatóak az eseményen.

 

A történelmet kedvelők is találhatnak izgalmas programokat a könyvhéten – pénteken a Vigadó téren mutatják be 16.30-tól a Nemzeti Emlékezet Bizottsága szervezésében a Lehetőségek, dilemmák, kompromisszumok. Magyarország és a világ 1945 után című kötetet, melyen közreműködik Melkovicsné Madarász Anita, Soós Viktor Attila és Fodor Endre. 

A könyvben a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara által 2018. szeptember 19-20-án Magyarország külkapcsolatai, lehetőségei, diplomatái 1945 után címmel megrendezett konferencia szerkesztett előadásai olvashatók. Megannyi gondolatébresztő, fontos téma került terítékre a húszperces előadások keretében, a tanulmányok egy része általánosságban foglalkozik a diplomácia és az állambiztonság viszonyával a hidegháborús években, továbbá a külügyi apparátusnak, a külkapcsolatok intézményrendszerének a működését vizsgálja, döntően újonnan feldolgozott forrásbázisra alapozva. Az írások másik csoportja a diplomáciatörténet nagyobb részegységeit elemzi: az egy-egy országgal kiépült vagy kiépülő, nem egy esetben a nagypolitikában kialakult mélypontokat áthidaló bilaterális együttműködéseket, az egyházi és a gazdasági kapcsolatokat, s nem utolsó sorban a kulturális relációkat.

Június 10., SZOMBAT

Vörösmarty tér

Szombaton 15 órától a Vörösmarty téren Nekem az olvasás – fiatal szemmel címmel hallgathatnak meg beszélgetést az érdeklődők. Fekete Giorgio a Carson Coma együttes énekese, Jakobovits Kitti pszichológus, irodalomterapeuta és Vecsei H. Miklós színész az olvasás fontosságáról, a motivációkról és a meghatározó élményekről beszélget. A moderátor Farkas Ferenc, a FSZEK Központi Könyvtár igazgatója lesz.

Izgalmas programnak ígérkezik 17 órától Bakó Tihamér és Zana Katalin szerzőkkel a Pszínház színészeinek és játékmesterének közreműködésével hallható interaktív beszélgetés a Pszichoanalízis, Covid és kollektív trauma című könyvükről. Ebben a kollektív traumák pszichológiai hatását és az azokkal való klinikai munkát mutatják be a szerzők, egyfajta pszichoanalitikus naplóról van szó, hiszen az írás során a szerzők nyomon követték és rögzítették COVID-járvány alatti szakmai tapasztalataikat.

Létezhet olyan, hogy vidám disztópia? A (közeli) jövőből nézve a jelen is mulatságos? A (folyton változó) múltról nem is beszélve? Azt gondolhatjuk, hogy Réz András regénybeli szereplőihez hasonlóan magányosan bolyongunk valami abszurd díszletben, amelyből nincs kijárat, valójában azonban sokkal több szál köt bennünket egymáshoz (észrevétlen, varázslatos módon), mint sejtenénk? Réz András új, Para című szatirikus regényéről 18 órától mesél az olvasóknak a Vörösmarty téren.

Vigadó tér

Fekete Rajmund Az amerikai álom (vége) –John F. Kennedy című, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány gondozásában napvilágot látó kötetének bemutatója június 10-én 11 órakor lesz a Vigadó téren. Közreműködik Fekete Rajmund a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója, Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet igazgatója és Egri Péter, a Mystery Gang Rockabilly Trio énekes-gitárosa.

„Fekete Rajmund könyve a Kennedy-mítosszal foglalkozik. Azzal a tudatosan formált Kennedy-képpel, amelynek a kialakításában minden megtervezett és alaposan végiggondolt volt. Annak a Kennedy-legendának a megalkotásával, amely elnökségét a modern amerikai történelem aranykorává stilizálta fel, és az új Camelot megtestesülésének állította be. Mert korunknak is szüksége van legendára, mítoszra és hősre. Adta magát, hogy Kennedy legyen az” – írja a kötet előszavában Schmidt Mária, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány főigazgatója.

A könyvhét rengeteg gyerekprogrammal is készül – szombaton 10 órától felolvasószínházzal várják a kicsiket és nagyokat a Vigadó téren – bemutatják Mikó Csaba legújabb, Kalandok a Balatonon avagy a Lukrécia megmentése című kötetét, melynek keretein belül életre kelnek a történet szereplői a színpadon. Közreműködik: Mikó Csaba, Gál Réka, Bíró Kristóf, Molnár András, Varsányi Orsi

17 órától pedig a Pagony szervezésében megvalósuló, Mászkáló pacák – beszélgetés képekről és szövegekről című beszélgetésen vehetünk részt. Az eseményen a gyerekirodalom jeles képviselői, Marék Veronika (Boribon a játszótéren), Agócs Írisz (A vonalból kimenni ér) és Dániel András (Mindenki mászkál) vesznek részt.

Június 11., VASÁRNAP

 

Vörösmarty tér

A gyerekek elkerülhetetlenül találkoznak olyan problémákkal, mint a tartós betegség, bántalmazás, médiaerőszak, függőség, szegénység, válás, nemiség, szexualitás, szülés, születés, halál és gyász, hiszen ezek részei a világnak, amelyben élnek. Peer Krisztina gyermekpszichológus és Kele Fodor Ákos költő tíz ilyen kényes problémakört dolgozott fel Kibeszélő: Kényes témák gyereklélektana és a költészet című könyvében azzal a céllal, hogy bátorítsák a szülőket, beszélgessenek minderről már az óvodásokkal is, így ne érje őket készületlenül, amikor a való életben találkoznak szembe ezekkel. A Kibeszélő segítő könyv és verseskötet egyben, mely azon túl, hogy szempontokat kínál a témákról való beszélgetéshez, szórakoztat gyereket és felnőttet egyaránt.

A könyvről 11 órakor beszélget Peer Krisztina pszichológus, Szlankó Viola UNICEF gyermekvédelmi igazgató és Kele Fodor Ákos költő

12 órától Az év novellái 2023 című antológia bemutatóján vehetünk részt, amelyen közreműködik Mirtse Zsuzsa és Zöldy Pál szerzők, valamint Bíró Gergely szerkesztő, 13 órától Szinetár Miklós legújabb életrajzi könyvéről beszélget Rónai Egon.

Véssey Miklós különleges hangulatú, Apa kezdődik című kötete egy újszülött apa első lépéseiről szól: ahogy megtanul etetni, altatni, pelenkázni, elesni, felállni, kapcsolódni, megélve az ezzel járó örömöket és nehézségeket egyaránt. Lackfi János beszélget vele 10.30-tól.

15 órakor mutatják be Tasiné Csúcs Ildikó Szent-Györgyi Albert, a tudós politikus című kötetét, melyben a kozmopolita tudós szemszögéből láttatjuk a Horthy-korszak felsőoktatásának visszásságait, gazdasági elmaradottságát, ideológiai téveszméit, az 1945 utáni új társadalmi rendszer megteremtésének elmulasztott lehetőségét és a kommunista diktatúra megsemmisítő apparátusát. A könyv fejezeteiből egy tárgyilagosan gondolkodó, mély humánummal rendelkező ember példaértékű életútja bontakozik ki egy politikai eszmék uralta világban: olyan személyiség képe, akit emberi tévedéseivel együtt is mindig és mindenhol a jövőért érzett tudósi felelősségérzet motivált.

Vigadó tér

 

Nagyvárosi népmesék – Mesemondás mindenkinek!

11 órától Zalka Csenge Virág nemzetközi mesemondó mesél a Vigadó téren, akivel a 061 is készített interjút. Mint a programajánlóban írják, “nem mindennapi alkalommal ünnepeljük Nagy Városunk, Budapest 150. születésnapját. Élőben mesél nektek a világszerte ismert Zalka Csenge Virág nemzetközi mesemondó, mesegyűjtő, mesekutató. Ha már hallottál élő mesemondást azért, ha még nem azért lesz érdemes eljönnöd. Hozd magaddal a kicsiket, nagyobbakat, barátokat, rokonokat és legyetek részesei egy különleges közös élmények!”

A nagyobbak se aggódjanak, ők a Lapozz és parázz! sorozatot és szerzőjét, Holden Roset ismerhetik meg 14 órától, aki, mint írják, minden könyvében eggyel feljebb teszi a lécet. A paranormális jelenségektől sem mentes kalandos történetekben mindig egy hétköznapi felsős általános iskolás hőshöz kerül a feladat: megoldani egy hátborzongatóan izgalmas rejtélyt és megmenteni a világot. A szerzőt a népszerű ifjúsági könyves blogger, Tóth Maja, a Maja könyvajánlói oldal ifjú szerzője kérdezi a Lapozz és parázz! sorozat hátteréről, s legújabb kötetéről, a párhuzamos valóságokban játszódó Tükörvándorról.