
A fiatal jogász, aki kezdetben maroknyi csapatával a zsarnoki rendszer megdöntésére készül egy szabad Magyarországért és a szebb jövőért – akár így is fogalmazhatnánk, de tény, hogy most nem Orbán Viktor és a Fidesz genezisét szeretnénk leírni. Bár a Momentum láthatóan komoly erőfeszítéseket tesz, hogy ellopja a nagyobbik kormánypárt eredettörténetét, ne felejtsük el, hogy míg Orbán Viktor egy a nemzetközi kommunizmus megdöntőinek legnagyobbjai között, addig Fekete-Győr András legfeljebb egy, a delirált vadkeleti összeszerelő diktatúra ellen küzdő Don Quijote. Minden esetre az ábrándozó lovag éppen évet értékelt és programot adott a hűséges vagy éppen kissé csapongó Sancho Panzáknak.
Négyigenes népszavazás helyett NOlimpia, polgári körök helyett klímakörök, és persze szuverenisták helyett a globalista neokommunisták. A recept egyszerre könnyed és iszonytatóan félelmetes. Aki követi a magyar belpolitikát akár csak nagy vonalakban is, annak könnyen feltűnhetett: mintha valami képzavar lenne ideológiák, programok, karakterek és úgy leginkább minden tekintetében a Fidesz–Momentum relációban. Olyan ez, mint a kisgyermekkel játszatott játék, ahol két kép között kell a különbségeket megtalálni. De mégis milyen beteg elme talál ki egy ilyen nagy tétre menő játékot?
„ÚJ ÉVTIZED, ÚJ LENDÜLET”
Ismerősen csengő szavak. Orbán Viktor év eleji sajtótájékoztatóján valóban ezt fogalmazta meg. Az eddigi eredményeket teljesen új megközelítéssel kell bővíteni. Lehet, hogy 2010-ben az egymillió új munkahely volt a cél, immár viszont a magas hozzáadott értékű, vagyis jól fizető munkahelyek, a klímatudatos fejlesztések, vagyis fenntartható, környezetbarát gazdaságpolitika, és mindez a nemzeti kormány intézkedései által, vagyis szuverénen, de a világ országaival szövetségben. Akkor mégis miért Fegyőr lövi el ezt programcímként?

Érdemes felidézni, hogy a hazai progresszió mindmáig örök érvényű, és 2006-ban a szó fizikai értelmében is legnagyobbá vált letéteményese, Ferenc testvér volt az, aki a „lendületet” kampány- és programfunkcióként is elsütötte. Felkészül Fegyőr? Fotó: MTI/H. Szabó Sándor
A válasz egyszerű: a Fidesz és Orbán Viktor a siker. Ha sikeres akarsz lenni, viszont nincsenek önálló gondolataid, de legalább annál tehetségtelenebb vagy, akkor a legegyszerűbb, ha lemásolsz egy sikeres embert, folyamatot. Ennyi az egész. Cinikusan folytathatnánk, hogy csak találni kell valakit, aki a zsebébe is nyúlna egy látványos Orbán buktáért, de végtére is konzervatív polgárok volnánk vagy mifene, cinkos csendességben szisszenjünk itt fel maximum.
AZ ELSŐ HÁROMÉVES TERV
Az EP-választáson betörni, az önkormányzatin feljönni, mint a talajvíz, a 2022-es országgyűlésin pedig tarolással kormányra kerülni. Valami ilyesmi lehet a Momentum elnökségének víziója. Megfogadva a fentebbieket, ne ragadjunk le itt sem, de vonjuk le a szükséges következtetést. Nos, a 2019 és 2022 közötti, „szép emlékeket” idéző, első hároméves terv első évét értékelő pártrendezvényhez érkeztünk. De még mielőtt elfogna az érzés, hogy a Momentum évértékelőjét objektíven értékelve a Szabad Nép hangulatát idézzem meg és Rákosi elvtárs ékes szavaihoz hasonlóan fessem meg a kormányra készülők politikai elképzeléseinek népünk számára jólétet és biztonságot ígérő horizontját, nézzük inkább a programpontokat.

Az első hároméves terv atyja is az addigi „elnyomó, fasiszta” rendszer ellenében fogalmazta meg magát. Fotó: MAFIRT/MTI/Rév Miklós
Elsőként jön a világszínvonalú magyar oktatás. Halkan megjegyzendő, hogy a ballibek napi kötelező oktatás-egészségügy-vekengésétől eltekintve a magyar oktatás színvonala világszínvonalú. Hogy ez sokat mond az ellenzékről, vagy inkább a világszínvonalról, azt mindenki döntse el maga (rögzítsük azonban, hogy nem bérekről és oktatási infrastruktúráról, hanem oktatási színvonalról értekezünk). Rögtön második pontként jön a legkorszerűbb egészségügy ígérete. A ciklus végéig az Orbán-kormányok 2010 óta 1000, azaz ezermilliárd forintot költenek egészségügyi fejlesztésekre. Ismét meg kell azonban állapítani, hogy sajnos – vagy nem sajnos –ebből 700 milliárdnyi fejlesztés már megvalósult főként vidéken; itt megint csak azt érdemes végiggondolni, hogy mit jelent ekkora összegnek a területre áldozása, és mennyit ér az.

Kell azért ahhoz arcbőr, hogy azok papoljanak a legkorszerűbb egészségügyről, akik újdonsült szövetségesükkel együtt elsők között egy 2 millió ember számára felépítendő szuperkórház projektjét fúrják meg. Fotó: lokal.hu
ÖTLETTELENSÉG PROGRAMSZINTRE EMELVE
Folytatva a sikeres modell átvételének szálát, lényegében magyarázatot is találunk a fennmaradó három programpontra. Hiszen a Momentum is hogy, hogy nem, magas hozzáadott értékű, családbarát – kérdés persze, hogy ki mit ért családon – munkahelyek megteremtéséről, az Európai Unió fejlesztéséről és a klímasemleges Magyarországról beszél. Orbán Viktor ugye csak 2015 óta beszél az Európai Unió intézményeinek szükséges reformjáról, szintén csak évek óta van fókuszban, hogy magas hozzáadott értékű állások jöjjenek létre immár hazánkban, és szintén valamilyen téves kódolás folytán beszélhetett év elején a 2050-re elérhető klímasemleges magyar gazdaságról. Ne már, ez így szánalmas.
Az egész csak egy jól felépített színház, semmi egyéb. Ha a mélyére ásnánk – amit most szigorúan kerüljünk el –, valami olyasmit találhatnánk, hogy a neoliberális fotelforradalmárok által kilúgozott társadalmak tökéletes opportunista világpolgárrá lett fiainak mindennemű ideológiától és szégyenérzettől mentes csoportosulása hatalomra vágyik sokat megélt, napjainkban éppen kicsinyke hazánkban is.
A szombati eseményen résztvevők közül az Azonnali.hu a következő személyiségeket szúrta ki: Pálinkás József volt MTA-elnök, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, Raskó György, az MDF és az MDNP korábbi agrárpolitikusa és Balázs Péter, a Bajnai-kormány külügyminisztere.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Nahát
2020-02-04 at 17:11
Nolimpia, nokórház, noLiget, nofehérheterokeresztény. Nesze semmi, fogd meg jól!
Zebulon
2020-03-05 at 19:57
, nomomentum.
Amerigo
2020-02-03 at 17:03
A “ződ”jövő a la nomentum.
https://uploads.disquscdn.com/images/b1dcfb8b7453beb30e73bf7c07f7a38fcf10db6c04e2414b17e3f169fedc86dd.jpg
Nunaparte Bapóleon
2020-02-03 at 16:40
Nem klíma-körök, hanem helyesen: klíma-ökrök. Oszt így jól is van a dolog.
Esvány
2020-02-03 at 12:30
Ismerjük el, fejlődésen ment keresztül a fazon! Már van víziója is, -ha csak lopott is- nem csak ovis, durcás, ellenkezés ömlik belőle.
Dr. Tóth Béla
2020-02-03 at 06:38
Tisztelt Pestisrácok.hu!!!
(Talán el is olvassák az itteni üzeneteket.)
A téma mára százszor komolyabb, mintsem viccelődéssel, lózungokkal reagálni rá!!!
Az EU választás után ugye, elhangzott a királyi médiából, hogy a Soros hadsereg témát váltott a migráncs simogatásról a klíma hisztire. Mára az egészet elfelejtették, maradt a csupasz Sorosozás minden különösebb konkrétum nélkül.
Pedig óriási a tét! A klímaváltozás elleni küzdelemre fordított erőforrások az alkalmazkodást segítik, vagy a hisztériára felkapaszkodott iparágak oligarchái zsebét tömik.
Azaz rendkívül fontos lenne, ha a(z értelmes) média felkeresné a reális klímavédelemmel foglalkozó tudósokat, és felmutatná végre a szélhámosságokat leleplező véleményeket (is). Tessék észrevenni, hogy a népi demokrácia oda fejlődött, hogy a médiahatalom beeteti a laikus népet és laikus politikusait hangzatos zöldségekkel, és akkor a laikus többség és laikus kormánygépezet kiirtja az értelmet a társadalomból.
Ugyanúgy, ahogyan a komcsik tették! A világhatalom érdekében. Csak kifinomultabb, tudományos eszközökkel (a tudományos szocializmus helyett).
Dodó
2020-02-03 at 02:42
Örülök, hogy másnak is feltűnt, hogy ez a hataloméhes “mitugrász” lopott ötletekkel állt elő, mondván: hogy programot hirdet. S az sem véletlen és idegen tőle, hogy miért előzte meg évértékelője a miniszterelnökünk évértékelőjét. Fogadni mernék, hogy a úgy fogja beállítani, mintha ő lenne az értelmi szerzője mindannak, amit Orbán Viktor miniszterelnök úrtól hallunk majd, csakhogy “ott esik a fene [email protected]”, hogy ő február 3-án már előre vetitette elképzeléseit. Így aztán ez a sunyi előbb-utóbb besétál majd saját csapdájába.
szevasz_tavasz
2020-02-03 at 00:37
Meg kell óvni a fiatalokat ettől a neohitlerjugend alakulattól. ( a kb 48-50 évnél fiatalabbaknak nincs, a saját mindennapi életükből eredő, élményeik, tapasztalataik a Kádári szocializmusról. A kb 32 évnél fiatalabbaknak pedig a 2006-os rendőri brutalitásról, az mszp-szdsz kormány kegyetlen diktatórikus hatalomvágyáról nincsenek saját tapasztalataik. Tehát ezeket a kb 32 évnél fiatalabbakat tudja ez a cinikus, anarchista banda maga mellé édesgetni.)
A jobboldal feladata pedig az, hogy naponta felhívja a veszélyeztetett korosztály figyelmét arra, hogy mekkora ellentmondás van ennek hazug, tolvaj bandának ígéretei és valós tettei között.
pl. az önkormányzati választások után a bolsevik momentum is csak a jól fizető állások megszerzésért küzdött. A közjó, a takarékos, az adófizetők pénzével felelősséggel gazdálkodó hivatalok felállítása nem is érdekli őket. De a legrosszabb az, amit egy-egy program tervük, amit egy-egy kritikára adott arrogáns válaszaik tartalmaznak. Az olyan, mintha a rákosi, a sztálini idők köszönnének vissza. ill. a hitlerjugend militáns szervezet akció terveit olvasnánk.
Veritas Samu
2020-02-02 at 19:21
Azokat a fiatalokat,,,diákokat,, támogatja a a Momentum,akik Nagykátán a tanárral szemben bűncselekményt követtek el!MAGYAR EMBEREK-ÓVAKODJATOK A MOMENTUMTÓL-A PUSZTITÓTÓL!!!!
TalEle
2020-02-02 at 18:26
Úgy tudom, ezen a rendezvényen ott bábáskodott az egykori SZDSZ-ben szebb napokat megért Bauer Tamás is…. Hogy mekkora “demokraták” jöttek össze, ahhoz érdemes elmenni a Terror Háza múzeumba, és ott megtekinteni az egykori ÁVH törzstiszti állomány tablóját! Azon a felsősorban találkozhatunk a Bauer apukával, Bauer Miklós kihallgató tiszttel is….
Királytigris
2020-02-02 at 17:48
Fegyőr önként jelentkezik e nemes feladatra… Alig várja már a beteljesülését a dolognak!
Királytigris
2020-02-02 at 17:45
Ami késik, nem múlik!
Bár szerintem ezt Fegyőr élvezné…
Gomboc7
2020-02-02 at 15:52
Hát, többeknek azt tudom tanácsolni itt, ne becsüljétek le sem Fegyőrt, sem a pártját, mert akkor 22 ben könnyen azon kapjuk magunkat, hogy ő a miniszterelnök helyettes. Valódi ellenfél, veszélyes, és ma a legtámogatottabb ellenzéki formáció.
ómió
2020-02-02 at 14:48
A nihilizmusnak is van “programja”?
oshon
2020-02-02 at 14:35
Kezdhenek perjessel es g(r)eczivel , es igy tovabb egymast ezek a ruhes tetves kutyak !
Átsferi
2020-02-02 at 14:12
Ezek “világpolgárok” ám! Járnak egyik országból a másikra Magyarországról panaszkodni, de sehol sincsenek otthon, azaz, hazátlanok. Női párttársaik a kalandorok pofátlanságával tapsikoltak Brüsszelben, amikor a sok nihilista elkaszálta országunkat. A három grácia: Gyurcsányné, Donáth Anna, meg a Botmixeres! Aki ezen csodálkozik, annak célszerű végiggondolni Gyurcsányné életrajzát és a Donáth családét! Botmixeres hölgyemény előélete ismeretlen, és Isten őrizzen is minket attól, hogy megismerjük! Az arrogancia egyébként legalább annyira második természetükké vált, mint a csípőből jövő hazudozás. De ők azonnal el akarják zavarni az Orbán kormányt, ha tehetnék, most rögtön, ezzel a politikai járatlansággal, de jelenlétüket, fizikai közelségüket -szerencsére! – árulkodó gyarlóságuk határozza meg, és amíg mi itt vagyunk, addig ők nem fognak labdába rúgni. Fegyőr annyira ostoba, elhiszi, hogy ő itt király lehet. De mi van a vörös lelkész, Donáth Anna nőket vegzáló undormányos faterjával? A püspök úr is hallgat! Donáth Ferenc felemelkedett az Istenek közé? Miféle Istene van ennek a selejt, rőtszakállas liberális lelkésznek? Állítólag “Annácska” meg leszbit adott elő ugyanott az idősek otthonában, részegen akarta megkapni a kis takarító nőt. Ez egy ilyen Ág! Reméljük a rőtszakállú lelkész tetteit végre elítéli a független magyar bíróság -talán ne az legyen, amelyik minden alkalommal fölmentette Gyurcsányt!
TalEle
2020-02-02 at 12:33
„A nép soha még akkora zsarnokság alatt nem nyögött, mint a rémuralom idején, s elmenekült kommunisták most külföldön hangos agitációt folytatnak és tőlünk reklamálják azokat a szabadságjogokat, melyeknek morzsáját sem adták meg, amikor uralmon voltak. Ők mernek az emberszeretet nevében Európához segélykiáltást intézni és Európa támogatását kérni.” Ezeket a szavakat, szinte napra pontosan száz éve, az újévi beszédében mondta Huszár Károly miniszterelnök a Tanácsköztársaság bolsevik terroristáiról. És hogy ez hogyan kapcsolódik ide? A Momentum a modernkori „kun bélák” pártja, akik képesek teljesen idegen érdekeket kiszolgálni a magyar nemzeti érdekekkel szemben! Nem holmi ifjanti hevületből eredő idealizmusból, hanem nagyon is kézenfekvő anyagi előnyökért! (Annak idején Kun Béla is rubellel kitömött bőröndökkel jött Moszkvából Budapestre „forradalmat csinálni”, majd 133 nap után, véres terrorral összerabolt kincsekkel teli „aranyvonattal” hagyta el az országot Bécs irányába…) Bizonyos szempontból sokkal veszélyesebbek mint a részeges Gyurcsány antidemokratikus koalíciója, mert ők képesek – már csak az életkoruknál fogva is – a hitelesség látszatát keltve, megtéveszteni a szinte kizárólag csak a fake news gyártó internetes médiából tájékozódó Y, Z, α – és még kitudja milyen – generációt, épen a nagy hatalmú és bőkezű külföldi támogatóik (Soros, Facebook, stb) jó voltából. Ezen gyűlölködő, más nézeteket vallókat kirekesztő, nemzetellenes társaság inkább visel magán antidemokratikus jegyeket, mint demokratikusat …. Az ő olvasatukban a demokrácia addig tart, amíg valaki ellent mer mondani nekik, – a PS ezt különösen megtapasztalhatta – onnantól kezdve, azonban, az „ellentmondó” bizton számíthat e jeles modernkori bolsevik csőcselék minden haragjára…
oshon
2020-02-02 at 12:16
Elszamoltak ezek a majmaok a valasztasokra kapott penzel 500 mil ft … egyaltalan ?! https://www.youtube.com/watch?v=qaT6satoAvg
Ruhes tetves kutyak !
Bástya
2020-02-02 at 12:14
Így néz ki egy hazaáruló!
rúzsa bandi
2020-02-02 at 10:58
Nagyon komolyan kell venni ezt a soros bérenc koncsíta hasonmást!!
rúzsa bandi
2020-02-02 at 10:58
Nagyon komolyan kell venni ezt a soros bérenc koncsíta hasonmást!!
Blest Domains
2020-02-02 at 10:58
Még a füle is vörös. Meg a szája. Orra sarló, elméje kalapács.
Poppy
2020-02-02 at 11:08
👍
rúzsa bandi
2020-02-02 at 10:56
Ez a soros fattyú veszélyesebb fletónál is, nagyon komolyan kell venni ezt a rohadékot!!!
Otteló
2020-02-02 at 10:45
Megláttam a Gyurcsány képet aztán kikapcsoltama lapot. Aztán rájöttem hogy egy cikket olvasok :DD
vadmagyar
2020-02-02 at 10:40
A cinizmus meg az átkozódás itt kevés lesz.
Ha már a cikk a rákosi érával hoz hasonlatosságot akkor bontsuk ki: micsoda uszonytató károkat okozott és a mai napigvelünk ér.
Hogy mit tudnak okozni, arra legyen péld 2019 sok történése: ki ül az EPben és nap mint nap mit tesz vagy nézzük a helyhatósági átrendeződést.
Nos, pontosan ezért kell komolyan venni és úgy fellépni ellenük.
Ez háború az országért és önmagunkért. Mindazért ami nekünk szent és fontos.
Legyen minden szavunk és tettünk ennek megfelelő 2022ig.
gács
2020-02-02 at 10:37
Mi a szerepe Balázs Péternek? Bizonnyal ő biztosítja a kontinuitást a kádári állambiztonsági szervek és a Momentum között.
Lacafaca
2020-02-02 at 10:36
Bármikor vállalom a lobotómia végrehajtását az ávh-s fattyún.
Dr Hegedűs Rozália
2020-02-02 at 10:26
Szegény, belehabarodott sajàt tehetségtelen “tagadó” màniàjàba…Igazi gazember, bàr még képes lopni is…Az ifjú korosztàly hatalomvadàsza
Kása mása
2020-02-02 at 10:22
Igen Percemberkék.
Tőlük a Tizparancsolat olyan messze van mint Makó Jeruzsálemtől.
Már az első pont sem stimmel rájuk :
“Uradat,Istenedet imádd, és csak neki szolgálj “
Mária néni
2020-02-02 at 10:25
Aranyoskáim !
Az Ő istenük soros, a Mammon, a pénz istene.
Királytigris
2020-02-02 at 10:11
Momentum=Sorosi sameszes csürhe. Pont.
Azt hiszem többlet magyarázatra nem szorul, ennyi is elég, hogy tudjuk mit akarnak, és kinek a megbízásából, pénzeléséből.
khm
2020-02-02 at 10:09
Vigyázat! Komolyan kell venni ezeket az ökröket,mert jelentős tőke áll mögöttük (is).
Tudásuk az nem sok,de pofázni,és hangulatot kelteni már megtanultak. Ráadásul a Magyar adófizetők pénzén! próbálják a Magyar adófizetőket megvezetni. Miközben ezek teremteni,alkotni,soha semmit,de rombolni annál többet voltak képesek,illetve képtelenek.
khm
2020-02-02 at 10:17
Amúgy nekem ez nem a fegyőröm. Inkább a női,illetve a burnyák elvbarátainak az.
jani
2020-02-02 at 10:01
A Magyar értelmező szótár jelentése szerint- MOMENTUM-/pillanat, perc, szempillantás, mozzanat, részlet, tünet,/
Szerintem eltűnhetnének lassan (gyorsan)-LEJÁRT A PILLANAT!
Paczona Ottó
2020-02-02 at 10:14
Majd szépen mennek nyalni Fletóhoz, meg a bulgár kommcsihoz!
Poppy
2020-02-02 at 09:53
Debilke, észrevehetné, hogy a jobboldali szavazók tisztán látják a Momentum tevékenységét, így egy szavukat sem hisszük el, mert uszító nyilas/bolsik. Azt, hogy programjuk nincs, eddig is tudtuk, ezért lopja a másét. Hazaáruló tolvaj komcsi banda. Soha nem fogjuk hagyni, hogy idegeneknek adják át az országot!!!!
Poppy
2020-02-02 at 09:49
👍
Benedek Károly
2020-02-02 at 09:44
Gyurcsány meg KlimaX körökkel?
Kisné Kati
2020-02-02 at 09:44
Látszik, hogy mennyire ötlettelen, mennyire ostoba ez a momemtumos hataloméhes fehérjehalmaz, aki minden megmozdulásában a Fideszt másolja negatív előjellel. A neten keringett róla egy olyan tájékoztató, amelyben szinte úszítja a fiatalokat az idősek ellen, bomlasztani akarja a családi kötelékeket. Az ilyen figurának börtönben lenne a helye.