Félelem és rettegés Ásotthalmon


Mint nemrég értesülhettünk róla az Orbánbasi földjén történt rettenetekről mindig szívesen tudósító lapokból, hogy az országban odáig fokozódott az idegenellenes kampány, hogy a más esetekben a civilizáció és a tolerancia fellegváraként emlegetett Ásotthalom településen a képviselőtestület betiltotta a burka viselését és a mecsetek építését. Na, akkor rettegjünk együtt!

Vagy ne, mert kezdjük ott, hogy és akkor mi van. Pozor, egyrésztmásrészt következik, de nem értelmiségi nyünnyögésben előadva.

Egyrészt az a helyzet, hogy a betiltás nem valami idegenellenes kampány része, hanem a Jobbik identitáskeresésének egyik állomása, belső vitája. Most csapnak össze a régivágású antiszemita retardáltak, akik a nagy nemzetközi zsidóösszeesküvés-ellenes szövetségükbe képzelik a mohamedánokat (élcsapatuk éle a rögtön közleményt kiadó Orosz Mihály Géza Zoltán Elemér), valamint a magukat modernnek vélő, amúgy régivágású retardált antiszemiták által befogott nyugati széláramlatot toló migráns- és mohamedánellenesek (vezetőjük a problémát idejében felismerő Toroczkai).  Ez legyen az ő dolguk, részemről híve volnék a második irányzatnak, ha nem ugyanazok a bolond boszniaipiramis, zsidóvilágösszeesküvés és szíriuszimagyar hívők próbálkoznának vele, mint akik hagyományos vonalat vágyják.

Erre mondaná Antall József, hogy nem csak a tagság borzalmas, hanem a vezetés is.

Másrészt viszont a helyzet az, ha egy képviselőtestület be akarja tiltani a mecsetépítést és a burkaviselést, akkor tegyen belátása szerint. Sajnálom – és most képzeljék ide, hogy ezt a sajnálomot Törcsi hangján mondom a South Parkból, mikor leállt a cuccal és meg akart halni -, de ilyen a demokrácia. Mert „közel van a Bakony/és itt van a Mecsek/véssétek az agyatokba/nem épül itt mecset” – ahogy ezt az örökbecsű Rózsaszín Pitbull fogalmazta.

https://www.youtube.com/watch?v=ogcZNBwZ6T0

Hogy ettől még nem lesz kevesebb a demokrácia és nem fogynak el az emberi jogok, a fékek-ellensúlyok pláne érintetlenek maradnak, arra a nem annyira a harmadik világra, vagy a kietlen kelet-európai diktatúrákra emlékeztető Svájc lehet a kitűnő példa, ahol egész kantonok döntöttek így. Lehet persze nagyszerű polotológiaelméleti vitákat folytatni arról, hogy Svájcban minderről a nép döntött a róla elnevevezett szavazások alkalmával, csak hát minek. Ott közvetlenebb a hatalomgyakorlás, nálunk az árokpart fűnyírását is választott képviselők útján végezzük. Miért pont a mecsetépítés tiltásáról való döntés lenne kivétel-e nemes hagyományunk alól…

Szóval nem lehet mecsetet építeni és burkát viselni, ha az egyszeri mohamedánt arra veti a sors. Na és? Akkor tovább megy Calais-be, vagy nem épít mecsetet és nem hord burkát. Ilyen az élet, ez a rideg valóság. Én például sörrel a kezemben szeretek mászkálni, de elfogadom, létezik olyan idióta hely, ahol ezt nem szabad.

Árnyalja a Torockai polgármesterjenőről és az ő képviselőtestületéről festett nagyszerű képet, hogy emellett a buziskodást is betiltották. Lehet mégse ő a Jobbik Pim Fortuyne, a Jobbik meg nem a magyar Pim Fortuyn Listája?


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

4 hozzászólás

  1. Tóth-Kovács Imréné

    Az ásotthalmi polgármester jogsértő húzásai sajnos egyenes következményei a kormány idegenellenes gyűlöletkampányának. Különös, hogy ez az ember kereszténynek meri nevezni magát, hiszen az idegenellenesség és a keresztény szeretet kizárják egymást.

  2. Miért ne tiltaná be a mecsetépítést Toroczkai? Igaz eddig még senki sem akart ott ilyesmit építeni, de hát soha nem lehet tudni. Jobb felkészülni a dolgokra..

  3. Je suis Assothalom!
    Ezzel a cimmel jelent meg a NYT ma reggel, annak a nyilvanvalo, szeleskoru es termeszetes tarsadalmi igennyel az erdekeben hogy mindenki szabadon lehessen muszlim Assothalmon. A vilag kozvelemenye egykent lelegzett fel, sza es szaz liberalis ( fizetett ) torkobol szakadt ki a kialtas a Starbuckokban: MI IS ASSOTHALMIAK VAGYUNK!! Tobben Long Islandrol es Jersey Citybol mar beadtak mecsetepitesi kerelmuket az asotthalmi (tanacshazara) polghivatalba, es aqlig varjak hogy az elutasito kervenyt kinagyitva kitehessek az elokertbe, ezzel is bizonyitva mekkora demokratak, liberalisok, nagyonjofejek es coolok. OK MERNEK ASSOTHALMIAK LENNI< ES TE??? zaszlo alatt egyesultek egy safe space ben szelsoradikalis mecsetepitok, megvertek egy takaritonot es tobbet a padlora koptek, miutan ilyenten eldurvult a tuntetes NYC polgarmestere ultimatumban szolitotta fel asotthalmi kolegajat hogy turhetetlen es elviselhetetlen a mecsetepitesi tilalom.

    • az elejere kiirhattad volna a trigger warningot ezt nehany liberalisnak nyomaszto lehet olvasni! :D:D:D

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük