Feltettünk egy kérdést a volksbundista sofortlich.hu-nak, de csak kamuztak őszinte válasz helyett


A németek megint ott tartanak, ahol mindig is tartottak: azt hiszik, Európa egy hatalmas teuton vár, ahol a germánok pöffeszkedhetnek, miközben az alacsonyabb rendű népek körülöttük kaszálják a füvet meg törlik az ő seggüket. Nyilvánvalóvá vált, hogy a magyarországi heccmédiájuk ugyanígy gondolja.

A német közmédia mással sem foglalkozik mostanában, mint a kelet-európai népek és országok elleni uszítással, akik galád módon a saját érdekeiket követik, nem pedig a sajátjaiknál sokkal magasabbrendű német érdekeket szolgálják. Legújabban a lengyeleknek rótta fel arrogánsan a német köztévé, hogy nacionalisták, mert a járvány idején nem szökdösnek át a lezárt határon, hogy a német egészségügy és jóléti rendszer javára nővérkedhessenek meg időseket ápolhassanak, ahogy eddig tették. Egészen emlékeztet az a hangnem arra, ahogy 1936-ban izzították a mások lenézésére, megvetésére mindig is hajlamos német közvéleményt, hogy később lelkesen meneteljenek be más országokba, mert nekik szükségük van azok lakosainak munkaerejére és ételére. Persze, mivel a németek pszichopaták, ezért ezt most európai szolidaritásnak hívják, ahogy a Harmadik Birodalomra is úgy tekintettek mint az egységesülő Európa álmának gyakorlati megvalósítására.

Mivel a szabad és független, tehát nyilvánvalóan a közvélekedést tükröző német közmédia szóban forgó műsorára Ungár Péter hívta fel a figyelmet, megkérdeztük az esetről a német érdekek hazai szószólójaként üzemelő Sofortlich.hu hírportált is, hiszen ennek történetesen Ungár Péter a tulajdonosa. Azt tudakoltuk a lap németségükkel büszkélkedő vezetőitől, hogy elfogadhatónak tartják-e az ilyen, németeket önzőnek bélyegző kijelentéseket, amilyet Ungár Péter tett, továbbá elvárják-e lapuk tulajdonosától a bocsánatkérést, és alkalmasnak tartják-e ezek után az országgyűlési képviselői tisztségre.

Techet a német leszbikusokat képviseli a volksbundista hecclapban.

A válaszokból lényegileg annyit tudtunk meg, hogy Bakó Bea főszerkesztő még a németek alá bekényszerített kényszermunkásoknál is többet túlórázik a koronavírus-járvány miatt, tehát ugyanúgy a járvány legfőbb áldozatai közé tartozik, mint például az Index vagy a 444 szerkesztősége (ahogy maguk a németek most már a II. világháború nyilvánvaló áldozatai voltak), akiknek ezért is azonnal utaljunk nagyon-nagyon sok mikroadományt! Bakó Bea közölte továbbá, hogy nincs ideje ennyi túlóra közepette hülye kérdésekre válaszolni; mi szóról-szóra ezt a választ javasoljuk az operatív törzsnek, amikor kekeckedő, rosszindulatú kérdésekkel fárasztja őket a haladó média. Sajnos hasonlóan elutasító volt a német leszbikusok képviselője, Techet Péter is. Mindenesetre, hogy bele ne haljanak a túlórákba, ebben a kiszámíthatatlan járványhelyzetben a fehéroroszok jelenthetnék számukra a megoldást. Abban már úgyis komoly gyakorlatuk van a németeknek, hogy keleti szlávokat fogjanak be rendkívül olcsó munkaerőként.

Ki kell használnunk azonban az alkalmat, mert maga Bakó Bea válaszolt a kérdéseinkre, aki szerint egy ilyen megkérdezés után nem kell az alany válaszait ismertetni, csak oda kell írni a véleményünket az alanyról, így most Bakó Bea technikájával járunk el Bakó Bea kapcsán. Szóval Bakó Bea mondott valamit, de ez nem lényeges, mert szerintünk Bakó Bea súlyosan elfogult, és szerelmes az összes olyan nép(ség)be, amelyik valaha nyomorgatta a magyarokat, vagy területet rabolt Magyarországból. A válaszaiból az is kiderült, hogy a kérdést sem fogta fel, képtelen különbséget tenni a német kormány és a német köztévé között, ezért voltunk kénytelenek magas szakmaisággal olyan mondanivalót kikutatni a válaszaiból, amire amúgy rá se kérdeztünk nála. Ezért ki kell jelentsük, Bakó Bea alkalmatlan arra, hogy olyan emberek között éljen, akikkel (illetve akik felmenőivel, családjaival, barátaival) elbánt a történelem, ezért Bakó Bea válaszai alapján Bakó Beának egy barlangba kéne költözni, ami egy óceán közepén lévő lakatlan sivatagban van.

A vágynémet Bakó Bea helyett inkább a román parlamentről teszünk be egy képet.

Ja, még annyit meg kell jegyeznünk a végén, hogy fogalmunk sincs, kicsoda ez a Bakó Bea és hogy miért fontos az ő véleménye. Tök érdektelen, akárcsak az egész volksbundista hecclapja, a Sofortlich.hu. Ezért most felszólítjuk, hogy kérjen elnézést tőlünk, amiért úgy rabolta el sokkal hasznosabban is eltölthető perceinket, ahogy román kedvencei Erdélyt és az osztrák kedvencei Őrvidéket.


  Nyilvánvaló Kapitány

11 hozzászólás

  1. “a német leszbikusok képviselője, Techet Péter”
    Beszarás, ezek a genetikai hulladékok még egy gágogó ülvepisálót sem tudtak maguknak kinevelni?!
    Bakker, ezeknél nagyobb selejt nem kell, a leszbi genetikai selejteknek egy “férfi” a képviselőjük?! 😀

  2. Molnár József

    Mert egyenjogúság van. A lezbikusokat egy pöcsös, a buzikat egy picsa képviseli.
    Erről jut eszembe:
    A pina az női nemi szerv.
    A picsa meg karakter!

  3. Faszombathy Pál

    “a német leszbikusok képviselője, Techet Péter”

    Asszem, ezzel meg is van az év oltása. Köszönjük, szerkesztő úr! :-))

  4. Gratula, kedves Nyilvánvaló Kapitány! Ezentúl így kell kezelni az ellenséget. Nem kell megkérdezni őket “hülyeségekkel”, hanem elmondani, hogy mit válaszoltak volna, ha egyáltalán megkérdeztük volna őket.
    Ez a gúny, kifigurázás lehet az ellenszere a krónikus hazudozásaiknak, amit már oly végtelenül aljasan művelnek, hogy lassan világrekordot dönthetnek. A pszichopaták ugyanis egy dolgot garantáltan nem viselnek, a lenéző maró gúnyt, ahol nincs lehetőségük hazudozni, és egyszerűen negligáljuk őket.

  5. Dehát minek mentek oda, nem tudták, hogy mi lesz belöle?
    Annak a német lakósságnak a 85%-a amely a törökök mellett észrevehetö, a mai napig tántoríthatatlanul hiszi, hogy ök tartják el az unió egyharmad állományát. Belértve a görögöket a magyarokat, a lengyeleket, de öket szívesebben mert ök nem Putyinpincsik.

    Azt meg el kell ismerni, hogy nem BaBe az egyetlen vagy kirívóan magyarútáló honpolgár.

    Ilyest és hasonlót gyakran olvasni : “Abban már úgyis komoly gyakorlatuk van a németeknek (vagy más nyugatiaknak) hogy keleti szlávokat fogjanak be rendkívül olcsó munkaerőként…”
    és akkor átsuhan az olvasó agyán a kérdés, hogy a cikkíró mit képzel a kapitalizmus szabad piacán történö jövedelem megszerzésének a gyakorlatáról?
    Az ott mindig kettön múlik. Az egyik kihasználja a másikat.
    Ha a keleti szláv odamegy s annyiért beáll a munkába, akkor ki fizetne neki többet?
    Hogy a keleti szláv szegény s azért jó neki minden, az az ö saját baja, az nem a munkaadó ügye a kapitalizmusban.
    Nem kényszerítenek senkit.
    -Leszeded négy petákért az epret?
    -Igen.
    – Na akkor ott kezd el s onnan odáig.
    – Nem szedem le csak öt petákért!
    – Rendben, akkor mehetsz. Ki a következö?
    Leegyszerüsítve. ( erre megjelenhet a szakszervezet is, de elöször ö is tarhál). Nem azért mondom, hogy ez nálam így rendben lenne.
    De ez a helyzet és tény, akkor minek fárasztjuk az erkölcsöt és egyéb hasonlót. Meg a lenézést? Abból is élnek az irigyelt “példaképeink”,..
    Kb. ilyen szakmaiságról duruzsol a BaBe nem megvetendö technikája is: ha nem tetszik az amit mondok, akkor írj le magad valamit,….

    89-ben mindenkinek kellett a rendszerváltás, mindenki hagyta az országokat kirabolni, hiszen nem értettek hozzá, de Bécsben lenni kávéháztulajdonosnak, azt is akarta mindenki.
    [Ne adja senki és semmi, hogy országosan, a remélt vagyont jelentö kávéházakat hiányoló tüntiket rendezzenek az ellenzékiek; merthogy azokat is OV gátolja meg. Arra is alkalmas neki a járvány]

    • Valóban: kettőn áll a vásár. Szerintem a cikk nem arról szól, hogy ” …a keleti szláv odamegy s annyiért beáll a munkába, akkor ki fizetne neki többet? ” Hanem a német arroganciáról, és azokról a gusztustalan, gerinctelen, hazátlan selejtekről. amik valamilyen gonosz véletlen folytán magyar állampolgárok, és elvtelenül, megélhetésből nyalnak be tövig a ” bezzegnemzeteknek “.

  6. Fogatlan Pingvin

    Ez a Kiss György (FB) egy igazi pufajkás munkásőr proli. Kommunista bérenc. A cikket el sem olvassa, vagy nem érti, de idejön és beleköt másokba. Ettől még feláll, öreg? Jó kis f@sszopó művezető voltál, mi? Régen nyaltál az elvtársaknak, most meg bajban vagy, mert az ilyen szarokat kiveti a társadalom…

  7. Schenkhyalfonz

    A rossz nyelvek szerint a helyi Volksbund vezető, immáron nevét magyarosítva kitűnően megfelelt városi párttitkárnak csekély évekkel később visszatérvén. Bizonnyal nem a kitelepítésből jött vissza.
    (Amúgy az utcánkból a nagyanyám szerint csak két családot telepítettek ki és Ő szerinte a xarért nem volt kár. A lakosok többsége szintén németül beszélt, csak nem volt hazaáruló és ezért magyar nemzetiségűek és magyar ajkúak voltak.)

  8. A cikk írója egy apró dologban félmondatban téved:
    Bakó Bea “A válaszaiból az is kiderült, hogy a kérdést sem fogta fel, képtelen különbséget tenni a német kormány és a német köztévé között”

    B.B., mint német jobban belülről tudja és mi is sejtjük, Angela tartja a karikát, a jól trenírozott köztévé pedig átugrik rajta, közben nyüszít, magasabbra, magasabbra.
    Nos, B.B, szerint ilyennek kell lenni a kormány és a köztévé közötti viszonynak.

    Ezért is vádaskodnak idehaza, hiányzik nekik az Orbán által tartott karika és az ugrásonként adott jutalomfalatka.

    Nem tűnt fel, hogy a ballib médiák és tintanyalóik nem az olvasóknak akarnak megfelelni, hanem karikán akarnak átugrálni egy kis pettingezésért buksi simogatásért, borjúporcogóért?

  9. Ezek a fészbúkhuszázok ott fenn mekkora koponyák! Nekik mindegy,, csak segg legyen, lehessen nyalni. Nem könyörögtünk mi a németeknek, hogy idejöjjenek. Meg aztán más az üzlet, meg más a gyarmatosítás. Csak tudni kellene különbséget tenni, de az már nem megy. Ezek úgy gondolják, hogy azért jön ide az Audi, mert Mariska elmegy a német nyugger seggét törölni, agyrém!

  10. Ez a Techet Péter művésznév? Nem így hívták a búcsúcédulaárusító figurát?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük