Háromszázezer eltűnt magyar, név nélküli számok, kettétört életek, akik sosem kaphatták vissza a kényszermunkában eltöltött éveket. A Gulág-táborok magyarjai arról vallanak, Szolzsenyicin hőseinek aranyéletük volt azokhoz a borzalmakhoz képest, amelyeket a nagy Szovjetunió építése közben, idegen földön átélni kényszerültek. A munkatábor lakói ugyanakkor megtapasztalták azt is, mit jelent a „létező, férfias hit”, amelyben nő és férfi egyaránt osztozott, különösen, ha a mínusz ötven fokos Szibériai éjszakákon olyan közel jöttek a csillagok, hogy akár hazáig repíthették volna a szenvedőket. A Gulág-táborok magyar áldozatainak emléket állító honlapról, a visszaemlékezéseket összegyűjtő Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója nyilatkozott portálunknak.
Ezen az anyagon is látszik, milyen sok hiányt kell betöltenie a történetírásnak – mondta Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója a nemrégiben elkészült, Magyarokagulagon.hu című honlapról. Mint kifejtette, munkatársaival – Mező Gáborral, Csurka Dórával, Bori Zsuzsannával – arra törekedtek, hogy ezt a Gulág-táborok túlélőinek visszaemlékezéseit összefogó unikális anyagot mindenki számára elérhetővé tegyék, hiszen a megszólalók közül egyedül a száz éves Placid atya él már. Hozzátette, a riportok bepillantást engednek abba, nem csak holokauszt volt, hanem volt egy iszonyú szovjet elnyomás is, amely sokezer agyonhallgatott áldozattal járt.
Miért kezdtél a Gulággal foglalkozni?
A Gulággal kapcsolatban több személyes érintettségem is van. 1953 nyarán a Gellért hegyi házunk ajtaján bekopogott egy nagyon magas úr, kezében egy nagy barna bőrönd. Anyám a konyhából rohant ki, és azt kiabálta: Bandi! Bandikám! Ő volt a nagybátyám, aki tíz évet töltött Szibériában Gulág-táborokban, mivel katonatiszt volt és harcolt a szovjetek ellen. Csontsovány, megtört emberként tért haza. Nem beszélt a Gulág világáról. Olyan félelem uralkodott 53’-ban , és aztán 56’ után az emberekben, hogy nem mertek erről beszélni.
Másik nagybátyám, János, útban a Gulág táborai felé vesztette életét, 22 éves korában. Katonaként gyűjtötték be a szovjetek Budapest utcáin. Az első nagy gyűjtőpontnál Temerinben – innen indultak a vonatok a Szovjetunió különböző lágereibe – pusztított a flektifusz. Több mint tízezer ember pusztult el a járványban. Jancsi bácsi is egy nagy meszes tömegsírban végezte. Apámat is majdnem elvitték, ő végül leugrott a szovjet teherautóból menet közben, és eltűnt a kapualjakban, így úszta meg.
Írni igazán csak a rendszerváltás után lehetett erről, az akkori Magyar Nemzetben kezdtem megjelentetni a még élő gulágosokkal készült riportokat, visszaemlékezéseket. Akkor ismertem meg Placid atyát, aki az egyik leghíresebb gulágos volt, 11 évet töltött Szibéria különböző táboraiban. Sikerült megszólaltatni Menczer Gusztávot, aki a Kaukázusban raboskodott tíz évet. Ő alakította meg később a SZÓRAKESZ-t, a Szovjetunióban volt magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetét.
Ő kutatta ki, hogy tulajdonképpen mennyi ember került Magyarországról a Gulágra…
Nyolcszázezer magyar raboskodott a négyezer fogolytábor valamelyikében az egész Szovjetunió területén. Építő munkatáborok voltak, mínusz 45-50 fokban dolgoztatták az embereket, fakivágás, bányászat, építkezések, vasútépítés. Összesen körülbelül 20 millió embert tartotta fogva, abból két millió halt éhen, fagyott meg, vagy vitte el valamilyen betegség. Ebből a 20 millióból volt 800 ezer magyar. Voltak köztük hadifoglyok, és akiket már direkt málenkij robotra vittek.
A honlapon van egy harmadik csoport is, akiket szovjet bíróságok ítéltek el koholt vádakkal, hogy aztán deportálhassák őket. Erről sem igen hallani.
Ez egy nagyon érdekes csoport, és ide tartozik Placid atya, Menczer Gusztáv, Marczin Borbála és Rohr Magdolna esete is. Az akkori hatalom ugyanis eltűrte, hogy Magyarországon a szovjetek tartsanak koncepciós pereket, és hurcoljanak el embereket koholt vádakkal. Már 1945 után sem lehet beszélni szabad választásokról, bár a polgári erők győztek 1947-ig, ez mégiscsak egy megszállt ország volt. Hazánk első szabad alkotmánya ki is jelenti, hogy Magyarország 1944. március 19-étől kezdve egészen 1990-ig gyarmat volt. Először a németeké, utána a szovjeteké, több mint negyven évig. Nem volt önálló jogunk, hogy a saját ügyeink felett dönthessünk.
Ezért fordulhatott elő ez a példátlan, de gondosan el is titkolt gyakorlat, hogy szovjet bíróságok magyar földön ítéltek el koncepciós perekkel, mondvacsinált történetekkel embereket.
Marczin Borbála, és Rohr Magdolna is tizenhét éves volt, amikor elvitték őket azzal a címszóval, hogy szervezkedtek a szovjet katonák ellen. Ez egy gyarmati ország volt, mert akár ezt is megtehették.
Említetted, hogy látszott az embereken az a hiányzó tíz, Gulágban kegyetlen körülmények között töltött év. A szovjetek tíz évre kényszermunkára vittek 800 ezer dolgos magyar kezet. Ez az országon is meglátszott?
Nemcsak a tíz évnyi hiány. Elsősorban a Rákosi-, majd a Kádár-kormány volt az, amelyik eladta, feladta magyar testvéreinket. Nyolcszázezer ember elment, és csak 500 ezer tért haza. 300 ezer meghalt, nem harcokban, hanem a táborokban, máig sem lehet tudni, milyen körülménynek között. Ugyanakkor élesen fogalmazva kijelenthető, hogy az akkori teljes uralkodó politikai osztálynak a bűne volt ez, ebbe 1948-ig a polgári kormányok is beletartoztak, Tildyék, Nagy Ferencék, mindenki. Hagyták, hogy magyar embereket elhurcoljanak, elraboljanak a szovjetek.
És emellett hagyták, kirabolni az országot, elvinni a bányakincseinket, gyárainkat. Miközben 800 ezer emberrel kevesebben voltunk, 200 ezer szovjet katonát is etetni-itatni kellett. A jóvátétel amelyet 1955-ig vagonszámra hordtak ki az országból, az mind meglátszik ezen az országon. 1956-ban legalább úgy szétrombolták Budapestet, mint a világháború alatt. A fővárost is újjá kellett építeni. Nekünk mindig mindent elölről kellett kezdeni, a Nyugat szemében viszont még mindig nem vagyunk elég szabadságszerető nép. Pedig ha valaki megszenvedte a megszállást, akkor az Magyarország volt.
Nemcsak a Nyugat, de az oroszok sem mutatnak túl sok megbánást a történtek miatt…
Jelcin bocsánatot kért a Parlamentben, meg is nyíltak bizonyos szinten a levéltárak, lehet kutatni. Sajnos néhány komolyabb történésztől eltekintve olyanok kutatják ezt az időszakot, akik inkább azt bányásszák ki, hogy a magyar katonák Szovjetunióban bűncselekményeket követtek el, és gyilkolták az ártatlan orosz embereket. Ez tételes hazugság, hiszen mi harcolni mentünk a Szovjetunióba, de csak azután, hogy elkezdték Kassát bombázni a szovjetek. Mi üzentünk legkésőbb hadat a környező országok közül a szovjeteknek.
Bethlen István miniszterelnök is áldozata volt a Gulágnak, ezt sem kutatják. Bethlen a kiegyezést kereste az oroszokkal, ezért először a németek üldözték. Miközben Herencsényben bujdokolt, tárgyalásokat kezdeményezett a szovjetekkel. Sztálin parancsára vitték ki Moszkvába, ahol börtönbe zárták.
Az anyagok feltöltésével befejeztétek a munkát, vagy lesz még folytatás?
Szeretnénk még mélyebbre ásni, hiszen teljesen föltáratlan a Molotov-Ribbentrop paktum hatása, amely 1939. augusztus 23-án köttetett. A munkatáborok a paktum megkötése után szaporodtak el, már Lenin idejében is voltak, de közel sem ekkora számban. A paktumot követően tízezrével vitték a letteket, lengyeleket, litvánokat. A Molotov-Ribbentrop paktum, amely fölött még Franciaország, Anglia és Amerika is szemet hunyt, már megelőlegezte Európa felosztását, a Jaltai Egyezmény csak a pecsét volt, de rég eldöntötték, hogy Kelet-Közép-Európa a szovjeteké lesz, akár győz Hitler, akár nem.
Melyik a legkifejezőbb történet, amellyel találkoztál?
Marczin Borbála mesélte, hogy Szibériában, este, a munka végeztével, a mínusz ötven fokban felnézett a fantasztikus, csillagos égre, körülötte méteres hó, és keresett egy csillagot, amit láthatnak az otthoniak Magyarországon is. Placid atya pedig az egyik riportban arról beszélt, bencés szerzetesként nem ismerték el a papságát, így titokban kellett megrendezni a szentestét. Napokig gyűjtötték a kenyeret, a bort valami őrtől tudtak szerezni, így mutatta be a szentmisét egy botcsinálta jászolféleség előtt. Az atya erről is azt mondta, nem volt olyan helyzet, hogy ne lehetett volna valami megoldást találni. Minden rab azon gondolkozott, hogy el kell szabadulni, nem szabad feladni. Úgy fogalmazta ezt meg, hogy igenis van férfias hit, és férfias hit volt az ott raboskodó nőkben is, akik túlélték ezeket a szörnyűségeket.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Károly
2016-08-22 at 08:32
Kedves Stefka István!
Személyes találkozásunk során ígéretett tett arra, hogy Egerben is végére jár az 1944 március 19-e utáni igaz történések nagy nyilvánosság előtti ismertetésére.
Mi nemzeti érzelmű egriek is megtudhatjuk, hogy hová lettek Deák Ferenc, Széchenyi, Csiky és Rózsa károly úti szibériába elhurcolt családok tagjai, valamint hol vannak eltemetve a Recski haláltáborba elhurcoltak, valamint az Egri politikai pszichátriára “beutaltak”, – ha túlélték – a túlélőit, a volt kommunista hálózatok tagjai zaklatják e még őket?
Egerben a polgárikörök és civilszervezetek vezetőiként, Szozsenyicin által is megfogalmazott, a múltból ismerős arcként tűnnek fel.
Tisztelettel várom hívását.
Kata
2016-08-21 at 17:26
Örülök,hogy vannak ilyen nemes szàndêku emberek,akik részükre is betekintést,
nyújtanak,az eddig nem eléggé ismert történelmi tényben!
Köszönöm Stefka Istvânnak,hogy betekinthettem részben,az eddig eltitkolt
múltban!
Nemecz Péter
2016-08-21 at 14:06
Teljes mélységében átérzem a megpróbáltatásaikat és őszinte részvétem az áldozatok családtagjainak. Jómagam is a szovjet megszállás közvetett áldozata vagyok több ezer károsult sorstársammal együtt.
Kezdjük is a történet elején a II. világháború után kezdődik: “Magyarországot meghívták a Marshall-segély előkészítésére irányuló értekezletre, és arra is felkérték nyugaton, hogy vegyen részt az európai újjáépítés terveinek kidolgozásában. Erre úgy reagált V. M. Molotov szovjet külügyminiszter, hogy bár támogatják a németek által megszállt országoknak az eseményen való részvételét, elítélik a csatlós országok ott létét, beleértve Ausztriát és Magyarországot is.1947-ben. Molotov végül elutasította a szovjet részvételt a Marshall-tervben, mivel úgy gondolták az az USA közelgő válságát áhított enyhíteni, és erős politikai haszonnal is jár Európa felett.” Mivel a nagy testvér sem adott pénzt másképpen kellett megoldani: Az 1949-ben meghirdetett ötéves terv (1950-54) költségeinek legalább részbeni fedezésére a kormány 1949-től 1955-ig államkölcsönöket (ötéves tervkölcsönt és békekölcsönöket) bocsátott ki. A kölcsönakció a lakosságtól történő pénzelvonás és az állami hitelfelvétel sajátos formája volt. A meghirdetett cél néhány ipari nagyberuházás, A kölcsön jegyzése az esetek jó részében a kommunista államhatalom nyomására történt, amit csak 20 évre rá adtak vissza természetesen kamatok nélkül, az időközbeni pénzromlásra való tekintet nélkül, így az a kibocsátáskori értéknek csak a töredéke volt (a forint vásárlóértéke időközben mintegy 80 százalékkal csökkent). Mivel még ez sem volt elég, hogy talpra álljunk (nem, hogy felvegyük a versenyt a nyugattal), kikényszerítették a a beszolgáltatást: 1948-ban adóösszeírásnak álcázott kuláklista készül. Igaz, itt nem a Szibériába vitték az embereket, hanem a Hortobágyra, de a koholt vádak és az embertelen körülmények teljes mértékben megegyeznek, amihez még párosult a mérhetetlen számú (eltusolt/elferdített) öngyilkossági hullám is. A koncepció egyszerű volt aki nem adja át az értékei azt vagy elhurcolják vagy addig verik amíg (önként) át nem adja, akkori nevén “padlás söprés”, mert nem elég, hogy mindent elvittek de módszeresen kifosztották az áldozatokat. Szerencsés volt aki a sok megaláztatást és verést megúszta az életfogytig tartó szellemi/agyi vegetációval, mérhetetlenül nagy teher volt ez a saját és családja részére is. Ami a legborzasztóbb benne, hogy egy pár bátor személytől eltekintve, mind mai napig napig szigorúan tabu. S végül jön az én történetem: “A kárpótlási jegy fogalmát az 1991. évi XXV. a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló törvény határozza meg. ” Amit 1994 kellet volna kifizetni, de nem tették, a privatizáció során valamennyi részét felvásárolták és beváltották, de ez kizárólag az akkori kommunista holdudvar (lásd: 100 leggazdagabb magyar, tisztelet a kivételnek) privilégiuma volt. Már több mint 20 éve várunk a pénzünkre ami akkori értéken 40 milliárd köröl volt, most olyan 200 milliárd amit szeretnénk megkapni, jelenleg is zajlik a per a strasbourgi bíróságon. Főként azzal védekezik a “naracs” kormány, hogy nincs pénz, de akkor miért zártak ki a földárverésről, meg hogy a kommunisták adósságát nem nekik kell rendezni, de ha már csak józan paraszt ésszel is nézzük ha öröklünk akkor az adósság is öröklődik vagy le kell mondania róla: (egyszerű példával illusztrálom ha valaki tartozik a banknak és egy lakáshitellel és időközben elhuny akkor az ingatlan csak akkor lesz az örökösé, ha kifizeti a fennmaradó hitelt különben átszáll a bankra.) Azért valamit elárul a dolog súlyáról, hogy a kormányzó párt természetesen nem fizet, holott minden piszlicsáré ügy miatt cseszteti az MSZP-t, de erről mélyen hallgat, még azon csodálkozom, hogy nem titkosította le 90 évre, mint az olajmaffiát.S még ezek után pofátlanul a számba nyomják az állampapír reklámokat, könyörgöm még az előzőtt sem fizettétek vissza. Minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy ez az ország jobb mint Panama, ami nem legállis arra hoznak egy törvényt és kész. Az összes ellenzéki pártnak és EU képviselőnek valamint a nevesebb ügyvédeknek is írtam, de senki nem mer képviselni minket, aki válaszolt az azt írta, hogy nem hozzá tartozik a többi meg figyelmen kívül hagyta. Úgy látszik nálunk két (i)gazság van részemről. és részedről. Remélem, hogy megérem és hírhedt Rendszerváltás után jön a híres Rezsimváltás. http://www.karpotlasijegy.com