Lassan a finisébe érkezik a nyár, amely a vírus miatt nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna. Ám  a befejezés lehet még jó, ugyanis a nagyobb rendezvények szervezői azon dolgoznak, hogy valamilyen formában kárpótoljon minket az elmaradt közönség kedvenc megmozdulásokért. Ezekből gyűjtöttünk össze egy csokorra valót. 

MIKLÓS KATA – 061.hu

Időrendi sorrendben haladva az első a Tű Fokán Művészeti Fesztivál, amely augusztus 18-22 között vár a Nógrád megyei Garábon, egy olyan különleges magyar faluban, ahol buddhista szentély található, pávákkal és japánfürdővel. A Fesztivál fókuszában a zene, a tánc, a színház és a kultúra áll. Nappal színházi és zenei műhelyeken, kirándulásokon vehetünk részt, míg éjjel izgalmas zenékre táncolhatunk vagy épp akusztikus chillekre révedhetünk a csillagos ég alatt. A kísérletező kedvűeknek lesz önismereti  diszkó, élő szerepjáték, robotépítő szakkör, különböző meditációk, avantgarde világmegnézések és meg-nem nézések is. A fellépők között van Müller Péter Sziámi and Friends, a Korai Electric Ambient és a Meszecsinszka duó is.

A fotó 2017-ben készült a Tű Fokán Művészeti Fesztiválon. Forrás: Facebook

Már napok óta lehetett sejteni, hogy valami készül Zamárdiban. A STRAND Fesztivál sokatmondó posztját végül ma Lobenwein Norbert főszervező bejelentése követte. A Fesztivál főszervezője elárulta: jó ideje azon törték a fejüket, hogy abból az élményből, amit az elmúlt években megszokott a közönség, valami hasonlót tudjanak még adni. Így született meg az ötlet, hogy SzabadSTRAND néven csinálnak valami olyat, amit jelenleg lehet. Megpróbálják megidézni a STRAND Fesztivál néhány kedves pillanatát a STRAND Fesztivál helyszínén, Zamárdiban. Az augusztus 19-én kezdődő négynapos, ingyenes eseményt elsősorban azoknak szánják, akik korábban már foglaltak szállást Zamárdiban, vagy úgy tervezték, hogy a Balatonon töltik az augusztus 20-ai ünnep körüli napokat. Minden reggel lesz frissítő jóga Cziráki Kittyvel a Balaton partján. Zamárdi szabadstrandján, tihanyi panorámával a Balatonban épül fel a MOL NAGYON BALATON SZÍV. A grandiózus, 10 méter magas alkotással a MOL Nagyon Balaton a hazai fesztiválszervezőknek és a közönségnek üzen. Esténként pedig a STRAND DJ-k emelik a hangulatot, a többi közt Marsalkó Dávid a Halott Pénzből és DJ Venom, Candyman da Marquis, Poli valamint a szervező-házigazdák állnak majd a dj pult mögé. A részletes programok az eseményben találhatók.

Szintén augusztus 19-én veszi kezdetét és négy napon át várja a komplex zenék kedvelőit az ide Fekete Zaj Fesztivál. A tavaly 10. születésnapját ünneplő rendezvény idén is rendkívül izgalmas előadókkal várja a mátrai Sástóra érkezőket. A rendezvényt a járványhelyzetre való tekintettel kisebb létszámmal és számos óvintézkedés mellett teszik biztonságossá a szervezők. A hatóságokkal egyeztetve a tavalyi létszám 75 százaléka vehet részt az eseményen; a kemping területére összesen 800 főt engednek be a stábbal és a fellépőkkel együtt, míg a Fanyűvő és a Delta színpad előtt egyszerre 500-an tartózkodhatnak. Ennek ellenőrzésére kordonok és egy karszalagba beépített chipes rendszer segítségét veszik igénybe. A bejáratnál az érkezők lázát is megmérik, emellett a fesztivál területén kézfertőtlenítő és C-vitamin pontokat is találhatnak a Zajongók. A fesztivál készpénzmentes. A két éve bevezetett rendszer nagyon egyszerű, a fesztiválkarszalagra lehet feltölteni a elkölteni kívánt összeget. Ezt a helyszínen található feltöltőponton és online is meg lehet tenni. A visszaváltás ugyanígy működik. A Zaj idén rendhagyó módon kizárólag magyar előadókat vonultat föl. A zenei felhozatal a négy nap alatt egy izgalmas ívet bontakoztat ki: a szerdai nap a rock n’ rollosabb műfajoktól a stoner és a hardcore vonalig jut el, csütörtökön a nosztalgiáé lesz a főszerep, pénteken hangsúlyos indie és post-punk hangulatra lehet majd számítani, az utolsó estén pedig főként a doom és a darálós death metal képviselői lépnek színpadra. A fellép többek között a Gustave Tiger, az Entrópia Architektúra, a VHK, a Korai Trancemission, a Musica Moralia, az IDEGEN, az Ahriman és a Lazerpunk is. A zenei programokon mellett egyre hangsúlyosabb szerepet kap a színház, az irodalom, a közösségi programok, a túrák, a gaming és a film is. A napi bontást ITT, az OFF-programokat ITT találod.

A viszontagságok ellenére az 500 fő alatti limittel megrendezik az V. UbikEklektiket. A Fesztivál idén új helyszínen, az Eger mellett található Berva-völgyi cserkészparkban várja a megfáradt ubik-utazókat augusztus 19-22. között. A szervezők titokzatos posztban közölték a programokat. Az biztos, hogy 22-én kőkemény Rave fog szólni.

Nem múlik el 2020 Paloznak nélkül, csak most Piknik helyett Paloznaki Jazz Napok lesznek augusztus 20-22. között. A 3 napos rendezvény a Fábián Juli színpad helyszínén lesz, ahol az augusztus 20-ra tervezett Magyar Jazz Napja ünnepi koncertsorozatot is megtartják. Emellett a faluban zajlik majd a Homola Pincészet ingyenes 100% BorPiknik gasztro rendezvénye két utca színpadon zenei programmal. Mindhárom nap a Homola Borterasz is várja a fűben ülni vágyókat, panoráma nézőket a DJ a szőlőben 3 Dj-jével. A szervezők közölték: az előírásoknak megfelelően a koncert létszáma korlátozott, kevesebb mint 500 fő vehet részt. A Paloznaki Jazz Napokat a Budapest Ragtime Band nyitja meg, míg a zárókoncertet a Barabás Lőrinc Quartet adja meg. Hogy közte kik lesznek még, az kiderül a napi bontásból.

Szomorúan vette tudomásul a Veszprémi Utcazene Fesztivál szervezése, hogy idén nem fertőzhetik a közönséget zeneileg, de ami késik, nem múlik – írták. Hozzátették: idén csak a rendezvény szerves részét képező Food Truck Show-t, mint gasztrorendezvényt tartják meg, valamint az idei évre kiválasztott 20 előadónak biztosítanak lehetőséget a bemutatkozásra naponta 18:00 és 00:00 között négy utcazenészponton augusztus 26-29. között.

Az elmúlt évtizedek legfurább nyarát a Kolorádó Fesztivál Csakcsűrje zárja. A szervezők ezzel a kis létszámú bulival szeretnének kedveskedni a támogatóknak augusztus 28-án és 29-én.

PÁR ESEMÉNY ÁTCSÚSZOTT SZEPTEMBERRE

Bár a jubileumi 30. Művészetek Völgyét 2021-re halasztották, a Völgyrajongók nem maradnak program nélkül idén sem. A szervezők gondoskodtak róla, hogy ne maradjunk fesztiválélmény nélkül 2020-ban sem. Négy csodálatos hosszú hétvégére invitálnak Kapolcsra szeptember 3-tól. A Völgyhétvégéken a legnevesebb hazai zenekarok adnak majd koncertet. Ráadásul öten – Erik Sumo Band, Kiscsillag, Irie Maffia, 30Y, Hobo – születésnapot is ünnepelnek. A négy nap programjai ITT.

Az idei év kaotikussága megforgatta a Waldorfeszt életét is. A Waldorf-pedagógiaalapjain nyugvó kulturális és könnyűzenei fesztivál fókuszában a közösség ereje áll, így döntésük alapján szeptember 4-6. között egy szerényebb, szűkebb, rövidebb szeptemberi összejövetelre készülnek Szentendre fölött, Dömörkapunál az erdőben. A Waldorfeszt Nap – Éj nevet viselő háromnapos rendezvényben ott lesz már az ősz íze, a tűz melege és sok sok gondolat, tapasztalatcsere arról, amit átéltünk és arról, min kéne változtatni és ezt hogyan tudjuk elérni. Ehhez járulnak hozzá a meghívott zenészek is, akik közt olyan nevek vannak, mint a 2018-ban alakult női, ütős hangszerekkel kiegészített a cappella együttes, a Napfonat, a Rutkai Bori Banda, a Korai Trancemission, Žagar Experience (live) és Dj Titusz.

A FEZEN Fesztivál  szervezői gyakorlatilag április óta folyamatosan újraírták a forgatókönyvet. Miután július 30-cal eldőlt, 500 fő fölött továbbra sem lehet zenés, táncos rendezvényt tartani itthon, azon voltak, hogy ezekben a fesztiválszegény időkben mégis tudjanak nyújtani valamit a közönségnek. Ezért úgy döntöttek, hogy szeptember 11-12 között megrendezik a FEZEN MINIFESZTet, amely a két helyszínnek köszönhetően – FEZEN Klub, Petőfi Kultúrtanszék – 500+300 vendég fogadására alkalmas biztonságosan. A jegyértékesítés augusztus 17-én indult. A rendezvényre kétféleképpen lehet jegyet venni. Erről bővebben ITT tájékozódhatsz. Az már most biztos, hogy a fellépők közt ott van a Depresszió, a Lord és a Cloud 9+ zenekarok.

500 fővel veti bele magát az őszbe a Kerekdomb Fesztivál, amely a kelet-magyarországi régió Művészetek Völgye kíván lenni. A rendezvényt szeptember 17-20. között tartják Tállyán, ahol a Zempléni-hegység templomai, udvarai, kastélytermei, nemesi kúriái, dűlői és egyszerű parasztházai néhány napra fesztiválhelyszínekké avanzsálnak. Egy olyan hiánypótló közösségi esemény, amely összművészeti, turisztikai és borélményt nyújt, s teszi mindezt magas színvonalon, a falunapokon és szüreti vigasságokon messze túlmutató minőségi programkínálattal, az összművészetiséget és helyi értékek megőrzésének gondolatát középpontba állítva. A programok között között éppúgy helyet kap a zene, a tánc vagy a színház, mint a gasztronómia, a sport és persze a pihenés és kötetlen lazítás.

Szeptember 1-6. között újra megtelik sörrel a Szabadság tér Belvárosi Sörfesztiválon. A belépés továbbra is ingyenes, kóstoláshoz azonban fesztiválpohár megvásárlása szükséges. A korábbi évekhez hasonlóan idén is képviseltetik magukat a sörpiac meghatározó szereplői: a legnagyobb sörgyárak, a legkiemelkedőbb importőrök és a hazai kisüzemi sörfőzdék. A rendezvényen több, mint 250 sörkülönlegességgel, köztük rengeteg újdonsággal várják a látogatókat. A minőségi sörkínálat mellett kiemelkedő gasztro-felhozatalra is számíthatunk az év legnagyobb sörös eseményén. A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a jelenleg érvényben lévő koronavírus-fertőzés elleni védekező intézkedésekre. Ennek érdekében fertőtlenítő pontokat és pohármosó pontokat helyeznek el a helyszínen. „Kiemelt figyelmet fordítunk a higiéniára és a fertőtlenítésre annak érdekében, hogy a rendezvény résztvevői biztonságban érezhessék magukat.” – nyilatkozták a szervezők. A szabadtéri helyszínnek köszönhetően lehetőség nyílik továbbá arra, hogy szeparáltan, az előírt távolságokat betartva fogyaszthassuk el sörünket.

Címlapfotó: Kolorádó Fesztivál 2019, Csűr