Füles a vérzivatarban


Ütögetem a gépet, hogy még kicsit működjön, de teljes a kékhalál! Nincs már miről írnom. Úgyse fogtok sajnálni, bármit teszek. Emlékezzünk a régmúltra, amikor minden sokkal jobb volt! Amikor még tényleg üldöztek és elnyomtak engemet. Milyen szép idők is voltak azok! 

Jól emlékszem az elsőre. Fidesznek hívták. Alig ötszázalékosnak indult, de kétharmadra felhúzható. Ma már bottal nem piszkálnám meg. Sokáig élveztem persze, de aztán a képernyő kékre váltott, én meg nem tudtam eldönteni, hova álljak. Az árulóhoz álltam hát, bután azt gondolva, hogy ez majd jó ötlet lesz, de végül az áruló is elárult engem, Ki gondolta volna? Én olyan ember vagyok, hogy a románokban is vakon megbíznék, aztán szívfacsaró önsajnáltatásban követelnék magamnak együttérzést a többi vattacukorlélektől azért, hogy a románok, akikkel oly jó ötletnek tűnt szövetkezni, már megint hátbaszúrtak: 🙁

Volt persze feltámadás. Két-három évig örültem a szerencsének, hogy árulásom működőképesnek tűnő állapotban mosolyog vissza rám. Lovagoltuk a képzeletbeli hullámokat a többi árulóval, aztán odahajolt a vállamhoz a politikai kisördög. Holmi saját kétharmadokról kezdett nekem sutyorogni, Körömrágva néztem a komótosan perdülő percenteket, és minden erőmmel azon voltam, hogy Magyarországon végre a hózentróger váltsa le a gumicsizmát.

Sokat gondolkodom mostanság magamon (magukon, bár nem szeretném a műsortársaimat is magammal rántani) hogy hová lett az a nagy fideszesség a szememből. Természetesen nagyon nehéz volt tükörbe nézni. Eleinte. Aztán belenéztünk együtt a tükörbe. Úgy voltunk vele, hogy állítsuk fel közösen a diagnózist, az a legtisztább. mondjuk együtt bátran bele a tükörbe, hogy nem mi árultuk el a másikat, hanem a másik minket! Tulajdonképpen most mindenki különöset érez. Nem különös.

A NER azóta körém tornyosult. Fojtogat. Befed. Afféle modern Ady Endre lett belőlem (a rohadt fideszesek persze a régit is utálják), amit boldogan zenésítenek meg újdonsült asztaltársaim is akár. Akárhova nézek fekete szürkeség. Otromba falak. Kopás. Fémesen csiszolt kétharmadok (nagyon fáj, hogy nem nekünk, hanem a Fidesznek). Rút torzó. Csüngőhasú nagyúr.

Wilbur már nem csak titokban költő, mi? 

Ha már ebben próbálok utazni, akkor csináljuk rendesen. Azt álmodom, hogy kisgyerek vagyok. Fagyban üldöznek vérebek. A hó ropog. Futni próbálok. Befed. Betemet. Szürke minden. A hó is szürke. Az ugatás is, mer szürke talpam alól sugároz. Orbán kutyái azok. Csahosok. Ütemes lihegésük, gusztustalan szürke nyelvük szürke nyála mind ugyanazt a dallamot veri a dobhártyámra. Vik-TOR, Vik-TOR, VIKTOR!

Riadtan ébredek. de végre megtaláltam a kiutat. Verítékem a fejemen még mindig szürke. Még mindig nem értem, hogy miért gyűlölnek engem, hisz az én lelkiismeretem tiszta. Elvégre rémálmaim vannak. De továbbra se értem. Nem és nem. Én csak egy egyszerű ártatlan áruló vagyok. Miért gyűlölnek? Miért gyűlöltök? 

Most jövök rá, hogy az előbb csak álmodtam, hogy felébredtem. De akkor vajon most tényleg felébredtem, vagy ezt is csak álmondom? Ilyen hülye rémálmokat. Újságírónak álmodtam magát, aki árulóként átállt a győztestől a veszteshez, most pedig erkölcsi győzelmet és együttérzést követel magának. Micsoda egy hülyeség már.

Na, de ha én is kérhetnék végre valamit.

Róbert Gida! Gyere vissza, és finanszírozz minket továbbra is! Mi önként lettünk a te játékaid, és az nem adja, hogy megunsz minket és bevágsz a sarokba, hogy innentől gondoskodjunk magunkról. Bagoly semmi mást nem csinál, csak a hülye szociológiai jövendöléseit sorolja, mióta elmentél. Kurvára unom már, ha ő is eljön szerepelni. Micimackó éjjel facebooklájvozik, amitől már többször is eltiltottuk. Tigrisnek minden energiája elmegy arra, hogy heterónak adja ki magát. Nyuszi megsértődött a régi kollégáira, amiért odamentek nyilvánosan leárulózni. Kagának pedig még mindig nincs zsebibabája. Az anyukájával fotóztatja, ahogy tornázik.

Nekem azóta le van esve a farkam, és nincs, aki visszaszögelné… 🙁

Gyere vissza, Róbert Gida, és gondoskodj rólunk! Mi is hűen szolgáltunk téged.

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz Fülest! Ha más módon támogatná a Százholdas Pagonyt ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük!

Mindennemű hasonlóság élt vagy élő személyekkel, esetleg újságokkal és újságcikkekkel, kizárólag csak a véletlen műve lehet.


  Kurtz ezredes

2 hozzászólás

  1. Füles, nem az amcsi libertínus-neoliberális demokraták jelképe?

    (Amely jelkép szabadon felhasználható, a Szent Koronával ellentétben.)

  2. Érdekes paródia az indexre került “újságírókról”, de nem igazán hozza sem az “annyira nem tisztelünk semmit, hogy még a pimaszságról is foghegyről írunk” stílust, sem az “annyira függetlenek és objektívek vagyunk, hogy egy vezetőváltástól rögvest összecsináljuk magunkat” hozzáállást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük