Gondolatok Közép-Európa világlegjobb egyeteméről (közvetíti az osztrák közszolgálati adó)


Világhírű szaktekintély tart ma előadást szerény intézményünkben, amely természetesen mégse olyan szerény, ha a mucsához mérjük. Vendégünk óriási koponya és hatalmas elme. A méltán ismert Fukushima professzor is tanítványa volt, mielőtt felrobbanása előtt megírta a Véges Történelem című korszakalkotó munkáját. Át is adnám a szót.

Kedves kollégák, barátok, hallgatóság! Talán szükségtelen bemutatkoznom, hiszen mi itt 300-an mindannyian behatóan ismerjük a saját munkásságunkat. A politológia-szociológia világszerte önelismert kutatójaként ma arról kívánok beszélni, hogy miért nagyon veszélyes dolog a választott vezetők megválasztása a demokráciára. Világszerte kutattam ezt a jelenséget, és arra jutottam, hogy mindenféle olyan alak kerül mostanában hatalomra, akiket én nem szeretek. Valami ütős és jól hangzó párhuzamot kerestem erre a jelenségre, és végre kitaláltam a tengersok eszemmel meg a hallatlan kreativitásommal egy eddig még soha fel nem hozottat.

Igen, olyan jól hangzik, hogy van bennünk egy egyfajta hajlam, hogy újra elkövessük a 20-as, 30-as évek hibáit. Olyan jó ezzel riogatni. Bár mondjuk mintha pont ezt a hibát ti már elkövettétek volna itt a ’90-es 2000-es években, de sebaj, hiszen mi alapvetően abban utazunk, hogy a ‘90-es, 2000-es évek hibáit kövessék el itt még sokszor, újra és újra és újra. A mecénásainknak abból jön a dollár, és akkor hátha nekünk is több jut kicsit, de hogy ne kalandozzak el a témától. Rá kéne most már jönnünk a rengeteg eszünkkel, hogy a rohadt nép miért szavazgat mostanában olyan politikusokra, akiket mi nem szeretnénk a hatalomban látni. Olyan kurva okos vagyok, de eddig még én se jöttem rá, mi lehet az oka.

Most viszont valami tényleg megindult!

Csomó tuti ötletem van, amit felhozhatnánk egyfajta vádiratként, és a humor erejébe csomagolva lemehetne mondjuk az osztrák köztelevízióban, ami az ittenivel szemben politikailag teljesen pártatlan és elfogulatlan, tehát egyfajta etalon. Imádom a háromszavas varázsigéinket. A BBC manapság a tengerentúli szlengben mást jelent – azt még jobban imádom persze, mint a brit verziót – ezért lehetne mondjuk ORF az új mantra! Mit szóltok? Ugye milyen okos vagyok? Sálam is van, amit hanyagul tekerek körbe a nyakam körül, mert úgy értelmiségibb. Vagány, ugye?

Az lenne a legjobb, ha a modern kritikánkat, ami a sajtó és a fékellensúlyok szabadságáról szól, valami régebbibe, a német köznép számára is érthetőbbe csomagolnánk. Kezdjük azzal a magyarok bírálatát ebben a remek, független, finom és távolságtartó műsorunkban, hogy a magyarok primitívek, alacsonyabb osztályú népfajok üzekedése nyomán alakultak ki a sztyeppén, nincsenek saját ételeik, a nyelvük nevetséges, nem véletlenül köp ki mindenki a földre Nyugat-Európában, ha magyar szót hall. Aztán meséljük el azt is a nézőknek, hogy a magyarok már régen kihaltak volna, ha a fejlett, művelt és okos osztráknémetek nem fogják meg a buta kezüket, és át nem segítik őket a századokon. És, igen, itt lehet átkötni a ma élő magyarok kritikájára az ismeretterjesztő előadást! Ezek a magyarok már akkor is hálátlanok voltak. Minden rablásunkra, nyomorgatásunkra, tömeggyilkosságunkra és jogfosztásunkra lázadásokkal feleltek!!!

Én mondom, ezek állatok! Jó lenne végre ennek megfelelően kezelni őket!

Jaj, akkora értelmiségi vagyok. Tapsoljatok már egy kicsit! Interjú készül, ugye? Nem tudok meglenni anélkül, hogy saját magam gondolatait olvassam lefekvés előtt. Az összes varázsszót elmondom, jó? Populista, álkeresztény, álnemzeti, Trump és Le Pen. Az, hogy mi az illiberális, azt ÉN mondom meg, világos? Bennem ugyanis semmiféle hajlam nincsen, hogy megismételjem a 30-as évek hibáit. Kizárattuk már amúgy ezt a köcsög Fideszt a Néppártból? Majd a névrokonom, Manfred Webermayer teljhatalmú különmegbizatást kaphatna rá. 

Még a felénél se tartunk, de kicsit ajvékolni kéne? Szerintem rettentően sötét jövőképet vetít előre, ha most itt Budapesten azon az egyetemen adhatok elő, amit a fideszkormány eredményesen üldözött el Bécsbe. Egyszerűen nem igaz, hogy annyi ésszel, amennyi nekem van, nem ugyanezt gondolom, mint minden józan paraszt. Kurva Fidesz! Nagyon utálom őket. A demokrácia tudományos lényege, hogy a Fidesz sose nyerhessen már, úgy nem lehet? Annyira gyűlölöm a Fideszt, mondtam már? Tudományosan kidolgoztuk ezt a kurva jó kis demokráciát meg választási rendszert, melynek lényege, hogy egy párt se mehessen soha biztosra, ez a rohadt Fidesz meg folyton kétharmadokat szerez rajta. 

Ez egyszerűen tudománytalan. Ennek nem lenne szabad így lennie. Legalább annyira okos vagyok, mint magyarországi megfelelőm, Kéri László, de ő se érti, meg én se. Kurva okosak vagyunk, de mit lehetne ezzel csinálni? Ne legyen így, és kész! 

Biztos a populista retorika az oka. Meg az, hogy indulhatnak. A kurva anyjukat, még egyszer!

Köszönöm, hogy meghallgattatok.

 

Hans-Jörg Adolf Tristan Hasenkrampf


American Institut of de-fidesising 

University of Central Iowa

Phd

ORF1


  tutiblog

A PS böllérblogja. Bővebben a Gy.I.K.-ben.

25 hozzászólás

  1. “A BBC manapság a tengerentúli szlengben mást jelent – azt még jobban imádom persze, mint a brit verziót ” Ezen szétröhögtem az agyam.. 🙂

    • Egyszerű és magyar

      Ajánlom keresőszónak a ” Big Black Cock” BBC-rövidítést ami megmutatja az osztrák hófehér bőrű nagyságos kisasszonyainak a szép jövőt.

  2. Nagyon jót mulattam a cikken, szörnyen találó. De kellene nekünk is a TV-nkben valami hasonló módon tudományos előadást tartanunk. Mondjuk efféleképpen:

    Amikor a németcsászári sógorok épp nem figyeltek oda, úgy 1200 valahányban, Habsburg nevű mintapéldányunk álmodott egyet és kinevezte magát császárnak. A többiek ismerve szellemi kapacitását, megrántották a vállukat, hogy játszik a gyerek amíg játszik, egyszer majd abbahagyja, ha megjön az esze. De nem jött meg az utódainak se, mert felvették azt a vérvonal fenntartási szokást, hogy apa a lányát, testvér a testvért s unokatestvérek átlóba és keresztbe nemesítették egymást minek eredményként vízfejű idióták sorával ajándékozták meg a többi királyi bagázst, mígnem sikerült a többit is úgy elhülyíteni, hogy egymásnak ugrottak 1914-ben.

    Persze ezek a vízfejek szilárd gerincben sem nagyon folytatódtak, mert mikor az iszlám először támadott – akárcsak most is – lefasisztázták az őket védő népeket és jellemesen hátba is szúrták őket. Aztán meg csodálkoztak, hogy a szultán látogatása során tetőnyulakat kosztoltak kaja hiányában és a császári sógorok segítségével összegrundolt barbár keleti lengyel hadaknak kellett felszabadítani őket.
    De azért az már nem jutott eszükbe, hogy Buda felé továbbmenjenek, hát jól jött a gaz fasiszta iszlamofób magyarok országának a fele is a konyhára.
    Aztán meg az egész országuk. S mikor holmi kakaskodó Rákóczik, Kossuthok eléggé nem elítélhető módos szerettek volna visszakapni valamit a gyarmatunkból, mentünk fűhöz-fához panaszra, hogyan is képzelik ezek a barbárok, hogy nekik visszajár a mienknél cca 400 évvel idősebb önálló állam, a saját nyelvük mellé, és telesírtuk segítségért cárbátyuska nadrágját. Aztán Hitlerét, aztán most Soros bácsiét.
    Pedig mi olyan gerinces és bátor nép vagyunk. Mikor jött császár sógor ellenünk, eljátszottuk a gyenge nő sírótanfolyamot, hogy védjenek meg a magyarok. Aztán mikor Napóleon jött, dettó, aztán nekiadtuk a tenyészetünk újabb gyöngyszemét, hogy mégse dádázzon el. Jellemünk magasrendű, ezért járt nekünk az I. világháború kirobbantásért jutalmul a belerángatott magyarok őrvidéke és Soprona. Meg azért is jár, hogy kitártuk az oroszok előtt a kaput, mert ugye nem mi tenyésztettük a II. világháború üdvöskéjét sem, akinek szülőházát azért akarjuk földgyaúzni, nehogy valaki számonkérjen.
    És most ezek az iszlamofób magyarok már megint hepciáskodnak. Megint nem akarják országuk felét a muzulmánokra íratni, hogy a másik fele meg a mienk legyen. Fújj, micsoda szégyentelenek, még kerítést is építenek, mi bezzeg csak szárnyas kapukat.
    Bár már mindegy, úgy tervezzük, hogy beolvadva a nagy nyugat-kalifátusba majd muzulmán tenyészetünk segítségével fogjuk ezeket a barbár cseheket, lengyeleket meg magyarokat leigáztatni…

    • Zolika Lassu

      Kedves Naprózsa!
      Ez egyszerűen szuper!

    • Én is küldök egy nagy szupert, Naprózsa! Nagyon élveztem.

      • Köszönöm, kedves Zolika Lassú és kedves Klárika és Mindenkinek a jóleső dicséretet. Nyilván hasonlóan gondolkodunk az osztrákok finoman szólva is nem túl nemesveretű történelméről és véget nem érő nagyképű lenézéséről.
        Ez az a nemzet amely sajátmaga által kivívott érdemekkel nem rendelkezik, mindig más királyok, császárok, cárok vagy a gyarmati sorban lévő mások által már kifosztott, legyengített népek erőfeszítéseiből és segítségéből maradt egyáltalán fenn és gazdagodott jogtalanul.
        Ahogy megtámadták őket, máris rinyáltak, császári lányaikat kiárusították, avagy gyáván meghunyászkodtak Hunyadi Mátyás, a török szultán, Napóleon, Hitler, Sztálin vagy mint most az iszlám hadai előtt.
        Nincs egyetlen hősies szabadságharcuk se. Sem bármilyen csatájuk amit egyedül vívtak ki. Még Tell Vilmosék is kiebrudalták őket a földjükről.
        Egy dologról viszont soha nem feledkeztek meg: a mi gyalázásunkról és oktalan lenézésünkről.
        Most is, mikor torkukon az iszlám kés, nemhogy kezet csókolnának a határkerítésünkért, még mindig minden alkalommal minket ekéznek. Idejártak zabálni meg fogorvosainkhoz, de a fogorvosainkat lepancserezték, a kajánkkal telve hasukban lepocskondiázzák, vagy a hazavédő politikusainkba úgy rúgnak bele ahogy általuk hatalomba kerülnek.
        S most hogy nagy a baj még mindig nem a hódítóik és Soros felbujtóival próbálnának elbánni, nem, ezeknek még mindig mi vagyunk a patásördög.
        De sebaj, már csak egy kicsit kell kibírnunk, és az osztrákok hamarosan megtanulják, hogy milyen is gyarmati rabszolgának lenni. S mivel nincs génjeikbe kódolva a hazavédelem, ez a gyarmati lét nagy eséllyel hosszabb ideig fog tartani, mint a mienk, amit tőlük szenvedtünk el.
        Nagyon meg is érdemlik, és most hiába sírnak, nem fogunk segíteni. Eljátszották a bizalmunkat alaposan.

  3. Ne etesd a trollt!!!!

    • Tisztára, mint a kvízmester vagoputyesz, bár a magamutogatásra vannak felhangjai mint a Dobrev Klán DÁKÓ-jának.

      putyesznál lehet vagyonosodási vizsgálatot kéne indítani, a troll bevételek felderítésére és adóalapba vonására?

  4. Hát. A cikk jó , és tipikus a liberális értelmiség önfényező Besserwisser kapcsán.
    Akkor már érdemes Sartre-t is idézni:

    ” Sartre fô tézise: az értelmiséget az a sajátos szerep különíti el az összes többi társadalmi osztálytól és rétegtôl, hogy noha nem rendelkezik sem gazdasági, sem politikai hatalommal, mégis olyan elitcsoportként határozza meg magát, amely minden kérdésben elhivatottságot érez az állásfoglalásra, akár rá tartoznak a szóban forgó problémák, akár nem. Ennek az idealista moralizmusnak, amely tehát az értelmiségi lét és az értelmiségi szerep alapkondíciójaként jelenik meg, konfúzus következményei vannak.
    Sartre elsôként azt a paradoxont emeli ki, hogy – jórészt az imént említett öndefiníció miatt – az értelmiségieket tulajdonképpen nem szereti senki. “

  5. A primitív az, aki nem érti, mi a fasizmus. Tanulatlan is, ostoba is. Miért ne etetnénk a trollt? Egye az ürüléket az ülepfejű, égesse magát. Egy netentók magyarázza, ki a primitív? Egy csajbókos, egy csajbota, egy fuzsitus? Egy eszehugyi?

    • Az ateizmus ugyanolyan primitív, mint a fasizmus. Mindkettő emberevő kannibál.
      Satre egy primitív ateista, aki össze-vissza beszélt.
      TS-nek: nincsennek észérveid, mert olyan szavakat használsz mint :”ülepfejű”,”eszehugyi” stb. ez is nagyon szánalmas primitív.

  6. Ebben speciel tökéletesen igaza volt. :))

    Szép prototípusa a liberális értelmiséginek…..

  7. Ez az ausztriai libsi rasszista? Magyargyűlölő? Hatalmas balhé lenne, ha nálunk így, ilyen hazugságokkal és hangnemben támadnánk őt, vagy gyűlölködő bandáját….

  8. Ez nem kérdés.
    Az a kérdés, hogy mit teszünk ellenük.
    A kormány meghozatja a törvényeket az országgyűléssel, de él-e a törvény adta szankciókkal?
    A CEU úgy ment, hogy maradt.
    Most meg már a liberálfasiszták. konkrétan és átfogóan az oktatási rnedszerünket veszik célba és az ország kormányzását

  9. Az ateista hülye, az is marad.
    Az ateista azért ateista, mert aberrált, és a vallás,kereszténység bűnnek tartja az aberráltságot.
    De…az aberráltság butít is, azért is hülye az ateista.
    És így természetes hogy az aberrált liberális náci hülye, buta.

  10. A kereszténység és a vallás bűnnek tartja az aberráltságot, és ezért az aberrált ateistává válik,( vagy annak teteti magát), de mindenféleképpen liberális hülye lesz, mert az aberráltság butít is.

  11. Akinek nincs kedve végignézni dióhéjban:
    Orbánék repüléseket töröltek a nyilvántartásból amik Las Vegasba és egyéb ilyen helyekre voltak.
    Az illiberalizmus azt jelenti, hogy Orbánék mondják meg mi a jó.
    Orbánék a média feletti hatalmat szerezték meg szép fokozatosan. Most épp a KESMA-n keresztül gyakorolják amibe mészároslőrinc apportált mindent.

    Máshol is van olyan, hogy 1-2 család kezében van minden sajtó. A KESMA-t nem véletlenül nem birizgálja Brüsszel. A mészároslőrincezés pedig a négyes metró 150 milliárdja mellett elég vicces. Egyébként a felcsúti futball akadémiával és a mészároslőrinccel valóban hatékonyan lehet ütni Orbánt. De az igazi baj, hogy és ezen kívül mivel? Mivel? Hehehe..

    • Illiberalizmus, KESMA,repülések törlése,felcsúti foci, ez mind rohadtul nem érdekel senkit se, amikor az elmúlt 10 évben megszűnt a munkanélküliség, a lakosság jóléte gazdagodott, támogatják a családokat, mert nem lophat a baloldal,….
      és amikor a baloldal gendertudományokkal akarja tömni az óvodások és kisiskolások fejét a Közép-Európai Egyetem CEU által.

    • Jut eszembe: Orbán Viktor csak bosszantásként emlegeti az illiberalizmust, itt nagyobb a demokrácia mint az EU parlamentben, de a sajtóban még mindig a baloldal van fölényben. Mérlegelj, és akkor minden a FIDESZ oldalára billen.

  12. A baloldal gender tudománya és az etnikai manipulációja a fasizmus. Vagy még inkább nácizmus.
    Ausztriában fasizmus van jelenleg, mert a sajtóban nincs szabadság, a híreket eltitkolják, és csak a baloldal mondhatja el ott a véleményét.
    Ausztria egy olyan totalitárius vagy totális társadalom ahol a baloldal egyeduralma maximális.
    A gender-tudományokhoz kapcsolódó elbutulás ott is megfigyelhető.

    • Most az a jó Magyarországon hogy a baloldal nem lophat, a baloldal “vöröshasú pirája” hatása a szegénység által is elpusztítja a lakosságot. A pirája ragadozó dögevő hal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük