Hol beszélne valaki a növekvő antiszemitizmusról? Természetesen Joseph Goebbels egyik kedvenc propaganda-szervénél, amely a III. Birodalom bukása után sem esett át a tisztuláson. Nagyjából ehhez tudom hasonlítani azt, ha egy amerikai diplomata a kommunista diktatúra és az állambiztonság irányítása alatt álló, múltjával azóta sem szembenéző MÚOSZ-ban félti a sajtószabadságot.
Elképzelem, amikor az amerikai David Kostelancik belép a MÚOSZ Vörösmarty utcában található székházába, körbenéz, és megkérdezi Baló Györgytől, egykori ügynökjelölttől (ÁBTL: “Tükör” dosszié, a beszervezési kísérlet lezárását nem csatolták), hogy
George, itt volt a kommunista hírszerzés Press-rezidentúrája?
Baló körbenéz, és ha elég tájékozott – újságíró, nyilván az – akkor valahogy így felel:
Nem, kedves David, az a régi székházban volt. Az volt tele állambiztonsági tisztekkel és hálózati emberekkel. Bár azok közül sokan még most is itt vannak.
Nem baj, válaszolhatja Kostelancik, majd kiáll a pódiumra, és elkezdi félteni a sajtószabadságot, annál a szervezetnél, amelyet a kommunista diktatúra és állambiztonsága szőröstül-bőröstül felfalt, amelynek több ezres tagsága azóta is zsúfolva van egykori ügynökökkel, titkos megbízottakkal, titkos munkatársakkal, amelynek legutóbbi (legalább az egyik) elnökjelöltje szintén ügynök volt a rendszerváltás előtt, s amely hosszú-hosszú évtizedeken keresztül mindenben kiszolgálta Moszkvát. Hol máshol is védené az amerikai diplomata a magyar sajtószabadságot, mint a hírhedt MÚOSZ-ban?
Aminek pontosan ugyanúgy nem szabadna léteznie, mint (mondjuk) a tisztességes okból létrehozott, de aztán megrontott, megerőszakolt Magyarok Világszövetségének, amit ugyanúgy bekebelezett, lejáratott, szétszabdalt a kommunista titkosszolgálat.
Az a legjobb a MÚOSZ-ban, hogy kicsit olyan mint az azóta már kimúlt Napkelte. Még véletlenül sem akarja a változás látszatát kelteni. Honlapjának főoldalán még mindig ezt bírja írni a hetvenes évekről: „Nosztalgiázzunk egy kicsit: a tetszőlegesen leemelt 1976-os évkönyvben a középkoron túli tagság párás szemekkel fedezheti fel a korábbi MÚOSZ-székház társalgójáról (köznyelven presszó) és az étteremről készült fotókat. A presszóban a szakma akkori kiemelkedő egyéniségei interjúvolták a kulturális és politikai élet prominens személyiségeit, a kor kedvelt italai (gin tonic koktél és Bloody Mary) társaságában.” Úgy fest, még mindig párhuzamos univerzumokat álmodunk. Párás szemekkel – kiemelkedő egyéniségei – gin tonic. Magyarország, 2017, emlékezés a Kádár-diktatúrára.
Nem mellesleg a MÚOSZ történetét Árkus Éva – a Bálint György Újságíró Akadémia tanulmányi vezetője, korábban (?) az Etikai Bizottság titkára stb. – dolgozta fel a szövetség honlapján, egészen sajátságos módon. Úgy ír, hogy közben nem ír le semmit, amivel csak megkapargatná a hallgatás falát. Ez persze nem véletlen. Pedig, ha bevállalós lenne, írhatná ezt is: „Kedves olvasóim [hogy már ezzel a manírral is megidézzem a Kádár-kort – MG],
talán nem mindenki tudja, de a Kádár diktatúra hírszerzésének Press-rezidentúrája régen a MÚOSZ székházában székelt. Igen, ez a szerv felügyelte a sajtót. Az évenként elrendelt váltási tervekben a Press kijelölte, melyik hálózati újságíró hova menjen. Városról városra előírták, hova ejtőernyőzzenek a diktatúra kedves tollforgatói.
Egy 1968-as váltási terv megmaradt, ott mások mellett a MÚOSZ később főtitkár-helyettesének, Fábián Ferencnek („Újfalusy” titkos munkatárs) bevetési pontját is kijelölték.
De írtak édesapámról, Árkus Józsefról is! Róla ezt: >A PRESS Rezidentura által még javasolt személyek […] Árkus József… ujságiró. BM Operativ nyilvántartásában szerepel. Volt informátor.< Kevesen tudják, hogy ő sokáig külpolitikai újságíróként dolgozott, és ő írta meg a híres >Lenin fiúk< című könyvet, amivel megörökítette – most idézem őt: a >Magyar Tanácsköztársaság hős védelmezőinek< történetét.”
Szóval, írhatta volna ezt a MÚOSZ által megbízott Árkus Éva akár ezt is. De miért is tette volna? Hány másodperc alatt rúgták volna ki? Cinizmussal: rúgta volna ki saját magát…
Nosztalgiázzunk mi is.
Ez a boldog, gin tonicos időszak volt az, amikor az antikommunista újságírókat, írókat nem csupán szilenciumra, esetleg hazugságra kényszerítették, de gyakran alkoholizmusba (nem gin tonicba), elmagányosodásba, esetleg öngyilkosságba kergették.
Mert – ha nem törtek meg, nem hajtottak fejet – még csak véletlenül sem kaphattak rendes állást. Ők a hősök, akiknek sokszor a nevét sem ismerjük. Ez volt az az időszak, amikor (a hatvanas évektől) a MÚOSZ székházában bújt meg a hírszerzés említett Press rezidentúrája, amelyet Szolnok Péter („Bakos”), majd Markotán Benedek szigorúan titkos tiszt vezetett. Szolnok maga is MÚOSZ-tag volt, gondolom, körülrajongták rendesen.
A főtitkárok szintén a diktatúra hű emberei voltak, úgy mint Siklósi Norbert, Megyeri Károly, nem beszélve az olyan főtitkár-helyettesekről, mint az említett Fábián. Saját és leginkább Borvendég Zsuzsanna történész kutatásaiból is tudható, hogy az újságírás volt a Kádár-diktatúra legfertőzöttebb területe, egy olyan elrákosodott test, amelyet a rendszerváltás után meg sem próbáltak meggyógyítani.
A külföldi tudósítókat, sajtóattasékat, Népszabadság- és MTI-tudósítókat mind a Press javasolta, és legalábbis társadalmi kapcsolatnak (vagy informátornak, Lenin-fiúk rajongónak, mint Árkusnak, ami nagyjából ugyanaz) kellett lenni ahhoz, hogy valaki megkapjon egy ilyen munkát. Ne tévedjünk: belföldön sem lehetett jobb a helyzet. Közben a szovjet KGB egyik fedőszervezete, a Nemzetközi Újságíró Szövetség (NÚSZ) budapesti és balatonszéplaki helyszíneken képezte a saját ügynökeit, Balatonszéplakon mások mellett ugye Apró Piroska is megfordult, aki aláírt jelentéssel jellemzett egy német újságírót. A KGB a NÚSZ-on keresztül természetesen a MÚOSZ-nak is utasításokat adott, erről bővebben a Nemzeti Emlékezet Bizottság kötetében olvashatunk. Szóval közvetve mindet a KGB irányította.
Ebben a belterjes, MÚOSZ-féle sajtóvilágban szinte kizárólag csak az kapott komolyabb szerepet, aki – így vagy úgy – a diktatúra embere volt. Senki más. És ez a sajtó nem lett lecserélve, megtisztítva, de legalább felülvizsgálva, ez a társaság volt az, amely a rendszerváltás alatt és után játszi könnyedséggel kivégzett bárkit, aki csak egy kicsit is radikálisabb volt – Krassó Györgytől elkezdve Fekete Gyuláig, a sor hosszan folytatható –.
Szerencsére újságíró vagyok, és nem kötnek a történészek bilincsei, így használhatok jelzőket, nyugodtan leírhatom, hogy mennyire álságos ez az egész. Csak egy másik példa: amikor az egykori rettegett médiacézár, Siklósi a kétezres évek végén meghalt, a temetésén Balog János a MÚOSZ Örökös Tagok Testületének akkori elnöke és Németh Péter, a Népszava főszerkesztője (ki más?) búcsúztatta. Az idén eltávozott Balog így:
„Nem nosztalgia ez, hanem az emlékezés meghökkentő azonossága: hogy milyen főnök, micsoda vezérigazgató volt! Vezér? Ugyan! Egyszerű ember, de utánozhatatlan vezető, eszményi munkatárs”.
Ez az eszményi munkatárs volt az, aki a Kádár-diktatúrában a sajtót felügyelte (őt meg a hírszerzés, az állambiztonság, így végső soron Moszkva). Hadd idézzem Borvendég Zsuzsanna tanulmányát: „Siklósi Norbert politikai pályafutása az 1956-os forradalom után meredeken ívelt felfelé, ugyanis Kádár János őt bízta meg, hogy kormánybiztosként >rendet< tegyen a magyar újságírók között, akiknek a hatalom nem tudta megbocsájtani a forradalomban vállalt szerepüket.
A MÚOSZ teljes tagságát revízió alá vonták, amelynek következtében több mint nyolcszáz személyt kizártak a szövetség berkeiből, újságíróként viszont csak MÚOSZ-tag tudott elhelyezkedni.”
Nyolcszáz embert. Vajon hány vállalta közülük, hogy bárhogyan, akár ügynökként, de megalkuszik, elernyed, gerincet hajlít, visszatér? És akkor Siklósi és Szolnok elvtársak megsimogatták a fejét.
Tény1: a MÚOSZ azóta sem nézett szembe a múltjával, nem adott ki könyvet a saját valós történetéről, nem támogatta a kutatásokat, nem adta át a dokumentumait, leveleit, iratait történészeknek, hogy azok megírhassák, mi történt. Tény2: fogja magát az amerikai diplomata, félti a sajtószabadságot – teheti, nekem sem tetszik ez a tempó, ez a teljesen egészségtelen és visszatetsző „túlnyerés” és démonizáló ellenségképzés sem –, s hova megy?
Az évtizedekig Moszkva befolyása alá tartozó, a magyar sajtószabadság ellen a legtöbbet vétő, a megújulást még hírből sem ismerő gittegylethez. Jár a gratuláció. Legalább ment volna a CIA egyik fedett, a demokráciaféltést ipari szinten űző civil szervezetéhez (Moszkvában végzett újságírók féltik a menekülteket, a sajtószabadságot és a magyar demokráciát). De nem. Ha Moszkva-szakértőként ennyire ostoba, akkor azért hibáztatható, ha provokált, akkor meg azért.
Kostelancik leszögezte: Washington elítél minden, újságírók megfélemlítésére vagy elhallgattatására tett kísérletet. A MÚOSZ a rendszerváltás előtt felháborodottan utasította volna vissza a vádat. Az arra kijelölt emberek megírták volna az Amerikában meg verik a négereket üzenetű cikkek különböző darabjait.
Most ugyanaz a MÚOSZ lelkesen tapsolt. Köztük az a sok, tisztességtelenségében megőszült egykori hálózati ember.
Korábbi cikkeim a témáról a Hálózat rovatában jelentek meg.
Matyko-X
2017-10-20 at 15:20
Valalmi barom F-társ azt írta itt, hogy ez az újseggíró szervezet átlátható. Aha.
Na, ha valaki szédülés nélkül kibírja: álljon már be a a mostani MÚOSZ-szrház kapualjába, és számolja össze az ott “székelő” alapítványokat és dyj-bizottságokat! Én kéttucatnál abbahagytam, mert a ki-bejáró “hírességektól” nem tudtam eldönteni, hogy köpjek vagy okádjak?
Ugye, tudjuk, hogy az “alapítványosdi-díjasdi” nevű társasjáték kire és kikre JELLEMZŐ??
Az éppen soros ügynök-kém-szabotőr és más hasonló “civil” szervezetek csak véletlenül foglalkoznak hasonlókkal …
Gáspár Anett
2017-10-20 at 20:31
Egyértelmű.
kakadu
2017-10-19 at 15:11
Úgy tűnik, hogy a kádár rendszer besúgói, hivatásos szt. alkalmazottai újra aktivizálták magukat Igaz, elvtárs?
KARY
2017-10-20 at 14:08
Kovács János a te Gyurcsányod és bandája elfelejtett tégedet pofánb@sz@tni (értsd lövetni) 2006 őszén ,mert nálad is ez a nyerő.
kakadu
2017-10-19 at 15:01
Egy percig sem csodálkoznák, ha kiderülne, hogy a MUOSZ CIA magyarországi fedőszerve. Nagyra becsüllek Viktor, ha az általad leírtakat meg tudtad állni röhögés nélkül, mert én nem, mivel én röhögőgörcsöt kaptam. Még egy megjegyzés. A legszebb az amikor egy hithű kommunista (liberális) kommunistázik. Immár, másodszor kapott el a röhögés.
Gáspár Anett
2017-10-19 at 12:58
Annyira demokratikus, hogy egy ügyvivőnek álcázott CIA ügynököt hívtak meg a konferenciájukra, hogy ő adja ki az ukázt, hogy a liberálfasiszta gendermédia csicskáknak mától miről és mit kell írniuk. 😀
Gáspár Anett
2017-10-19 at 12:47
Mondá Kádár János, és a hívei közé baszá a krumplilevest grízestésztával.
Gáspár Anett
2017-10-19 at 12:41
Ezek nem titkolnak semmit. Nyíltan prezentálják, hogy hova van becsatornázva az egész liberálfasiszta bagázs.
Egy felől Baló, másfelől Balóné.
A bot két vége.
KARY
2017-10-19 at 12:38
… segítettek a kádáristáid , elvtársaid 2006 őszéig eltusolni gyurcsányistáidnak az országot. Viktor akkor is elqúrtátok.
Kaktusz
2017-10-19 at 12:38
A MÚOSZ eddig semmiben sem utatta meg hogy demokratikus, pláne nem azt hogy átlátható és pláne nem azt hogy az újságírói etikát tiszteletben tartja. Eddig kizárólag azt mutatták be, hogy milyen jól megy a részükről a dezinformálás és a hazugság terjesztés. Ez szerintem nem tartozik a sajtószabadság hatálya alá. Szemmel láthatóan olyan kommunista módszerekkel dolgoznak, mint amilyennel az MSZMP, a mostani MSZP és társai. Azaz hazudni, hazudni és hazudni minden áron.
khm
2017-10-19 at 12:18
“Hol beszélne valaki a növekvő antiszemitizmusról?”
És vajon,melyik fajtához tartoznak? Természetesen ezek intézik az antiszemitizmus gerjesztését.
khm
2017-10-19 at 12:21
Ahogy nézem,egyre inkább úgy tűnik,hogy nagy szükség lenne rá.
zia
2017-10-19 at 12:11
Két összeillő ember…….. :DD
neaddfel
2017-10-19 at 15:09
Itt fentebb a “facebúkosoknál” van egy Kovács János, aki a fenti cikkre reagálva Stefka Istvánról ejt szót.
Nos, én életem tekintélyes részét az “átkosban” éltem le, (nemtudom Kovács honfitárs is?) szóval, jónéhány “vörös könyvesről” volt köztudott, hogy valójában rendes ember, ugyanakkor számtalan párton kívüliről volt nyilvánvaló, hogy seggnyaló.
Nos “kedves” Kovács kartárs, szerintem most már azt kell nézni, hogy ki az aki töretlenül folytatja, a népszavánál stb. vagy, ki az aki mer szembenézni a múltal és újat kezdeni.