Ahogy arról beszámoltunk, hazánk első transztüntetésén a csekély számú, de elszánt közösség szabad nem- és névváltoztatásának jogáért tüntetett. Véleményük szerint ma a magyar állam nem ismeri el a transznemű emberek létezését, ezért cselekvést várnak a politikusoktól. A menet során a csoporthoz egy momentumos aktivistákból álló keménymag csatlakozott a párt zászlói alatt. Rövid kutakodás után azonban kiderült, hogy a transzközösség hazai első számú jogfosztója nem más, mint Gyurcsány Ferenc.
Történt ugyanis, hogy ma a kurdoktól a legkülönbözőbb nemi identitást vállaló kisebbségekig mindenféle csoportosulásért oly vehemensen kiálló politikai oldal kormányzásának évei alatt hozott döntést pont egy ilyen kisebbség ellen. Nem ködös mellébeszélés, hanem vegytiszta dokumentáció áll rendelkezésünkre a vonatkozó kormányrendeletek formájában. Ezek alapján pedig az MSZP-SZDSZ koalíció – így gyakorlatilag a komplett mai balos ellenzéki paletta – humán erőforrása nyakig megmártózott a képmutatás és a tudatos hazudozás vég nélküli mocsarában ebben a kérdésben is.
A közös információs szint elérése végett itt célszerű megjegyezni, hogy mégis kik definiálják magukat transzneműként. A mára már hagyományosnak tekinthető terminológia szerint a transzneműek olyan emberek, akik nem a születési nemüket tekintik természetesnek. Ennek megfelelően előfordulhat, hogy csupán magatartásjegyekben, öltözködésben jelenik meg a nemváltás szándéka, az orvostudomány fejlődésével azonban a biológiai nemváltoztatás lehetősége is megnyílt a transzneműek előtt. Ettől a ponttól pedig egy rendkívül bonyolult fogalmi háló nyílik meg, amit csak tovább nehezít a társadalmi nemek (gender) elméletének még zavarosabb eszme- és fogalomvilága.
A szabad nem- és névváltoztatás önmagában is megosztó kérdésköre azonban még problematikusabbá válik, ha alapjogi kérdésként kezdjük ezt feszegetni. Hiszen minden embernek joga van a saját életéhez és a saját boldogságához. Ezt a jogot eltagadni nem lehet, ezért egy állam sem tagadhatja meg ezt a szabadságot polgáraitól. Vagy mégis. Az eset nagyon hasonlít az abortusz kérdésköréhez. Igazságot tenni talán nem is lehet, de ha mindenképpen keresni szeretnénk, akkor a tiltás és a szabályozatlan nemváltoztatgatás között valahol félúton találhatjuk meg a többség számára elfogadható helyzetet.
De mi a helyzet a nemváltoztatással? Ha egyszer emberi jognak tekintjük, akkor a nemváltoztatás igénye alapvető egészségügyi szükséglet lehet? A hatályos magyar szabályozás szerint nem – hivatalos megfogalmazással élve az OEP által nem finanszírozott egészségügyi szolgáltatásról beszélünk. Gondolhatnánk, hogy ez a minden haladó normát lábbal tipró fasisztoid – ha már nem egyenesen fasiszta – polgári kormány álságos munkájának eredménye, de nem. Ez a döntés – a transzközösség szempontjából jogfosztó gyakorlat – nem máshoz köthető, mint a balliberális kormányzáshoz, Gyurcsány Ferenchez, és az egészségügy területét a balos kormányzás alatt örökösen leuraló Szadeszhez, vagyis liberális felebarátainkhoz.
A külsődleges nemi jellegek megváltoztatására irányuló beavatkozásért fizetendő részleges térítési díj mértéke annak az összegnek a 90 százaléka, amely az ellátásért a külön jogszabályban foglaltak szerint az egészségbiztosító felé elszámolható
– szól a 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendeletének 1. mellékletének 6. pontja.
A hivatkozott jogszabály hivatkozott pontját azonban a 320/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet iktatta be. A formaiságra tekintve látható, hogy a rendeletet a második Gyurcsány-kormány fogadta el. A kormány akkori egészségügy minisztere pedig az SZDSZ-es Molnár Lajos fül-orr-gégész volt.
Meglepő? Valójában cseppet sem. Ne felejtsük el, hogy a Szadesz – mondhatni, korát megelőzve – állt bele a melegházasság támogatásába is, csak hogy a szavazatmaximalizálás révén még egy-egy választás alkalmával megugorja az egyre leküzdhetetlenebb akadályt jelentő 5 százalékos bejutási küszöböket. Amikor persze megvolt még a siker, akkor pökhendi, kioktató stílusban sajnálva le saját szavazóikat hagyták az út szélén a leginkább általuk felhergelt ilyen-olyan kisebbségeket.
Ma, amikor – Torgyán József szavaival élve – álliberális undorító férgek és dögkeselyűk lepték el Budapestet egykori szadeszhuszárok és fletóista szektatagok formájában, akkor a Gyurcsány-párt ifjúsági szervezetét jelentő Momentum zászlói alatt a transztüntetésen való vonulgatás a profán elődök méltó utódjaivá zülleszti az eszmei örökösöket. Mert a legfontosabb, hogy őket valójában egyáltalán nem érdeklik a kisebbségek. Sem határon túli magyarok, sem melegek, sem transzneműek, sem üldözöttek, sem szegények. Az ő szemükben csupán felhasználandó eszközök ezek az emberek, akiknek a hátán végigmasírozva remélnek utat újra és újra a hatalomba.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula
F0ldesi.Arpad
2019-11-25 at 12:05
A Tb. Egeszseg
Allapot megtarto kozosseg feladata a munkavallalok
Szellemi fozkai kelessege.nek fentartasa a medicin ..lehetosegevel. Ha valaki felsze mu akar lenni kp. Ra teheti en nem fizetem
Gyuri
2019-11-25 at 08:19
Már odajutottam , hogy regelente amikor kinyitom a szgépet és meglátom a dobrev-gyurcsányék pofáját elmegy az élettől a kedvem. Fejezze be a PS hogy ezekről a semmi embereknek még csak meg se említsék a nevüket.Magyar ellenes banda!!!!!!!!!!!!!Menjenek georg szaroshóz Amerikába és ne is halljunk róluk. A zsidó örökösöknek meg adják vissza az eloptt !!!! villát.Vigyék magukkal aprópiroskát is.
Mekkelek
2019-11-25 at 00:03
Akkor a botoxszáj+szilikon mell+zsírleszívás vagy a hajbeültetés is OEP kasszából menjen?
Nem klíma-, hanem IQ-vészhelyzet van ‘itten’, kérem szépen.
12345
2019-11-25 at 00:32
Nincs mas gondotok csak erröl a reszeg patkanyrol irni na akkor jo etvagyat
Csámpás Marcsa
2019-11-25 at 05:17
Lehet, hogy talán ez 6.
🤡😛
Tamás
2019-11-24 at 22:55
Tisztelettel javasolnám a huszár szó pejoratív töltetű használatának kerülését!
A jelen gyakorlat oda vezet, ahol ma a “szeretem a meleget” kifejezés kapcsán tartunk. Nehéz nyugodtan kinondani…
SGI
2019-11-24 at 19:55
Ezek szerint a többségi normál heteroszexuális férfiak a mai trendi megfogalmazás értelmében “férfi testbe zárt leszbikus nők”?
ikabika
2019-11-24 at 19:38
Transz sportolókat a pályákra és a ringekbe. Éljen a feminista me2 ellenzék, a női jogok harcosa.
És a transzállatkáink és a nőink mellé még 3.világbeli és muzlim klímamenekültek is akarunk, hogy mindannyian gazdagodjunk valamivel.
Poppy
2019-11-24 at 18:54
Képmutatók! Csak kihasználnak minden ember típust a hatalmuk növelésének érdekében.
cicus
2019-11-24 at 18:39
Gyurcsany azert tüntetett ezekkel, mert a feleseget Klarikat kepviselte.
Arrol aztan igazan nem lehet tudni, hogy ferfi-e vagy nö.
De nyavogni azt tud.
Z-KOM
2019-11-24 at 19:13
Cicus ezt nagyon eltaláltad a népnek Klári a párjának meg Karcsi . A kííígyónak meg mindegy ugyis mindig részeg . Nincs ezekel baj ha nem fityoktatnák magukat , még Ők nézik le a természetes nő és férfi embereket
No de tudjuk a Karácsonynak Fletónak stb.mindegy ha nem kakas akkor kapan csak szavazzon . Ők mondták még az ördöggel is . No erre egy igazi Magyar ember nem lenne képes , csak ilyen gyöt ment válogatott sepredékek mint a baloldeal !!!
Rakovszky István
2019-11-24 at 13:08
Csak ha az orvostudomány eljut ahhoz, hogy az illető génjeit is át tudja szabni a kívánt nembe, akkor leget nemváltoztatásról beszélni!
De akkor remélem a génjeiket akár csimpánzz, poloskává is át lehet majd szabni?
Nézzük_magát_a_dolgot
2019-11-24 at 12:51
Muszáj folyton ezt a táplápszújú rémet látnunk a PS sztárfotóin?
Zita
2019-11-24 at 21:09
brutál… megnyitottam az oldalt, és úgy megijedtem…
Felnin elvtárs
2019-11-24 at 12:50
“az orvostudomány fejlődésével azonban a biológiai nemváltoztatás lehetősége is megnyílt transzneműek előtt” – Ezmiez? Attól, hogy külsőleg átszabatja magát, nagyon nem lesz más nemű…
Naprózsa
2019-11-24 at 13:05
Ja. Majd ha minden sejt XX és XY kromoszómapárját teljesen kicserélhetik, akkor térjünk vissza a témára, de akkor is csak 100%-ban saját költségen finanszírozva. Addig pedig marad a nő meg a férfi nem.
Benedek Károly
2019-11-24 at 16:25
A genetika dönti el, hogy ki milyen nemű.
Remélem, nem azt akarja sugallni a cikk, hogy el kellene
fogadniuk a normális embereknek a genderidiotizmust és velejáróit.
Azzal akarja a liberálnyilasbolsevikokat revolverezni, hogy “bezzeg Gyurcsány” nem fogadta el?
Ostobaság.
Komolyan most EZ a legfontosabb?
Namond
2019-11-24 at 12:38
A közmegegyezés és a társadalmi béke érdekében elismerem a Gyurcsány kormány eredményeként ezen, 320/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet által a 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendeletének 1. mellékletének 6. pontjába beiktatott rendelkezést, a 13. havi nyugdíj eltörlésével együtt.
Benedek Károly
2019-11-24 at 12:28
“mindenféle csoportosulásért oly vehemensen kiálló politikai oldal kormányzásának évei alatt hozott döntést pont egy ilyen kisebbség ellen. ”
Hát valami értelmeset ő is kellett tegyen.
De, sajnos, ez az egyetlen eset, melyről elmondható.
Vica
2019-11-24 at 19:01
Semmi probléma nem lenne, ha megint (MINDÉG) – nem fogná rá a Fideszre a saját mocskát!
12345
2019-11-25 at 00:32
Nincs mas gondotok csak erröl a reszeg patkanyrol irni na akkor jo etvagyat