Boris Johnson brit miniszterelnök (b) és Joe Biden amerikai elnök kezet fog a NATO madridi csúcstalálkozójának második napi ülésén az Ifema kongresszusi és kiállítási központban 2022. június 30-án. MTI/EPA-EFE/J.J Guillen

Háborús uszítók


Az ember viszonylag hamar, a kamasz évei közepére ráébred, hogy elképesztő mennyiségű visszataszító embertársa van, az árulkodóktól kezdve azokig, akik a gyengébbek kínzásában lelik az örömüket. Némelyek kinövik az ilyen hajlamaikat; mások életformát, esetleg foglalkozást alapítanak rá és továbbra sem veszik tudomásul, hogy ők undorítók.

Egészen az utolsó pár évig ezek az emberek magánjelleggel voltak undorítók, legfeljebb a munkahelyükön tettek meg mindent, hogy a főnök jól érezze magát. A magánundorítóság helyét azonban átvette a közundorítóság: ezek az emberek – erényt kovácsolva a saját lelki ocsmányságukból – közszemlére teszik a saját szörnyűségüket és azt várják az egész társadalomtól, hogy azokat a saját értékei közé vegye, és ünnepelje őket. Minél értelmetlenebb, minél diszfunkcionálisabb és minél undorítóbb dologról van szó, és minél inkább kellemetlen azzal találkoznia a normális embereknek, annál jobb.

A celebbé, majd „mértékadó” véleményformálóvá váló pornósztároktól kezdve a nézhetetlen, sőt inkább elviselhetetlen filmeket gyártó rendezőkig, a divatikon sportolóktól a szexuális mintaadásra átálló „könnyűzenei előadókig” (mert ezek már azok se) és a „környezetvédelmet” ideológiaként művelő, gyakorlatilag szellemi fogyatékos zöld politikusokig a lista végtelen.

Egy undorítóságfajtáról azonban azt gondoltuk, hogy többé nem fogunk látni. Hogy a háborús uszítókat Európa a két világháborújával kimaxolta, hogy többé mi, európaiak nem turizunk a pöcegödörből olyan politikusokat, „művészeket”, „értelmiségieket”, akik háborút akarnak.

Aztán kiderült, mekkorát tévedtünk. A félreértések elkerülése végett: itt nem arról beszélünk, hogy Oroszországot mint birodalmi tudattal és törekvésekkel rendelkező országot felmentenénk a háborút elfogadó gondolkodásmódja ellenére. Csakhogy ehhez a háborúhoz kellett az az USA és a nyugati liberális értelmiség is, amely alacsonyabb rendűnek és értéktelennek tartja az orosz kultúrát, az orosz társadalmi berendezkedést, meg úgy általában az oroszokat.

És most kellenek azok a celebek, véleményformálók, „értelmiségiek”, „szakértők” és mindenféle egyéb szerzetek, akik nem akarnak tárgyalni.

Ezek az emberek nem attól tartanak, hogy a NATO gyengének látszana, ha tárgyalna az oroszokkal, vagy ha esetleg biztonsági garanciát adnak Oroszországnak. Ezek az emberek minden politikai, katonai, gazdasági, civilizációs tudás nélkül, a maguk primitív „morális” – vagy inkább annak gondolt – nézeteik alapján, együtt üvöltve a kórussal és persze sok pénzért mindent megtesznek a háborúért.

Egy legyőzött és megalázott Oroszországot akarnak látni, a halottak számától, az emberi szenvedés mennyiségétől függetlenül.

Ne feledjük, hogy ez a gondolkodás okozta a második világháborúhoz vezető katasztrófát, amit alapvetően a németek megalázása és kizsigerelése idézett elő. És azt se felejtsük el, hogy 1945 után azért volt több eszük, mert ott volt a szovjet fenyegetés, és nem megbocsájtottak a németeknek, hanem egyszerűen minden katonára és munkásra szükségük volt ahhoz, hogy elegendő elrettentő erővel bírjanak.

A Nyugatnak ma is pont annyi esze van, mint abban a száz évben, amikor az Európa uralta világból egy olyan bolygót csináltak, amelyen már az öreg kontinens semmiféle szerepet nem játszik.

Ezt nagyrészt pont az ilyen háborús uszítóknak köszönhetjük, annak az indulatvezérelt rétegnek, aki magán kívül mindenki mást örömmel zavart ki a frontra. Több fajtája van ennek a rémségnek, kis százalékban olyan is, aki komolyan gondolja magára nézve is a háborúzást, de ezek általában öldökölni szeretnének, igazi katonaként értékelhetetlenek. De az igazi háborúpárti kretén maga mindig jó indokkal rendelkezik arra, hogy neki miért nem és másoknak miért kellene ott lennie a lövészárokban, az első vonalban.

A jelenkor ilyen egyszerre szellemi fogyatékos és elmebeteg ostobája sokkal kevesebbet tud és ért a háborúból, mint bárki, akinek egynél több agysejtje működik. Stratégiáról, taktikáról, logisztikáról, hadiiparról, demográfiáról, hírszerzésről, pszichológiai tényezőkről, rakétákról, csöves tüzérségről, felderítésről, hírszerzésről, dezinformációról, légierőről, aknáról, drónokról, erőegyensúlyról, játékelméletről, gyalogsági harcászatról és még pár ezer, a háborúban fontos tényezőről nem tudnak semmit. Ezek a véglények csak azt tudják, hogy le kell győzni az oroszokat, és ezt az ukránok néhány száz méregdrága és rendkívül költséges lövedékeket használó eszközzel megoldják. Mert a brit hírszerzés jelentése szerint – ami megjelent az újságban – ez így lesz.

Halottat, haldoklót, lőtt sebet, szétszakított emberi testet még filmen sem láttak, nem szagolták a halál bűzét, nem hallották a sebesültek jajgatását, nem látták az anyák és feleségek arcát, amikor megjön a fiuk, a férjük halálhíre, de ezek a férgek biztosan tudják, hogy az ukránok nyernek, mert valamelyik nyugati szennylapban olvasták. A háborús uszító nem tárgyal, neki csak a végső győzelem felel meg.

És ebben az esetben nem zavarja, hogy ezt a szót a nácik mennyire elkoptatták már, sőt, használták is. Persze a végső győzelem kifejezés szinonimája manapság az „Oroszország összeomlik a szankcióktól”. Ezek a mocskos állatok úgy üvöltenek a háborúért, hogy közben nem is vesznek tudomást arról, hogy mit élnek át a katonák a fronton, a civil lakosság a bombázott hátországban. Az ilyen hátországi patkányok mindig is nagyon jók voltak ebben, valójában teljesen érzéketlenek az emberi szenvedés iránt, csak írnak és beszélnek róla, de egyáltalán nem érdekli őket.

Végtelen számú halált sem sajnálnak azért, hogy az ő kis gendermeleg tökéletes világuk létrejöjjön, amelyben minden az ő elmebajaiknak és szadista szexuális perverzióiknak megfelelően működik.

Érdekes, hogy az emberi jogok végtelen individualista kiterjesztésében utazó liberálisok mennyire jól együtt bírnak élni egy tőlük kellő távolságban zajló háborúval és milyen hitelesen tudnak arról értekezni, hogy másoknak milyen áldozatot kell hoznia.

Ne felejtsük el, a liberális szubkultúra gyűlöli a normális embereket, ezek az emberek élvezik, hogy mi szenvedünk, vagyis rajtuk kívül mindenki másnak rossz, a gazdáik pedig gondoskodnak róla, hogy ők megőrizzék az életszínvonalukat.

Az első nagy háborúban hiába követelték a valódi munkásképviseletek és a normális emberek, hogy tárgyalásos békét azonnal, akkor is megvoltak azok a csoportok, akiknek pszichológiai és persze anyagi értelemben megérte a háború. A második nagy háborúban a Nyugat már gondosan ki is zárta a tárgyalásos béke lehetőségét a feltétel nélküli megadás erőltetésével. Pontosan azt kellene most is csinálni, amit a második világháború előtt kellett volna és nem utána, vagyis 60, vagy Isten tudja, hány millió halottal korábban kellene egyezkedni és egyúttal valódi erőt mutatni. De ahhoz az USA-nak nem az elveszett világhatalmának illúziójával, az EU-nak pedig nem a kisebb és később csatlakozott országok gyarmatosításával kellene foglalkoznia.

Lehet, hogy képesek lennénk legyőzni az oroszokat. De tényleg hajlandó Európa ezért több milliónyi, tízmilliónyi életet feláldozni? A háborús uszítók szerint ez nem is kérdés.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

18 hozzászólás

  1. „Az ember viszonylag hamar, a kamasz évei közepére ráébred,”

    Sokkal előbb. Már akkor, amikor a taknya-nyála folyató Gézuka megvárja,
    míg a többiek felépítik a homokvárat, zászlócsakát túznek a tornyára,
    s akkor ő páros lábbal beleugrik, majd csodálkozik, hogy kilökik
    a homokozóból, és ordítva árulkodik az óvónéninek.
    Isten ne vegye bűnünkül, emiatt nem játszottunk vele,
    utáltuk, mint a folyós-vizes spenótot.

  2. „mi, európaiak nem turizunk a pöcegödörből olyan politikusokat, “művészeket”, “értelmiségieket”, akik háborút akarnak.”

    Nem turiztak az európaiak semmit. Benyelték a szennycsatornák szellemi -erkölcsi fekáliaturmixát, és simán
    maguk fölé választották az alkoholista, pederaszta, demens, népirtó idiótákat, akiket nekik felkínáltak.
    Egyébként ezt szolgálta itt Vajna is, sok ezer milliárdunkért cserébe.

  3. Nagyon jó ez az írás. Mindig voltak és vannak most is emberek, akik abban lelik örömüket, ha másnak bosszúságot okozhatnak. Ezek mindig megmondják másoknak, hogy mit csináljanak, csak éppen önfegyelmük nincs. Tehát amíg másoknak dirigálni akarnak, nekik semmiféle önkritikájuk, ne adj isten önfegyelmük nincs.
    Ezek mindig valami hangzatos elmélet mögé bújnak és mindig mindenkit ki akarnak oktatni. Nevezhetjük őket libernyákoknak is, vagy bárminek. Persze ilyesmin alapul a gyarmatosítás gondolata is. (Meg persze a kizsákmányoláson, a potya lesésen.)

  4. Kiss Róbert

    Olvastam egy német öregúr kérdését:mikor kapcsoljuk fel megint városainkban a villanyt?A FÜHRER legutóbb azt mondta:a végső győzelem után???

  5. A képen lévő emberek csak bábok, az igazi háborús uszítók azok a bankárcsaládok, akik a legnagyobban nyernek a háborún. De persze ez csak összeesküvés-elmélet.

  6. A kócos Boris minden lépésének egyetlen cél a mozgatója, NATO főtitkár szeretne lenni! Komolyan hitte valaki hogy az ukrán nép sorsa érdekli?

    Ahogy Bident se őt se! Azért viszont bármi árat megfizettet Angliával, bocs az Egyesült Királysággal amíg a székében ül!

  7. Csodálatos leírása és jellemzése a neoliberális embereknek! Akik most éppen liberálisok, zöldek, előtte kommunisták, korábban nácik voltak. Ha nem ők, akkor szüleik, nagyszüleik. Nálunk is tobzódnak. Tudjuk a gyermek nem felel szülei vétkéért. Persze, csak nagyobbrészt a neveltetésük, szocializálódásuk semmivel nem teszi őket különbbé, mint amilyenek eleik voltak. Van kivétel? Igen. Csak sajnálatosan nagyon-nagyon kevés. Érdekes és azonnali példák Dobrev Klára és anyja, Fekete Győr, Donáth Anna és a sor igen hosszú!

  8. Ezek csak a kutyák. A főnökeik az uszítók.

  9. ” Lehet, hogy képesek lennénk legyőzni az oroszokat. ”
    Napóleon és Hitler is ezt gondolta. Igaz ők inkább hitték. Szerintem Európában kevesen hiszik ezt,és anélkül nem lehet győzni.
    Ezenkívül a sok millió halott,csak a háttérhatalomnak érné meg,akik ott sunnyognak a háttétben,és bár nem hisznek a győzelemben,de ismét keresnének a háborún egy pár ezer milliárdot. Ahogy a mostanin is.
    Amúgy az ukrán termőföldeket felvásárló multik fognak még csodálkozni,mikor rájönnek,hogy bár ukrán eladó VOLT,de OROSZ tulajdonos VAN. 🙂
    Abból is lesz még némi kalamajka.

  10. Joe Biden/Ursula von der Leyen/Boris Johnson/Zelenszkij/Putyin mind együtt háborús bűnösök. Teljesen azonosak abban, hogy az ukrán emberéletek k…vára semmit nem számítanak nekik. „Jó emberekből” álló álszent színház az egész Nyugat. Kizárólag Ukrajna földjeinek, ásvány készletének elrablása és a globális nagytőke számára történő átjátszása érdekli őket. Beleértve a törpe táncost, Zelenszkijt is. Ő a legnagyobb bűnös, mint hazaáruló és népének élet semmibe vevő vezető. Mind megkapják majd persze a zsoldjukat a nagytőkétől (pl. DuPont) ha sikerül nekik.

    Putyin legalább abban kivétel, hogy nem álszent és hazug dumával eteti a világot, hanem elmondta normálisan, hogy mi a célja.

  11. Pusztuljon, megalázni a legnagyobb ellenséget? De hát ez a filozófia jó 100 évvel elött volt aktuális. Még mindig evvel a mentalitással él egy bizonyos társadalmi réteg? Talán abban a reményben, hogy mindenki hülye és bedől az aljas usziitásra? Ennyire bolond lenne valaki, vagy talán az Ő filozófiájuk szerint a népnek pusztulnia kell, hogy Ők megint visszaforditanák az idő kerekét és fényűzően élhetnek mint mindig. De hát ennek már jó ideje VÉGE. Ami pedig Oroszországot illeti, talán annyira vaksik, hogy ne nézzenek egy kicsit vissza a történelembe, mert az az ország állandó háborúban volt és mindig győztesen került ki. Szerintem, sokkal jobban tennék ha foglalkoznának egy kicsit azokkal a milliós tömegekkel érkező migránsokkal az országukban. Ők sokkal nagyobb veszélyt jelentenek mint az oroszok. Mert hamar eljön az idő amikor azok akik a z országukban a felső réteget képviselik már nem fognak tudni az utcára kimenni. Talán az izgatja már Őket. Mert a gyűlölt Oroszországban ez ismeretlen. És ez fáj nekik a legjobban. Ők egy tiszta nemzet.

    • bubuka_visszeter

      „már nem fognak tudni az utcára kimenni. Talán az izgatja már Őket. Mert a gyűlölt Oroszországban ez ismeretlen.”

      LOL, kicsit elhitted a PR-t 🙂
      https://www.youtube.com/watch?v=o5OOrrJujVc#t=6m

      Moszkva 30%-a már „churik”, több muszlimjuk van mint Párizsnak. Az egymás közti villongások se ritkák de az oroszok ellen mind összefog ha arról van szó. Gy.k. igen, terrorizálják a helyieket és semmivel se jobbak mint a nyugati rejtett erőforrások.
      A vagonos népességcserének, tömeges betelepítésnek az oroszok a mesterei, azt azért ne felejtsük el.

  12. bubuka_visszeter

    Csak annyi maradt megválaszolatlanul hogy az ukránokkal mi legyen?

  13. Hugyos józsi arcán a bárgyú mosoly is azt kiálltja szanaszét, hogy ez az ember szellemileg már a szavazó között van!

  14. Dr. Belák Ferenc

    Remek, lényeglátó írás. Talán hozzásegít ahhoz, hogy meg lehessen állítani az atlanti, vagy inkább liburnyák
    politikusok és megmondó emberek további degenerációját.

  15. Ugye az egész történet ott kezdődik, hogy a donyetszki ruszkik el akartak szakadni, Zelenszkij meg azt mondta, hogy lófaszt, az ország területi épsége számít, nem az ott lakók akarata. Az a Nyugat pedig, aki a palesztinoknak, kurdoknak, minden szeparatistának szurkol, hogy saját államuk legyen,100% ig Zelenszkij mellett állt.

    A tisztességes megoldás, hogy az ENSZ felügyelete alatt tartanak egy népszavazást a donyetszki régióban, fel sem merült. Miért?

    Mert oroszok. Azaz, rohadt homofóbok. Mintha a donetszki, papíron ukrán állampolgár tehetne róla, hogy Putyin kevésbé liberális törvényeket hoz, mint a Nyugat…

    Nem számít, oroszok, tehát rohadt homofóbok…

    Kína gyakorlatilag egy fasiszta ország, koncentrációs táborba zárnak embereket vallási és etnikai identitásuk miatt, Xi megválasztatta magát ÉLETHOSSZIG elnöknek stb. India egy egész normálisan működő demokrácia, ahhoz képest, honnan indultak. Hol gyártatja a Nyugat a vackait? Naná hogy a fasiszta országban. Oszt hogy meglepődnek, amikor a dollármilliárdjaikból rakéta lesz, és azzal fenyegetik Tajvant!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük