Hakniszagú Limp Bizkit és tömény Bill-blues – A Campus Fesztivál zárónapjáról

Volt itt minden, mint a vurstliban: közízlés(romboló)formáló Halott Pénz, mellkasrepesztő metál az Apey&The Pea–től, felpattanhattunk a kilencvenes évek végére visszazakatoló Limp Bizkit-nosztalgiavonatra, vagy éppen a neonban pompázó óriáskerékre. Topoghattunk mulatósra, szeletelhettünk technóra, üvölthettük a Rossz vért Billel, és improvizálhattunk a Random Tripen. A debreceni Nagyerdőn megrendezett Campust idén ismét beválasztották a minősített európai fesztiválok közé, és azt kell mondanunk, meg is érdemelte. A cívisváros legnagyobb nyári rendezvénye amolyan mini-Szigetként valóban felzárkózott a nagyok közé, szerethető, működőképes, élhető fesztivál. Csak az eső ne esett volna… A Campus zárónapján jártunk.

MM-061.hu

A Campus az elmúlt években az ország legnagyobb vidéki fesztiváljává, mondhatni mini-Szigetté nőtte ki magát: idén már a legkisebbekre koncentráló, a hagyományos és a digitális, virtuális világ játékait bemutató Campus Kid is megnyitotta kapuit a Vidámparkban, és első alkalommal mutatkozott be a Campus ART, ahol a művészetek színes világával ismerkedhettek meg a látogatók. Szóval tényleg volt itt minden, néha el is vesztünk a vásári forgatagban, az este végefelé pedig csak a menekülésre játszottunk, mert megérkezett egy nem várt vendég, az eső.

A fesztivál zárónapjának húzónevei a Halott Pénz és a Limp Bizkit voltak, ez utóbbit ha nem is mosta el, de a szottyos kekszet még szottyosabbá tette az eső. A kilencvenes évek rapmetál csapatának gyorsreagálású stábja be is vágta Prince Purple Rain-jét, ami ugyanannyira indokolatlan volt, mint a koncert elején átkötő zeneként felcsendülő Song 2 (Blur) vagy a Seven Nation Army (White Stripes). Így aztán ha addig valakinek nem is volt meg, ezen a ponton tuti, hogy elkapta a rockdiszkó-fíling. Hogy ez jó-e vagy sem, azt mindenki döntse el maga, nekem egy szó jutott eszembe: hakni. Eleve szürreális 2019-ben azt üvölteni a kopaszodó Fred Dursttel, hogy “My generation”, amire egyébként ő maga is utalt a felkonfokban. Valahogy úgy fogalmazott, “egészen beteg, hogy ekkora tömeg összegyűlt” egy, a retrópolcra felhelyezett műfaj és banda koncertjére. De amikor megcsapja az ember orrát a hakniszag, akkor onnantól hiába megy a Rollin’, rollin’, rollin’, rollin’, egyszerűen nem ér célba… Az egészet persze a permanens eső is súlyosbította, sokan a zuhé elől menedéket nyújtó nagyerdei stadionból ki-be futkorászva követték végig a koncertet.

Még szerencse, hogy a haknit hírből sem ismerő Deák Bill-koncertre is eljutottunk, ahol a 70 éves bluespapa ismét bebizonyította, még mindig érdemes a király címre – „Bill a király”, skandálta a tömeg minden egyes dal után – még akkor is, ha már láthatóan kevesebbet bír (a hangszálai is), többet ül a bekészített székén a koncertek alatt. A fiatal és tehetséges zenészekkel megtámogatott Deák Bill Blues Band egyébként továbbra is szuperül hozza a zsigeri bluest, elementáris, tömény és kikerülhetetlen zenekar ebben a szcénában.

A hazai metál zászlóshajója, az Apey&The Pea ezúttal kicsit túltolta a bringát, pontosabban nem is ők, hanem a hangosítók. A lábdob és a basszus olyannyira masszív volt, hogy csárdáskirálynőként toppantunk a színpad baljára, jobbjára, próbáltuk közel és messzebb is, de konkrét fizikai fájdalmaink lettek a brutális hangerőtől, így nem tudtuk végignézni a koncertet, ami egyébként valószínűleg ötös fölé lett volna, így csak egy közepest kaphat.

A nagy visszatérő Subscribe ugyanezen a színpadon csapott a húrok közé, nekik hál’isten a hangosítás is összejött, na meg a tömeg is, akik szolgamód követték a frontember, Csongor Bálint „utasításait”, legyen ez tömegguggoltatás vagy mosh pitre toborzás. A subis fiúk nagyon odatették magukat, jót tett nekik ez a pár év szünet.

Az este fénypontja egyértelműen Delov Jávor improvizációs projektje, a Random Trip volt, ami elsősorban MC Fantomnak és az ex-Besh O Drom-os Magyar Borinak köszönhető. Előbbi elképesztő tempóban faragta a rímeket, utóbbi pedig a népzenei vonal behozásával hagyott mély nyomot a hallgatókban. Antonia Vai is a rutinosabb imprózók közé sorolható, nem mondható el ugyanez Kállay Saunders Andrásról, aki fantáziátlanul, erőlködve, de azért túlélte a tripet. A minden héten más felállásban koncertező, a hazai zenészpaletta krémjével már közreműködő projekt hosszú évek óta sikeresen működik, a báját épp az adja, hogy az alkalmi formációk tagjai mernek kockáztatni, mernek hibázni. A campusos bulin sem volt ez másképp, volt, hogy lyukra futottak, volt, hogy elveszett a harmónia, mégis hatalmas bulit csaptak, eső ide vagy oda.

A vasárnap hajnalban véget ért 12. Campus Fesztiválra idén 114 ezren látogattak el, mint a fesztivál szervezői írják, ez várakozáson felüli, az egy évvel ezelőtti esemény látogatószámát is meghaladta. “Nem a létszámnövekedés volt a célunk, inkább azt szerettük volna elérni, hogy a fesztiválozók érezzék, hozzánk valamennyi napra érdemes kilátogatni, méghozzá úgy, hogy ne csak az esti főműsorra érkezzenek meg a kikapcsolódni vágyók” – összegzett Miklósvölgyi Péter, a fesztivál igazgatója.

Vezető kép: MTI