Harc a koncért: aki bírja, marja…

Tisztújító kongresszust tart szeptemberben a magát jobboldalinak tartó Nemzeti Liberális Párt (PNL). Hogy mitől jobboldali ez a magát mikor liberálisnak, mikor konzervatívnak hazudó, de voltaképpen vadnacionalista párt – mégiscsak a Trianoni békediktátumot tető alá hozó, kierőszakoló, a tárgyalásokat legarcátlanabbul végighazudozó I. C. Brătianu pártjáról van szó –, hogyan kerülhetett az Európai Parlament jobboldali, keresztény, konzervatív erőit tömörítő Európai Néppárt tagjai sorába, nos, azt hiszem, annak kiderítése is megérne egy misét. És ezzel a PNL-vel tartozik egy pártszövetségbe – a szövetség szó nyilván idézőjelbe kívánkozik – az erdélyi magyarok nevében látszatpolitizáló  RMDSZ. És tartozott – igaz, már nem – maga a Fidesz is… Szerencsére már nem.

Azt tudjuk, választások előtt általában kemény kampány folyik, amelyben elhangzik minden elképzelhető, de egyre gyakrabban elképzelhetetlen is, ígérnek fűt-fát, toronyórát láncostul – utóbbi ellopásának módját, ha netán valami csoda folytán, nyilván akaratuk ellenére, megvalósulna az ígéret, már előre kitervezik  – ferdítenek, hazudoznak gátlástalanul. Szemrebbenés nélkül tehetik, sokadszorra is palira vehetik a választópolgárt, mert annak – az utóbbi három évtized erre a példa – emlékezete véges, nem terjed még csak az előző választásokig sem. Ismerős a mondás? Nincsenek régi viccek, csak új emberek. A választópolgárokat manapság olyan emlékezet nélküli – hogy ne mondjam: agymosott – alanyoknak tekintik, akiknek minden beadható, és annak az ellenkezője is.

Ez folyik jelenleg a román nemzeti liberálisoknál, de ez történt és bizonyosan ez fog történni a többi pártban is, legalábbis itt, Balkániában. Az apai ágon szekus magyar, renegát Orbanról már írtunk ezt-azt, ő jelenleg a pártelnök, s a jelek szerint mindenáron meg szeretné tartani pozícióját. Ideális esetben azért, mert a tisztséggel járó kapcsolatrendszer, befolyás, egyszóval: hatalom által jó irányba vezetheti az ország kátyúba ragadt szekerét. A valóságban: ki tudja – még a legöregebb jósok sem – miért? Még az is előfordulhat, hogy csak… Pusztán a hatalom kedvéért. Mert nem tud élni nélküle. Ez lenne a legszomorúbb… Ránk nézvést.

Aztán ott van a kihívó, a szelfi-bajnok – az első Orban-kormány beiktatásakor magát önfeledten megörökítő beszédhibás, könyökvédős, na mi is? – , a jelenlegi miniszterelnök, a Cîțu. Szinte Kucut írtam… Nos, ez utóbbiról – nyilván a kampány hevében feléledt igazmondás hevében – igencsak cifra dolgok derültek ki. Hogy például 20 évvel ezelőtt az Egyesült Államokban Cîțu-t ittas vezetésen – hogy miféle befolyásoltságon, az egyelőre nem nyert tisztázást –  érték, amiért elítélték. Vasárnap pedig egy olyan ügye is nyilvánosság elé került, mely szerint a jelenlegi miniszterelnök majd’ 20 évvel ezelőtt egy kb. 7.000 dolláros banki tartozást hagyott maga után az USÁ-ban.

Hogy mi a teljes valóság, azt egyelőre nem tudni… Most ott tartunk, hogy folyik a kölcsönös vádaskodás, a politikai kecseszkecsken a felek között. Az sem látszik senkit érdekelni, hogy ha így folytatják, nem marad tisztán, sár nélkül lassan senki sem. De hát Széchenyi óta tudjuk: minden népnek olyan vezetői vannak, amilyent megérdemel.