Három balliberálishergelő trend 2019 nyarára


Folytatódik évszakokhoz illeszkedő stílustanácsadó rovatunk. Kedvenceink ismét túl vannak egy hatalmas választási buktán, amit szerintük igazából persze a Fidesz veszített el. Hogy ezt ők maguk mennyire nem gondolják komolyan, azt világosan mutatja a közelmúlt három eseménye, amelytől a plafonon voltak.

Ne mulasszuk el tehát újra és újra emlékeztetni őket ezekre!

A TEK koordinál

100+40+20, páncélvonatokkal, fekete autókkal és azonosító nélküli rohamrendőrökkel terhes év után egyszerűen képtelenek megbirkózni a részükről megszokott, normának tekintett idők elmúlásával. Szerencsére már nem az van, hogy minden fegyveres erőszakszervezetet ők és csakis ők irányíthatnak, csicskáztathatnak és nevezhetik ki élükre a moszkvai egyetemeken végzett tudományos rendőrdoktoraikat.

Hajdu Tábornok Úr és elitalakulata bizony már nem ilyen, hanem pontosan ezzel ellentétes. A magyar nemzet érdekeiért vannak, doktor Miniszterelnök Úr szolgálatában. Ez az, amit a klubrádió és a 444-es kommentelőhad szerencsére képtelen feldolgozni. Uszítanak, nyüszítenek, ajvékolnak, és folyamatosan a TEK hatásköröket kérdőjelezik. Szerencsére teljesen meddőn, hiszen a TEK-nek csakis doktor Miniszterelnök Úr parancsol, és nem ti.

Lehet, hogy nekik is könnyebb lenne amúgy, ha a TEK valóban egy láthatóan gyenge és béna szervezet lenne, de szerencsére ennek a totális ellentéte. Ezt pedig újra és újra be is bizonyítja, legutóbb a dunai hajóbaleset mentési munkálataival. Ja, és még valami. Hajdu Tábornok Úr iskolai végzettségével meg doktor Miniszterelnök Úr melletti testőrévei felhozásával kapcsolatban egyszerűen nem lehet nem arra gondolni, hogy savanyú nekik a szőlő. Őket Uj Péter meg Bolgár György vezeti, ellenségeiket pedig egy tökéletes katona! Ez van, lehet sokat edzeni és megerősödni esetleg! 😉

Gáspár herceg katonának vonul

Hogy ne váltsunk témát, ezeket nem csak a fideszes közrendvédelem irritálja, hanem úgy általában véve minden szép, egészséges, fehér, hetero, keresztény magyar, aki magyar egyenruhát merészel húzni magyar fegyverrel. Ezek egyszerűen hülyét kapnak a gondolattól, hogy 100 év után megint lehetséges ilyesmi. Pogány Józseftől indulva Farkas Mihályon át Szekeres Imréig bezárólag annyi évük volt rá, és olyan jól álltak abban a hosszútávú és mélyreható projektjükben, hogy ez soha többé ne legyen így. Csak hát… Igazi ballibként elkúrták, nem értettek hozzá.

Mára marad a meddő utálkozás a bedemárfon-féle házi facebookoldalaikon, ahol a fenti ponthoz hasonlóan görcsösen igyekeznek a saját kis vézna testükben felgyülemlett rengeteg méreganyagot ráfröccsenteni a Svjekre kicsit se emlékeztető délceg-daliás magyar fiúra.  Ráadásul, ha egymás mellé tesszük Miniszterelnök Úr édes fiát, és a 444 üstkösös csillagát, akkor ugyanazok a testi különbségek jelentkeznek, amit a Hajdu Tábornok – Uj Péter kettősnél már megszoktunk. Hátha Gáspár lebuzizása majd megoldja ezt a problémát is. Vagy nem. 😉

Győz a magyar válogatott

Ez egy olyan dolog, amihez mostanában hozzászokhattak volna, de csak nem sikerül nekik.

Majdnem napra pontosan 3 éve kapták az eddig legnagyobb pofonukat az osztrákok 2-0-ás legyőzésével. Azóta felcsillant számukra némi remény, de az általuk annyira gyűlölt magyar foci ismét visszasüllyedt abba a posványba, amiben magyar mezbe öltözött magyar fiatalok örömködnek önfeledten Budapest közterein, valamelyik, a libsik által agyonbezzegelve ajnározott külföldi csapat legyőzése után. Jó szar érzés lehet.

Majd a meccs után lehet megint stadionozni meg oktatásegészségügyezni. Esetleg, hogy a siker nem Orbán miatt, hanem pont az ő ellenére született, de lélekben már lassan készülgessetek rá, hogy jövő ilyenkor a 70 ezres új Puskásban mi lesz majd, kedves libsik! 😉


  Kurtz ezredes

8 hozzászólás

  1. Nagyon szép és valósághű összefoglalása annak, hogy mi miért nem ezek vagyunk. Ebből követvetkezik minden eddigi, és ez után következő kudarcuk. Ezek mind irigy, ostoba senkik, némelyikük szellemileg sem ép. Többször bizonyították, hogy kétféle ember létezik. Az egyiknek tudása, a másiknak elmélete van. Az elméletgyártók évszázada már leáldozóban van, szerencsére.

  2. a posztot követően felálltam asztaltól, kiegyenesítettem a rabszolgamunkában meggörnyedt gerincem, és tisztelegtem egyet kurtz ezredes előtt!

    köptem is volna egyet balfelé, de eszembe jutott a csíkszeredai tilos nevű csehóban látott tábla, amin öles 72-es times new roman-al volt kiírva románul, és alatta alig láthatóan 8-as century gothic-al magyarul, hogy : “A földre köpni tilos”
    🙂

  3. KARA Gozgun . Röviden és tömören hülye vagy.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük