
Diplomájuk visszaadására szólította fel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) nevezett balliberális pártnyúlvány vezetőit Pósán László, az Országgyűlés kulturális bizottságának kormánypárti elnöke azok után, hogy a PDSZ a tanárok fizetés nélküli szabadságra küldését, majd az érettségi elhalasztását és bojkottálását javasolta. A felszólítás kapcsán a Momentum kezdett hazugságkampányba. A neoliberális párt azt az „érdekképviseleti” szervezetet vette védelmébe, amelyik a Kúria döntése után kategorikusan elutasította a gyöngyöspatai romák természetbeni kártérítését, mondván, az ő veszteségüket csak pénzben lehet kifejezni. A megvert, megfenyegetett és terrorizált gyöngyöspatai tanárokról pedig ugyanez a társaság cinikusan hallgat, így „képviselve” a kollegiális érdekeket.
Mint ismert, a koronavírus-járvány hazai megjelenésével a nemzetközi tapasztalatokkal összhangban került napirendre az iskolák bezárása. A PDSZ elsők között kezdte – a balliberális pártokkal teljes összhangban – követelni a tanítás beszüntetését.
Amikor azzal álltak elő, hogy az érettségit kell eltolni, sőt, bojkottálni, a tanárok ne vegyenek benne részt, akkor már átlépték teljes mértékben a józan ész határait. A PDSZ, a pedagógusok demokratikusnak és szakszervezetének nevezett társasága, az nem szakszervezet!
– fogalmazott Pósán László. A kormányzat azonban az elvetemült ötletet elvetve, a digitális tanrendre történő átállás mellett döntött, amivel megmenekülhetett a tanév, az érettségi és a tanárok fizetése is. Az ágyékra vetődés tényét azonban a PDSZ is újabb falnak rohanással tetézte, amikor az érettségi megtartása ellen kezdett tiltakozni – szemben az érettségiző diákok szándékával –, majd egyenesen bojkottot hirdetett. A leginkább vérlázító lépést azonban akkor követte el a PDSZ, amikor szakmai számításaikra hivatkozva kijelentették, hogy az érettségi következményeképp 150 ember veszítheti életét és ezrek fertőződhetnek meg. Az érettségi végül tanulmányi és járványügyi szempontból is sikeresen zajlott le, így a PDSZ szellemi ámokfutására az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke, Pósán László reagált:
Úgy gondolom, hogy a PDSZ vezetői nem méltóak arra, hogy magukat pedagógusnak nevezzék, alkalmatlanok tanároknak, pedagógusoknak. Ezúton felszólítom őket, hogy adják vissza a pedagógus diplomájukat, mert erre a foglalkozásra ők méltatlanokká váltak!
– szögezte le az országgyűlési képviselő. A felszólításra pedig kéretlen prókátorként a Momentum reagált. A leginkább az identitások zavaros tavában pecázó párt pedig nem aprózta el, szemenszedett hazugsággal kezdte támadni Pósán Lászlót.

A Momentum gátlástalan pofátlansággal kezdett hazudozni Pósán László kormánypárti bizottsági elnök felszólítását követően
A balliberális kiállást követően pedig a PDSZ hálája sem maradt el, hiszen a napokban megszületett kúriai ítélet után a Hír TV kérdésére megerősítette a szervezet, hogy a szociálliberális kormányok idején megkezdett gyöngyöspatai – és országos – szegregációs gyakorlat érintettjei számára nem tartják elfogadhatónak a kormány által kínált oktatással és képzéssel történő – akár magasabb értékű – kárpótlást, szerintük ugyanis ezeknek a „sértetteknek” is, mint mindenkinek, anyagi kártérítés jár. Arról persze az „érdekképviseleti” szervezet már nem nyilatkozott, hogy mi lesz azokkal a tanárokkal, akiket a kártérítésben részesülők megfenyegettek, zaklattak, illetve terrorizáltak.
Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt
Szőke ciklon
2020-05-23 at 10:31
Elnézve azt a képet, ettől se vennék használt autót.
TalEle
2020-05-21 at 19:02
A pedagógusok többségének mi a véleménye erről a hitvány szervezetről, aki veszélyhelyzetben, a járvány idején is támadta az ország oktatási rendszerét? A pedagógusok óriási többsége kíválóan teljesített a digitális átállás során, rájuk is rossz fényt vet, ha ilyen “érdekképviseletet” megtűrnek a soraikban…
Ancsin Attila
2020-05-21 at 17:00
Az Embernek már tele van a hócipője ettől a sok kretén ellenzéki /megélhetési/politikusnak sem nevezhető “képződményektől.
aladin
2020-05-21 at 12:55
Ez a Pósán László, egy nagy szélhámos volt világ életében, még az ellenzéknek sem kellett csak a momentumnál kapot helyet, mert csak itt van helyük az ilyen magyar gyülölö gerinctelen férgeknek.
Cinkeminke
2020-05-21 at 14:19
Pósán László Fideszes országgyűlési képviselő.Azzal kezdődik a cikk, hogy bemutatják. Összekeveri valakivel? Én nem ismerem a képviselő urat, de ha ön tud valamit róla, akkor tegye közkinccsé.
Berta
2020-05-21 at 20:52
“Diplomájuk visszaadására szólította fel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) nevezett balliberális pártnyúlvány vezetőit Pósán László, az Országgyűlés kulturális bizottságának kormánypárti elnöke azok után, hogy a PDSZ a tanárok fizetés nélküli szabadságra küldését, majd az érettségi elhalasztását és bojkottálását javasolta. A felszólítás kapcsán a Momentum kezdett hazugságkampányba. A neoliberális párt azt az „érdekképviseleti” szervezetet vette védelmébe, amelyik a Kúria döntése után kategorikusan elutasította a gyöngyöspatai romák természetbeni kártérítését, mondván, az ő veszteségüket csak pénzben lehet kifejezni. A megvert, megfenyegetett és terrorizált gyöngyöspatai tanárokról pedig ugyanez a társaság cinikusan hallgat, így „képviselve” a kollegiális érdekeket.”
szevasz_tavasz
2020-05-21 at 12:47
A momentum a XXI. század közép-európai hitlerjugend pártja. Emlékezzünk, amikor azzal kampányoltak, hogy tiltakozni fognak és bojkottálni fogják azokat a gazdasági társaságokat ( köztük üzleteket is ), amelyek valamilyen módon Fideszes kötődésűek, vagy velük szimpatizálnak. A filmarchívumban láthatunk olyan 1930-as évekbeli felvételeket Berlinből, ahol a zsidó üzlettulajok boltjai bejáratánál állnak egyenruhában, a momentumosok egykori rokon párttársai és akadályozzák a ki-be járást.
A PDSZ-nek pedig azt kívánom, hogy amikor ők vagy hozzátatozóik súlyosan megbetegednek, az egészségügyben dolgozó szakszervezetek kezdjenek el sztrájkolni. Amíg a szakszervezet tiltakozik kormány ellen, addig ezek a ballibsi hazaárulók jó nagyot szopnának és remélem szenvednének is. Így kicsit át tudnák érezni, milyen traumát okozhattak volna az érettségizőknek, a tovább tanulóknak.
Joris
2020-05-21 at 12:59
Momentum, Jobbik? A DK pulikutya pártocskái. Ölebek. Gyurcsán etetgeti üket a tenyeréből.
[email protected]
2020-05-21 at 14:11
A történelem legtöbbször ismétli önmagát, csak a szereplők és a kosztümök mások és persze a szóhasználat, de a szándék az mindig ugyanaz marad.
Balogi Ferenc
2020-05-21 at 11:29
Telyesen egyetértek a fentiekkel.Kitűnök a jelzők. Ne feledjük -bár sokan elfelejtették – hogy ez csőcselék társaság hazugsággal lett pártt, na mozgalommá. A Budapesti Olimpiai Játékok megfúrására gyüjtötték az alírásokat. Ami sikerült is. Ezzel véget kellett volna érjen létezésük. És “OSZOLYT” kellett volna parancsolni nekik. De, ők, gondoltak egyet és politikai mozgalommá, pártt(?) alakultak és nemzetünk ellen “partkányolnak” ahol csak tudnak, akár itthon akár a határokon túl élő magyar nemzettársaink ellen is. Ne feledjük a romániai és szlovákiai kampányoló útjaikat az ott élő nemzettársaink érdekei ellen. Söpredék.
Tomastom
2020-05-21 at 11:23
Aki csak liberál-kommunista tanár akar lenni, az tényleg adja vissza a diplomáját.
Neki sarló-kalapács kell…
[email protected]
2020-05-21 at 14:08
De hiszen azzal sem tudnak mit kezdeni, mindkettő munkaeszköz!
ViAM
2020-05-21 at 10:56
Pósán úrnak teljesen igaza van! A PDSZ-t még azok az ellenzéki fiatal pedagógusok is lehülyézték, akik odatartoztak. Szépen felkészítették a diákjaikat és felügyelték az érettségi vizsgáikat, eszükbe sem jutott, hogy ne ezt tegyék, hiszen ez a hivatásuk.
Kisné Kati
2020-05-21 at 10:52
A PDSZ nem egyéb, mint a libernyákok maffiaszervezete, olyan politikai szervezetek támogatásával, mint az ellenzéki pártok. A diákokat felhasználva nem csinálnak egyebet, mint úszítanak, lázítanak és pofaégés nélkül a saját hasznuk érdekében még a diákoknak is ártanak. Meddig még?
Kétes
2020-05-21 at 10:49
A PDSZ-t a libsik (ellenzéki pártok) $eggéből rángatták elő.
Az érettségi megtorpedózásának ötletével nagy kockázatot vállaltak, mert konkrét, sokakat érintő, így nagy közérdeklődésre számot tartó, rövid időn belül kegutó ügyben harciaskodtak és veszítettek. Nem kéne annyiban hagyni! Hol marad a kormányoldal részéről a szőnyegbombázás. A [email protected] Nidermájer, Bangóné, Kóros, Szabó Timea nagyon [email protected] és kirekesztő kiszólásait már alig emlegeti bárki is.
Legyen mém portál, legyen, nem felejtünk portál, stb!
khm
2020-05-21 at 09:44
Pedig a pdsz és a psz (az 1919-s)
Az nem szakszervezet. Csak a “bal”oldal érdekeit képviseli. Ezért sem ártana munkahelyen kívül látni ezeket. (Láttam olyan gimit,ahol még épületen belül volt az irodájuk. Mivel pártérdekeket szolgálnak ki,ezért ezt nem tartom jó dolognak)
Nahát
2020-05-21 at 09:35
A Momentumon az igazság nem segítene. Sőt. Ezért kerülik el nagy ívben.
Henye Marietta
2020-05-21 at 09:30
Ami pedig a momentumot illeti, mit várhatunk egy olyan lumpen proli bandától akik a rombolás kultúráját szívták magukba évtizedeken keresztül? Mit várhatunk szamuely dédunokáitól? Mit várhatunk korrupt, tolvaj tszcs-s elnökök unokáitól akik a szabad rablás “kínjaiban” szocializálódnak? Mit várhatunk azoktól a bigottan gyűlölködő és primitív, szűkre szabott, belső értéktől mentes elméktől akik ezt a trágyadombra sem való gané, hazaáruló söpredéket megválasztották, hiszen a tükörképüket látták meg bennük!!! Semmi jót! Ezek a görényutánzatok messziről bűzlenek és ontják magukból a genny és rothadás bűzét! Ezek nem tudnak és nem is akarnak a többség számára boldog és szebb jövőt nyújtani, adni! értéknélküliek, tehetségtelenek és végtelenül aljas, gerinctelen emberi nullák. Nem valók arra sem, hogy egy társadalom tagjai legyenek!
Henye Marietta
2020-05-21 at 09:19
Egy prostituálttá vált szervezet, melynek az értékrendszerében a hatalom és a pénz lett az irányadó és irányt mutató, az soha nem fog kiállni a tagságának az érdekeiért. A tagság dolga a tagdíjak fizetése és a véleményük elhallgatása! Svábbogarak mindig is voltak és lesznek, de csak addig amíg el nem tapossák őket.
[email protected]
2020-05-21 at 14:05
A pedagógus szó jelentése
Oktatással, nevelésével hivatásszerűen foglalkozó személy, például óvónő, tanító, tanár, gyógypedagógus. Leginkább gyerekek, diákok oktatásával vagy nevelésével foglalkozik óvodában, iskolában, gyermekotthonban, kollégiumban. Általában közösségben végzi munkáját, de előfordul egy-egy gyermek nevelésével és oktatásával megbízott pedagógus, magántanár is. Létezik felnőtteket nevelő pedagógus végzettségű személy is, például fogvatartottak visszaillesztésére a társadalomba.
A pedagógus szó eredete
pedagógus < középmagyar: pedagógus < latin: paedagogus (tanár < gyerekfelügyelő) < görög: paidagogosz (gyerekfelügyelő) < paisz, paidosz (gyerek) + agogosz (vezető) < ago (vezet)]
Ettől rendesen elrugaszkodtak!
Kovács Nóra
2020-05-21 at 09:18
Tökéletes megfogalmazás, 10/10-et adok Gábor Négyesi hsz-re!
Poroszlai Róbert
2020-05-21 at 08:53
Köszi Dávid!