Tudta, hogy a náciknak nemcsak a világ leigázása és zsidótlanítása volt a céljuk, de Goebbels fontosnak tartott azt is hogy a tenisz mindenki számára elérhető legyen, és hogy az SS lapjában állásinterjús tréningekről olvashatott a masírozásban megfáradt fekete inges? Moritz Föllmer A Harmadak Birodalom kultúrtörténete című könyve megmutatja a valódi hétköznapi fasizmust, azt, amit a néprádióval felszerelt konyhákból láttak 1933 után a németek, ha kinéztek a horogkeresztes zászlókkal teli macskaköves utcákra. Azt mindenki tudja, hogy a nácik megszállták a nyilvános tereket, hogy zenés ébresztőket tartottak, de azt talán kevesebben, hogy egy időben alakzatban mentek templomba is.
PZL – 061.hu
Olyan az egész, mint egy álom – írta Goebbels 1940 nyarán a naplójába, amikor ellátogatott a megszállt Párizsba, Martin Heidegger az egyetemes filozófiatörténet egyik legnagyobb gondolkodója pedig örömteli tapasztalatnak nevezte a Führer új valóságát, ami erőt a gondolkodásnak. A náci álom és a valóság egybedolgozását Hitler csak úgy tudta fenntartani, ha a Harmadik Birodalomban minden házon zászlók lobogtak, és minden háztartásban Beethoven szimfóniái szóltak, mintha a létezés nem lett volna más, mint egy végtelenített nemzetiszocialista látomás. Az Amszterdami Egyetemen tanító Moritz Föllmer könyve nem kevesebbet állít, mint azt, hogy az elitkultúra része volt a náci önreprezentációnak, tehát amikor a náci egyenlő buta toposz kialakították a szövetséges propagandában, nos, az finoman szólva sem felelt meg a valóságnak.
Fotó: HPGY
A nácik hatalomra jutása előtt és utána is előszerettel nyúltak a XIX. századi polgári kulturális kánonhoz, ragaszkodtak a művelt német polgár ideáljához, és 1945 tavaszáug a császárság kulturális ízlése maradt a domináns. Az elsőosztályú kultúra is a birodalmi legitimációt igazolta, tehát Goethét és Beethovent is felhasználták az önreprezentácóra, így aztán nehézen mutatható ki egy markáns ún. náci kultúra… Goebbels eltöröltette a rádió illetéket, hogy a tömegek számára is hozzáférhetőek legyenek Wagner operái és nem utolsó sorban a Führer beszédei. Az állami rádió Beethoven szimfóniáit sugározta, előadások szóltak Goethéről. Németország a háború kirobbanása előtt nem zárkózott be teljesen, nem szűnt meg a nemzetközi irodalom kiadása, óriási siker volt például Michell Elfújta a szél című regénye, sokáig Coca-Cola is kapható volt.
Moritz Föllmer odáig megy, hogy kijelenti: nem utolsósorban kulturális vonzerejének köszönhette a sikerét a nemzetiszocialista mozgalom. Szerinte a Harmadik Birodalom kultúrája Dürer, Böcklin festményeire, Schiller és Shakespeare drámáira, Beethoven és Verdi és Wagner zeneműveire alapult…És mivel a diktatúrák sosem következetesek, azért megpróbálták rendeleti úton megnehezíteni a dzsesszzenekarokat, és felléptek az ún. négerkultúra ellen, a hamburgi swing-rajongók tucatjait vitték lágerekbe, de már a hatalomra jutásuk előtt az SA tüntetéseket is szervezett a Nyugaton a helyzet változatlan című film bemutatása ellen, sőt bűzbombákat is dobtak a mozitermekbe…
A színházigazgatók, múzeumigazgatók, karmesterek 1933 után is folytathatták munkájukat, ami fenntartotta azt az illúziót, hogy a nácik áramvonalas modernizmusa és az ősi kultúrák iránti rajongása mellett legalább olyan fontos volt számukra a weimári polgári kultúra jogfolytonosságának a felmutatása is. Ugyanakkor 1940 körül már minden művész, tudós gyanús volt, aki a tekintélyét már 1933 előtt megszerezte… A náci elit számtalanszor problémázik azon, hogy 1933 után alig bukkannak fel új náci tehetségek… A könyv olvasása közben eszünkbe juthat az is, hogy mennyivel jobban járt volna a civilizáció, ha az “Örömből merített erő” mozgalom (Kraft durch Freude) teniszütőket adott volna mindenkinek, nem pedig golyószórókat.
Moritz Föllmer
A Harmadik Birodalom kultúrtörténete
Corvina
3990Ft 267 oldal
Képek: Magnetic Magazine