Hetvennyolc éve, 1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, melynek következtében a 207 ezer fős 2. magyar hadsereg mintegy százezer katonája vesztette életét.
A 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi egyezmény alapján küldték ki a keleti frontra. A németek igényeit hosszas alkudozás után sikerült leszorítani, de azon az áron, hogy a magyar csapatokat hadászati vonatkozásban a németeknek rendelték alá, felfegyverzésüket illetően pedig csak szóbeli ígéretet kaptak Berlinből. A frontra kivonuló 207 ezer fős 2. magyar hadseregbe a teljes sorállománynak csak 20 százalékát sorozták be. Magas volt a tartalékosok aránya, a létszám 20 százalékát nemzetiségiek, főleg románok és ruszinok, 10 százalékát pedig zsidó és baloldali munkaszolgálatosok adták. A fegyverzet és felszerelés hiányos és korszerűtlen volt.
A magyar csapatok 1942. július 7-én érték el a Dont, ahol védelembe mentek át a Voronyezs és Pavlovszk közötti 208 kilométernyi szakaszon. A nyár folyamán a folyó nyugati partján megmaradt szovjet hídfők felszámolására tett sikertelen kísérletek közben 30 ezer embert vesztettek. A beígért fegyverzet és felszerelés a tél beálltával sem érkezett meg a németektől, akik 1942 novemberében a sztálingrádi csata miatt elkezdték csapataik kivonását a doni térségből.
A szovjet Vörös Hadsereg 1943. január 12-én, 30-35 fokos hidegben az arcvonal északi részén, az urivi hídfőből kiindulva áttörték a magyar vonalat és 8-12 kilométer mélyen hatoltak előre, majd január 14-én délen, a scsucsjei hídfőben 50 kilométer szélességben törték át a védelmet. A német hadvezetés nem vetette be az arcvonal ezen részén állomásozó egyetlen tartalékát, de a visszavonulást is megtiltotta. Jány ragaszkodott a parancshoz, jóllehet ha már január 15-én elrendeli a visszavonulást, a hadsereg egy részét talán megmenthette volna.
A magyar katonáknak az orosz és a német katonákhoz képest hiányos felszerelésben, többszörös túlerővel szemben, fagyban, embertelen körülmények között kellett tartani magukat. Január 16-ára a három részre szakított 2. magyar hadsereg arcvonala felbomlott. Jány január 17-én hajnalban rendelte el az alakulatok visszavonását, de az elvágott, német alárendeltségbe került III. hadtest tovább harcolt. Ezt a hadtestet február 1-jén – miután sem ellátmánya, sem fegyverzete nem maradt – a később szovjet hadifogságba esett parancsnok, Stomm Marcell feloszlatta, s pár ezer katona kijutott a szovjet gyűrűből.
A gyakorlatilag már nem létező 2. magyar hadsereg 1943. január 24-én “vált ki az arcvonalból”. Jányt a jórészt fegyvertelen katonák látványa késztette hírhedt hadparancsának megfogalmazására, mely szerint “…a 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét”. A katonákat gyávasággal vádolta és a “rend helyreállítása” érdekében a helyszíni felkoncolást is engedélyezte. A megalázó és igazságtalan parancs akkora felháborodást keltett, hogy sok helyen ki sem hirdették, maga Jány április 4-én nyilvánította semmisnek és helyettesítette újjal.
A hadsereg életben maradt katonáit március 5-én hátravonták a Dnyeper folyó nyugati partjára, hazaszállításuk április 6-tól május 30-ig tartott. Jányt, aki az utolsó vonattal távozott, Horthy Miklós kormányzó 1943. augusztus 5-én felmentette parancsnoki tisztéből. A tábornokot a Népbíróság 1947 októberében háborús bűnösként halálra ítélte, majd november 26-án kivégezték. 1993. október 4-én a Legfelsőbb Bíróság felmentette Jányt a háborús bűntett miatt ellene emelt vád alól.
A doni veszteségekről nem állnak rendelkezésre pontos adatok. A 2. magyar hadsereg anyagi veszteségei mintegy 70 százalékosak voltak, az élőerő veszteségét mintegy 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer főre teszik, az elesettek, megsebesültek és fogságba kerültek pontos száma sem ismeretes.
Forrás: MTI
Valika
2021-01-12 at 23:52
Az országunkból legelőször Mártha Mihály Tibor Fényeslitke polgármestere kereste fel a doni katasztrófa helyszínét még a rendszerváltás előtt. Nagybátyja Mártha Mihály sírhelyét keresve. Azóta minden évben ellátogatnak megkoszorúzni a tömegsírokat és az egyes falvakban a helyi lakosok által eltemetett hősöket. Ezáltal Tibi is egy igazi doni hős. Áldás legyen minden útjukon. Az odamaradt hősöknek örök nyugodalmat. Javaslom, hogy Tibinek a 80. évfordulóra állami kitüntetést adjanak.
prolitológus
2021-01-12 at 23:25
mindenesetre nem ártana mérlegelni hogy észak-erdély,felvidék stb (történelmi léptékben)pillanatnyi visszatérte(azaz elfogadása a németektől) megérte-e a belőle következő áldozatokat,Nincsen olyan hogy visszatérés.A történelemben a valamit-valamiért érvényesül.Ha valaki-ismerve a történelmet és a politikát-
elfogadta a németektől ezeket az ‘ajándékokat’ egészen biztos lehetett benne hogy majd kérnek érte valamit-és kértek is,mások meg követeltek,sőt büntettek.Nem kellett volna figyelmen kívül hagyni azt sem hogy háttérhatalom létezik,és ebből következően azt a háborút a németek egyszerűen képtelenek lesznek megnyerni.A németek csupán bábuk voltak valakik kezében-a bolondját járatták velük,hogy minél több európait lemészároltassanak.Sajnos szép de ‘kényes’ helyen vagyunk,ahol a történelmet mem lehet ártatlanul/veszteségek nélkül megúszni.Magyar sors/kereszt.
Czózár M
2021-01-12 at 16:39
Isten nyugtassa a Hősöket!!!
Az Én Édesapám is részt vett e II. világháborúban, ugyan nem a doni ütközetben, hanem a románok kiugrása után vitték őket román frontvonalba a német visszavonulást fedezni. Magyarországon esett hadifogságba Kétegyháza, dombegyháza Domiratosnál húzódó frontvonalon mikor szovjet páncélos alakulattal találták szembe magukat. Elmondása szerint fegyverzete amikor kiment a frontra 6-os levente puska volt, azt mondták a fronton talál magának másikat. fogságba esése után Nyikolajevbe került ahol 5 évig volt fogságba. Hazatérvén a -1949-a rendszer meghurcolta, B listázták évekig meghurcolták. Idős korában álmában kiabált, sokat sírt az átélt borzalmak emlékétől. Látta halottak ezreit tolólapos buldózerrel gödörbe tolni, látta földijei halálát.
Valamilyen elégtételt a rendszerváltás után kapott, de a rettenetet elfelejteni nem lehetett.
Box Hill
2021-01-12 at 16:36
Folytatás:
7. Winston Churchill egy vezércikket írt Cionizmus kontra bolsevizmus címmel, amely az Illustrated Sunday Herald-ban jelent meg (1920. február 8). Ebben az írásban, amely nyomatékosította, hogy a cionizmus és a bolsevizmus „harcban áll a zsidó nép lelkéért”, felszólította a zsidókat, hogy tagadják meg a „bolsevik konspirációt” és tegyék világossá, hogy „a bolsevik mozgalom nem zsidó mozgalom”.
Ugyanakkor kifejtette:
(A bolsevizmus) a zsidók között semmi esetre sem új. Már Spartacus-Weishaupt-tól kezdve, Karl Marx-on át egészen Trockíjig (Oroszország), Kun Béláig (Magyarország), Rosa Luxemburgig (Németország), Emma Goldmanig (USA), ez a világraszóló összeesküvés a civilizáció megdöntésére és a társadalom átépítésére, a korlátozott fejlődés, a rosszindulatú irigység és a lehetetlen egyenlőség alapján, folyamatosan nő.
8. „A szövetséges nagyhatalmak együttesen és külön-külön is meg fogják bánni azt a tényt, hogy nem tudtak tenni több elhatározott és több együttes akciót a bolsevista veszély megsemmisítésére, mielőtt az túl erőssé nőtt.” (Winston Churchill, 1920. február 14.)
Bár nem voltunk nagyhatalmak, az egyikkel fegyvertársként megpróbáltuk körülbelül húsz évvel később.
9. A teheráni háborús csúcstalálkozón 1943 novemberének végén Roosevelt amerikai elnök önigazoló hangulatban közölte reményét Sztálinnal: “Isten a Szövetségesek oldalán áll.” De Sztálin helyre tette: “Az enyémen az Ördög áll, aki egy jó kommunista.” (Nat Geo dokumentumfilmből)
Az Ördög uralma, vagy ahogy Reagan amerikai elnök nevezte a kommunizmust 1983-ban: a „gonosz birodalma” ellen nem nemes dolog küzdeni 1917 óta bármely adandó alkalommal?
Háborús bűnös-e az, aki Ronald Reagan amerikai elnöknél 42 évvel korábban ismeri föl azt, hogy a “gonosz birodalma” megérkezett a határra?
TS
2021-01-12 at 15:07
Na, nem is mindig beszélt hülyeségeket ez a Surányi, ellenben csak csinált. Masszívan benne volt a nyolcvanas és kilencvenes évek csődjében, még jobban a qrcsányi-félében. Amúgy jó fej.
Béla
2021-01-12 at 14:39
Nem szabad elfelejteni, hogy vannak olyan külső és belső erők, amelyeknek érdekében áll Magyarország lejáratása, megbélyegzése “bűnös nemzetként”.
A szovjet megszállókkal kollaboráló történészek rút fajtája nem halt ki sőt virul!
Ezek jól megéltek a magyargyűlöletükből. A megszállók tenyerükből etették őket
Ezek az alakok, a szovjet megszállók parancsait teljesítve meghamisították a történelmet és a “bűnös nemzet” teóriáját terjesztették kelettől-nyugatig.
Legtöbbet a múlt változott interpretálásukban.
A megszálló szovjet hatóságok kezdeményezésére született a “Köztársasági Induló” és azt sulykolta, hogy mielőtt a szovjetek megszállták Magyarországot minden elviselhetetlenül rossz volt, viszont a szovjet megszállás elvitt minket a boldogság világába.
“Elnyomás, szolgasors,
Ez volt a rend ezer évig.
Senyvedt a nép legjobb ereje.
Úriszék,dézsma,bot,
Nem látta, hajh, sose végit.
Hullt a pór, hullt a gyereke,
Dologtalané volt az ország…
Érdekes, hogy Surányi György a Pénzügykutatási Intézet alapításának 50. évfordulójára szervezett ünnepi konferencián mondta: “AMI PEDIG A NAGY RIVÁLIST, AUSZTRIÁT ILLETI MAGYARORSZÁG 1938-BAN VOLT A LEGKÖZELEBB: AZ EGY FŐRE JUTÓ GDP AZ OSZTRÁKNAK 75 SZÁZALÉKÁT ÉRTE EL.”
https://hvg.hu/…/20180130……
2018. jan. 30.
Surányi György a Pénzügykutatási Intézet alapításának 50. évfordulójára szervezett ünnepi konferencián azt is mondta, hogy
“A tervgazdasági években Magyarország nem közeledett Nyugat-Európához, pozíciója a háború utáni helyreállítást követően 45 százalék körül stabilizálódott (az egy főre jutó osztrák GDP-hez képest). Majd ezt a szintet sem tudta tartani. 1973 után három ütemben nagy eladósodás következett be, majd lelassult a gazdasági növekedés.
„A tervgazdaság fenntarthatatlan pályán haladt, ami fokozatos lecsúszást eredményezett, és előbb-utóbb biztosan összeomlott volna” – jellemezte az 1949 és 1989 közötti éveket.
prolitológus
2021-01-12 at 14:39
TS
harmadszor:kivéve a határvédelmet
a szovjetekre a kommunista,a németekre a náci diktatúrát a háttérhatalom tolta/vásárolta rá és utána egymásra is uszította őket,hogy ezzel együtt besétáljon nyugat-európába-a lengyelek(is-és még rengeteg európai) ennek estek áldozatul-csak az orrodig látni nem különben veszélyes!
TS
2021-01-12 at 14:24
prolitológus, kezet emeltünk, majd agyonvágtuk őket…
Ők persze emelhettek kezet 1848-ban, igaz? És emelhettek kezet a lengyelekre elégszer?
A lengyeleket hátba támadhatták, igaz, 1939-ben?
A rengeteg lengyel szibériai ‘társasutazását’ ők kinek köszönhetik? Maguknak? Hülyegyerek.
prolitológus
2021-01-12 at 14:18
az a magyar aki az oroszokra oroszország területén kezet emel bárki szövetségében(mégegyszer:kivéve a határvédelmet)-elmebeteg és öngyilkos-és (újra)rengeteg magyar szibériai ‘társasutazását’ intézi el
Kele Loránt
2021-01-12 at 13:23
Az igazi dráma ott kezdődik, amikor a főszerepben tündöklő Karibaba negyven rabló segítségével egy sor balszerencsés véletlen során a betondzsungel királya lesz és eldönti, harc helyett visszaadja a fővárost a munkahelyekkel és családtámogatással rabszolgasorba vetett lakóinak.
Box Hill
2021-01-12 at 13:02
A szovjetektől való félelmet eldöntötték a történelmi előzmények:
1.Az orosz gyarmatbirodalom, amikor a történelem során először vált határossá
Magyarországgal 1939-ben, Lengyelország keleti (nagyobbik) felének elfoglalásával, akkor éppen Hitlerrel volt szövetséges és gyűrte le ezen kívül
Észtországot, Lettországot, Litvániát, Észak- Bukovinát és Besszarábiát. Finnországot is megtámadta és vett el tőle területeket.
Idegességre volt okunk, pláne mivel közelebb voltunk az orosz medvéhez, mint
például Ausztrália, amely tanulva az orosz terjeszkedési hajlam történelmi
trendjéből, már az 1860-as évektől partvédő műveket épített ellene. A
történelmi tapasztalat levonása felvilágosít arról, hogy ki is a gyilkos
agresszor.
2.Egyébként az orosz birodalmi terjeszkedés volt az, amiről Fridhjof Nansen, norvég sarkkutató és Nemzetek Ligája (Népszövetség) megbízott, állította: “Oroszország az 1500-as évektől kezdődően minden hét évben egy norvégiányi területet kebelezett be.”
(Ezen, addig megállíthatatlan terjeszkedés érte el határainkat is 1939-ben. Ráadásul úgy, hogy a Vörös Hadsereg éppen a Wehrmacht szövetségese is volt. Egyetlen valamirevaló döntéshozó sem hagyhatta ezt figyelmen kívül.)
3. “Az oroszok már öt évszázadon keresztül próbálják országuk végső határát meglelni, de sehogy sem sikerül.”
(A. L. Kennedy, The Quarterly Review, 1947. január)
4. Humanitárius ok: Hitler hatalomra jutásakor a szovjet halálteljesítmény körülbelül 12,000,000 erőszakosan, idő előtt elpusztított embernél tartott, míg hadba lépésünkkor már 26,373,000-nél.
Forrás: Rummel: Soviet Genocide and Mass Murder since 1917 (Szovjet népirtás és tömeggyilkosság 1917 óta), Transaction Publisher, 1990.
5. Tagja voltunk, jó okkal, az Antikomintern Paktumnak. Megelőzve ezzel a nyugati világ jórészét. A kommunistaellenes szerződéshez 1939 februárjában csatlakoztunk. A Komintern a kommunizmus nemzetközi elterjesztésének szervezete volt.
6. Egy négy évvel korábbi felébredés akkor most jobb vagy rosszabb, Mr. Churchill?:
„Napokkal Németország kapitulációja után, 1945 májusában,
Churchill elrendelte egy a szovjetek elleni haditerv elkészítését. 1944 folyamán a Whitehall hidegháborúja még csak titkosszolgálati előjelzésekre koncentrált, mostanra azonban már a cselekvés lett a téma.
Churchill kifejezett célja a „Szovjetunió kiküszöbölése”
volt. A haditerv fedőneve az „Elképzelhetetlen Hadművelet” lett és csak 1999-ben vették le a titkosítását. A terv brit és amerikai
csapatok százezreivel számolt, akiket százezer újra felfegyverzett német katona
támogatott volna abban, hogy meglepetésszerű támadást intézzenek a háborúban kimerült keleti szövetséges ellen.
Miközben a Királyi Légierő szovjet városokat támadna Észak-Európa-i
támaszpontokról.”
(Forrás: Richard J. Aldrich, The Hidden Hand, Britain, America and Cold War Secret Intelligence (Az eldugott kéz, Anglia, Amerika és a hidegháborús titkosszolgálat), The Overlook Press, 2001, 57-58.old.)
Folyt. köv.
Box Hill
2021-01-12 at 13:01
Egy semlegességi elhatározással csak önmagadat korlátozod. Az égvilágon senki mást.
Sclerotic
2021-01-12 at 12:52
Édesapámat 1942 december 17-én szerelték le a vasút kérésére. December 20-án érkezett haza Voronyezsből. Még kétszer kellett bevonulnia.
Nagyon ritkán beszélt a fronton átéltekről. A magyar seregben is voltak olyan besúgók, akikről nem is gondolták a többiek. Boldogult apám szerint lehetetlenség volt fegyelmet tartani az olyan katonaságnál ahol mindenki tudta, hogy semmi keresnivalójuk nincsen azon a földön! Erről nem mertek egymás között sem beszélni, de mindenki tudta. Az egyszerű katona már akkor is arra vezette vissza a kényszerű részvételt “ebben a háborúban is”, merthogy gyengék voltunk (mint nemzet, nép, ország) ahhoz, hogy nemet tudjunk mondani…
pampafu
2021-01-12 at 12:30
Tisztelet és dicsőség a hősőknek !
Namond
2021-01-12 at 12:21
Bulvár a felhasználásuk és totálisan megszentségteleníti áldozatukat.
Tudományos libsizmus
2021-01-12 at 12:10
Nekem a nagyapám volt a Donnál, de úgymond megúszta és fogságba sem esett. Miután hazajött a hadsereg, leszerelték, majd 1944 novemberében ismét behívták. Akkor szépen elbújt a pincében, mondván, hogy ez a háború már elveszett, hagyják őt békén.
Gyerekkoromban hallottam tőle történeteket. Mi még az a korosztály vagyunk.
Karoly
2021-01-12 at 12:09
Emlékezzünk a hősökre.
Igen azok voltak.
Tisztelt és szeretett aposom és alakulata1943 január 12-en, indult a keleti frontra.
Sokan, többek között Ő is hosihalalt halt, sok bajtarsaval együtt.
Tisztelettel gyujtjuk meg az emlekezes mecseset.
benzoli
2021-01-12 at 11:45
Es ki adta a parancsot Jany Gusztavnak, Pestrol ?
Felsőtagéskirályerdő
2021-01-12 at 11:37
Béla2021-01-12 at 11:22
Köszönöm!
Legyen ez minden európainak mementó.
Schenkhyalfonz
2021-01-12 at 11:34
A nagyapám testvére is akkor esett hadifogságba, ahonnan már nem jött haza. A pecsétgyűrűjét a frontra küldését megelőzőleg, az akkor 3 éves anyámnak adta azzal, hogy neki már nem lesz szüksége rá.
Béla
2021-01-12 at 11:22
John Flournoy Montgomery (1878. szeptember 20. – 1954) amerikai üzletember és diplomata,
1933 júniusa és 1941 márciusa között
az Amerikai Egyesült Államok magyarországi követe.
Ő a kritikus időszakban pozíciójából adódóan 8 év alatt jobban megismerhette az akkori politikai valóságot, mint azok, akik manapság irracionális gyűlölködéseiktől motiválva, a tényeket negligáva nyilatkozgatnak.
Magyarország, a vonakodó csatlós (Hungary: The Unwilling Satellite) című, 1947-ben kiadott emlékirata a korszak értékes forrása.
“A magyar politikai vezetés tisztában volt a Hitler náci rendszerével szemben táplált amerikai ellenszenvnek, és saját hasonló nézeteinek rendszeresen hangot adott Montgomery irányában.”
A követ ezeket az üzeneteket továbbította Washingtonba is.
Meggyőződése volt, hogy a náciknak tett magyar engedmények feltétlenül szükségesek és elkerülhetetlenek voltak, és hogy
az ország nem rendelkezett valódi politikai mozgástérrel.
Magyarország, a vonakodó csatlós című emlékirataiban így írt erről:
„ Magyarország hajlott arra, hogy a szövetségesek oldalára álljon,
de a körülmények folytán elsősorban nem az volt a kérdés, hogy mit szeretne tenni a nép,
hanem az, hogy mit tartottak szükségesnek.
A magyarok ma úgy érezhetik, hogy vezetőik hibákat követtek el,
és minden bizonnyal követtek is el hibákat,
de a véleményem szerint
függetlenül attól, hogy milyen politikát folytattak egy adott időpontban,
az eredmény pontosan ugyanaz lett volna.”
Vagyis mi is elvesztettük volna függetlenségünket és mi is a Szovjetunió uralma alá kerültünk volna, minket is megszálltak volna és minket is bolsevizáltak volna, mint annyi más közép-kelet-észak európai államot!
oshon
2021-01-12 at 11:20
Orok dicsoseg a hosoknek ! Ezekhez a hosokhez kepest , minapi hosok nem veszik fartsagot kimozdulni egy orat , es szavazni sajat es nemzete erdekeben … egyszer negyevente !
Rakovszky István
2021-01-12 at 11:17
Jány nem Jány-ként született. Német neve volt, s csak az I. VH. után, mikor vitézséget kapott vette fel az anyja vezeték nevét.
Apámnak és nagybátyámnak 8 évig osztálytársa volt a Deák-téri evangélikus gimnáziumban. Egy másik osztálytárs a komcsi “filozófus” nemes szegedi Lukács György volt.
Felsőtagéskirályerdő
2021-01-12 at 11:10
“Jányt a jórészt fegyvertelen katonák látványa késztette hírhedt hadparancsának megfogalmazására, mely szerint”
Ha voltál valaha vezető, ha érezted felelőséged súlyát, tán nem kérdőjeleznél meg egy főtisztet sem felelős parancsának kiadásában.
“A tábornokot a Népbíróság 1947 októberében háborús bűnösként halálra ítélte, majd november 26-án kivégezték.”
Nincs többé becsület Jány parancsnok, Ön már az elejétől kezdve lépkedett felfelé lassan a Golgotára.
Nyugodjék békében……
Béla
2021-01-12 at 11:03
Szakály Sándor történész kutatásai szerint a doni áttörésben 42 ezer magyar katona halt hősi halált vagy tűnt el, 28 ezer Magyarországra visszaszállított sebesültje volt a magyar hadseregnek, és a szovjet híradások szerint 26 ezer magyar hadifoglyot ejtettek.
A doni áttörés 70. évfordulóján konferenciát tartottak a vitatott történelmi eseményről.
Nem lehet felelőtlen tettként értékelni a 2. magyar hadsereg Don-kanyarba küldését. Ma már tudjuk, hogy a katonák a fronton mindent megkaptak, amit a korabeli ország adhatott – mondta Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont (MTA BTK) főigazgatója az 1943. januári doni áttörés 70. évfordulója alkalmából rendezett konferencián kedden.
Szavai szerint itt az idő, hogy reális képet véssünk a köztudatba a Don-kanyarban zajlott hadieseményekről. Rámutatott: a trianoni békediktátum korrekciója csak német és olasz segítséggel jöhetett létre, ezért a magyar politikai vezetés nem tehette meg, hogy ne vegyen részt a németek oldalán a Szovjetunió elleni harcban.
Szakály Sándor történész professzor felhívta a figyelmet arra: a közhiedelemmel ellentétben nem verték szét a 2. magyar hadsereget és az nem semmisült meg hetven évvel ezelőtt a Don-kanyarban.
Kiemelte, az utókor közvélekedésével ellentétben az előírásoknak megfelelően mindennel felszerelték a 2. magyar hadsereget, amely “megkapott mindent, amit meg lehetett kapni”. A hadseregben a munkaszolgálatosok mintegy 10 százalékot tettek ki és kötelességévé tették minden tisztnek, hogy “takarékoskodjanak a magyar vérrel” – tette hozzá.”
Ebben az időben a szövetségesek már megszállva tartották Iránt és a perzsa öböl irányából rengeteg modern amerikai gyártmányú hadianyagot szállítottak a Szovjetunióba, amelyekkel a sem a német sem a magyar hadiipar nem tudta felvenni a versenyt.
Az Egyesült Államok hadigazdasága egymaga erősebb volt mint az összes többi harcoló félé együttvéve.
rolandfelix
2021-01-12 at 10:58
A kitelepítést elfelejtettem hozzá tenni.
rolandfelix
2021-01-12 at 10:53
Egyik anyai nagybátyám, Krisanich Andor ezredes, a 36. kaposvári gyalogezred parancsnokaként vonult ki a 2. Magyar Hadsereg keretében a Donhoz. Ő volt az egyetlen ezredparancsnok, aki a kivonulástól az összeomlásig leváltás nélkül harcolt. Őket érte főként a szovjet támadás, ahol az ezred gyakorlatilag megsemmisült. Orosz hadifogság, jobb lábának elvesztése, majd nincstelen hadirokkantként elvesztve nyugdí ját, kegyelemkenyéren halt meg. Így hálálta meg a hálás utókor vitéz helytállását.
nemzeti
2021-01-12 at 10:47
Örök dicsőség nekik !
Hesslerezredes
2021-01-12 at 10:41
Kényszerpályán volt az akkori magyar politikai vezetés, amikor beszálltunk a németek oldalán a Szovjetunió elleni háborúba.
Az égvilágon nem volt semmilyen mozgásterünk sem.
De.
De ez nem jelenti azt, hogy nem lehet a tapasztalatokat a késői nemzedéknek levonnia.
Mik ezek?
1. Magyarországnak soha többé semmi keresnivalója sincs a “Hadak Útján”.
2. Magyarországnak soha többé semmilyen katonai szövetségi rendszerben semmi keresnivalója sincsen.
3. Magyarországnak örök és végleges semlegességet kell deklarálnia.
4. A semlegességet a magyar Alaptörvénybe kell foglalnia és ezzel együtt azt is, hogy Magyarország soha semmilyen formában nem támadhatja meg Oroszországot, és nem támogathat másokat, akik Oroszország ellen háborúznak.
És egyébként fejet hajtok a magyar katonák előtt, akik akaratuk ellenére tették a dolgukat és életüket áldozták a Hazáért.
Az egyik apai nagybátyám a Don-kanyartól harcolt hazáig közkatona golyószórósként. Fél szemét elveszítette, de ő túlélte a háborút.