Hol van Adolf?

48

 

Ausztria tegnap nem lett fasiszta – a hír komoly meglepetésként érte a hetek óta farkast kiáltó ballib közvéleményt, hiszen a „poszt-náci” Szabadságpárt adja a beiktatott kormány belügyminiszterét, sőt a titkosszolgálatokat is ellenőrzi. Mégis szabadlábon a „demokratikus ellenzék”, ráadásul a hobbi-antifasiszták is kedvükre hőböröghettek Bécs utcáin.

 

A forradalmi bécsi polgár tegnap felkelt, meghallgatott egy Conchita Wurst slágert, ivott egy forró rumos csokoládét, és elsétált megállítani a fasizmust. Ez kissé nehezen ment, mert az osztrák főváros népét éppen lekötötte a karácsonyi ajándékbeszerzés, a bevásárlólistákon pedig még elvétve sem szerepelt a barna ing és a náci karszalag kombója.

A ballib aktivistákat azonban mindez nem riasztotta vissza, hiszen ahol vannak antifasiszták, ott csak kell lennie valahol fasizmusnak is! Főleg, ha aznap iktatják be az új, néppárti-szabadságpárti kormányt. Amely ugye nyilvánvalóan náci!

Hogy miért? Hát kérem, aki ilyet kérdez, az már önmagában véve kiírta magát a píszí világból! Ne is merjen többet tömény-zaccos feketét rendelni a bécsi alternatív kávéházakban! A Kurz-kormány azért fasiszta, mert ők, az antifasiszták azt mondják! Oszt’ punktum!

Hogy mikor találkoztak utoljára élő nácival? Hát, izé! Ja, igen, ott a Schindler listája, meg az Anna Frank, a Saul fia, és a friss Csillagok Háborúja epizód is állat menő volt. Valamelyikben csak van fasiszta, nem?

De csak ne forgassa ki itten senki a demokratikus szót! Hitler utódai ott vannak az új kormányban, hiszen a Szabadságpártnak nemzetiszocialista gyökerei vannak – egy osztrák ezt mindig genetikusan megérzi!

Azonban nehogy azt higgye valaki, itt csak a múltról van szó! A jelen a rettenetes, az új kormány programja! Azt tervezik, hogy elveszik az illegális migránsok pénzét és okostelefonjait! Auschwitz! Hogy a pénzt nem veszik el, csak hozzá kell járulniuk a „drága vendégeknek” a még drágább ellátásukhoz, az részletkérdés. Az meg pláne, hogy a mobilt mindenki visszakapja, akinek nem ISIS-szel kezdődik a híváslistája. Ez csak duma! A kabinet gázkamrákba küldené a bevándorlókat!

Ráadásul a Kurz-kormány fel akar lépni a radikális politikai iszlám ellen! És ki adja a belügyminisztert, a hadügyminisztert? És ki felügyeli a titkosszolgálatokat? A Szabadságpárt! Gestapo!

Most is hova terelték a tüntetőket az elnöki palota elől a rendőrök? A Heldenplatzra! Értik, a bécsi Hősök terére, ahol a Führer 1938-ban kikiáltotta Ausztria Németországhoz csatolását! Mi ez, ha nem jel?! Mondjuk, Ausztriát most igazán elfoglalhatná Merkel, legalább demokraták lennénk…

Hülyeség ez az egész nemzeti függetlenség, az osztrákizmus is! Mi európaiak és globálisak vagyunk! Nem akarunk náci disznókat! Halál a fasizmusra! Éljen az Európai Egyesült Államok!

Nem hagyjuk, hogy ezt az álmunkat megfúrja az ostoba választó, az új kormány! Semmi barátkozás Orbánnal és kurucaival! Nem kellenek a visegrádiak sem! Semmi Putyin, nem kell a gáz, melegedünk a dzsointtól! Meg egyébként is: aki Moszkvával kapcsolatot tart, az történelmileg is csak fasiszta lehet! Meg jogtipró!

Mi pedig nem hagyjuk a jogállamot! Akkor sem hagyjuk, ha senki sem akar még véletlenül sem hozzányúlni!

Hogy a jóléti államnak viszont lassan vége lesz, mert az EU-tagság nem csodaszer, és a migránsokat is pénzelni kell valamiből. Na és? Kit érdekel?  Nagyon helyes, hogy felemelik a nyugdíjkorhatárt, bevezetik a tandíjat, és 12 órás is lehet a munkaidő. A bevándorlókkal való szolidaritást meg kell fizetni!

Mi baloldaliak vagyunk! Lánglelkű forradalmár szocialisták! Meg az alapítványi állásokat ugye nem érinti a kormányzati megszorítás?! Mert az nem lenne cukiság! Még a végén a családi apanázst is megadóztatják itten!

Mert az aztán tényleg fasizmus lenne! Ezt mi nem hagyjuk! Megtaláljuk mindenhol a kutya nácikat, bárhova is bújjanak el!

Hol vagy, Adolf?

Hitlert a hobbi-antifasisztának! Meg kell valamiből élniük…

 

Fotó: youtube.com