Magyar Péter kiadott egy közleményt azzal kapcsolatban, hogy mit bohóckodott a gátakon a csapatával és tulajdonképpen az egész egy nettó hazugság. Nem túlzunk. A fickó megállás nélkül hazudik, ez köztudott, de hogy most egy katasztrófát is erre használ ki, az már túl megy minden határon.
Megkaptuk a Tisza Párt közleményét arról, hogy ők mennyire szépen és jól és okosan és ügyesen csináltak mindent az árvíz kapcsán, bezzeg az Orbán. A jelentésnek egyetlen előnye van, hogy gond nélkül kijelenthetjük, hogy ez a vegyiúton előállított politikai kísérlet megállás nélkül hazudik és pánikot kelt. Méghozzá azért jelenthetjük ki, hogy hazudik, mint a vízfolyás, mert egyszerűen garantálhatjuk, hogy az állításait semmivel nem tudja alátámasztani. Az, hogy pontosan miként keveredett bele a saját hazugságaiba, az itt olvasható.
Először is, azt állítja, hogy a pártjuk több mint 2753 önkéntes munkáját koordinálja. Kérjük a bizonyítékokat. Már csak azért is, mert valóban rengeteg önkéntes dolgozik a gátakon, de hogy a párt nélküli pártelnök és marketingesei ennyi embert koordinálnának az ki van zárva, hacsak nem számolja bele a Facebook-tényellenőröket is, akik gondosan tiltanak minden negatív kommentet az oldalán.
Ezután kitér arra, hogy mennyi mindent adott Ő, igen személyesen ő a MAN a védekezőknek, legyen, ezt még akár el is hinnénk, de azt az orbitális, aljas szemenszedett, pánikkeltő baromságot, hogy voltak katonák, akik három napja nem kaptak meleg ételt, nem tudjuk, hogy honnan húzta elő, de javasoljuk, hogy nagyon gyorsan dugja vissza oda, mielőtt a Honvédség is bepereli lejáratásért. Mi kint voltunk a gátakon és nem csak egy-egy fotó erejére, mi beszéltünk a honvédekkel, akik jó ellátást kaptak, semmiféle panaszuk nem volt, erő felett, de jó hangulatban és elégedetten végezték a munkájukat.
Honnan veszi egyáltalán a bátorságot arra, hogy ilyen módon próbálja lejáratni, rágalmazni azokat, akik jelenleg is a haza védelmében dolgoznak, huszonnégy órás készültségben, fáradhatatlanul? Honnan van ez az elképesztően tenyérbemászó pofátlanság, amellyel csak azért támadja a katonáinkat és a vízvédelmi szakembereket, hogy lejárassa a kormányt?
Ja, tudjuk honnan. Onnan, hogy bevitte magával a Facebookot Brüsszelbe, és a közösségi média teljes védelmét élvezi, és a negatív intelligencia hányadossal rendelkező szektájának ez bőven elég, mert csak őt látják mindenütt. A világ szégyene, hogy ez az ember még a nyilvánosság elé állhat, nem hogy politikus lehet. Nem hiába, nekünk ellenzékből is a legrosszabb jutott…
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
Kérdem én!
2024-09-20 at 18:43
Magyar Péter hazudik!
Orbán is!
Ráadásul Orbán még lop is!
Na birkák, melyik a rosszabb?
🐑🐑🐑🐑🐑🐑🐑🐑🐑🐑🐑🐑
Hümmögő
2024-09-20 at 18:28
#Gyökér vagy te magyar Péter
Igen egyet értek, belső áruló lehet, és a kormányfő közvetlen közelében.
istvan
2024-09-20 at 18:27
Fiúk, lányok! Amikor ezt a figurát látom, mindíg Csita a majom jeleneik meg előttem, de mindíg elhessegetem a képet mert az a csibész majom okos és szimpatikus és vicces volt.
Remekül megtanították a szerepére és jólis játszott!
Jól látom, én jövök lóháton?
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-20 at 17:32
Szerintem súg neki valaki egész komoly helyről, aki tisztában van a programokkal, sőt jelenleg konkrétan az operatív törzs mozgásàval, következő lépésével, ezért tudja azt kvàzi megcsinálni, mintha “beelőzbé” a kormányzati lépéseket. Kit kell kihajítani a picsbe, mert ez már nem politika itt, hanem biztonsági probléma. Szerintem.
Istenem adj agyat a liberálisnak
2024-09-20 at 17:32
Rakk Bea2024-09-20 at 16:30
Képzeld Magyarország nem egy faluból városból meg Budapestből áll ,a Duna magyarországi szakasza 417 km ,na most ha egy ember kimegy egy bizonyos településre és talál ott öt embert az nem azt jelenti ,hogy a dunai védekezésben és más városokban falvakban ahol folyik a Duna mindenhol öt ember van jelen,a liberális agy ezt úgy érzékeli ,hogy ha ott nem látok ötnél több embert akkor biztos ,hogy máshol sincs több ,sok sikert a fentmaradáshoz!
Kamu Peti
2024-09-20 at 17:03
Már pedig a poloskás, pisis, telefonrablós Tisza Petya nem hazudós. Megmondta 12-szer a platóról, hogy ő ugyan nem megy ki Brüsszelbe, mert az csak egy kamu állás, marad itthon a híveivel. És a mentelmi jog is szükségtelen, el kell törölni. És lám: a kis pojáca tájára sem megy Brüsszelnek, azok csak tanácskozzanak ott az EP-ben, ő sörözget Budapesten a mentelmi joga árnyékában. Na, ugye, hogy nem hazudott…
sumer
2024-09-20 at 16:59
@Rakk Bea: “Magyar Péter igazat mondott, rettenetesen kevés az önkéntes.”
Gondolom, hogy ez településenként és időpontonként is változó lehet! Munkaidőben valószínűleg mindenütt több a hivatásos, mint az önkéntes. Délután viszont már egészen más a helyzet…
Ahol mi voltunk például, ott a végére már olyan sokan összegyűltek, hogy lényegében nem is tudtak mindenkinek értelmes elfoglaltságot adni a vízügyesek – akik amúgy nem voltak kevesen. Persze ott sem a messiás, sem a tehénkürtje nem járt még akkor, de jelenléte valamiért nem is tünt fel senkinek…
Pofátlan hazudozó
2024-09-20 at 16:56
Korábban azt hittem, hogy ez a vézna pojáca csak megközelíti az Őszödi Böszmét hazudozásban, mert hogy ő verhetetlen… Belátom, tévedtem. Ez a hugyos, telefonrablós, garázda, ideggyenge és saját besúgó hálózatot gründoló vigéc hazudozásban magasan veri Gyurcsótányt. Ilyen pofátlan és folyamatos hazudozásra még a Böszme sem képes.
sorry
2024-09-20 at 16:55
Azt hittem feltónál nincs már lejjebb. Kiderült, hogy van. Istenem, segíts kibekkelni azt az időszakot, amíg ez a Jancsi bohóc kitombolja magát.
Matu
2024-09-20 at 16:50
Ennek a szerencsétlennek egyre komolyabb a pszichés defektje. Most már az egész világot egy tükörként érzékeli, ami az ő nagyságát, szépségét, okosságát mutatja, és aminek a csodálatában ő boldogan elmerül. És azt hiszi, hogy mindenki más is azt a képet látja, mint amit ő lát saját magáról. Ha mégsem, akkor vérig sértődik és hisztériázik.
Közben egyszerűen nem képes felfogni a valóságot, ami körülveszi. Komolyan beteg.
Matu
2024-09-20 at 16:43
Mária2024-09-20 at 13:40
A régi vicc jutott eszembe: Egér és Elefánt mennek a hídon. Egér megszólal: Figyu, Elefánt! Hallod, hogy dübörgünk?
—-
Valahogy így irányított a Messiás is!
Rakk Bea
2024-09-20 at 16:30
Magyar Péter igazat mondott, rettenetesen kevés az önkéntes.
mezler
2024-09-20 at 16:27
Az a másfél millió agyhalott, akik azok után hogy a gyermekei előtt halottnak tetette magát, a kivonuló mentőktől pedig elszökött, részegen elrabolt egy telefont egy állampolgártól és a Dunába dobta, cinikus módon tangónak (!!!!) hazudta azt, amikor fullrészegen tinilányok lába között csúszkált, a rendőri adó-vevőt internet blokkolónak hazudta, azt állította, hogy 2000 titkos ügynököt állítottak rá, aki azt hazudta, hogy nem veszi föl az EU mandátumát, majd mégis fölvette, aki azt állította, hogy a mentelmi jogot meg fogja szüntetni, mert semmi értelme, bűnügye kapcsán mégis amögé bújuk gyáván, aki az árvízi védekezésben folyamatosan hazudozott, aki 3 gyermekes édesapaként, összeszart gyatyában részegen tántorgott a pesti éjszakában, akit verőembereknek kellett szorítófogásban kivezetni egy diszkóból, nos, akik ezek után ezt az embert egyáltalán bármiben is mérvadónak, hitelesnek tekintik, azok számomra trágya, ostoba, bolsevik kretének. Ezekre az emberekre, erre a másfél millió előembernek is alig nevezhető takonyra nincsenek szavak…
mezler
2024-09-20 at 16:25
Az a másfél millió agyhalott, akik azok után hogy a gyermekei előtt halottnak tetette magát, a kivonuló mentőktől pedig elszökött, részegen elrabolt egy telefont egy állampolgártól és a Dunába dobta, cinikus módon tangónak (!!!!) hazudta azt, amikor fullrészegen tinilányok lába között csúszkált, a rendőri adó-vevőt internet blokkolónak hazudta, azt állította, hogy 2000 titkos ügynököt állítottak rá, aki azt hazudta, hogy nem veszi föl az EU mandátumát, majd mégis fölvette, aki azt állította, hogy a mentelmi jogot meg fogja szüntetni, mert semmi értelme, bűnügye kapcsán mégis amögé bújuk gyáván, aki az árvízi védekezésben folyamatosan hazudozott, nos, akik ezek után ezt az embert egyáltalán bármiben is mérvadónak, hitelesnek tekintik, azok számomra trágya, ostoba, bolsevik kretének. Ezekre az emberekre, erre a másfél millió előembernek is alig nevezhető takonyra nincsenek szavak…
sumer
2024-09-20 at 16:20
“Aki tehéntülök kürttel járkál a gáton…”
…az csupán egy fokkal jobb, mintha egy tehénnel tenné ugyanazt. Viszont nem illik mindenért megszólni ezt a pojácát sem! A slimfit gumicsizma dizájnhoz hogy ment volna, egy orrszarvú tülök? Az sokkal nagyobb, mint egy tehéntülök és nehezebb is, mint egy üres homokzsák. Nyomhat vagy 5 kg-ot.
Ekkora keresztet még az új messiásnak sem kell az országért vállalnia! Ezt nem várhatja el tőle senki. Elég, ha rendben levezényli az árvizvédelmet! iszen az volt az ő dolga ott, vagy tévedek?!?:)))))
mezler
2024-09-20 at 16:18
Ilyen kapitális hazudózó taknyot, mint ez a Magyar Péter a bolygó nem hordott a hátán:
“Magyar Péter péntek reggel is folytatta az árvízhelyzettel kapcsolatos hergelését. A baloldali politikus 9.12-kor rakott ki egy bejegyzést, amelyben azt írta, hogy: „A kormány megint hazudik. Orbán Viktor ma reggel azt állította, hogy csak 2753 önkéntes dolgozik az árvízi védekezésen, miközben csak a Tisza Párt ennél több civil munkáját koordinálja” – írta a Magyar Nemzet.
Egy perccel később módosította a bejegyzését, de ekkor még csak egy képet távolított el. 9.18-kor már harmadjára módosította a bejegyzést, de látszólag semmi érdemit nem javított benne. A negyedik módosításnál, 9.24-kor azonban már törölte azt a részt, hogy „a kormány megint hazudik”. Végül 9.25-kor ötödik alkalommal is módosította a bejegyzést, de látható módosítást nem lehet észrevenni. “
Solaris
2024-09-20 at 16:06
Hol van démonhill,
Azaz orinustyuköhögős.
Harcra fel trottyantósok….
Solaris
2024-09-20 at 16:04
Magyar Péter végre új célokat tűz ki a propellermédia faliújságára.
Ha nem lenne veszélyes, a kucu sem törődne vele.
Végül is mindegy, hogy melyik bábú irányítja a soros-sváb tervet.
Hajrá, nyomjátok.
Remélem, hogy nem csökkent a nerrészvényem értéke…
Tehetős Totó
2024-09-20 at 15:45
Gullwing: hogy ki az ágyazott, ki nem az majd még eldől, jóidőben. Aki tehéntülök kürttel járkál a gáton…hát az nagyon NOOORMÁLIS, ugye.?
Csak kérdem.
Sas
2024-09-20 at 15:24
TARTÓZTASSÁK LE KÁRPÁTIT, és a Kaminszky név eltulajdonítóját.Az igazi K F H Á élettársa volt
Gullwing
2024-09-20 at 15:23
A agyhalott Orbán-szektatagok képtelenek a gondolkodásra, ezért fröcsögnek birkakórusként az Orbán által kinevelt Magyar Péter ellen.
2 ÉNAKI
2024-09-20 at 15:22
Meh kell semmisíteni,ez a hazudouo latort
Keves ha beszélünk róla. Az elevenébe kell vágni rajta is van fogás. Meg kell találni mielőbb.
hufi
2024-09-20 at 15:15
Tisztelt Kárpárti!
Kárpáti2024-09-20 at 14:41
Monnyá’ már tényeket, mert így szart se ér a véleményed!
Gullwing
2024-09-20 at 15:14
Csak elég megnézni az itt kommentelő fajtatársait, rögtön látszik mekkora selejtek ezek MIND.
sumer
2024-09-20 at 15:10
“Orbánék nem veszik elég komolyan…”
A kérdést komolyan véve… Ahogy az árvizvédelmet sem egy slimfit politikai pojáca irányította Magyarországon – csupán egy szektás EP képviselője delirált arról, és vette azt “elég komolyan” az EP-ben – úgy a Facebook felett sem OV, illetve Magyarország kormánya rendelkezik. Ennyi…
Gullwing
2024-09-20 at 15:09
és a negatív intelligencia hányadossal rendelkező szektájának ez bőven elég,
Na lassan csak eljutunk oda hogy mindenki megérti ez az alak tökéletesen leképezi a szavazótáborát…
Selejt a selejtnek.
Anyúúú
2024-09-20 at 15:03
Szexi felsőtest..😂….Azon gondolkodom, hogy annak idején Judit valószínü, hogy a belsőt nézte, amit akkor jól adott elő..Sehol nem bejövős…😂
Paulai Alex
2024-09-20 at 14:59
Kaminszky Fanni2024-09-20 at 14:13 Már csak az a baj hogy az életünkről és az országról van szó és nem sütivásárlásról, így kéretik egy minimális agyhasználat szavazás előtt. Pont ezért úgy gondolom hogy a választójogot iskolázattsághoz és az adófizetéshez kéne kötni, idióták, akik a saját alfelüket sem tudják segítség nélkül kitörölni nehogy már tönkre tegyék az országot!
TalEle
2024-09-20 at 14:58
Orbánék nem veszik elég komolyan a világ leghatalmasabb közösségi médiabirodalmával, a Sorosék által résztulajdonolt Meta/Facebook-al folytatott proxiháborút! Nyáron, amikor a levitézlett, garázda NER lovag 5keres botrányától volt hangos az összes kormányoldali média, akkor tudott a korrupt, f@szopó Facebook huszár pártja 5%-ot erősödni… Egy normális, és nem egy Facebook által vezérelt, demokráciában, ilyen skandalum után egy politikus pályafutásának vége szokott lenni! Ez is jól mutatja, hogy Magyarországon a Facebook-nak a titkos algoritmusok segítségével, tökéletesen áthatolhatatlan „falat” sikerült felhúznia a Facebook faló, lakosság egyharmadát kitevő csőcselék és az ország többi része közé…. Ha így folytatódik, 2026-ra Orbánék, mint a lusta, tohonya béka a forró vízben, lassan megfőnek a Facebook által gondosan melegített fazékban…
főispánelvtárs
2024-09-20 at 14:57
a fideszben edződött. Naná, hogy hazudik
sumer
2024-09-20 at 14:48
“Nagyon jól csinálod Peti! Egyrészt köszönjük a munkádat a gátakon, másrészt…”
… éppen ideje lenne más homokozót találni magadnak! Esetleg prüsszelhetnél is egyet, ha ráérsz! :))))
Homokozó lapáttal a kezében, MP integethet a saját kis homokozója mellett, a töltésen elhaladó vonatnak is, és azt is elhietetheti a vele egy homokozóban lapátolókkal, hogy – Lázárral együtt – a magyarországi vonatközlekedést is ő irányítja, a homokozóból! A vonat azonban tőle és a levegőbe emelt homokozó lapátjától függetlenül közlekedik…
Lassan az árvizes lufija is kipukkad majd és – az ár elvonulásával – az őt tápláló mbelterjes akol, kellemesen meleg levegője is lassan áporodottá válik! Lehet, hogy holnaptól kezdve a lapátot is neki kell már odavinnie gátra, amikor ismét irányító szerepben akar ott tetszelegni! Árvízvédelmi tevékenysége napjainkra annyira annulálódott, hogy valószínűleg új lapátnyelet sem adnának már ott neki a vízügyesek, amivel – homok nélkül – kavarhatja maga körül a levegőt! A vonatok vezényléséről nem is beszélve…
Szerintem is, ennyi éppen elég volt már belőle! :))))))
#bántjákapetit
2024-09-20 at 14:42
Kaminszky Fanni
2024-09-20 at 14:13
Odafoshatod ezt akárhány néven minden cikk alá, ami a kamussiás hazugságaival foglalkozik, de attól nem ér többet a szavazatod. Viszont termékeny táptalajt biztosítasz annak az (egyre relevánsabb)általánosításnak, miszerint a tiszekta kizárólag értelmi fogyatékos birkákból tevődik össze. A fidesz köszöni neked. 😉
Kárpáti
2024-09-20 at 14:41
Magyar politikusról még soha nem hazudtak ennyit, mint amennyit Magyarról a fidesz propaganda hazudott.
Ebből látszik mennyire rettegnek tőle és érzik már, hogy ő lesz az aki véget vet a hazugságon alapuló uralmuknak.
Az igazság győzni fog!
túródóra
2024-09-20 at 14:35
Dögkútba vele.
Gogolákné
2024-09-20 at 14:28
Csodálatos, hogy ilyen sok cikk szerepel az oldalon Magyar Péterről! De még jobb lenne, ha a szexi felsőtestét jobban kiemelnétek a képanyagban!
Sas
2024-09-20 at 14:26
A KAMINSZKY egy hamis nickname-egy aljas senkiházi csalása.
t, Kárpáti, dinnye, Yoggi, buzi vagyok........
2024-09-20 at 14:19
Talpra Magyar, 🤮🤮🤮🤮🤮🤮🤮🤮🤮🤮🤮🤮🤮🤮🤮🤮👿👿👿👿👿👿👿👿👿👿👿💩💩💩💩💩💩💩💩💩💩
Zenit
2024-09-20 at 14:17
Kaminszky Fann
És én is!
Sas
2024-09-20 at 14:16
TE SZAROS FANNI-ÉPPEN arról van szó, hogy a beteg állat-mp-lényegében nincs is támadva-akkor ugyanis láncon lenne.MÁR A FELESÉGE TERRORIZÁLÁSA ÓTA-TE KRETÉN SZAROS.
Zebegény
2024-09-20 at 14:15
Az Eu-tol 1400milliárdot kaptunk árvízi védekezésre.
Ebből 280milliót használtunk fel rá PAPÍRON!
HOL A TÖBBI?
Kaminszky Fanni
2024-09-20 at 14:13
Minél durvábban támadjátok Magyar Pétert, annál szimpatikusabbá válik a számomra! 2026-ban rá fogok szavazni, az biztos!
Sas
2024-09-20 at 14:13
a kormány kétharmaddal statisztál a tébolyhoz.
Talpra magyar!
2024-09-20 at 14:03
Nagyon jól csinálod Peti! Egyrészt köszönjük a munkádat a gátakon, másrészt azt is köszönjük Mi jobb oldali Demokraták, hogy a bolsevik rendszer lebontásában az élre álltál!
Sas
2024-09-20 at 13:52
Egyéni joga hazudni egy olyan világban ahol minden relatív-ahol az egyéni jog átvette a hatalmat jó és rossz felett.
Sas
2024-09-20 at 13:48
A “”szocialista”” lefojtottság után az egyéni jogokkal együtt tűntették el a világból a ROSSZAT-ÉS most rossznak minősítik a demokrácia kutyáját-ezt a pszichopatát? Világröhely.
Francisco do Brasil
2024-09-20 at 13:46
Ez nem politikus, csak egy sz@rdarab. Akként is kell rá tekinteni.
.
Hihi
2024-09-20 at 13:46
Tessék az összes videót, képet elküldeni, amin rettenetesen aktívan dolgozik. A főnökének. Csak hogy tudja ki ez az ember. Változás nem lesz, de legalább lát.
Sas
2024-09-20 at 13:44
Milyen gyerekes viselkedés egy parttalan demokráciában arra hivatkozni , hogy ez és az ROSSZ-NINCS ROSSZ A parttalan demokráciában-csak egyéni jogok vannak.Azok pedig mindent relativizálnak.Ez a létezés kiszakítása a létezésből-ahogy Heidegger megállapította.
Sas
2024-09-20 at 13:42
Aha.De egy parttalan demokráciában mit jelent a ROSSZ?SEMMIT sem jelen-mivel az egyéni jogokkal éppen a jó lett relativizálva-egy ilyen demokráciában a ROSSZ EGYÉNI JOG-abból következik.Ez a transzhumán demokrácia.
Mária
2024-09-20 at 13:40
Ennek a reteknek a képviselő társa, bizonyos Gerzsenyi Gabriella azt hazudja az EU plenáris ülésén, hogy a selyem majom együtt irányítja a védekezést a Miniszterelnökünkkel! Nyilván ezzel akarják megmagyarázni, hogy nem vesz részt az ülésen!
Ez is megtanult a főnökétől folyékonyan hazudni!!