Iskolai szexuális felvilágosítás vagy csak támadnak a szexuális szélsőségesek?


Az iskolai szexuális felvilágosítás lehetőségeiről beszélgetett A Hír TV Címlap című műsorában M. Dobos Marianne műsorvezető három vendégével, Párkányi Eszterrel az Alapjogokért Központ elemzőjével, Fodor-Horváth Zsófiával a 888.hu újságírójával és Kroó Zitával az origo.hu újságírójával. Egy ellenzéki képviselő azt javasolta ugyanis, hogy a szexuális felvilágosítás legyen a Nemzeti Alaptanterv része. A kérdés persze az, hogy mit is értünk szexuális felvilágosítás alatt. Alapos a gyanú, hogy az ellenzék a genderelmélet nevű perverziót érti alatta, és egy újabb területen akarja a szülők jogait korlátozni, amikor állami feladattá akarja tenni a gyermekek szexuális felvilágosítását, pontosabban szexualizálását. 

Én magam pontosan emlékszem a szexuális felvilágosulásom kétségtelen pillanatára, habár előtte sem voltam teljesen tudatlan. Hat éves lehettem, és Apátipusztán, ahol akkoriban az egyik bábolnai ménes volt elhelyezve és ahol laktunk akkoriban, néhány méterről tekinthettem meg egy „fedeztetést”.

Egy fedeztetés nem hagy kétséget, mondhatni teljes körű tájékoztatást nyújt. Ha esetleg nem, akkor a jelen lévő lovászok szívesen szolgálnak kiegészítő információval.

Azokban a boldog időkben a falusi gyökerekkel rendelkező magyar lakosság döntő része vett részt ilyen jellegű, az esetek nagy részében spontán szexuális felvilágosításon, ugyanis a nyulaktól a szarvasmarháig bezárólag mindegyik valahogy hasonlóan és egyértelműen csinálja, ha normálisak a körülmények. A szexualitás és a szexuális vágy természetes, és természetes körülmények között megtalálja az útját. Arról nem is beszélve, hogy a szülők, a felnőttek nem kívánták eltitkolni a gyerekek elől a jelenséget, és annak célját, sőt egyértelmű volt, hogy habár az embernél és némely állatnál is az érintettek élvezhetik is dolgot, annak alapvető és természetes célja az utódok létrehozása. Mindenki felvilágosodott és mindenki ezen tudás birtokában volt kénytelen alkalmazkodni a helyi szokásokhoz. Ugyanis voltak helyi szokások, például, hogy a gyermek tabu, amelyek be nem tartását az önmegvalósítás jogára kevéssé érzékeny helyi lakosság statáriálisan torolta meg.

Aztán megtudtuk, hogy amikor nem normálisak a körülmények, mint a nagyüzemi állattartásban, az állatok is csinálnak sok furcsaságot a tömegben, olyat, amit a parasztház istállójában és a baromfiudvarban nem.

Aki csak tömegdisznót látott, és azt is csak feldolgozva és nem járt hátul a szénakazlaknál, szigorúan vegyespárosban, mert más leosztás fel sem merült, mert minek, na annak lehetnek kétségei és kérdései, de nekünk nem.

Fogalmam sincs, hogy miként és főleg mikor kellene felvilágosítani a mai gyermekeket, és hogy miről, de attól tartok, hogy ezt jobbik esetben manapság Kovi valamelyik szakmunkása teszi teszi meg, rosszabb esetben valami szexuális szélsőséges, aki toborozni szeretne. Biztos vagyok benne, hogy a szénakazal vagy az óvodai udvar kis háza sokkal jobb annak a felfedezésére, amit egymás vágyaiból tudhatunk meg leginkább.

Elnézést kérek, hogy négy vonzó nő szexuális felvilágosításról szóló beszélgetéséről ez jutott eszembe, de ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy az én szexuális felvilágosításom jól sikerült.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

8 hozzászólás

  1. Ma már a vidék sem mindenütt adja meg ezt a lehetőséget.
    A városokból sokan kiköltöztek és az első dolguk volt a virágágyást,meg a gyümölcsöst megszüntetni,helyébe többé kevésbé ápolt fű,azaz gyep került.
    Az istállók és egyéb ólak szintén le lettek bontva! Szóval,ma már legfeljebb a verebek ténykedésén lehetne elmagyarázni az okítandónak,ha a veréb is nem került volna a ritkulása miatt a védett állatok közé(,mivel nincs baromfi,ahonnan lophat takarmányt).

  2. Ó, hát Amerikában már ott tartanak, hogy kötelezővé akarják tenni, hogy a tanár tanítsa (sajátkezűleg) az órán bemutatva a maszturbálást.
    Bár sokunk véleménye szerint akit meg kell erre tanítani, ott már az agyi alapokkal is baj lehet, vagy már a bölcsődében kezdenék az oktatást???
    Azért borzasztó belegondolni, hogy 100 éve még mindenféle tenyérszőrösödéssel meg betegségekkel fenyegették a csemetéket ezügyben, ma meg ocsmány ruhákban züllött pedofilok akarnak óvodásokat becserkészni maguknak, és ez egyáltalán felmerülhet a közéletben.
    Láthatóan megérett már e civilizáció egy alapos reformra, de az persze nem az iszlám hozná el a maga aberrációival.
    Ilyenkor sóhajt az emberlánya, emberfia, milyen tiszta kor lehetett, amikor egy szoknya alól kivillanó boka is pirulásra késztetett. Bár igaz, hogy akkor is valahogy szaporodtak, de legalább nem dicsekedtek úgy nyilvánosan a nagyvárosi köztéren riszálva szégyentelenebbül mint az állatok hátul a boglyánál.

  3. Ezek nem szexuális szélsőségesek, hanem perverz bűnözők, akiket a balliberális irányultságú igazságszolgáltatás nem hajlandó elítélni. Ők is benne vannak nyakig a család, nemzet, vallás, polgári társadalom lebontásának programjában?

  4. Mi, magyar pedagógusok fogadjuk, hogy ezt nem fogjuk hagyni. Kivéve néhány aberrált iskolát, Illyés Budaörsön, Waldorfok stb.

  5. Felvilágosításra csak azoknak van szükségük, akik tudásra, használható ismeretekre vágynak. Azoknak, aki ostobán szeretnének tévelyegni a világba: felesleges.

  6. Az iskolai szexuális felvilágosítás propagálói, sürgetői vagy gumicsontot dobva szabotálni akarják a minisztériumok feladatszerű működését, vagy saját sikertelen életük eltorzulása oka a szexben megtalálása, inspirálja őket erre vagy arra.

    A gyerekek egyformán fejlődnek fizikailag?

    A gyerekek egyformán fejlődnek fiziológiailag?

    A gyerekek egyformán fejlődnek mentálisan?

    A gyerekek egyformán fejlődnek emocionálisan?

    A gyerekek pszichikuma sérül, ha olyan élményre kényszerülnek amire fizikálisan, fiziológiailag, mentálisan, emocionálisan nincsenek felkészülve?

    Terveznek gyakorlati és bemutató órákat?

    Terveznek drámapedagógia órákat?

    Terveznek házifeladatot?

    Osztályszintű oktatást vagy kiscsoportos képzést képzeltek el? Esetleg személyes foglalkozást?

    Koedukált órákat terveznek?

    Ha a diák megbukik, mert „rosszul” kefél pótvizsgáznia kell?

    Terveznek korrepetálással?

    Érettségi tárgynak tervezik?

    Nincsenek túlterhelve a gyerekek és a tanárok?

    Szeretnének szakképzést is a szexuális nevelésből?

    Az szex tanároknak mik lesznek az egyetemi felvételi tárgyai?

    Kik fogják oktatni a szex tanárokat?

    Milyen lesz a szex tanárok vizsgarendszere, diplomamunkája?

    A fenti kérdéseket bármely riporter vagy újságíró felhasználhatja a iskolai szexuális felvilágosítás propagálói, sürgetői álláspontja tisztázására.

  7. Ez az egész felvilágososdi valójában elég irreális, így kötelességből le lehet valamit nyomni, nekünk annó 8. -ban volt, de a gyerekek már sokkal hamarabb felvilágosítják egymást, a gyerek lakó ill játszó közösségekben, szomszédság, rokonság, baráti családok, akármi, eleve vannak idősebb, fiatalabb gyerekek, 2-3 év különbségek, a gyerekek így egymás közt megbeszélnek mindent, nem az iskola fogja őket szexuálisan felvilágosítani. Aki ebben a világban él, és kb. valamennyire normális, az nem hiheti vagy gondolhatja, hogy az iskolában fog felvilágosulni a gyerek. Ennek ellenére egy teljesen hagyományos, biológia és családkonfrom felvilágosítás nem árt, már csak hogy legyen magnak, de a baloldal, mint ahogy azt el is kottyintották, pl. az Ez a kérdés műsorban is az M5-ön, a baloldal az LMBTQP és genderista ideológia terjesztését érti szexuális felvilágosításon. Bármit is mondjanak, bármilyen érveik is legyenek, ez a helyzet, ez van, ez a nemzetközi nyugati trend, ezt nyomják a nemzetközi progresszív hálózatok. És ha valamikor meg kell kímélni valakit az LMBTQP és gender ideológiától, az éppen a fejlődő, sérülékeny, gyerekkora. Nem lenne szabad megzavarni ilyennel a gyerekeket, erre már-még adatok is vannak, pl. hogy egy ilyen genderista agytágítás után az általános iskolás osztály(olyan 8-10 évesek lehettek) egészen magas százaléka, valami 15-20%-a jelentette ki, hogy ő rájött, hogy rossz testbe született, mivel ezzel etették előtte őket. A gyerekek fogékonyak és befolyásolhatóak, nem szabad ilyen tudománytalan állatságokkal megzavarni őket. És számtalan hasonló példát, esetet , akár statisztikát is össze lehetne gereblyézni, csak felkészült szakemberek, felfilágosult, tájékozott , naprakész emberek kellenek a jobboldalon, hogy hatékonyan védekezni tudjanak az abszurd állítások és követelések ellen. Nyugati példa, anyag, tapasztalat már van, és ami van, az épp elég elrettentő. Ebben naprakésznek kell lenni.

    • Éppen gyermekeink védelme érdekében KELL, a gender, LMBTQ propaganda nyomási szándékának leleplezésére, a fenti kérdéseket feltenni a propagandistáknak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük