
Első ízben szabott ki bírságot egy német önkormányzat a klímaváltozás megfékezéséért tiltakozó diákokra iskolakerülés miatt, miután iskola helyett péntekenként tiltakoznak – közölte a Péntekenként a Jövőért (Fridays for Future) nevű szervezet csütörtökön.
Az ARD német közszolgálati csatorna beszámolója szerint Mannheim rendészeti hivatala 88,5 euró bírságot szabott ki hat diákra, mert májusban több órát is elmulasztottak a tüntetések miatt. Az iskolakerülés Németországban szabálysértés, de eddig az önkormányzatok szemet hunytak a tiltakozó diákok kihágása fölött. A Fridays for Future mannheimi csoportjának szóvivője felfoghatatlannak nevezte az önkormányzat eljárását, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a város bírságolással akarja ellehetetleníteni a legitim aktivizmust, és úgy tűnik, hogy a városvezetés nem értette meg, hogy a klímaváltozás egyre inkább létkérdéssé válik a fiatal nemzedékek számára. Az aktivisták egyúttal arra szólítottak fel mindenkit, aki hasonló bírságról kapott értesítést, hogy álljanak a nyilvánosság elé. A szervezet segítséget is ígér a büntetések kifizetéséhez. Gökay Akbulut, a Baloldal helyi politikusa a sajtónak elmondta, hogy úgy tudja, hogy a Sophie Scholl Gimnáziumba járó diákok közül többen is kaptak büntetést, mert igazolatlanul voltak távol iskolaidőben. A Fridays for Future mozgalom tüntetései Németországban is nagy visszhangot kaptak, de a hesseni kultuszminiszter, a kereszténydemokrata Alexander Lorz legutóbb már arról beszélt, hogy a nyári szünet után elkezdik büntetni az iskolából péntekenként kimaradókat. Szerinte a tiltakozók azzal már elérték céljukat, hogy a klíma- és a környezetvédelem a politikai közbeszéd központi témájává vált, s így már nincs többé ok arra, hogy a diákok péntekenként ne az iskolában legyenek. Most pénteken 26 német városban lesznek klímatüntetések. Berlinben délelőtt Greta Thunberg, a mozgalmat útjára indító svéd diáklány szólal fel.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula
vincent
2019-07-19 at 13:01
A grünek szervezik ezeket a tünteteseket, partjuk jövöbeni uj
tagjainak erdekeben.
Nem is rossz heti 4 napos tanitas!
Igy is lehet butitani a polgarokat, nem kell hogy gondolkodni tudjanak!
Nagyban megy a hülyites!!
A Nagy Testvér figyel téged
2019-07-19 at 04:58
Gökay Akbulut! Milyen szép régi német név! És kommunista!
zolatiguszti
2019-07-19 at 02:13
Miért tüntetsz kislányom?
A klímaváltozás hatásai ellen.
És mik azok?
Nem tudom Péneteken volt róla szó de tüntetni voltam.Majd átnézem vasérnap!
Végre egy szimpatikus Német város Mannheim….
Logikus
2019-07-18 at 21:00
már éppen ideje volt…remélem, hogy folyamatos lesz…
Ragnar
2019-07-18 at 20:30
Ez a klímatüntetés egy nagy marhaság. Ez egy eszköz a fiatalok politikai beszippantására. Könnyeben lesznek így baloldaliak. Egyébként sokkal hatékonyabb lenne az egész, ha ezek a gyerkőcök otthon kezdenék el az akciózást. Mondjuk egy autóval kevesebb lenne otthon vagy soha többé nem ülnének repülőre és nem repkednének minden nyáron egzotikus helyekre nyaralni.
Naprózsa
2019-07-18 at 20:28
Remélem azért odáig nem jutunk el a klímaürügyes “oszt meg és uralkodj” jelenlegi bájos népi játékok során mint anno nem is olyan rég a kínaiak, mikor a szemüvegeseket meg a tanáraikat megverték, megalázták, megölték holmi kultúrharc címszó alatt…
khm
2019-07-18 at 20:00
A diákoknak,nem az iskolában van a helye? Tüntetésen?
Hááááát lehet,hogy diákkoromban a május elsejei felvonulások alkalmából,később a díszszemlék miatt megutáltam ezeket a parádékat.
Kötelezni KELL! ezeket a felvonulásokra,mégpedig közmunkában! A különféle NÉMET ünnepek alkalmából. (hehe,hehe)
Garantálom,hogy többet nem vonulnak fel.
Laca
2019-07-18 at 19:36
“Most pénteken 26 német városban lesznek klímatüntetések. Berlinben délelőtt Greta Thunberg, a mozgalmat útjára indító svéd diáklány szólal fel.”
Akinek a jóvoltából rengeteg energiát és pénzt pocsékolnak el semmire.
Plusz még amerre megfordulnak lehet utánuk takarítani a szemetet.